Háromszék, 2015. március (27. évfolyam, 7433-7458. szám)

2015-03-02 / 7433. szám

2015. március 2., hétfő Mától próbaérettségi FEKETE RÉKA A tanév első felében tartott megyei szintű próbaérettségin a történelem kivé­telével a másik három tárgyból jobban teljesítettek a háromszéki tanulók, mint egy évvel korábban. A decemberi ellen­őrzésen románból a végzősök 55,77 szá­zaléka írta meg az ötöst, magyar nyelv és irodalomból 67,29, matematikából 23,74, míg történelemből 72,98 száza­lék. A választott tárgy sokféle lehetett, a megyei összesítőben ennek eredménye nem szerepel. A 2014. nyári érettségi összesített eredményei is fejlődést mu­tattak az előző esztendőhöz viszonyítva, júliusban a vizsgázók 57,25 százaléka tette le sikeresen az érettségit, míg 2013- ban felénél kevesebben érték el az átme­nő hatos általánost. Úgy tűnik, a diákok kezdik megszok­ni a néhány éve bevezetett, videokamerá­val is követett vizsgáztatást, és inkább tanulnak, mint puskáznak, de az eredmé­nyek így is jóval elmaradnak a tíz évvel ezelőttitől, amikor kétezer érettségizőből több mint ezerhétszázan szerezték meg az oklevelet. Az utóbbi években a diákok száma is jóval kisebb, és az eredmények is rosszabbak a korábbiaknál. Ma román nyelv és irodalomból, holnap magyar nyelv és irodalomból, szerdán a reál szakosok matematiká­ból, a humánosok történelemből írnak dolgozatot, egy nap szünet után pénte­ken a szaknak megfelelő választott tárgyból próbavizsgáznak. Hogy a má­sodik félév elején mennyire vannak felkészülve a végzősök a záróvizsgára, kiderül március 12-én, amikor kihirde­tik a próbaérettségi eredményeit. Kárpótlást remélnek S~- *­s a romák­ t­atás az első oldalról)­ramat, a gond az, hogy a hatezer kér­nem ezek leszármazottjai. Kérni fog­­sz előírásokat, és a leszármazottak is , legalább a nyugdíjat. Cioabă szerint roma nemzetiségű túlélője van a vi­­hatvanan tavaly novemberben még­­óta utalják számukra a nyugdíjat is, lányt deportáltak Transznisztriába. A­llió eurót szán a holokauszt áldozata­ié a királyt a Ziare.com. □kan kutatják felmenőik halotti bizo­­nte polgármester elmondta, a község­házát is sokan felkeresik. A világháborúkor élt szülő, nagy­szülő halotti bizonyítványához saját személyazonosságijuk másolatát csatolják, ezekkel mennek Nagyszebenbe. A pol­gármester úgy tudja, nem kell bizonyítaniuk roma származá­sukat, sem azt, hogy felmenőiket meghurcolták. A­ nagyborosnyói cigány közösség vezető alakja, a mediá­torként is tevékenykedő Kocsis Dénes „Dinkó ” a részletekről nem tudott többet mondani. Az iratcsomókat valóban átveszik Nagyszebenben 20 lej ellenében, de iktatószámot nem kap senki, így nem lehet követni útjukat. Ha lesz belőle valami, az nagyon jó, ha nem, a húsz lej nem nagy veszteség­­ összeg­zett. Ő maga nem állított össze dossziét. Dinkó elmondta, Nagyborosnyón négy-öt olyan romáról tud, aki megjárta a ha­difogságot. Egyikük, Kudi Dániel nemrég halt meg. Őket a magyar állam kárpótolta a fogságban eltöltött időért.­­ Nagyborosnyó községet összesen 3100-an lakják, a leg­utóbbi népszámláláskor kevesebb mint negyvenen vallot­ták magukat romának. A valóság viszont azt mutatja, hogy Nagyborosnyó lakosságának közel fele roma nemzetiségű. Késelés Kiskászonban SOCHOM ISTVÁN Csütörtök este fél nyolc körül a kiskászoni Bakk élelmiszerüzletben spontán vita alakult ki, amelynek nyomán a helybeli romák késsel megsebesítettek két falubelit. A rendőrségi kivizsgálás és a tettesek előállítása folyamatban. Tóth-Bakk Katalin elmondta: hét óra után az üzletben jelen volt két roma gyer­mek is, de ők nem voltak ittasak, vásárol­ni mentek. Az üzlet közvetlen szomszéd­ságából érkezett meg két roma férfi, egyi­kük nagyot ütött az ablakra, és sört köve­teltek. Bementek az üzletbe, és kötekedni kezdtek a már ott levőkkel, majd megér­keztek élettársaik (sógorasszonyaik?) is. Az elárusító arra kérte őket, hogy ha nem vásárolnak semmit, hagyják el a helyisé­get, amire megjelent az egész család, és felálltak az üzlet lépcsőire. A tulajdonos megpróbálta becsukni az ajtót, amit egyi­kük megakadályozott, és eközben a másik bicskával megvágta Nagy Albert kezét. Amikor sikerült kitoloncolni őket, felhív­ták a kézdiszentléleki rendőrőrsöt, ki­szállt a helyszínre két rendőr, ám azt mondták, hogy a tettesek ittasok, ezért csak másnap hallgatják ki őket. A rendőr­kocsi a falu felső felébe távozott, ám a romák közben mozgósították a rokonsá­got, és megjelentek az üzletben tízen, köztük négyen bicskával. Az üzletes báty­ja is megérkezett, neki az egyik idősebb roma férfi azt mondta, hogy vagy félreáll, vagy kivágja a szívét, és a kezébe adja. Ellepték az üzletet, dulakodni kezdtek, egy illető halántékát is megsértették. Ezek után sikerült kitoloncolni őket és felhívni a 112-es számot, amire ugyanaz a két kéz­diszentléleki rendőr tért vissza, de csak pénteken vették nyilvántartásba az ügyet. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgár­­mestere elmondta: az incidens másnapján, reggel Kiskászonban járt, és meglátogatta a roma családot is. Tudomása szerint a ro­mák visszatérésük után a bicska fokával ütötték meg Nagy Albert fejét, és szintén bicskával sebesítették meg Bartha Pált. Sérüléseik nem veszélyesek, nem szorul­tak orvosi ellátásra. Marthi Keresztes Géza falufelelőst, ta­nácstagot is megkerestük. A kis település képviselője elmondta: a falut 1989 előtt le­bontásra ítélték, és az első roma családok még a rendszerváltás előtt, a hatvanas-het­venes években vásároltak ingatlanokat. Kezdetben csak hatan-nyolcan voltak, de mára már számuk ötvenre-hatvanra növe­kedett. Az összlakosság száma jelenleg 263. Néhány roma család a múlt nyáron költözött oda Kézdiszentlélekről. A helyi cigányokkal addig soha nem volt semmi­féle gond, jól beilleszkedtek a közös­ségbe. A késelés kivizsgálása folytatódik. Bajban Uzon Ráduly István szerint az rendben van, hogy minden községnek legalább 1,5 mil­lió lejes működési keretet biztosítanak, de az már nincs, hogy nem veszik figyelembe, hány településből áll egy-egy község. Uzonhoz még hat tartozik, lényegesen több utat kell javítaniuk, költségesebb a közvilágítás, nagyobb a köz­ségháza személyzete, mint az egy-két településből álló községekben - mutatott rá. A pénzügyminisztériumhoz, a kormányhoz már elküldte panaszlevelét, a válaszok is megérkeztek, de semmi ér­demleges nincs bennük. A korábbi évek bevételeit figyelembe véve készítette el idei munkatervét a községhá­za. Viszont a pénzhiány miatt nem építhetik meg a sportpá­lyát Bikfalván (az előző évek­ben Uzonban, Szentivánban, Lisznyóban épült hasonló), nem biztosíthatnak pénzt az uzoni ravatalozó építésére, nem készülhet járda Szent­ivánban, ivóvízhálózat Bikfal­ván, Lisznyóban. Nem folytat­hatják a mezőgazdasági terü­letek felmérését, nem tudják visszafizetni az uniós pályáza­tok finanszírozására felvett kölcsönöket, nem újíthatják fel a községháza pincéjét - so­rolta a meghiúsult terveket Ráduly. Több megkötött szer­ződésüket fel kell függesz­teniük, a vállalkozók akár perbe is foghatják a tanácsot. LEADER-pályázaton 288 ezer lejt veszítenek a 9000 le­jes önrész hiánya miatt, a pá­lyázatok esetében nemcsak a kétszázalékos önrész vész oda, de a lehívott 98 százalék is. Lesújtónak nevezte a köz­ségvezető a tanintézmények helyzetét is. Az igényelt 68 ezer lejes költségvetés he­lyett 20 ezer lejt tudtak elkü­löníteni, még az iskolabusz­javításokra sincs pénz. A sport sincs jobb helyzetben, míg eddig 17-18 ezer volt a tevékenységi keret, idén 7000 lej maradt erre a célra. Bízik benne, hogy év kö­zepén nem kerül lakat a köz­ségházára (ahogy az történt 2005-ben, igaz, más okból), megértésre talál Bukarestben, javítják a pénzvisszaosztás igazságtalan képletét - nyo­matékosított a községvezető. (folytatás az első oldalról) Fröviden• Számítógépek a Kauflandtól A Közösen segítünk elnevezésű program részeként har­minc számítógépet kapott ajándékba a sepsiszentgyörgyi Mi­kes Kelemen Elméleti Líceum a Kaufland üzletlánc és az Értékek Iskolája civil szervezet adományaként. Az V-VIII. osztályos diákok számára berendezett új informatikai labora­tóriumot pénteken avatta az iskola, fellépett a Szőts Dániel vezette diákkórus, az adományért Kerekes Dóra iskolaigazga­tó mondott köszönetet, aki hangsúlyozta, a gimnazistáknak korábban nem volt külön számítógépes termük, a középiskolá­sok által használt jelenlegi gépparkjuk pedig elavult, szerinte csak Erdőközi Zoltán rendszergazdának köszönhető, hogy még működik. A Kaufland sepsiszentgyörgyi kirendeltsége részéről Csapó Attila ügyvezető elmondta, a Kaufland Ro­mánia a Közösen segítünk programban százkét iskolát ajándé­kozott meg 3060 új generációs számítógéppel. (fekete) Könyvek Zágonról A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Salamon Fe­renc magyartanár bemutatta Balog László és Málnási Levente szerzőpáros a Csíkszeredai Státus Kiadó gondozásában tavaly megjelent, Források Zágon egyház- és művelődéstörténeté­hez sorozatának ,A való, nehéz Zágon nélkül ellenni” és „... Nincsen jobb, mint Isten kéziben ajánlani magamat...” című első és második kötetét. A kézdivásárhelyi rendezvényen Balog László, a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tu­dományegyetem könyvtárának igazgatója részleteket olvasott fel a négy év kutatómunkája eredményeként született kétkö­tetes munkából és bejelentette: a közeljövőben a sorozat har­madik kötete is kikerül a nyomdából. (ioc­om) Salamon Ferenc és Balog László KÖZÉLETI Háromszer!

Next