Helyiipar és Városgazdaság, 1984 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
1984. JÚNIUS PÁR ÉVVEL EZELŐTT EGY FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS KAPCSÁN, a művészetpolitika napi eseményeiről csevegtünk ismerősömmel, egy napilap művészeti szerkesztőnőjével. Szokásomhoz híven épp az értelmes közlést is tartalmazó, figuratív művészet mellett próbáltam volna védőbeszédet mondani (ez már akkor is aktuális volt!), amikor a hölgy váratlanul félbeszakított, s kissé csodálkozva jegyezte meg: „Nem is tudtam, hogy maga ekkora híve a „régi művészetnek”! Értetlenül néztem rá, mivelhogy ezt a kategóriát Michelangelo, Leonardo, Balassi Bálint vagy Bellini nevével kapcsolatban volt ugyan szerencsém ismerni, ám Kurucz D. István, ma is alkotó neves festőművészünk piktúrájával kapcsolatban, sehogysem. A hölgy valószínűleg észrevette, hogy sehogy sem tudom egy nevezőre hozni Kurucz D.-t és a „régi" művészetet, ezért megesett rajtam a szíve. S felvilágosított: „Régi” művészet alatt manapság nem „klasszikus” művészetet értenek — bár Kurucztól nem vonná meg ezt a kitüntetést sem — hanem a ,,realista”, figuratív művészetet, melynek ideje — fogta rá gyorsan a művészeti csaták jeles tollforgatónője kollégáira — többek szerint már a hatvanas évek elején lejárt, s most már — úgymond — „új” művészet van, fiatal, friss erőkkel, gondolatokkal. Szinte beleborzongtam a hallottakba, hiszen épp az idő tájt állt a Műcsarnokban a Stúdió soros évi kiállítása, ahol méteresre faragott majd szénné égetett óriásgyufaszálak között botorkálhatott a néző, aranysprayjel lefújt kőbányai sörösüvegekkel találta magát szembe a talapzatokon, s egy félig elrothadt varjú dobozba csomagolt teteme után — üde színfoltként — több rakás fűcsomóban „gyönyörködhetett” — természetesen művészeti alkotások gyanánt. Milyen érdekes a világ — gondoltam magamban — aminek láttán az egyik embernek üvölthetnékje támad, azon a másik esztétikai élvezettel csüng, sőt, mint valamiféle új értéket, szembehelyezi már megszokott értékekkel. Mi lesz ebből? Az idő azóta természetesen válaszolt erre a kérdésre is. Mielőtt azonban megtudnánk, ismerkedjünk meg ezzel az „új” címkével ellátott művészettel, ami nem is olyan új. A KŐBÁNYAI SÖRÖS ÜVEG ARANYFÚJÓ FESTŐJE talán nem ismeri azt az ominózus W. C.-csészét, amelyet Marcel Duchamp, az avantgárd fenegyereke egyik tárlatán műalkotásként állított ki — valamikor a tizes évek elején. Az ehhez hasonló készáruk műtárgyként való bemutatását angol megfelelőjével „readymade”-nek (ejtsd: redi méd) nevezzük. Mint látjuk ez a fajta alkotási mód, és végterméke lassan nyolc évtizedes múltra tekint vissza ám mindez semmit sem változtat azon a tényen, hogy művészeti életünk mai fenegyerekei az „új művészet” címszó alatt változatlan kedvvel művelik. Haladjunk azonban sorban, és próbáljuk meg bemutatni a kedves olvasónak, mi minden tartozik még az ,,új művészet” égisze alá. Talán nem veszik zokon e kis sétát, néhány idegen szó gyors kalauzolásában, hiszen ha manapság valaki bármelyik kiállítóterem hűs falai közé téved, könnyen találkozhat az „új művészet” termékeivel — jó tehát ha ismeri őket. Itt van például az úgynevezett koncept, amely a konceptuális művészet végterméke. Nagyon nehezen fogható meg, s még nehezebben érthető, hiszen e művészeti irány a művész magába fordulását igényli. Mindenesetre akkor, amikor a Képzőművészeti Főiskola fiók-Picassói az első, vagy harmad évfolyamból összegyűlnek, s egy fél köbméter homokot az asztalra ürítve abban turkálnak, biztosak lehetünk, hogy itt a konceptuális művészet nagy mágiájáról van szó, amikor is a műalkotás nem létrejön, hanem a művészben zajlik le, mint folyamat, s ahhoz az égvilágon rajta kívül senkinek semmi köze. Vegyük tovább soron a happeninget (ejtsd: heppening) s erre is mondjunk egy — talán nem is — kitalált példát. Néhány fiatal művész zárt helyen összejövetelt rendez. Óriás akváriumokban vizet gyűjtenek, majd lepedőbe csavart hajadonokat merítenek bele, hogy aztán egy kemény tárggyal az akvárium üvegét betörve a víz és az üvegcserép a lepedőbe burkolt nőkre hulljon. Aztán galambokat varázsolnak elő, s ollóval elvágva a lábukat fölröptetik a helyiségben a sérült madarakat. A vér piros színnel festi be a törmelékeket. NO DE EMELJÜNK KI GUSZTÁBBAT az „új művészet” kosarából. Amúgy is kínálja magát a body-art (ejtsd: badiárt), a testművészet, amely a többihez hasonlóan szintén honos Magyarországon. Arról ugyan még nem hallottunk, hogy valaki önmaga pucér testét állítsa ki „műtárgy”ként (amire a nyugati művészetben számtalan példa is akad), azt azonban bármelyik, fiatalokat is felvonultató tárlaton regisztrálhatja a néző, hogy barátnők vagy modellek teljesen érdektelen aktfotói, aktfestményei már óriás méretekben is a publikum rendelkezésére állnak — műalkotás címén. A land art (ejtsd: lend art) élvezetéhez bizonyos tágas zónákra, mezőkre, síkságokra kell utaznunk. Itt pipiskézheti ki ugyanis a „művész” homokból, vagy más anyagból azokat az ábrákat, vonalakat, amelyek a homokból kiemelkedve valóban nyújtanak egyfajta látványosságot. Még mielőtt bő ismeretanyaggal rendelkező olvasóink ujjongva felkiáltanának, s a Nazca-vonalakban — legújabb megfejtésként — valamiféle „land art”-ot látnának, egy apró különbségre hadd hívjam fel figyelmüket: A Nazca-vonalaknak van értelmük . . . Mindezen érdekesség után már szinte félve említem meg a mobilt-t, amelyet valószínűleg mindenki ismer, hiszen a Szépművészeti Múzeumban is találkozhatott vele — megörökítvén az utókornak. Elektromos csengetyűk, mozgó herkentyűk nikkelezett varázsvilága ez, amelyben félórákat drukkolhatunk a különleges vályúban futó golyónak, hogy amire az első számú billentyűn keresztül egy különleges liften keresztül a második számú emeltyűhöz ér, még maradjon annyi mozgási energiája, hogy egy spirális csatornán keresztül diadalmasan fölguruljon a lejtő tetejére, ahonnan lehullva egy csappantyúra meglökje a következő golyót, amelynek ugyanezt kell majd végigjárnia ahhoz, hogy a „műélvezet” teljes legyen. SZÓLJUNK AZONBAN A SPRICNIK ÉS DUKKÓZÓGÉPEK festéket szóró hard edge (hard edzs) műfajáról is, amelyek a következő recept után bárki házilagosan is előállíthat. Végy több kiló — lehetőleg különböző színű — festéket. Szórd vagy öntsd egymásra, s több négyzetméter papirosra. Mikor megszárad, tárt karokkal vár az „új művészet” szakértő zsűrije, s talán még komoly esélyt is látnak abban, hogy mint „megmagyarázhatatlan totalitást” a tárlat főhelyére illesszék művedet. Szándékosan fejezzük be korántsem kimerítő felsorolásunkat két hagyományosabb műfajjal, így a minimal art-tal, amelynek végtermékei a lehető legkeveresebb eszközbeli megmunkálást igényelve jöhetnek csak létre, valamint az op-art-tal, amely — jóhumorú festőbarátom szavai szerint — arra jó csupán, hogy színes optikai kockái, körei révén jól megjegyezhetők legyenek, s a kisiskolások ne tévedjenek el a lakótelepek egyforma házai között. Nem véletlenül említettük e kettőt utoljára, mert az „új művészet” — mondjuk ki most már a szakirodalomban is elfogadott nevét: neo-avantgard, elődjével, a század eleji avantgárddal együtt először csak kis lépésekkel szakadt le a hagyományos művészetről. A látható világot először csak kevéssé torzította — aztán már csak a torzítás maradt meg. Később lehullt róla a hagyományos technika minden formája is, nem lett kötelező a festőnek a vászon, a farost stb. használata, nem volt elég „modern” egy szobrász számára a bronz, az agyag, a kő. Manapság már szinte nincs értelme annak a kifejezésnek, hogy képzőművészet. Az erre az útra lépők számára ma már csak „új művészet” van, melynek végpontján a képégetés mint művészi aktus áll, ahol a „művész” már nem létrehozza a művét, hanem megsemmisíti. VALAHOL ITT FEJEZŐDIK BE SZÁMUNKRA, akik a „régi”, a „hagyományos” módon még világteremtő, önkifejező, mások számára is segítő emberi tevékenységnek hiszik a művészetet, az „új művészet”-tel való ismerkedés. Az idő — mint már e cikk elején is említettük — helyretette, s folyamatosan jelzi helyüket az efféle pótcselekvéseknek, impotens művészeti handabandázásoknak — a múló divat szintjén. Ez pedig intő példa lehet minden forrófejű titánnak. Aki erre az útra lép előbb-utóbb kiábrándul önmagából is (ezt mutatta a Derkovits-ösztöndíjasok tárlata az Ernst Múzeumban!), mert ez az út sehová sem vezet. Haraszty István: „A diabetikus mézesmadzag-nyalogató.” 1982. Elektronikus mobil. (Acél, bronz, üveg, plexi) Méretek: 50 110X40 cm. A vállalat - az amerikai Capital Controls Companyval és a NIKEX Nehézipari Külkereskedelmi Vállalattal kötött kooperációs szerződés alapján - több éve gyártja a vízfertőtlenítés egyik világszínvonalú eszközét, az Advance klórgázadagolók kézi és félautomata vezérlésű 200-as típusát. A vállalat saját fejlesztőmunkájával e 18 alapmodellből és ezek számtalan variációjából álló készülék család alkalmazási körét évről évre bővíti. E fejlesztőmunka eddigi eredménye: — a mobil klórozó berendezés, — a klórozó fülke, — az előszerelt klórozóblokk, — a kéndioxidgáz-adagoló berendezés, — és a szakaszos klórozó berendezés. A vállalat az Egyesült Izzó RT-vel közösen kifejlesztette e berendezésekhez kapcsolódó mennyiségarányos vezérlő automatikát is. ADVANCE programja keretében a vállalat vállalja ivóvíztermelő és szennyvíztisztító telepek, ipari és mezőgazdasági létesítmények vízellátó és szennyvíztisztító, valamint technológiai berendezései komplex klórozórendszereinek megtervezését és kivitelezését a helyi igényeknek és feltételeknek megfelelően, a leggazdaságosabb megoldással. A vállalat — a NIKEX-szen keresztül — külföldön is vállalja adott helyszín komplex klórozórendszereinek megtervezését, kivitelezését, a kezelők kiképzését, a készülékek szerelését, helyi szervízüzemek létesítésének megtervezését, valamint a klórozórendszerekkel kapcsolatos mindennemű műszaki és gazdasági tanácsadást. Ugyancsak rendelkezésre áll e kérdésekben alvállalkozóként hazai fővállalkozók külföldi munkáinál. Palackra szerelhető ADVANCE klórgázadagoló készülék. Mindennemű felvilágosítást a DMRV Ipari Szolgáltatási Üzemigazgatóság ad. Címe: 1044 Budapest, Dunasor 15. Telefon: 690-704, 697-855 Telex: 22-5121 HELYIIPAR ÉS VÁROSGAZDASÁG Vállalatunk, az Egri Ingatlankezelő, Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat 1949. szeptemberében alakult. Brigádunk 1973-ban választotta névadójául Petőfi Sándort. A brigádnaplóban a költő „Az utolsó alamizsna” című versét választottuk mottóul: „Neved ragyog, miként az ég Csalagsugáros éjjelen, Mely egykor árván hangozék, Bámulja lantod a jelen.” Nehéz és szövevényes, visszaesésektől és kudarcoktól sem mentes, mégis előrehaladó, újat, emberit produkáló munkával küzdöttünk a szocialista cím eléréséért. Brigádunk valamennyi tagja nő és a számviteli területen dolgozik. Már a kezdet kezdetén adottságainkból kiindulva, és sok más egyéb társadalmi elfoglaltság, szellemi tevékenység mellett, az egyik gyermekvárosban élő árva és elhagyott gyermekek patronálását vállaltuk. Úgy gondoltuk, hogy mint nők, anyák legteljesebben ezen a területen tudjuk adni magunkat. Visszatekintve az elmúlt évekre, mindannyiunk számára maradandó élmény a szülői szeretet hiányát érző gyerekek vasárnapjainak emlékezetessé tétele. Valahányszor együtt voltunk velük, szemük szomorúságot és örömet egyszerre tükrözött. Mindannyiunkban anyukájukat látták. Ruhánkba kapaszkodtak, nyakunkba csimpaszkodtak, „birodalmuk” kapujáig kísértek minket. Magunk is meghatottan, könnyes szemmel jöttünk el. Hogy lehet ilyen aranyos, szeretetre méltó gyerekekről lemondani? — fogalmazódott meg mindenkiben. A költő szavai jutottak eszünkbe: „Ha látsz közöttünk rátat, rongyosat, Gyermeki arccal búbánatosat, Ismerd fel benne a korán szenvedőt, Szólítsd magadhoz és csókold meg őt.” Éveken keresztül sikerült a szocialista brigádfokozat különböző kitüntetéseit elnyernünk. Igyekeztünk a hármas jelszó szellemében tevékenykedni. Kétnapos közös kirándulást szerveztünk a tardosi sporttáborba. Gyermeküdülőjegyet vásároltunk a patronált gyerekek részére. A gyermekvárosban farsangot, mikulásestet rendeztünk. Részt vettünk a városi tanács, valamint a vállalat által meghirdetett munkaakciókban kommunista szombatokon. Kézimunka és barkácskiállítást szerveztünk a vállalati dolgozók által készített munkákból. Amikor sikerült elnyernünk az arany fokozatú brigádkitüntetést, éves vállalásaink körét tovább bővítettük. Egyre több ötlet, jó gondolat született, melyek többségét sikerrel teljesítettük. Vállalatunknál nemrégiben bevezették a teljesítménybéres elszámolást. Ekkor csatlakozott brigádunkhoz a teljesítmény-elszámolási csoport. Több brigádtagunk végzi, illetve elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát. Brigádunk kezdeményezésére 52 taggal megalakult vállalatunknál a vöröskereszt helyi szervezete. Minden évben önkéntes vér adással segítjük rászoruló embertársainkat. Brigádunk tagjai közül többen látnak el különböző társadalmi tisztséget. Munkavállalásaink közül megemlítjük, hogy rendszeresen elvégezzük az irodatakarítást, függönyvarrás, felújítás utáni épülettakarítást, parkosítási munkát. Besegítünk a nyugdíjas találkozó szervezésébe. Nagy sikerű gyermekrajz-kiállítást rendeztünk, s a legjobb rajzokat díjaztuk. Együttműködési szerződést kötöttünk az egyik fizikai brigádunkkal, akik — asztalosok lévén — vállalásaink fizikai részét végzik, mi pedig az ő közösségük adminisztrációs ügyeit intézzük. Nemrégiben társasutazást szerveztünk Romániába. A fővárosban tett látogatásunk során voltunk a Planetáriumban, a Bajor Gizi Emlékmúzeumban, a Vigadóban. Elvittük az egri gyermekváros patronált kiscsoportos óvodásait a budapesti Állatkertbe. A gyerekek másnap rengeteg rajzot készítettek a látottakról. Nagy élmény volt a számunkra is. Kezdeményezésünkre szakmai tanácsadással egybekötött hidegkonyhai bemutatót rendeztek vállalatunk ebédlőjében. Bár évről évre elnyertük az aranykoszorús brigád elismerést, bírálatként hangzott el, hogy nem veszünk részt a különböző vetélkedőkön. Okulva a jogos kritikán, tavaly részt vettünk a SZOT által meghirdetett „Világkép" vetélkedősorozaton, s a hatodik helyen végeztünk. A vállalat munkavédelmi vetélkedőjén elsők lettünk, így indulhattunk a HVDSZ megyebizottság által rendezett megyei vetélkedőn, ahol második helyezést értünk el, így részt vehettünk az szmt által szervezett megyei munkavédelmi vetélkedő döntőjében, ahol 14 csapat közül a hatodik helyezést értük el. Brigádunk elsősegélynyújtó, majd varró tanfolyamot hirdetett a vállalat dolgozói körében. Nem maradhat ki a visszaemlékezések sorából a megyei kórház gyermekosztályán végzett társadalmi munkánk. Körülöttünk az infúzióba kötött, magas lázban szenvedő gyerekek szívet szorító látványa minket is elkomorított. Napjaink brigádéletét lefékezik a kisvállalkozások, a gazdasági munkaközösségek. Úgy érezzük, hogy a továbbiakban összefogottabb munkával, az emberek egymás iránt érzett kötelezettségével, megbecsülésével, kollegalitással érhetjük el, hogy az eddigieknél is többet vállalva álljuk a következő évek próbáját. Petőfi Sándor szocialista brigád „Emberközelben” címmel meghirdetett szocialista brigád pályázatunk eredményhirdetésére lapunk következő, júliusi számában kerül sor. Most zárásként egy újabb pályamunkát adunk közre.