Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2007 (17. évfolyam, 1-22. szám)

2007-05-24 / 9. szám

M Folytatódott a jegyző-ügy a bíróságon és sohasem fordult elő Magyarországon, hogy egy volt rendőrt közigazgatási bíróság fosszon meg a jegyzői hivatalától, vala­mint alkalmatlanság címén menesszen egy jegyzőt az önkormányzat képviselő-testülete­­ alig fél év leforgása alatt Békéscsabán mindket­tő megtörtént. Az is, hogy dr. Simon Mihály címzetes főjegyző nyug­díjba vonulása (2005. január 1.) óta - dr. Kurucz Ferencet és dr. Nagy Mátyást követően - dr. Benedek Mária személyében már a harma­dik jegyző ül a törvényesség legfőbb helyi őrének székében. Ez év február 6-i, rendkívüli ülésén menesztette dr. Nagy Mátyás jegyzőt a megyei jogú város önkormányzatának képviselő-testülete. A Nyergesújfaluból Békéscsabára költözött 51 éves dr. Nagy Mátyás 2006. szeptember elsején foglalta el jegyzői hivatalát. A sorsdöntő, februári közgyűlésen Vantara Gyula polgármester terjesztette elő, hogy a negatív minősítés alapján miért elkerülhetetlen a jegyző fel­mentése, közszolgálati jogviszonyának a megszüntetése. Krezinger György, a köztisztviselők és közalkalmazottak városházi szakszerve­zetének titkára tájékoztatta írásban 2006. október végén a város első emberét arról, hogy a dolgozókkal szemben köztisztviselőhöz mél­tatlan hangnemet üt meg a jegyző; előfordult, hogy sírva távoztak a dolgozószobájából. A felmentéséről döntő közgyűlés jegyzőkönyvének áttanulmányo­zása után dr. Nagy Mátyás a Gyulai Munkaügyi Bírósághoz fordult közszolgálati jogviszonyának a visszaállítása érdekében. Dr. Krátky Ákos bíró tanácsa május 7-én, hétfő délelőtt hallgatta meg tanúként az alperes önkormányzat (jogi képviselő: dr. Farnas József ügyvéd) képviseletében Vantara Gyula polgármestert, Hanó Miklós alpolgár­mestert és Köles István alpolgármestert. A kirívó esetekről újfent be­számolt a polgármester. Úgymint: önkormányzati rendelet módosí­tását határozati formában kívánta a felperes elfogadtatni, a taxiszol­gáltatást érintően kötelező rendeletalkotásra hívta fel a közgyűlés fi­gyelmét, holott csak mint lehetőséget írja elő a jogszabály, a 2006. október elsejei önkormányzati választásokat követő alakuló képvi­selő-testületi ülés meghívóját hibásan készítette el, mivel napirend­dé tette a kisebbségi önkormányzati képviselő-testületi ülés napi­rendjét is, a könyvvizsgálói pályáztatással kapcsolatban tévesen úgy nyilatkozott, hogy kizárólag a legelső könyvvizsgáló esetében köte­lező, nem gondoskodott az osztályvezetői értekezletek megtartásá­ról, stb. Az önkormányzat ellenkeresetében az is szerepel, hogy dr. Nagy Mátyást 1998 szeptemberében a Bács-Kiskun Megyei Ügyvé­di Kamara igazgatási eljárás keretében távolította el fegyelmi hatá­rozattal a kamara tagjai sorából. Ráadásul 2006. szeptemberben a Székesfehérvári Városi Ügyészség jogerős határozatban marasztal­ta el ügyészi megrovás formájában nyergesújfalui jegyzői minősé­gében elkövetett közokirat-hamisítás vétsége miatt. A 40 millió forint nem vagyoni kártérítésre igényt tartó felperes sem tudott mást tenni, minthogy megismételte a február 6-i közgyűlésen elhangzott érvelését, s úgy összegzett: legalább 90 százalékban végzett pontos munkát. Dr. Nagy Mátyás önmagát képviseli a perben ■ FOGADÓNAPOK. Május 25-én Köles István alpolgármes­ter, június 1-jén Hanó Miklós al­polgármester, június 8-án dr. Be­nedek Mária jegyző, június 15-én dr. Szvercsák Szilvia aljegyző, jú­nius 22-én Vantara Gyula polgár­­mester, június 29-én Köles István alpolgármester, július 6-án Hanó Miklós alpolgármester, július 13- án dr. Benedek Mária jegyző tart fogadónapot a Városházán 8 és 12 óra között. Köles István foga­dónapjára az 523-806, Vantara Gyula fogadónapjára az 523-801, dr. Benedek Mária és dr. Szver­csák Szilvia fogadónapjára az 523-802 telefonszámokon szí­veskedjenek előre bejelentkez­ni, vagy személyesen a titkársá­gon. A következő fogadónapra szeptember 7-én kerül sor. ■ TANÁCSNOKI FOGADÓ­ÓRA: Dr. Fábián Ágnes tanács­nok minden hónap első szerdá­ján tartja fogadó­óráját 14.30-15.30 között a Polgármesteri Hi­vatal Tanácsnoki szobájában (Szent István tér 7.) A tanácsnok asszony a kórház és az alapel­látás ügyeiben várja a békéscsa­baiakat. ■ MEGEMLÉKEZÉS TRIA­NONRÓL: A Polgárok Békés­csabáért Egyesület a trianoni döntés évfordulóján, június 4-én este 7 órakor, Békéscsabán, a kis ligetben (az Élővíz-csatorna ifjúsági ház előtti partszakaszán) megemlékezést és gyertyagyúj­tást tart, melyre minden olyan békéscsabai polgárt elvár, aki nem tud és nem is akar mindent elfelejteni. ■ GYERMEKNAP JAM­INÁ­BAN: Gyermeknapi rendezvényt tart május 24-én csütörtökön a Batsányi utcai játszótéren a Ja­­minai Polgárőr Egyesület. 9 óra­kor a játszótér örökbefogadását jelképező fát ültetnek Köles Ist­ván alpolgármesterrel, 10 órától bűvészbemutatót láthatnak az ér­deklődők. Délután 4 órától Ped­­ró koncertre, majd 5-től bábelő­adásra várnak mindenkit. ■ GYERMEKNAP A MESE­HÁZBAN: Vattacukorral vár min­den gyermeket a június 2-i, szombati gyermeknapjára a Me­seház (Békési út 17.). A délután 2 órakor kezdődő programon lesz zsákbamacska, ásványvá­sár, a gyermekek népi ügyessé­gi játékokat (kardvívás, zsákban futás, gólyalábazás) is kipróbál­hatnak. A játszóházban gyöngy­szövéssel, gyöngyfűzéssel vár­nak mindenkit. ■ BÉKÉSI ÚTI KÖZÖSSÉGI HÁZAK: Május 26-án, szomba­ton Román mesemondó ver­seny, május 31-én, csütörtökön 14.30-tól a Tücsök Bábcsoport előadása a Meseházban. Júni­us 10-17. között rendezik meg a VI. Nemzetközi Képzőművész Al­kotótábort a Békési Úti Közös­ségi Házak valamennyi épületé­ben, felvidéki, délvidéki és erdé­lyi résztvevőkkel. ■ DIÁKOK KIÁLLÍTÁSA: Má­jus 21-én nyílt meg és június 1-jé­­ig tekinthető meg a Békéscsa­bai Evangélikus Gimnázium, Mű­vészeti Szakközépiskola és Alap­fokú Művészetoktatási Intézmény középfokú növendékeinek tanév végi kiállítása a Megyei Könyv­tár (Derkovits sor 1.) földszinti fo­lyosóján. ■ KURATÓRIUMI ÜLÉS: A Business School Békéscsaba Közalapítvány következő kurató­riumi ülését június 5-én, kedden 14 órától tartja az Euro-Okta­­éder Szakközépiskola épületé­ben (Szabadság tér 11-17.). ■ MESEMONDÓ TALÁLKO­ZÓ: Az Életfa Kulturális Egyesü­let, a Békés Megyei Művelődési Központ és a Békés Megyei Könyvtár közös szervezésében május 25-én a Megyei Könyvtár (Derkovits sor 1.) gyermekkönyv­tárában rendezik meg a II. Dél- Alföldi Regionális Mesemondó Találkozót 11 órai kezdettel. BEKESCSABA HÍREKBEN A város, ahol élünk Ingyenes városi lap, Békéscsaba Felelős szerkesztő: Fábián Tamás Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: dr. Benedek Mária jegyző Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. I/26. Telefon: 523-855, telefon/fax: 523-842 Szedés: Reproform Bt. Nyomás: A&M Bt., Békéscsaba Felelős vezető: Szekerka Mihály Megjelenik kéthetente, 28 100 példányban Terjeszti a Magyar Posta http://www.nap-szam.hu/merleg/ E-mail: csabai.merleg@bekescsaba.hu ISSN 1588-3892

Next