Helikon, 2016 (27. évfolyam, 687-710. szám)

2016-02-25 / 4. szám (690.)

„nincs élő, ki innét üresen távozik” HELIKON -4 IRODALMI FOLYÓIRAT. MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON . XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 4. (690.) SZÁM - FEBRUÁR 25 .ÁRA 3 lej / 270 ft VIDA GÁBOR A Bodor-paródia Igazán nagy író az, akiről nem tudunk pa­ródiát, mert azt is ő tudja jobban­ írni, természetesen, bárkiről lehet, és bár­mit, nincs ebben akadály. Paródiát viszont csak arról, akit egészen komolyan veszünk. Komolyan venni valakit annyi, hogy látni a gyengéit és elfogadni, nem ütni le a ziccert, tudni az erőset, amihez képest mi gyenge vagy csak nem kellően alapos. Sokan szeret­nek minket a gyengéinkért, az olvashatóság a gyengénk, hogy mindenki megért belőlünk valamit. Erősség az, amit nem értenek, de csodálnak, erősség az, amiért a pokolba kí­ván a jóbarát, a másik, a vetély- meg a har­cos társ. Erősség lehet az is, amiért szeret­nek. Karinthy belelátott az írók veséjébe, lát­ta bennük az erőset, meg a gyengét is lát­ta. Mindig hozzápótolt a magáéból, így lettek többek azok, akikről ma már keveset gon­dolnánk, így lett ő több azáltal, hogy látta a gyengét és az erőst. Nem tudom, hogy milyen paródiát írna Bodor Ádámról. Azok az ap­ró szamárfülek, amelyekre a parodista vagy humorista rátelepszik, amelyekben meg tud kapaszkodni, Bodornál gyakorlatilag hiány­zanak, azt is lehetne mondani, hogy be van­nak hajtogatva, nem lógnak ki. Bodor Ádám nem kitereget, hanem elpakol. Mint békebeli kiránduló, mindent becsomagol. Úgy értem, nyelvileg. A kirándulás fölösleges. De ha már elin­dultunk, menjünk, ha megyünk, akkor vi­gyük magunkkal azt, amit. Majd letesszük egy kőnél, amelyik e letevés híján még csak nem is volna, de mert letettünk oda valamit, a kő van, és a letett holmik elindulnak a ma­guk törvénye szerint, valahova. Mi magunk is ilyen letett holmi vagyunk, többesünk oly­kor nyomaszt, máskor tágasság. A többes szám is magány, csak úgy kell azt elgondol­ni. Karinthy pontosan tudná, miként. Egy Bodor-figura szájából venné a szót el. Azt hi­szem, belekeveredtem valamibe. És akkor most ezt a mondatot ki lehetne csomagolni, mint egy kopott hátizsákot, amelynek a vász­na víztől dagadó len, olyan kemény olykor, mint a bádog, súrolástól fényesedik, a csatok sárgarézből, mint a nagymama kanalai, pe­remük vág (ne harapj, öcsém!), a szíjak repe­dezett borjúbőrből, a varrógépet, amelynek a tűje ezt is átüti, Amerikában szerelték össze, az évszám bizonytalan... A féloldalas arcú katonatisztet hiába vár­ják a Verhovinán, fehér hóköpenyében el-eltű­­nik és felbukkan, de mi tudjuk, hogy csakis magyar lehet, és mi vagyunk ő, aki minden sikertelen offenzíva meg visszavonulás előtt (vagy után) meghal. Van esélye, de várják, mint a győzelmet vagy a győzelmi indulót. Egy nő várja, a nő, talán. Ha nem vár egy nő, nem lehetsz katonatiszt. Magyar azért még lehetsz. Milyen egy nő? Milyen egy hágó? Mi­lyen az, akit kicsomagolnak a hátizsákból? Engem várnak mindig, hogy majd egyszer ki fogok csomagolni. A hátizsákot a kőnél talál­tam, ami­t találás nélkül nem lehetne kő, nem létezne zsák sem, és nem léteznék én. Aztán a kő majd elindul egy történetben, gurulni vagy repülni. Én vagyok az a kő. A kő magánya és a magány köve. Azt hiszem, belekeveredtem va­lamibe. Van egy forrás. Ha belenyúlsz, a keze­den árválkodó jéggyűrű megkékül, mint egy belefúlt vadmalac, mindegy, hogy platina vagy arany. Ez egy paródia-mondat. De tényleg van egy ilyen forrás. BODOR ÁDÁM 80 Antal Balázs, Király Farkas, Molnár Vilmos, Szakács István Péter és Vincze Ferenc prózái /2-8 Marincas Mira: Angyalszárny ! Lapszámunk 1., 3., 5-6., 8-9., 14-18. oldalait a Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportjának a Minerva Galériában megrendezett évi, értékfelmérő­ kiállításának anyagával illusztrálták. A reprodukciókat Horváth László készítette. Király László: A ZANGEZUR­­HEGYSÉG FELÉ /8 PAVILON 420 ■ André Ferenc verse ■ Horváth Benji kisprózája Ivan Miroslav Ambrus VERSEI /17

Next