Helikon, 2023 (34. évfolyam, 855-878. szám)
2023-09-25 / 18. szám (872.)
186 Végül az összegabalyodott zsinórok szövevénye kibogozódik. Csak a piros kabátos kameruni férfi tekeri diadalittasan sajátját, testével a tenger felé dől, mígnem a vízfelszín megtörik, és a hal ráharap a fényre. A tőkehal a levegőn át a fedélzetre repül, szeme rémülettől dülledt. A többiek elégedetlenek, mindenki úgy gondolja, hogy a hal az övé. A nő, aki néhány órával korábban spiccesre itta magát, most kétségbeesetten néz körül. A szemceruza felkiáltójellé folyt szét az egyik szeme alatt. Mi a fasz, az az én halam, csattan fel. Valaki a nő vállára helyezi a kezét, de az úgy csap rá, mint egy bögölyre. Maradj ki ebből, Roddy, valakinek meg kell tanítani őket, hogy hogyan működnek a dolgok, sziszegi. Hogy hogy kell itt viselkedni, teszi hozzá, kezét csípőre teszi, állát felemeli, mintha éppen ezzel kezdődne a tanítás. A kameruni keze nem remeg meg, mikor az arca elé tartja a horgászbotot. A lógó hal a napfényben csillogva pörög körbekörbe, egyszer az egyik, majd a másik irányba. Paulina a korlátba kapaszkodik, lakknyomok a körmein, apró foltok a körömvégeken. Kezén a bőr megkopott a folytonos mosástól, de mégis mindig koszosnak érzi. Kapkodva veszi a levegőt, és próbál uralkodni a keze remegésén. Szétrobban torkában a csípős chili. Paulina úgy hajlik át a korláton, mint egy fáról letört ág. Olyan erősen szorítja a korlátot, hogy a fém belemélyed tenyere puha bőrébe. Addig öklendezik, amíg gyomra teljesen kiürül, csak a szájában marad egy savanyú íz. Legalább száz évig nem eszik burritót. A kabin mellé guggol, térdeit mellkasához húzza, lapockáit a kabin falához szorítja. Csak egy másodpercre bóbiskolt el, és valami mégis megváltozott. Aztán észreveszi: az imént még üresen álló hűtőtáska alján most egy tőkehal van. Zavartnak tűnik. Paulina tekintetével a kameruniakat keresi, de azok valahol a kabin túloldalán vannak. Ha képes lesz rá, este levest főz a halból. Furcsa társaságával az asztal köré gyűlnének, hogy együtt egyenek. Arról beszélgetnének, hogy mi történt a nap folyamán, mit láttak a hírekben, és mit csináltak az állatok a természetfilmben. Az ötlet már Kaliforniába költözése előtt megfogant Paulina fejében. Úgy hallotta, az idősgondozás gyümölcsöző üzlet ott. Ügyfelenként 3000 dollárt is lehet keresni havonta. A hazájában ez nem lett volna lehetséges. Az idősek általában saját otthonukban halnak meg, olyan házban, ahol nemzedékek élnek együtt. Vagy teljesen egyedül, ha, isten ments, nem adatott gyermekáldás. De voltak bizonyos szabályozások, amelyekre Paulina nem volt felkészülve. Ahhoz, hogy a házát hivatalosan is öregotthonként jegyeztethesse be, bizonyítania kellett, hogy az összes felszereléssel és a megadott négyzetméterszámmal is rendelkezik. A ház túl kicsi volt, a szobák túl szűkösek, és mi a helyzet azokkal az életveszélyes lépcsőkkel? De Paulina számára egyszerű volt megkerülni a szabályokat. Terjedt a szóbeszéd, és számtalan megkeresés érkezett hozzá. Többnyire házaspárok vagy testvérpárok érkeztek, akik özvegy édesanyjukat vagy édesapjukat hozták magukkal. Jóllehet gyengéden tartották az idősek karját, szemükből mégis türelmetlenség sugárzott. Paulina a ház napsütötte verandájára invitálta őket, a kávéskannát serlegként tartotta két keze között, és elmondta, mennyi törődést és szeretetet fognak kapni házának lakói. Minél hosszabban ültek és beszélgettek, annál inkább nőtt a bizalom közöttük, olyan kézzelfoghatóvá vált, mint a kerámia kávéskanna, amelynek száján, ha megfelelő szögből érte a fény, apró repedést lehetett látni. Az idősgondozás nem volt egyszerű. A pénz mégsem kezdett Paulina ölébe hullani. És a félelem, hogy a dolgok végül tényleg rosszra fordulnak, úgy terjedt szét a ház sarkaiban, ahogy csigák terjeszkednek egy akváriumban: egyik ragacsos centiméterről a másikra. A zsinórok többször is felkorbácsolják a levegőt, majd még egyszer utoljára. Egy fátyolfelhő vonul át a Nap előtt. A hajó a szárazföld felé tart. A horgászok a fedélzeten ülnek, söröznek, néhányan pedig ellenzős sapkájuk alatt szundikálnak. A kameruniak elégedettnek tűnnek. A kezdeti küzdelmek után úgy fogták a halakat, mintha pontosan tudnák, hol úszkálnak a mély sötétségben, merre mozgatják sápadtan izzó testüket. A hátsó fedélzeten két tengerész egy műanyag asztalnál épp a zsákmányt belezi. Fröcskölnek a szemek, uszonyok, farkak. Noha a szél még mindig erős, nem tudja eloszlatni a halszagot. Láthatóvá válik a város. Paulina nem szokott ilyen sokáig távol lenni az otthonától. Mintha napok teltek volna el reggel óta. A botot a zsákba zárja, és elhatározza, hogy legközelebb, amikor meglátogatják, odaadja a férfi gyerekeinek. Jó bot, drága lehetett, de más értékkel is bírhat. Az öreg bizonyára azt képzelte, hogy Paulina a lánya vagy az unokája. A tengerészek gyorsan dolgoznak, és Paulina visszakapja a tőkehalát, legalábbis azt, ami megmaradt belőle: egy üreges, megtépázott tetemet. Szürke oldalából kikandikál a halvány, narancssárga hús. Amikor a hajó a kikötőhöz közeledik, egy tengerész átadja a lottery-üveget az egyik kameruni testvérnek. Valamit mond erre, talán Ohwell vagy Oh wow. Aztán vállat von, és úgy tűnik, szórakoztatja, hogy éppen ő volt, aki kifogta a legnagyobb zsákmányt. Hóna alá szorítja a lottery-üveget, mintha hirtelen szörnyen melege lenne, a szél pedig belekap dzsekije nehéz hajtókájába. A legelső hang az égből szakad alá. Paulina, aki lázas kábulatban ül a kabin előtt, kezét a homlokához emeli, hogy árnyékot tartson, és behúzza nyakát, hogy jobban lásson. Éhségtől sikoltva zuhannak alá az égből, több tucatnyian vannak, talán százan. Fehér szárnyaikkal hasítják a szelet. Bár fájdalom sugárzik végig Paulina nyakán, arcát mégis a magasba emeli. Nem látni az eget a szárnyaktól. A pelikánok körbe-körbe keringenek fölötte. A hűtőtáskához botorkál, és kezét ráteszi a haltetemre. KUSZTOS ANNA I fordítása Bár fájdalom sugárzik végig Paulina nyakán, arcát mégis a magasba emeli. Nem látni az eget a szárnyaktól. A pelikánok körbe-körbe keringenek fölötte. Bene Adrián 1977-ben született Pécsen, jelenleg is itt él. Költő, szerkesztő, kritikus. Versei eddig többek között a Pannon Tükörben, a Spanyolnáthában és a Szöveten jelentek meg. A Holdkatlan szerkesztője, Cristina Sandu író, fordító. 1989-ben született Helsinkiben finn-román családban, jelenleg Angliában él. Első regénye 2017-ben jelent meg Válás nimeltö Góliát címmel. A Vesileiki a szerző második regénye. Kusztos Anna 1998-ban született Sepsiszentgyörgyön. Kolozsváron angol, finn, norvég nyelvet és irodalmat tanult, jelenleg Budapesten él, az ELTE BTK mester szakos hallgatója. Cristina Sandu regényének fordításakor a Petőfi Irodalmi Múzeum Babits Mihály műfordítói ösztöndíjasa volt. Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg Kolozsváron él, a BBTE hallgatója. 2021-ben Látó-nívódíjjal, 2022-ben Communitas Alkotói Ösztöndíjjal jutalmazták. A Helikon szerkesztője, Szilágyi Borka 2000-ben született Debrecenben író, olvasó, fordító. Jelenleg az ELTE esztétika szakos hallgatója. SZERZŐINK FIGYELMÉBE: H 3 PAVILON 420