Helikon, 1994 (5. évfolyam, 157-180. szám)

1994 / 1. szám (157.)

HELIKON Héjasfalva után Zubbonya foltos. Izzadság tűzte fel érmét szűk mellében kihagyó szívére. Botlott, kaptatott fölfelé a kukoricásban. Gondolatában a­cél­o­s lelket nem olt ki a lándzsadöfés. Szerelmes, krónikás, világjavító. Költő, jussa az ország. Föld röge­s, föltörő mag szívós fekete ágya, zsarnoka eszejtő Szilveszter, János Vitéz, tündérhont hódító földi tiszta hit. Cifra koporsó födelének gyilkos acél­szögétől holtában is megóvta szívét. Agóniája nem a trikolort szaggatta ronggyá, nem utolsó szava volt "hazám!" Jelkép jeltelen sírban a test, de a lezáró-kezdő pillanat honból-világból összeívelő diadalúton indította el. Hazával s emberiséggel kufárkodók hiába váltották vasgarasokra szavát, mert jöhetett, jött is utódja — bölcsődalt dúdolt a csecsemőnek s vezetett tollforgató, kalapácsmarkoló vagy kaszát egyenessé élező kezet. Utódja lett a század, mely betűt szűz alakra vésett és értő-értető törvénnyel üttetett országnyi mesgyékbe földosztó karót. Költőarc kivésett vonása a győztes hadrakelőké, márványba-ércbe nem szorítható. Őr­nagyunk, Petőfi, századok szirtjén, szabadság rendjében társunk, kísértő tudatunk, lelkiismeret. FÖLDES JUDIT VERSEI Névjegy egy másolónak Hajózni óhajtasz Fogd hát ügyeskedd össze a vitorlád guberáld göncöd Ó keccsel csipkézzed írásjelekkel idegen toll pacáival habozd föl apró csalásod ravasz (magadmutogatásod) és várd hogy ama köztudott kacér edényben orkánt kavar Holttengeri tekercs ... de azt ami a forgásba lendült fogaskerekeken fennakadt amiért éltek érleltek elvesztek évezredek amiért a szívet körülfolyó kék koszorúkban dagadt folyammá a kiapadt égről lecsorgó lávafekete nap és ami végül egyetlen egyszerű szóban... A kékszakállú becsapott... Hittél neki, de szódra nem felel, kellesz, de magányát nem adta fel: a csízt befogta és dalt követel. Judit, mi kell: tündöklő koronád, bár talmi, de irigyli, aki lát— vagy kedvesebb régi, kopott ruhád? Csak pár kulcs, mit öveire aggatott. Vélted, több jár, mint mit ő megadott- Judit, a Kékszakállút untatod. Becsapott, kifosztott, ne is tagadd. A vár ura egyedül ő maradt — Judit, becsaptad te magadat. Fasors Kihajtott a vessző— ostor lesz fa törzse-e? Kérgét nem hántották gallyait megfogták gyökere fonatban Minden világ ellen osztott maga ellen sereghajtó sorban magányos akolban szikaszón zöldárban Öt világ havában öt pokol nyarában szél szántja víz vágja levelét virágát vihar válogatja Öt határba hordja szélvész söpri vissza humusznak pontja mire­­ szikkadt öt ujj ■ földjére visszahull Hamu hull a hóra Megrakják a tüzet Nefelejcs nefelejcs Rózsaágból rakják Nyöszörög a tüske Tüze ködöt köhög Megrekken a füstje Árnyék ül az égre Küszöböd nyikordul Árnyékba borultan Nefelejcs nefelejcs Siratóasszonyok Állnak az ajtóban "Tükröd vakulóban Takaród foszlóban Házad föloszlóban" "Hajnalod meghasadt Delelőd megszakad Estéd dirib-darab" Torpan a tükörlap Ágaznak az árnyak Retten a rőzsetűz Fagyot fial füstje Árny alszik az ágon Pilinkél a pernye Kialuszik a tűz Nefelejcs nefelejcs Hamu hull a hóra Georg Muhe: Piros könyörgés

Next