Diósd - DiósdHéjban, 2002 (12. évfolyam, 3-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
2002/8 DIÓSD- PUBLICISZTIKA/14 HÉJBAN ____________________________________________________________________________________________ Sorsok a peremvidéken Diósdi életképek Reggel 7 óra 15 perc. Kocsiba vágom a gyereket, és már száguldok is az ovi felé. 7.40-kor indul a buszom (az utolsó!) a Sasadi út felé. Létkérdés, hogy rajta legyek. Gázt adok, és már robogunk is fiammal a Sashegyi úton a 7-es út felé. A kanyarokban óvatosan a féken tartom a lábam, hátha az egy nyomon járható úton felbukkan egy szembejövő autó. No, az nem, de egy jól ismert fiatalember dülöngélő alakja, az igen. Szegényke élő példa rá, az élet mennyire elviselhetetlen - józanul. Az óvodát sikeresen elérem. Gyerek be, én a busz felé iramodok - szerencsére még van öt percem. Járda híján a 7-es út jobb szegélyén masírozok előre, friss reggeli levegő csap meg, a Gyertyafény keringőt dúdolom tulajdonképpen elég hangosan, de az út zaja miatt senki sem hallja. Elhaladok az elgázolt kutya sírja mellett (fekete volt, sajnáltam, valaki az akácbokor alá elhantolta közvetlenül az út mellett), majd a „katonai tiszteletadás" után megérkezem a buszmegállóba. Ismerős arcok, megszokott helyzetek. Ki elöl a sofőrnél áll sorba, ki a hátsó ajtót célozza meg arra számítva, hogy a bérletesek íratlan törvényét majd mindenki ismeri. Nem szabályos, de hasznos módszer, mert így van némi esély arra, hogy az ember ülőhelyhez jut. Érd felől megérkezik egy busz. A hátsó ajtó kinyílik, és ekkor valami egészen meghökkentő dolog történik. Senki más nem száll le, csak egy alig 2 éves kislány. Mit leszáll? Leadják! Ifjú édesanyja a megállóban várakozó - vélhetően - nagymamának nyújtja a csöppséget. Ő maga pedig a buszon maradva már robog is tovább. Kitűnő szervezés! - villan át agyamon elismerően. Ugyanakkor van benne valami szívfacsaró is. Mert az anyuka biztosan nem jókedvében fanyalodik erre a „zuhanórepüléses" megoldásra. Be kell érni a munkahelyre, és senki nem kérdezi, hogy hogyan. Mindenesetre én is bejutok Budára. Délután (ronda, esős idő) menetrendszerűen hazaérkezem a busszal. Caplatok az ovi előtt hagyott autóhoz (jövőre érettségizik a drága, bár lehet, hogy meg sem éri). Még korán volna bemenni a gyerekért, ezért hazagurulok és néhány eddig elhalasztott, mára már halaszthatatlanná minősült házi munkát (mosogatás, vasalás) elvégzek. Fél öt felé elindulok az oviba, a fiamat felszedem, utána már csak a családfőt kell bevárni a buszmegállónál, mert nemsokára ő is megérkezik. Mint két kapásra váró horgász kémleljük a Pufi büfé perspektívájából a túloldali megállót, hátha feltűnik a várva várt busz. Közben vigasztalanul esik az eső, a kocsi ablaka bepárásodik, kint pedig sötétedni kezd. Egyszer csak megélénkül az utca képe. Egy ijedten rohangáló emberre leszek figyelmes az útkereszteződés közepén. Először nem értem a jelenetet, aztán letörlöm az ablakpárát és minden világossá válik. A rémült ember nem más, mint annak az autónak a sofőrje, amely a zebrán félig keresztben áll, előtte egy ember fekszik, többen körülállják. Baj van - esik le a tantusz. Csodálkozom magamon, hogy hamarabb nem állt össze a kép. Ilyesmit ugyanis ebben a kereszteződésben már többet is láttam - autókoccanásról nem is beszélve. Némi cinizmussal azt is mondhatnám, hogy itt a 7-esre kihajtani vezetési vizsgán bukásveszélyes, koccanni viszont rutinfeladat. Másnap hajnalban eszembe jut, hogy a diósdi Mol-kútnál felejtettem tankolás után a pótbenzintartályt. Férjem megvigasztal, hogy kár a gőzért, az már úgysem lesz meg. Kora délután mégis útba ejtjük a benzinkutat. Félve érdeklődöm kicsi, piros tartályom után, s láss csodát, eltették a raktárba. Hirtelen gömbölyű lesz a világ, és boldogan rakom vissza az érettségiző korú autó hátuljába a megtalált kincset, s vele együtt a hitemet az emberekben. Bányai Petra V__________________________________ Bayer Zsolt Diósdon Bayer Zsolt újságírót látta vendégül a Diósdi Polgári Körök Szövetsége augusztus 8-án rendezett összejövetelén. A nagy számban megjelent polgárok számára szűknek bizonyult a Tájház. A beszélgetést követően a vendég megjelent könyveit dedikálta az érdeklődőknek.