Havi Magyar Fórum, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7. szám
MÚLTFAGGATÓ biggyesztik dísznek a könyvespolcokra. Ha valaki nem hiszi, tegyen próbát „ilyen" ismerőseinél. Nyissa ki a magyar irodalom díszkiadásban megjelentetett köteteit, s tapasztalni fogja, hogy azokat bizony nem sokat nyitogatták, olvasták, talán egyáltalán nem! (Mély tiszteletem a kivételnek) Meggyőződhetnek állításom igazáról a nyilvános könyvtárakban is. Csak az értéktelen, ízlésrontó ponyvát olvassák „rongyosra". A magyar könyvpiacot egyre inkább elárasztja a magyar, de még sokkal inkább a külföldi ponyvairodalom. A minap Kaposvárott egy könyvkereskedő, aki úgy mellékesen könyvkiadással is foglalkozik, azt mondta, hogy őt nem érdekli, mi van a könyvben, felőle „akár szar is lehet", de legyen „szép" címlapja, mert akkor - és csak is akkor - eladható! Profán kijelentése egy, csak pénzben gondolkodó, de az igazi műveltségtől fényévnyi távolságra leledző üzletembernek. Viszont a tények - sajnos - őt igazolják. Vigasztalhat-e bennünket az a tudat, hogy ugyan ki emlékszik ma már arra a dúsgazdag Eszterházyra, Koháry grófra vagy Orczy báróra, aki még fogadni sem volt hajlandó a hozzá segítségért forduló „éhenkórász" költőt? A kutya sem emlegeti már őket, a feledés szakadékába zuhantak. „Túlélték" őket drága koporsóba zárt csontjaik, s ha az azok is elporladtak, a velük együtt eltemetett és talán vagyont érő díszkardok, menteláncok és gombok, ékszerek, de ha azok itt-ott még napvilágra kerülnek, nem a viselőiket, hanem az azokat készítő „mívesek" ügyességét, mesterségbeli tudását, művészetét emlegetik csupán. Sajnos, a valóban nagyok halhatatlanságának fénye sem képes áthatolni az ostoba koponyák csontfalán. Ami akkor a híres könyvkereskedő mondott Csokonainak, a magyar költők és írók műveivel kapcsolatban, azt - kissé módosítva - elmondhatná ma is: „Magyarország ötvenkét vármegyéjében, ha harminc személy van, aki magyar könyvet olvas!" Ma az ország tízmilliós lakosságból talán tízezer. Margaritas ante porcos! De azért csak vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy „az éhenkórász, országcsavargó, munkakerülő" költő csontjai ugyan már régen elporladtak, mégis halhatatlanná, örökéletűvé lett. Ismeri őt - többé-kevésbé - a középiskolai diákság, s minden irodalmi műveltséggel rendelkező, intelligens ember. És ismerni, szeretni, csodálni fogja mindaddig, amíg magyar ember él a nap alatt! N. László Endre Kiegészítés (a) Komáromi nyomdászok - Egyes források Weinmüller Bálintnak, mások Wéber Simon Péternek nevezik azt a nyomdászt, aki Csokonai versét 1797-ben kinyomta. Az igazság ezzel kapcsolatban a következő: A Diétái Magyar Musa-t nyomatta ki Weber, aki komáromi nyomdász volt ugyan maga is, de akkor, amikor Csokonai emlegetett versét Komáromban kinyomták, a nyomdát már átadta Weinmülleréknek. (b) Csokonai mint komáromi patvarista Szénássy Zoltán szerint a Csokonai versét szavaló Laky szolgabíró keresztneve nem Mihály, hanem Bálint volt. Igazolja az a tény is, hogy azon a napon, 1797. február 14-én ünnepelte a névnapját. Csokonainak nem csupán a barátja, jóakarója és szállásadója volt, hanem egy darabig a munkaadója is. Sz. Z. írja: „...Csokonainak Komáromban alkalma nyílott jogi ismereteinek gyakorlására, patvaristaként dolgozott Laky mellett...". Tekintettel szoros barátságukra, elképzelhetjük, milyen „szívesen" adhatta meg az ifjú szolgabíró Lilla és Lévai István házasságához a dispenzációt. Csokonai az itt említett Bálint napon ismerkedett meg Katona Mihálylyal, a Kollégium rektorával. Közeli barátságba került vele, s csaknem naponta meglátogatta őt a Kollégiumban. (c) Széchenyi Ferenc gróf pénzküldeménye - A gróf a komáromi Kultsár Istvánnal küldi el a száz forintot Csokonainak, s később a felesége is küld neki még ötvenet, hogy ezzel is serkentse a költőt az Árpádiás megírására. Mindkét pénzküldeményt verses levélben köszönte meg Csokonai. Mindkét küldeményt akkor kapta (1802-ben és 1803-ban), amikor jobbára már Debrecenben tartózkodott. (d) Kultsár, Festetics és Csokonai - Kultsár István 1760. szeptember 16-án született Komáromban. Először papi pályára lépett, majd tanári állást vállalt. Irodalmi tevékenységével országos hírnevet vívott ki magának. Ő gyűjtötte össze és adatta ki 1794-ben Mikes Kelemen Törökországi leveleit. 1799-ben lemond tanári állásáról és 1806-ig a Festetics-családnál nevelősködik, s ott ismerkedik meg Csokonaival is személyesen. Ő maga is arra kéri a grófot, hogy támogassa a költőt tervei megvalósításában. 1827-ben könyvtárát Komárom vármegyének ajándékozta, így szülővárosa az ország egyik első - négyezer kötetes - közkönyvtárát mondhatta magáénak. (e) Debrecenben, a „komáromi poéta" temetésének századik évfordulóján, az 1905-ben rendezett ünnepélyen megjelent a Komáromi Múzeum Egyesület küldöttsége. Ennek vezetője, Alapy Gyula, többek között a következőket mondotta: „...Babért hoztam Lilla sírjáról. Vedd, fogadd ezt úgy, mntha Lilla fonta volna szomorú homlokodra akkor, az első találkozás után vett megható búcsúzásnál az ifjú álmok idején. Babért hoztunk. Kit illetne ez jobban, mint Téged, első nemzeti költőnket. Magyar költő voltál, e két szóban elmondta sorsodat. Ami életedben nem jutott pályabérül, legyen halálodban Tiéd a babér, mely senkit igazabban nem illetett soha, mint Téged, Csokonai Vitéz Mihály." (f) Alapy Gyula - publicista és író, a Szlovenszkói Magyar Kultúr Egylet főtitkára, tartományi képvi 68 Havi Magyar Fórum, 2006. július