Hazánk, 1902. február (9. évfolyam, 28-51. szám)
1902-02-01 / 28. szám
IX. évfolyam. 28. szám. Szombat, Budapest, 1902. február 1. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. Köziratokat nem adnak vissz.. .& Telefonssim 56—23. FELELŐS SZERKESZTŐ BUDAY BARNA. Előfizetési ára: Egész évre 28 kor-1 Negyedéve 7.—kor. ..............., Félévra___14 « | Egy hóra _ 2.40 , Egyes szám 8, Vidéken 10, Pályaudvarokon 12 Hld., A perrendtartás. Budapest, jan. 31. (g) Nem ismerek kívülünk országot, melyben a perjogi reformok ügye annyi viszontagságon ment volna keresztül s e mellett oly sok előkészületi időt és munkát emésztett volna fel, mint nálunk. Ez azonban még a kisebbik baj. Sokkal nagyobb és mélyrehatóbb baj ennél az, hogy e viszontagságok közepette sem a bírói, sem az ügyvédi szervezetet nem tudta a törvényhozás kiépíteni, sőt részleges és elégtelen, sokszor bántó közbeneső intézkedésekkel ismételve megingatta a bíróságok, a jogvédelem és a pervitel életrendjét. Ennek azután az lett az eredménye, hogy teremtett egy önmagával és a létező állapotokkal mindenképpen és méltán elégedetlen, hihetetlen nagyszámú bírói kart, egy meg nem becsült ügyvédséget és oly perlekedés özönvizet, melynek párját széles e világon hasztalan keressük. Ez az állapot annál sajnálatosabb, mert kétségtelen, hogy tizedrész annyi munkával, amennyit egyedül a polgári perjog reformjára harminc és néhány év alatt fordítottak, a bírói és ügyvédi szervezetnek és a perjogi alkotásoknak összhangzatos és fokozatos, de állandó és jóakaratú fejlesztése útján e hosszú idő alatt hasonlíthatlanul kedvezőbb eredményeket lehetett volna elérni, mint amilyeneket a legtökéletesebb perjogi, vagy egyéb alkotásoktól most remélhetünk. Nem tehetek róla, de nemcsak nem változott meg, hanem a mi jogreformbeli vajúdásaink eredményeinek láttára még inkább megerősödött bennem az a meggyőződés, mely mindenütt másutt a jogászok közhitét képezi, hogy a leghiányosabb perjogi rendszer dacára jó bírói és jogvédelmi szervezet mellett kielégítő az igazságszolgáltatás; míg viszont a legkitűnőbb perjogi kódexek mellett, ha a bírói és jogvédelmi szervezet a betegség tüneteit mutatja, általános hajbakapás és elzüllött jogérzet van megnyugtató igazságszolgáltatási állapotok helyett. Az angolok a maguk bírói és ügyvédi szervezetében alkották meg a jogszolgáltatás jóságának valódi biztosítékait. A polgári perrendtartás ott jó részben nem is tulajdonképpeni törvényhozási alkotás, hanem a főtörvényszék műve, mely a parlament asztalára csak azért tétetik, hogy azt betekinthesse a nemzetképviselet. Rendszerint hallgatag törvényerőre is emelkedik. A mai francia polgári perrendtartás az 1806 évi ápril 14-ikén kelt Decret alapján lépett hatályba s azóta igen kevés rendelkezésében változott. Majd egy évszázad viharai vonultak el fölötte s a bírói szervezetben, az ügyészi és ügyvédi rendszerben nyilvánuló hatalmas életerő tartja fenn annak alapján a francia igazságszolgáltatásnak büszke tekintélyét és hírnevét. Az új német birodalmi perrend klasszikus szóbelisége a bírói és ügyvédi szervezetekben találja a legnagyobb garanciát, mely nélkül ez az alkotás nem lett volna sikerrel az életbe átültethető. Szóval, akár a régi, akár az új idegen perjogi alkotásokat nézzük, azok garanciája ama szervezetben létezik, melyre nálunk legkevesebb gondot fordított a törvényhozás. Annyira a legkevesebb gondot fordította, hogy az eddig életbe lépett időközi és eddig még rendszeresen ideiglenes perjogi alkotások egész sora mindig a bírói szervezetet bontotta meg. A Kúrián lehetetlen volt a független és egyöntetű igazságszolgáltatásnak egyik legelemibb követelményét, a törvényes bírói létszámot és az ott működő bírák egyenrangúságát megállapítani. A közép- és elsőfokú bíróságok organizmusában az izgalmas vértódulás és a vérszegénység tüneteit idézte elő a különböző életszervekben. Szóval minden reform megrontotta a legfelső vagy a legalsó fokú organizmusok egészséges alakulását s megbénította a középső fórumoknak belső és külső hatásban nyilvánuló életteljes funkcióját, ami nélkül kielégítő igazságszolgáltatás nem létezhetik. Hogy az ügyvédség mivé lett, mikor a bíróság szervezeti élete ily sorsra jutott, arra utalni is felesleges, mikor az elszomorító élő példa itt van szemünk előtt Ha pedig e szomorú állapotoknak az ! A HAZÁNK TÁRCÁJA Modern magyar elbeszélőkről. («A tartodi medvehajtás», regény, irta Malomjay Dezső.) * Valamivel adósai vagyunk a jeles tehetségű fiatal novellistának. A művészetek nemzeti ízléséről tartott felolvasást, mi pedig azelett való csodálkozásunkat fejeztük ki, hogy értelmezhetik Malonyay, ha már az ízlésekről kell beszélnie, ezek sorában éppen a nemzeti ízléselől ? Akadhattak, akik ebben a kifejezésben Malonyayéknak kedvezőtlen nemzeti állapotára következtettek, holott mi nagyon jól tudjuk, hogy Malonyay Dezső ugyan tősgyökeres magyar családból származik. Egy akkor még ifjú írói nemzedék egész kolóniája cáfolna meg bennünket, ha az ellenkezőt állítanék, amint hogy nem is az ő származására céloztunk mi, hanem arra, hogy Malonyay Dezső — fényes írói kvalitásai mellett és éppen vérbeli magyarsága dacára — egyike a magyar nemzeti iránytól úgy tartalmi, mint formai tekintetben legtávolabb eső elbeszélőinknek. Modern elbeszélésünk ma már oly fokon áll, hogy a külföldnek egyidejű termékeit teljesen nélkülözhetjük."Kiadóink érzék hiánya, a szerkesztőségek szűk büdzsetje és néhány kozmopolita már Budapest, 1902, Singer és Wolfner, 1371.; ára 2 kor. 40 fill. mában esett, fordítói vagy kiadói Spergeld-jét megszolgálni kész, irodalmi portás szolgálatkészsége okozza, hogy nem csupán a valóban értékes és a kor átlagán túlmagasló külföldi regényt, rajzot, és — ha akad még ebből a műfajból — novellát fordítanak le, de olcsó munkával, felületes kritikával árasztják el a tárcákat, a könyvespolcokat, mindenféle úgy esztétikai, mint etnikai szempontból kivető és erőt nem érő gyimgyommal. Mi ezzel szemben a magyar írókat, a magyar írók közül pedig a magyarosakat, magyar szelleműeket állítjuk előtérbe, a többieket pedig (nem állván el attól az elvtől, hogy a hazafiasság, tisztesség és erkölcsösség hiánya, ezer éve megállapított törvény erejével zárja ki egyúttal a magyarosságot is) üldözzük, amennyire szerény hatáskörünkben üldöznünk adatott Malonyay Dezső — ismételjük — nem magyar nemzeti szellemben dolgozó író, de mégsem oly értelemben vett idegenség az övé, mint igen sok más elbeszélőnké! Hogy annál könynyebben jellemezhessünk, állítsuk fel a modern elbeszélés két csoportját ; mindkettő külföldies, egyik sem magyaros. Egyiket képviselje H Hródi Sándor, a másikat — ha már Justh Zsigmond nem él — Pekár Gyula. Hródi Sándor jól tudja, hogy a zsidóság csodákat alkotott a filozófiában (kezdve a valláson, a politikán, le egész a tárcába való csevegésig), aztán a zenében és a lyrában. Ebben felülmúlhatlanok és minden időben vezető szerepet játszottak. A lágy drámaíró, regényíró, színész, már nem akadhat közöttük, azért, mert az előbbiben a szubjektív elem dominál, ez utóbbiakban már elengedhetlen az életnek, az embernek, a viszonyoknak oly objektív felfogása, amelyre a zsidóság évezredek óta tartó ekszkluzív helyzeténél fogva képes nem lehet. Csupa tendencia, csupa karrikatúra, csupa paradoxon, amit legélesebb elméjű egyénei írnak, de igazság abban vajmi ritkán akad. Innen van, hogy minden irodalomban önkéntelenül külön csoportba verődnek és innen, hogy aki fajukból drámát, vagy regényt ír, az csakis irány-műt lehet, mint p. o. a Disraely regényei; aki színész, az bizonyos szélsőségekben, merész eksztravaganciákban, pathológikus tünetek megdöbbentően reális, vagy , szenvedélyek féktelenül túlzó ábrázolásával ragad el bennünket. Látjuk most körutazó virtuózaiknak ilyen színészkedéseit; mindannyija, ha virtuóz, többet, ha kontár, kevesebbet ad az életnél, de soha sem magát a valódi életet. A legtöbbje, a kevésbbé gazdag tehetség, az említett szakokban még kényelmesebb ösvényt választ magának, vagyis egyszerű utánzójává lesz kora valamelyik felkapottabb, vagy zajosabb sikert aratott írójának és művészének. íme, ez Bródi Sándor, akinek pályája valóságos viaszklenyomata egy-egy évcsoport sikeresebb írói egyéniségeinek. íme a «Dada», melynek szelleme a Sudermanné, meséje, alapeszméje pedig a Rákosi Jenő «Magdolna»-jáé és még inkább a Tóth Ede «Tolonc»-áé. A vakmerő középszerűségek irodalmi gárdája különös lélektannal van ellátva. Érzi mind, hogy a más termelte tokaji nedűjét nem lehetne egyszerűen a maga cimkéi- Előszetőinknek a mezőgazdaság körébe vágó apróhirdetéseit díjtalanul közöljük.