Hazánk, 1900. október (7. évfolyam, 232-257. szám)
1900-10-09 / 238. szám
HAZÁNK. 238. szám. 11 Kedd, 1900. október 9. hatlanul frivol, igen mulatságos volna. A változatokat a sülyesztő és oldallal beforditó készülék idézi elő s minden variáció viharos, derültséget kelt furcsaságával. Hogy a IIi. felvonásban majdnem minden kiderül, de a bűnös menyecske azért szárazon viszi el, ez magától értetődik. Régóta megszoktuk, hogy falrahányt borsónak tekintik a Vígszínháznál a közmorálérdekében emelt szavainkat s ezért egyszerűen csak jelezzük, hogy e darab is mulatságos, de szerfölött erkölcstelen, melyet se felnőtt fiainknak, se fel nem nőtt leányainknak nem mutathatunk meg. Színházlátogatási elv itt ez lehetne. Kiskorúak a nézőtérről kizárva. Ha eztkeresztül lehetne vinni, hadd csődüljenek oda azok, kiket már meg nem ronthat az ilyen látványosság. Az előadás kitűnő, összevágó és friss volt. Ismét a színház legjobb erői játszottak, még a legjelentéktelenebb szerepeket, is elsőrangú tagok adták. Így a kalandot kereső vén férjet Vendrey, a színház új tagja, a vidék egyik elsőrangú komikusa, Coralie férjét Hegedűs, a fiatal férjet Góth, az udvarló ügyvédet Fenyvesi, egy házibarátot Bihari, az egyik rendőrbiztost Rónaszéki, az inast Szerémy stb. A nők közül Haraszty Hermina, Nikó Lina, Varsányi Irén, Kalmár Piroska, Hunyady Margit, Berzétei Ilona osztoztak a sikeren. A fordítást Heltai Jenő friss vénával, jó ötletekkel és pikáns nyelvezettel végezte. Látszik a fordításon, hogy igen közel készült a Magyar Figaro szerkesztőségéhez. Az előadás külön látványossága a Jókaipár volt, melynek friss színben létele általánosan feltűnt. k. g. * Magyar kir. Opera. Tegnap a perzsa sah azzal lepte meg az opera igazgatóságát, hogy estefelé egész, váratlanul bejelentette «Lohengrin» előadásán való megjelenését. Lett erre nagy látás-futás a színházban és a rendőrség tömeges fölvonulása a színház környékén. A magas vendég és kísérete az első felvonás alatt érkezett meg és kitartott a második felvonás végéig. Az előadás kevésbbé látszott érdekelni az exotikus urakat, mint a közönség szebbik része és különösen az operaiskola páholya felé irányult a sah figyelme és látcsöve. Az előadásról megemlítjük, hogy a címszerepet Dippel énekelte azzal az előkelő művészettel, amely neki sajátja; kár, hogy a vége felé egészen kimerült, úgy, hogy a Grálról szóló elbeszélést nem bírta kellőleg érvényre juttatni. Kitűnő volt Dióssyné Ortrud, Vasquezné Elza és Beck Telramund szerepében. Ney bágyadtan énekelt, jobban kellene a derék művészt kímélni, mert a túlerőltetésnek végzetes következménye lehet. Kerner István pompásan vezényelte az előadást. A nézőtér egészen megtelt. a. k. * Walter Crane Budapesten. Walter Crane, a világhírű művész, akinek kiállítása a jövő hét elején nyílik meg az Iparművészeti Múzeumban, családjával szerdán délután 1 óra 50 perckor Budapestre érkezik a nyugati pályaudvaron. Vele jön neje, kisebbik fia Lancelot és Vanderbilt az amerikai vasútkirály leánya, Kelen. Idősebbik fia Lionel már itt van és részt vesz atyja kiállításának rendezésében. A művészkörök ünnepies fogadtatásban készülnek részesíteni a művészt. A fogadtatásnál ott lesz az Iparművészeti Társulatnak, a Képzőművészeti Társulatnak, a Képzőművészek Egyesületének s természetesen az Iparművészeti Múzeum küldöttsége ; képviseltetni fogja magát a kultuszminiszter is. A művész 20-ikáig marad fővárosunkban s ez idő alatt két felolvasást is tart, az egyiket e hó 16-án a lipótvárosi kaszinóban a vonalak nyelvéről, a másikat e hó 18-án a Park-klubban, ahol nagy ünnepség is lesz gróf Szapáry Pál rendezése mellett. 20-án Walter Crane Pécsre utazik a Zsolnaygyár megtekintésére, ezenkívül több nagyobb vidéki város műipari gyárait is meg fogja látogatni. * Hírek a Nemzeti Színházból A Nemzeti Színház e heti műsorán a színház új darabjain kívül, mint a Tékozló apa és az Aranyasszony, több régóta pihentetett darab is szerepel. Hétfőn az idegen nőben ismét K. Hegyesi Mari asszony játszsza a címszerepet, amelyben már a tavaszszal is fellépett. Kedden a Komédiások kerül színre hosszabb szünet után Prielle Kornéliával. P. Márkus Emília asszony két híres szerepét játszsza e héten. Csütörtökön a Francillon t, pénteken pedig Júliát, Romeo és Júliában. Frencillonban, a még mindig betegeskedő Helvey Laurától, Smithné szerepét Szacsvayné veszi át. Anettet pedig Cs. Alszegi Irmától T. Vízvári Mariska. A Tékozló apa kétszer szerepel a heti műsoron: szerdán, október 10-én és vasárnap este általános bérletszünetben. * Lindh Marcella Gésa-jelmezei. A Magyar Színház szombati Gésák előadásának, amikor is Lindh Marcella jótékony célra játszik először operett-szerepet, nemcsak a híres énekesnő művésze ad kiváló érdekességet, hanem azok a külsőségek is fokozzák azt, melyek Lindh Marcella fellépését kísérik. A művésznő nemcsak játékban és táncban fog bemutatni érdekes különlegességeket, hanem nagy feltűnésre számíthatnak remekben készült japán jelmezei is. A drága és művészi szépségű hímzéseket a művésznő Choubrac párisi mester rajzai után Limogesban készíttette, de három pompás jelmezének összeállítását Budapesten végzik egy elsőrangú műteremben. A három Lindh-estére, október 13., 15. és 17-ikére előjegyzett jegyeket még csak szerdáig, e hónap 10-ig tartják fenn a Magyar Színház titkári hivatalában, ahol azok addig átvehetők, azontúl pedig az esetleg megmaradt jegyek a rendes jegyárusi pénztárnál kerülnek eladásra. * Filharmónia. Ama tíz filharmóniai hangversenyén, melyeket november 7. és 21., december 5. és 19., január 16. és 30., február 13., március 6. és 20., április 3-án tartanak a Vigadó nagytermében, a következő művészek műküdnek közre: Artner Jozefin, Eibenschütz Rita, Gülbrausen Ellen, Münchhoff Mari (ének), D'Albert Jenő, Altschul Rezső, Bendtner Nándor (zongora), Burmester Viki (hegedű), Lamond Frederik, Stavenhagen Bernát (zongora) és Van Roy Antal (ének). Előadásra kerülnek: I. Magyar szerzők művei. Újdonságok: Bátor Szidor Nyitány; Bloch József Magyar rapszódia; Buttykay Ákos Magyar suite; Herzfeld Viktor Szerenád; Major Gyula Szerenád; Mihalovich 0. Szimfónia. b) Régibb művek: Erkel Ferenc Ünnepi nyitány ; Goldmark Scherzo op. 19; Liszt Hunok csatája és Zongoraverseny (es-dúr). — II. Idegen szerzőktől: a) Újdonságok: Frank Cézár Les Eolides; Grieg-dalok; Saint-Saens szimfónia zenekar, orgona és 2 zongorára; Smetana Sárka; Csajkovszki 1812. nyitány; b) régibb művek: Bachsude (d-dúr); Beethoven 2-ik Leonora-nyitány; II., III. (eroica) és Vili. szimfónia; zongoraverseny (c-moll); hegedűverseny; Berlioz Requiem; Brahms zongoraverseny (d-moll); Cornelius A bagdadi borbély, nyitány; Händel Aria; Haydn szimfónia (es-dur); Mendelssohn Skót szimfónia; Mozart szimfónia (a-dur); ária Figaro lakodalmából; Rubinstein zongoraverseny (d-moll); Schubert Nándor, fantázia, dalok; Schumann Ouverture, scherzo és finálé; Wagner Mesterdalnokok előjátéka, Tristán és Izolde előjátéka és vége; Wotan búcsúja a Walkürből; kettős a Bolygó hollandiból; Istenek alkonya záró jelenete. Hat hangversenyt Kerner István operaházi karnagy vezényel, míg a többi négy hangverseny vezényletét Lohse Ottó straszburgi, Márkus Dezső prágai, Richter János manchesteri és Sucher József berlini karnagyok vállalták el. Kubelik Jan közreműködésére vonatkozólag most folynak az alkudozások. Bérelni lehet Méry Béla zeneműkereskedésében. Andrássy út 12. (Telefon.) * Koszorú a «Tetemre hívás»-ért.) Farkas Ödön, a «Tetemre hívás» szerzője, a pénteki bemutató előadáson szép babérkoszorút kapott tisztelőitől. Ezt a koszorút Farkas Ödön másnap kegyelettel letette Arany János szobrára, akinek balladája őt az opera megírására lelkesítette. * Angol asszony leánya, Lecoque híres nagy operetteje Angot asszony leánya lesz a Magyar Színház legközelebbi újdonsága. A darab próbái nagyban folynak és az igazgatóság már meghatározta a bemutató napját is, úgy, hogy Angot asszony leánya október 19-én először színre. Ebben a darabban fog bemutatkozni a budapesti közönségnek a Magyar Színház új primadonnája, Szoyer Ilona, aki Clairette szerepét fogja játszani. A többi nagyobb szerepet Sziklai Kornél, Margó Zelma, Láng Etel, Varga Anna, Giréth Károly, Füredi Béla, Alföldi és Mátrai József játszszák. A színház a darabban tetemesen megnagyobbított énekkart szervezett, amennyiben a karszemélyzetet 52 tagra szaporította. * New-York szépének jubileuma. Kerker nagy népszerűségű operetteje, New-York szépe ma, október 8-án éri meg a félszázadik előadás jubileumát. Most kerül színre ötvenedszer, mégpedig ugyanazzal a szereposztással, mint a premiere-en. A címszerepet tehát ezúttal ismét Inkey Gizella játszsza. * Színházak műsora. Nemzeti Színház. Szerda: Tékozló apa. — Csütörtök: Emberevő. — Péntek: Romeo és Julia. — Szombat: Aranyasszony. — Vasárnap délután : Aranyember. Este : Tékozló apa. Várszínház: Szombaton : Otthon. M. Kir. Opera. Szerdán: Tell Vilmos. — Csütörtökön: Lohengrin (Dippel Ferenc vendég utolsó felléptével.) — Pénteken: Nincs előadás. — Szombaton: Tetemre hívás. Naila. Vasárnap: Walkür. Népszínház . Szerda: San-Toy (először). — Csütörtök : San-Toy. — Péntek: San-Toy. — Szombat: San-Toy. — Vasárnap délután: Amit az erdő mesél. Este: San-Toy. Vígszínház: Szerda: Coralie és társa. — Csütörtök : Coralie és társa. — Péntek: Coralie és társa. — Szombat: Coralie és társa. — Vasárnap: Coralie és társa. Magyar Színház. Szerda: Az asszony regelment. — Csütörtök : Koldus és királyfi. —Péntek: New York szépe (Blaha Sári első fellépése). — Szombat: A Gésák (Lindh Marcella első fellépése). — Vasárnap délután: A Gyurkovics-lányok. Este: Koldus és királyfi. FŐVÁROS. — A főváros közigazgatása. A főváros közigazgatási bizottsága ma délelőtt Márkus József főpolgármester elnöklésével ülést tartott, amelyen a múlt hó közigazgatását mutatták be. Az egyes jelentésekből kiemeljük a következőket: A székesfőváros közbiztonsági állapota — a főkapitányi jelentés szerint — szeptember havában kielégítő volt. A rendőrség 1255 bűnesetben fejezte be a nyomozást; ezek közül 170 irányult az ember élete és testi épsége ellen, 905 volt a vagyon elleni bűncselekmények száma s a többi jelentéktelen becsületsértési s hasonló ügy volt. A vagyon ellen irányuló bűncselekmények tettesei ellen szeptember havában kiváló sikerrel működött a rendőrség, így már ez év május hava óta nyomozást folytatott a rendőrség egy gyakorlatától felfüggesztett s már büntetett ügyvéd (Takács Zoltán) ellen, akit az a gyanú terhelt, hogy hamis pénz készítésével foglalkozik. A nyomozás a vidékre is kiterjedt s e hó folyamán sikerült a rendőrségnek a hamis 100 fointosok és a hamisításnál használt eszközök kézrekeritésével a teljes bizonyítékokat beszerezni s ezek alapján a volt ügyvédet és még 7 társát a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte s a büntető bíróságnak átadta. Különben összesen 127 egyént helyezett szeptember havában a kir. bíróságok hatáskörébe tartozó bűncselekmények tettesei közül a rendőrség előzetes letartóztatásba. A fogház és toloncügyosztálynál 1771 egyén került közigazgatási elbánás alá és pedig ezek közül 1113 egyén a kihágási elzárás büntetésének kiállása után szabadlábra helyeztetett, kényszerútlevelet kapott 177, toloncra került 231, átkelési tolonc volt 99, az országos javító intézetben 2 nyert elhelyezést, az elöljáróságokhoz kisértetett 6, más hatóságokhoz vagy intézethez 143. Az adófelügyelő jelentése szerint a múlt hónapban befolyt egyenes adó fejében: 1. közvetlenül az állampénztárnál 2.123.281 korona 49 fillér, 2. a fővárosi adópénztárnál 627.440 korona 68 fillér. Az összes befizetések eredménye 413.527 korona 81 fillérrel voltak kedvezőtlenebbek, mint a múlt esztendő ugyanezen időszakában. Dr. Verédy Károly kit. tanfelügyelő jelenti, hogy múlt hónapban több feljelentés érkezett zugiskolák ellen, ahol minden jogosultság nélkül polgári iskolai tanulókat készítenek elő vizsgálatra. Ezek ellen az eljárás folyamatban van. Dr. Schermann Adolf tiszti főorvos jelentésében konstatálja, hogy a főváros közegészségi állapota a RÁNDULÁS PÁRISBA. A kiállítási záróünnepélyek alkalmával a menetjegyiroda különvonatot indít Budapestről Parisba —- ' -- egy-egy napi tartózkodással Münchenben és Zürichben. - ■. ■ ÜIL részvételi díjak rendkívül mérsékeltek: I. oszt. 185 frt, II. oszt. 155 frt, III. oszt. 120 frt, a tizenhárom napi teljes ellátással Előjegyzések közvetlen a menetjegyirodához intézendők. (IV. Hungária-szálló.)