Határőr, 1998 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1998-02-09 / 3. szám
ORSZÁGHATÁR 1998/3 Ennek a jelenetnek szemtanúja is akadt. Az egyik közeli házban lakó fiatalember éjszakai munka után hazafelé tartott, amikor kiabálást, gyermeksírást hallott K. Györgyék házának udvaráról. Nem mert beavatkozni és közelebb menni, de a kerítés mellett egy bokor mögé húzódott, s onnan figyelte a történteket. Amikor hazament, szólt a szüleinek, hogy mit tapasztalt, akik később telefonáltak is a kerületi rendőrkapitányságra! K. György, miután halálra verte, rugdosta a gyermekét, felkapta az élettelen testet, elment a közelben lakó rokonaihoz, ahol a feleségét is megtalálta. Nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében dobta az asszony elé a gyermek holttestét. Később mind a ketten hazamentek, magukkal vitték a gyermek tetemét is. A hívásra rövidesen megérkeztek a rokonok, hogy megbeszéljék a teendőket. Először is a nyomokat akarták eltüntetni. Lemosták a kis halottat, betették az ágyába. Rendbe rakták a feldúlt lakást, igyekeztek eltüntetni a vértócsákat, majd leültek megbeszélni, mit is mondjanak majd. Az álarcos rablókról kitalált históriában állapodtak meg. K. György már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel, egy alkalommal lopásért, máskor súlyos testi sértésért vonták felelősségre. Most, hogy ráterelődött a gyanú, rendőrségi meghallgatása során többféle vallomást tett. Az első alkalommal annyit elismert, hogy miután ittasan hazatért, a feleségét megverte, de hogy a gyermekét is bántalmazta, erről nem volt tudomása. Később ezt a vallomását megismételte a bíróság előtt is, vagyis annak ellenére, hogy a tanúk által elmondottak és a tárgyi bizonyítékok ellene szóltak, nem emlékezett arra, hogy saját gyermekét halálra rugdosta volna. A különös bűnügyben a közeljövőben hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság. Fotó: T. zs. HALÁSZ KÁLMÁN A „dorozsmai balhé” A kiszombori határőrizeti kirendeltség ügyeleti szobájában a telefon csöngése csendesítette le a zsongást. — Jó napot kívánok, uram! Bejelentést szeretnék tenni — kezdte mondókáját a telefonáló. Majd az ügyeletesnek elmondta, hogy Kübekháza határában lévő tanyáján dolgozott, amikor két farmer nadrágos férfi köszönt rá. Pár szót váltottak, majd a férfiak Kiszombor irányába indultak el. Véleménye szerint viselkedésük gyanús volt, nem látszottak külföldinek, semmilyen csomag vagy táska nem volt náluk. Az ügyeletes félretette a papírmunkát és azonnal riadóztatta az esemény helyszínéhez legközelebb szolgálatot teljesítő határőrjárőrt. A határőrök hamarosan a bejelentés helyszínére érkeztek, ahol egy polgári lakos tájékoztatta őket a személyek hollétéről. A Klárafalva felé vezető földúton érték utol a két férfit. Igazoltatásra szólították fel őket, de a férfiak nem tudtak semmilyen okmányt mutatni. Ez már elégséges ok volt arra, hogy a személyeket előállítsák a kirendeltségre. Meghallgatásuk során magyar állampolgárságúnak vallották magukat és több verzióban tálalták és bizonygatták, hogy hogyan is kerültek a határ közelébe és merre tartott — volna — további útjuk. A sok változatban már önmagukkal is ellentmondásba kerültek. Az egyikük aztán elszólta magát, hogy, úgymond, már bizonyára hallottak a „dorozsmai balhéról”. Hát kibújt a szög a zsákból, hogy miért is indultak mindenféle papír nélkül neki a zöldhatárnak. A további kikérdezésük során kiderült, hogy nemrégiben egyikük Dorozsmán élő nagyanyjánál végeztek alkalmi munkát, fapakolást Az asszony már nem győzte egyedül a munkát, jókor jött az unoka segítsége. Bár ha sejtette volna, hogy milyen barátja van, dehogy is engedte volna be őket a házba. A munka során az unokának tudomására jutott, hogy nagymamája nemrégiben kapta meg nyugdíját az özvegyi nyugdíjjal együtt. S a fiatalember hamar megosztotta a hírt jóbarátjával. A barát pedig nem tétovázott, hamar felvillant benne, hogy sokkal egyszerűbb egy kalapáccsal a nagymamát ártalmatlanná tenni, mint fát pakolni. Fogta hát a keze ügyében lévő kalapácsot és lesújtott vele az idős hölgyre. A néninél 1300 forintot találtak, amivel elmenekültek a helyszínről egy erdélyi származású hölgyismerősükhöz, akinek elmondták a történteket. A hölgy nem rémült meg az elmondottaktól, hanem adott egy címet és tanácsot is arra nézve, hogy hol menjenek át a zöldhatáron Romániába. Azt is elmondta, kinél jelentkezzenek, ha átjutottak. Szerencsére másként alakultak a dolgok. A kirendeltség — a lakosság segítségének is köszönhetően — végül is átadta a már körözött két férfit a szegedi rendőröknek. Fotó: K. GY. L. — CSÍSZta — Irakiak, irániak — most együtt A győri határőr-igazgatóság nagycenki határőrizeti kirendeltségének hivatásos járőre szolgálati helyén észlelte, hogy két taxi halad Sopron irányába nem európainak látszó utasokkal. A járőrök rádión értesítették a kirendeltség ügyeletesét, majd követni kezdték a taxikat s a harkai kempingnél utol is érték a két járművet. Mivel az utasok kilétüket igazolni nem tudták, előállították őket. Meghallgatásuk során kiderült, hogy közülük heten irakiak, egyikük pedig iráni. Valamennyien munkavállalás céljából akartak Németországba eljutni. Az iráni állampolgár január 18-án repülővel legálisan érkezett Magyarországra. Az irakiak — elmondásuk szerint — egy kamion rakterében megbújva január 19-én érkeztek hazánkba, ennek körülményeit vizsgálják az illetékesek. A járműbe Törökországban szálltak be, s fejenként 3000 USA dollárt fizettek annak reményében, hogy Németországba segítik őket. Többnapos út után azonban egy budaörsi benzinkútnál valamennyiüket kiszállították és sorsukra hagyták. Itt találkoztak iráni társukkal, majd taxit rendeltek, s a magyar—osztrák határ közelébe akartak jutni és egy arra alkalmas pillanatban a zöldhatáron át Nyugat-Európába szöktek volna. Elfogásukat követően valamennyien menekültstátust kértek, ezért a győri határőrigazgatóság a bicskei menekülttáborban helyezte el a társaságot.