Adony - Adonyi Újság, 2022 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2022-12-01 / 12. szám

BORRENDI HÍREK Csókakői látogatók Az év vége is tartalmasan telik egyesületünk, a Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony számára. November 4-én, pénteken kora este a csókakői Szent Donát Borrend 17 fős delegációját fogadták borrendi tagjaink a szőlőhegyen. Bognár Gábor nagymester úr hívott fel korábban minket és érdeklődött arról, hogy ezen a délutánon megállhatnának-e nálunk pár pohár borra, kis ismerkedésre. Természetesen örömmel vettük a bejelentkezést és szívesen fogadta közel 10 fős csapatunk a vendégeket. Egyre több borfesztiválra, különböző borünnepekre invitálják vendégnek borrendünket. Persze nem csak mi megyünk vendégségbe, hanem Adonyba is rendszeresen érkeznek a borrendek, más borbarátok, ennek volt egy állomása ez a pénteken késő délután. Fejér megyében, ahol a megyéket összevetve immár a második legtöbb borrend működik, különösen jó a kapcsolat a borrendi szervezetek között. "Nagyon köszönjük, hogy itt lehetünk. Egy háromnapos alföldi kiránduláson veszünk részt, mi kértük az adonyiakat, hogy hazafelé menet megállhassunk náluk. Rögtön igent mondtak a kérésünkre, amit nagy tisztelettel vettünk!“ - mondta köszöntőjében a Szent Donát Borrend nagymestere. Az érkezést követően László Norbert kínálta pálinkáit a vendégeknek, majd Schmidt Attila nagymester mondott köszöntőt és néhány mondatban ismertette a borrend történetét. Ezt követően a Szent Orbán kápolnához sétáltunk, ahol Králl István örökös tiszteletbeli nagymester mutatta be a jelenlévőknek a Szent Orbán kultuszt és a helyi szőlőhegyet. A program a Pletser Pince, a Schmidt Pince és a Králl-Klein Pincék látogatásával és borkóstolással folytatódott. Közben a perkátai Nedves Tibor és az iváncsai Májer Béla tagtársak is bemutatták újboraikat. A vendégek elbúcsúzása után programunk értékeléssel és a Boldog Pince újborainak kóstolásával zárult. Örömmel vettük a csókakői borbarátok érdeklődését tevékenységünk, szőlőhegyünk iránt! Megbeszéltük, hogy innen folytatjuk! DUNA-MENTI SZENT ORBÁN BORREND ADONY János-napi boráldás 2022 2022. december 26-án A 9 ÓRÁTÓL KEZDŐDŐ SZENTMISE KERETÉBEN AZ ADONYI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMBAN PÁLINKAMUSTRA A Duna-Menti Szent Orbán Borrend Adony szervezésében .1 20»­­MBoRo °AB VÁRUNK MINDEN MACÁNFŐZŐT, HÁZI PÁLINKAFŐZŐT, AKI SZERETNÉ MEGMUTATNI AZ ÁLTALA FŐZÖTT PÁLINKÁT ÉS ARRÓL NEVES SZAKEMBERTŐL VÉLEMÉNYT, ÍTÉLETET HALLANI SZAKÉRTŐ:LÁSZLÓ NORBERT PÁLINKABÍRÁLÓ A kínáláshoz kb. 0,75 I mennyiségű mintára van szükség A kóstoló feltételeit a borrend biztosítja HELYSZÍN: BÁLINT ÁGNES MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR, LÍVIA TEREM 2457 ADONY, RÁKÓCZI U. 28. A RÉSZVÉTEL ELŐZETES REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT, MELYET A BORRENDADONYinGMAIL.COM E-MAIL CÍMEN, VAGY A ♦3620/326-3409 TELE­FON­SZÁMON LE­HET MEGTENNI! Schmidt Attila nagymester 13

Next