Háromszék, 2007. szeptember (19. évfolyam, 5166-5190. szám)

2007-09-13 / 5176. szám

2007. szeptember 13., csütörtök Hallgass meg! !T­JÁRTÓ KOCSIS EDIT Vannak közöttünk csendesebbek, zárkózottabbak, akik sokszor azt a látszatot keltik, hogy nem érdekli őket igazán semmi. Az óvodában esetleg még odafigyelnek rájuk, de kisiskolásként már bezárkóznak csendes magányukba. Kamaszkorban néha megpróbálnak kitörni falaik közül, de legtöbbjüket megrettenti az esetleges kudarc gondolata, és még inkább körülbástyázzák magukat. Felnőttként ők azok, akik mindig engednek, akik mindig készek meghallgatni mást, és természetesnek veszik, ha mások ritkán érdeklőd­nek irántuk. Ilyen lehet egy családban a nagybácsi, aki so­hasem nősült meg, egy öregasszony, aki mindenkinek gondját viselte, de most egyedül maradt... Kényelemből­ ­ vagy önzésből a körülöttük levők mindezt rendjén valónak találják, pedig ők is csak egy jelre várnak, hogy megnyílja­nak a külvilág felé. Ülünk a vonaton meggémberedve a sokórás utazástól, csendben, magunkba fordulva. A kalauz odaszól egy idő­sebb férfinak: Jó napot, hát ismét utazik? Mintegy varázs­ütésre áradni kezd belőle feltartóztathatatlanul a szó. El­mondja, hogy betegnyugdíjas, és épphogy tengődik a csa­ládjával együtt, pedig életében sokat és keményen dolgo­zott. Megtudjuk, hogy zavarja a nemtörődömség, a minde­nütt felhalmozódó kosz, a minden alapot nélkülöző ígéretek minden szinten. A fülkében u­gyan senki nem válaszol, de mindenki bólogat, igenlően hümmög, odafigyel rá. Az arca megtelik élettel, pár évvel fiatalabbnak is látszik, és mind­annyiunkat megdöbbent ez a hirtelen változás. Már készülő­dik leszállni, amikor végignéz rajtunk, elmosolyodik, majd ezt mondja: Köszönöm, hogy meghallgattak! Jó utat! ■■■■■■ A TERMÉSZET AJÁNDÉKAI Fekete áfonya Magas hegyeink nagyra becsült és gyűjtött ajándéka, amely rendszeresen meg is jelenik piacainkon. A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) törpecserje, amely télire el­hullatja leveleit. A levélhónaljban megjelenő virágok hal­vány rózsaszínűek, termése az ismert kékesfekete. A népi gyógyászatban mind a termése, mind a levele régóta hasz­nált, sőt, antidiabetikumként a gyógyszeripar is forgalmaz belőle készítményeket, mert katechin cserzőanyagokat, an­­tocianozidokat, flavanoidokat tartalmaz, de króm és man­gán is van a gyümölcsében. Mivel levelei is gazdagok hasznos anyagokban, piacainkon csokorban árulják. A népi gyógyászat a bogyókat (nyersen vagy borként, lekvárként) a hasmenéses betegségek gyógyítá­sára ajánlja (bár meg kell jegyeznünk, hogy a sok, egyszerre fogyasztott nyers gyümölcs éppen kiválthatja a hasmenést). Az éjszakai (szürkületi) látászavarokat, hurutos megbetegedé­seket a bogyó gyógyítja, a levelek a vércukorszint csökkenté­sét idézik elő (orvosilag ez a népi tapasztalat nem bizonyított). A bogyót és a leveléből készült teát is rövid távú használatra ajánljuk, folyamatos használatuk ártalmas lehet. PUSKÁS ATTILA Milliónyi őssejt az agyba Pekingi Kínai Haditengerészeti Általános Kórházban áprilisban immár másodízben végezték el a rendkívüli műtétet egy hétéves svéd kisfiún. A műtétek nyomán mutatkoztak az első pozitív változások. A fiúcska M­CL-lel (cse­csemőkori idegi nagyagy zsírelváltozás) született, aminek következményeként nem látott, epileptikus roha­mai ismétlődtek, és nem volt képes uralkodni a mozgásán. 2005-ben bonyolult műtéttel ötmillió magzati őssejtet he­lyeztek el az agyában azzal a reménnyel, hogy azok ké­pesek lesznek bizonyos, az agyi elváltozásokat meg­szüntető enzimeket termel­ni. Ahhoz persze, hogy az őssejtek megindíthassák a folyamatot, hosszú időre van szükség. Mivel az első implantációig Viktor nem volt képes mozgatni a vég­tagjait, és a talpának érinté­sére, csiklandozására vagy a fényre sem reagált, a merész beavatkozás­­sikerét igazol­ta, hogy végtagjai időnként megremegnek, a talpa csik­landozására kis nyikkaná­­sokkal reagál. Erős megvilá­gítás hatására pupillái is rea­gálnak, ami arra utal, hogy szemidegei és agya már „ér­zi” a fényt. A két évvel ezelőtti műtét biztató eredményei alapján, a további javulás érdekében idén újabb ötmillió őssejtet ültettek a fiúcska agyába. Remélik, hogy néhány hóna­pon belül állapota tovább ja­vul. Részben a merész kínai műtétek hatására 2006 no­vemberében az oregoni Egészségügyi és Tudományos Egyetemen is megkezdték hat, M­CL-lel született kis­gyermek klinikai megfigye­lését, s azok eredményei alapján esetleg a hasonló be­avatkozások előkészítését. Ma már Magyarországon is egyre többen kérik, hogy az újszülöttjük köldökzsinór­jából emeljenek ki és tárolja­nak minél több őssejtet arra az esetre, hogy ha később egy baleseti sérülés vagy járvány okozta sejtpusztulás miatt egyes szervek sejtjeinek re­generálására, pótlására lesz szükség. Mint ismeretes, Ko­­vászna megyében is kérhető a köldökzsinór-vér, s azzal őssejtek levétele a gyermek születésekor. (MTI) A RÉTES BÉCSI TALÁLMÁNY? Rétes-show a kastélyban Nem elég, hogy a gulyásnak „múzeumot” csináltak Bécsben, még a rétes­sel is saját országimázsukat építgetik. Pedig a rétest nagyon sokan (és nem is teljesen alaptalanul) tartják „echte” magyar süteménynek. Ősét vélhetően (sok mással együtt) a törökök hozták Magyarországra a 16. században. A Balkánon, Törökországban és az arab országokban mai napig közked­velt baklava lehetett az elődje. A mai formájában ismert, feltekert, töltött ré­tes a 18—19. század fordulóján alakult ki, s lett népszerű a későbbi Osztrák— Magyar Monarchia országaiban. Első­sorban Ausztriában, Csehországban és természetesen Magyarországon. Úgy tűnik, az apfelstrudel, azaz az almás rétes még ma is az osztrákok egyes számú kedvence. Meglehet, a bécsi szeletnél is jobban kedvelik, mert nemigen akad olyan étterem, amelyik­nek hiányozna az étlapjáról. (A túrós rétes előfordulási gyakorisága ennek már csak körülbelül a fele.) Az almás rétest az országimázs-épí­­tés során is bevetették: az UNESCO kulturális világörökségeinek listáján szereplő bécsi Schönbrunn kastély (a Habsburgok egykori „vadászlaka”) pékségében-cukrászatában látogatási idő alatt óránként tartanak réteskészíté­si bemutatót. A show-t azok láthatják (és még kóstolót is kapnak), akik kifi­zetik a Három és fél eurós beugrót, vagy a kastély összes látványosságának megtekintésére feljogosító, úgyneve­zett Schönbrunn Pass Gold (36 euró) birtokosai. A „műsor” körülbelül húszperces. Ennyi idő kell az ifjú, de igen rutinos leányzónak ahhoz, hogy német és an­gol nyelven elmagyarázza, miként készül a rétes tésztája és a bele való almás töltelék, majd kinyújtson egy adag rétestésztát, megtöltse, és szak­szerűen összegöngyölje. Különösen látványos, amikor az ifjú hölgy kéz­fejével, alkarjával, talán még a kö­nyökével is nyújtja a tésztát, és egy pillanatra — akár a pizzaszakácsok — meg is pördíti. Amikor a tészta egy picit kiszakad, a publikum úgy hördül fel, mintha egy kötéltáncos zuhanna le a cirkusz magaslatából. A végén persze minden összeáll, s a rétesrúd mehet a sütőbe. VÉTER GYÖRGY (hvg.hu) Gyermekeink Kovács Flóra Cintia Kézdivásárhely CSALÁD DIVAT Chanel-láncok, óriási medálok, hegyikristály-gyűrűk Soha nem volt ilyen színes és feltűnő a kiegészítők divatja, mint az idén. Kontrasztok, vég­letek, szexi, kihívó részletek fog­ják meg a szemet — a „végzet asszonya” stílus a domináns, még akkor is, ha viselője farme­res, kardbársony blézeres, szende lánykának álcáz­za magát. A főbb irány­vonalakat a rend­kívüli, laza mére­tek, a férfiviselet és a merész, gra­fikus minták egyaránt inspirál­ták. Érdekesség az úgynevezett évszak nélküli vi­selet — ez már tavaly is feltűnt. Különösen a fia­talok hajlamosak — akár tél víz ide­jén is — selyem­vagy muszlinfel­sőt, nyári topokat viselni, pamutsá­lakkal, kontraszt­ként szőrmés blézerekkel. A kitűző, amely régen vénlá­nyos régiségnek számított, ma divatosabb, mint valaha. A hosszú bizsuláncok Chanelt idé­zik. A divatékszerek alapanyaga lehet fém, lakk, faragott gyanta, kagyló, féldrágakő, hegyi kris­tály, muránói üveg. Továbbra is kedvelt a boka­lánc, a bross — ez utóbbi szinte mindenhol, a pulóvertől a kala­pig — és az óriási medál. Szőrme és nagy táska minden mennyiségben — ez a másik jel­szó. Divatosak ugyanakkor a ki­csi, rózsás kordretikülök, a köze­pes méretű orvosi táskák, a kro­kodil vagy kígyóbőr mintájú ké­zitáskák és a fényes szaténból varrt kosztümtáskák is. A 2007-es őszi-téli kollek­ció jellemző színei: fekete, sötét­barna, szürke, fehér, mélyna­rancs, burgundi vörös, paprika­piros, fukszia, lüa, sötét olajzöld, pávakék, türkiz, matt arany és ezüst. (MTI-Panoráma) Az oldalt szerkesztette: Forró Eszter

Next