Hazai és Külföldi Túdósítások, 1809. 1. félév (1-51. szám)

1809-04-12 / 29. szám

mint T£n, a’ T. Statusoknak, és Rendeknek érzéseit több esztendők elfolytától fogva tudja, a ki ezen Megye Fő Kormányozójának tehető­ségét, és Tanátsainak fontosságát közelebbről ismeri, nem kételked­­hetik , hogy a’ T. Statusok, és Rendek annak kormányozása alatt min­dent,, a’ mit a’Hazának védelmezése kíván, megtenni fognak. Nem tartóztatom tehát intéseimmel a’Statusokat, és Rendeket, hanem újjabb bizonyságát kívánván annak adni, minő bizodalmam vagyon azok buzgóságában , és a' Köz jóhoz vonzó indulatokban, tsak az Ő Fel­sége által a' T. Statusok, és Rendek előtt Általam­, előtadatui rendelt dolognak velejéről fogok rövideden emlékezni. Ha egy szóval nem említem is, hogy az egész Monarchia, követ­kezésképen­ ezen Magyar Ország is nagy veszedelemmel fenyegettetik, azt a kegyelmes Királyi Parancsolatnak foglalatja elegendőképen bizo­­nyí­tya, mert Ő Felsége egyenesen kinyilatkoztatja , hogy Őtet, a’ki a’ Törvényeknek mindenkor hív Őrzője lévén , most is Királyi szent szavával ígéri, hogy ezen mostani készületekből a’ jövendőre nézve semmi következés kuzattatni nem fog, csupán tsak a’jelenvaló környűl­­állások indítottak arra , hogy kívánságait a’ Vármegyék Rendeinek e­­gyvenesen tudtára adja, és azokat tellyes birodalommal meghívja.. . És ugyan T.* Statusok, és Rendek, ha környűi nézzük, mik tör­ténnek Birodalmunknak határain, ha Európának újabbb eseteit jól meg­­fontollyuk , tsak kételkedni sem lehet a* felöl, hogy a’ Hazának kör­­nyűlállásai nehezek, és terhesek , hogy azok , gyors és foganatos fe­­gedelmeket kívánnak, a’ mellyek, ha annak idejében nem adattnak, ha ez végre minden erő , ’s igyekezet nem fordíttatik, rövid idő múl­va vége lesz a’ Hazának, vége lesz Ősi Polgári Alkotmányunknak, Mellyek legyenek ezen Segedelmek, Ő Felsége Kegyelmes Parantso­­latjában elölszámláltatnak. Az első helyet foglalja el bizonyosan a’ Nemesi fegyverrekelés , mellynek rendbe szedését Ő Felsége siettetni parantsolja; mert ezen vedelmezésnek neme, mind a’ Polgári Alkotmánnyal egy idős, mind pedig a Nemesi szabadságokkal , olly annyira öszve kaptsolva vagyoni hogy egyik a’ másika nélkül meg nem állhat: a’ nagy veszedelmekben leg sikeresebb védelmezése a’ Hazának a’ Fegyverrekelés. Ő Felségének azon kegyelmes kinyilatkoztatása, hogy a’Törvény értelme szerént, lovon felállandó Nemességhez állítandó lovasoknak fegyvert, és fizetést maga Királyi ibrariumából adni méltóztatik, a’ Hazafiaknak gondját, és kívánságát nagyon segíti, egyszer’smind pedig bizonyságul szolgál, minémű kegyelmességgel viseltetnek Ő Felsége a* Magyar Országi Nemességhez, midőn annak terheit, mellyeket az

Next