Hasznos Mulatságok, 1836. 2. félév (1-52. szám)
1836-11-26 / 43. szám
( ) 338 elvesztése. Sirhalmukat naponkint megkereste ’s könnyekkel öntözé azt; innét ment a’ kenyérért, mellyet néki rendesen Minerva’ papjának szelíd kezei nyújtottak. Egy nap zúzott kebellel tébolygott a’ szerencsétlen a’ városban, ’s aléltan lépett be egy nyílt ajtón, mellyetet Prakszitelesznek, a’ nagy hírű szobrásznak műhelyébe vezette. Annyi mesterdarabok’ látása megbájolá őt — bámulva csudálá azokat, ’s a’ művészhez fordulva, gyermekes őszinteséggel igy szóla ahoz: „Atyám! * adj egy vésőt ’s taníts engem, hogy olly nagy ember lehessek mint te vagy.“ Prakszitelesz megtekinté a’ szép gyermeket, bámult a’ tűzön melly annak szemeiben csillogott ’s nyájasan megölelé őt. „Igen, nálam maradsz mondá — tanílni foglak, ’s reményiem hogy idővel felül fogsz múlni engemet.“ Az ifjú Zofronim boldog volt, de háládatos is; mert tanítóját többé nem hagyta el. Prakszitelesz csakhamar észrevette a’ gyermekben fejlődő nagy talentomot, mellyel azt a’ természet megajándékozta, ’s úgy képezé őt, hogy 18 éves korában olly művet végzet be, mellyet tanítója is mesterdarabnak lenni megismert. Azonban Prakszitelesz véletlen meghalt ’s végrendes * létében nem megvetendő vagyonának örökösévé szeretett kedvenezét nevezte ki. Zofronim vigasztalhatlan vala; a’ Thébei lakás ellenére lévén, elhagyó hazáját ’s jótévője hagyományát Göröghon átutazására fordította. Minthogy a’ szépnek szeretete ’s a’ tanulásvágy, mellyek gyermekségétől óta lángoltak keblében, mindenütt útitársai valának, természetes volt, hogy őtet minden nap ügyesebbé tette, minden mesterdarab, mellyet látott, isméretét gazdagította. A’ tetszésvágy melly sajátja volt, sokat tett arra, hogy erkölcse ’s értelme finomuljanak. Minél ügyesebb annál szerényebb lévén, ’s szüntelen törekedvén elérni, mi még kiképzéséből hibázott, 20 éves korában valóban a’legügyesebb’s legszeretetre méltóbb ifjú volt Zofronim. Kívánsága az volt, hogy egy nagy városban telepedjék meg. E’ végre Milétumot választó, melly eg)