Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1989 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1989-11-16 / 1. szám
Dombóvár, 1989. november 16. I. évfolyam 1. szám DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE SZERKESZTŐSÉG Pallas Antikvárium Dombóvár, Dombó Pál utca 9. POLITIKAI ÉS KÖZÉLETI LAP FELELŐS SZERKESZTŐ GÖMÖRY JÓZSEF Ára: 13,50 Ft KIADÓHIVATAL Dombóvár, Hunyadi tér 25. DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE NÉPÉHEZ! Köszöntjük az Olvasót! Az Olvasót, aki kezében tartja a több évtizedes szünetelés után újra megjelenő Dombóvár és Vidékét. Köszöntésünk tiszteletet fejez ki, hiszen a demokrácia egyik legfontosabb alapelve a mások iránti tisztelet. Ebből fakad az az elhatározásunk, hogy nem fogunk pártlap lenni. Minden ember véleményét tiszteljük, ezért pártok fölött kívánunk maradni. Nem akarunk a napi politikai huzavonák szerint taktikázva írni. Olyan újságot akarunk csinálni, amely a több ezer éves emberi kultúra maradandónak bizonyult igazságai szerint gondolkodik, s a napi eseményeket, közös életünk minden gondját-baját olyan mérlegre teszi — igyekszik tenni —, amely igazság és igazságosság szerint mér. Persze ez is politika ... Két világháborúban, utánuk és köztük, az indulatok, elfogultságok, szenvedélyek uralkodtak, s mozgatták az embereket. Szeretnénk higgadt józansággal szemlélni és tárgyalni napjaink kérdéseit, eseményeit. Köszöntésünk szeretetet tartalmaz. Szeretetet az Olvasók iránt. Mert a demokrácia nemcsak ember iránti tiszteletet javasol, hanem szeretetet is. Nem szavakat és frázisokat, hanem szolgálatot, olyan életfolytatást, amely tekintettel van a mellette élő emberekre, társakat lát bennük: társadalmat. A társadalom nem elvont fogalom, mint az állam, hanem a velünk együtt élő emberek közössége. Ezt a közösséget akarjuk szolgálni Dombóváron és Vidéken. Nem azért áll két szóból (az „és” kötőszóval három) a lap címe, mert nagyra vagyunk lakóhelyünkkel, Dombóvárral. Hanem éppen a társadalmi közösség miatt. Nem szemlélhetjük életünket beszűkítve egyetlen helységre. Tudomásul kell vennünk, hogy társadalmunk nem a saját utcánk lakói, hanem mindazok, akik több-kevesebb szállal Dombóvárhoz kapcsolódnak. Ennek a kapcsolódásnak földrajzi alapja van, hiszen városunk négy — a Völgységgel együtt öt — tájegység találkozási pontja. Szolgáló szeretetünk nekik is használni akar. Sokszor elhangzik a szó: provincializmus. Lenéző és lekicsinylő értelemben. Ámde hol van a főhely, amelyhez képest mi vagyunk a provincia? Nem nagy terület Dombóvár és Vidéke. De része egy megyének, a dél-dunántúli tájnak; Magyarország egy szelete. Lakói is sokféle szálon kötődnek ehhez a nagyobb egységhez. Valamennyien részesei vagyunk az egyetemes magyarságnak. Mikor Dombóvár és Vidékének szolgálunk, úgy akarjuk ezt tenni, hogy egyetemes magyar ügyet szolgálunk. Gömöry József Népszavazás I Néhány nap múlva a szavazóurnák elé hívják országunk polgárait. Döntenünk kell: válasszunk-e köztársasági elnököt közvetlen népszavazással a parlamenti választások előtt, vagy először válasszuk meg az országgyűlést és a köztársasági elnök megválasztása már annak tiszte legyen? Sokan már határoztak, tudják, hogy mire fognak szavazni. De van aki tanácstalan, fejét vakarja és nem érti a magyarázatokat az egyik vagy másik változat előnyeiről. De a demokráciához elengedhetetlen, hogy egyéni világunkat kinyissuk a tágabb közösség, a nemzet felé. A köztársaság és a demokrácia üres forma mindaddig, amíg tevékeny részvételünkkel ki nem töltjük azt. Nem akarunk senkit sem befolyásolni, de használjuk ki a lehetőséget! Éljünk jogunkkal! Kérünk mindenkit, vegyen részt a szavazáson! Döntsön legjobb lelkiismerete szerint. De ne az indulatai és az elfogultságai vezessék, hanem a józan ész logikája. A politikai döntéshez is szaktudás, szakismeret kell. A jövőben erre is fel kell készülnünk! A világ változik... „A világ változik, de ez a természete” — réved maga elé jó fél évszázaddal ezelőtt Hamvas Béla. A méltatlanul elfelejtett, de napjainkban újra felfedezett gondolkodó, a 30-as évek Magyarországában körültekintve még ijesztőbb következtetésig is eljut, amikor úgy értékeli, hogy ,,a társadalmi osztályok az uralomban sorra megbuktak.” Ám attól, hogy a dolgok így állnak, ő még cseppet sem keseredik el, hiszen bölcsen úgy találja: „a világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek.” Magyarországon ma ismét jellemezhetjük azzal a helyzetet, hogy valami elmúlófélben van, és valami új pedig születik. A világ változik ... Az uralomban egy réteg ismét elbukott, és újból kedvez az idő azoknak a gondolatoknak is, amelyek rémületet keltenek. A világ változik, de... mintha — legalábbis Hamvas Béla óta — állni látszanék ... Úgy tűnik, sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy megváltónak hitt ideológiákkal, üdvözítőnek és népboldogítónak szánt politikával sem sikerült e közel fél évszázad alatt olyan szilárd talajt döngölni a szocialistának elénk ígért jövő alá, amelyen már jelenünk is biztonsággal megállna. Ha nemcsak a felületi jelenségeket nézzük, a bajok okainak mélyebb összefüggései közt azt találjuk, hogy azért a történelem most valami újat is produkált. Hiszen ezúttal nem a feudális születési előjogok, nem a kapitalista tulajdonviszonyok, nem a magánbirtok vagy a magántőke, hanem az önmagát mindenkor szocialistának tituláló politika, s e politika apparátusai által kialakított és működtetett elvonási és újraelosztási rendszerek okozták itt a társadalmi méretűvé lett bajokat, az emberek közti óriási igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket. Nem istenveréses átok ül rajtunk — válságaink eredete nagyon is evilági, tehát földeríthető, megnevezhető. A hibák, a tévedések ugyan a helyzetben, a jelen valóságában és viszonyaiban fejeződnek ki — de régebbi eredetűek és mélyebb gyökerűek. Súlyosabb, válságossá váló időkben csak kiderülnek és közismertté válnak a korábban elkövetett vétkek és mulasztások. Legfőképp azok, hogy a kedvezőbb (vagy fölülről annak mutatott!) körülmények között nem történtek olyan előrelátó intézkedések, amelyek a súlyosabb bajok bekövetkezését megelőzték, elhárították volna, vagy akár csak mostani felszámolásukat megkönnyítenék. S mára már nemcsak a körülmények nehezek, szerencsénkre a változások is óriásiak, korszakosak. Valami egyre nyilvánvalóbban kiderül, valami elmúlik, és valami új van születőben. És mindennek a módja is valahogy szokatlan, ismeretlen, újszerű. Mintha azt élnénk meg, hogy már nem az egyenruhásított politika határozza meg a helyzetet, hanem az általa okozott helyzet teremti meg most a másfajta politizálás szükségességét és lehetőségét. Az ember ha távolabbra néz, úgy érzékeli, hogy a koncepciós perek nyitották meg ezt a korszakot, s most sokan nem lepődnénk meg, ha korrupciós perek zárnák. Az állapotot, amelybe jutottunk, emberek, bűnök, elégtelen teljesítmények okozták, de azért, mert elhibázottak voltak a társadalom felemelkedéséhez megválasztott módszerek és eszközök mellett már a nemzet elé tűzött célok is ... Egyszer mindenkinek ki kell mondani ezeket a tényeket, igazságokat. Akkor is, ha korábban nem mindegyikről tudtunk, akkor is, ha hittel vétkeztünk, néha mi magunk is. Nyilvánosságra kell hozni a valóságot — furcsa követelménye ez a mának. Hogy megtaláljuk közösen az utat, amely mindenkit közelebb vezet a közös, de az egyénileg és családunkkal is elérhető boldoguláshoz. Mert aki vitte itt valamire az elmúlt időben, az vagy tisztességtelen eszközökhöz nyúlt, vagy csak saját magára számíthatott. A konkrét eseteket mindenki ismeri, az itt helyben keletkezetteket is. A közösség erejéből és segítségével csak kevesen emelkedhettek, ennek hiányában pedig az országban milliók, mifelénk ezrek kerültek kilátástalan helyzetekbe. Az önmagát közösséginek valló rendszer, amely a dolgozók társadalmának is mondta magát, odáig jutott, hogy benne a leghátrányosabb ma dolgozónak, munkásnak és parasztnak lenni. De kilátástalan a fiatalok egyre nagyobb tömegének a továbbtanulási, pályára kerülési, lakáshoz jutási és családalapítási esélye is; súlyosak a terhei és rosszak a kilátásai a falvakban élőknek; mindenütt hátrányos helyzetben vannak a nagycsaládok; nyugdíjasok nyomorognak; munkanélküliek tengődnek céltalanul, erejük teljében lévő emberek menekülnek a válásba és az alkoholba. Az önsorsrontás, a veszélyes önpusztítás módozatait ezek felsorolásával még nem is merítettük ki: az öngyilkosságok elkövetésében világelsők vagyunk, a középkorú férfiak halálozásában szintúgy, és még tovább sorolhatnánk a bűnözés, a prostitúció, a korrupció és a narkotikumok terjedésének rémületesen aggasztó tényeit. Volt itt fejlődés is — mondogatják egyesek. Igen - bólinthatunk rá -, de miben és milyen áron?! Ha a világ mindig kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek, sajnos a mienk, ez a mostani, az ilyen fejleményeknek is kedvezett. Az egyéni veszteségeket, elesettségeket legtöbbször a kimutathatóan hibásan felépített, károkozóan működő rendszer okozta. Jobb lenne persze, ha nem így volna, és jobb lenne, ha nem kellene mindezzel szembenéznünk. De kell! Nincs mód, hogy elbújjunk a bajok elől, ami Dombóváron és vidékén is ugyanúgy jelen van nap mint nap, ahogy az ország bármelyik településén. Itt nekünk kell megnevezni a gondokat, a bajok forrásait, és változtatnunk kell, mert a világ a jó irányba csak mindnyájunk akaratából és cselekvő részvételével változik. Ha az idő hívására most nem mozdulunk, mert félünk, mert nyugalmunkat a mozdulatlansággal, a kivárással véljük fenntarthatónak, vagy mert „nem a mi dolgunkénak tekintjük azt, amit most az országban és a saját portánk előtt is el kell végezni , akkor átlép rajtunk az idő, elsietnek fölöttünk a változások. Ha gyávaságból vagy lomhaságból elmaradunk, nem a nyugalom, nem a százszor is programba vett „lesz magyar újjászületés” beteljesülése, nem a mindnyájunk által akart rend és békesség jön el közénk, hanem belep bennünket a reánk vadonosított vidékiesség, a tehetetlen és kisstílű provincializmus szürke álompora! Hogy a változások szelíd, kezes jószágaink legyenek, ebben szeretne segíteni magunknak, Dombóvár és a községek valamennyi polgárának a [UNK] helyi nyilvánosság és közélet — a pártok nézeteinek helyet adó, de csak az igazságnak és a nyíltságnak elkötelezett — új fóruma: a DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE című újság. Balipap Ferenc Mi lesz a Pártházzal? Az elmúlt hónapok politikai változásai következtében a Hunyadi téri pártszékházra nem tart már igényt a Magyar Szocialista Párt. Mint szerte az országban, az épület tulajdonjoga itt is az államé, az MSZMP csak a kezelői jogot gyakorolta. Mivel a jogutód Szocialista Pártnak az épületben csak egy-két helyiségre lesz szüksége, a párt így a kezelői jogról lemond és az épület sorsáról újra a helyi tanács rendelkezhet. Legalábbis ez az álláspontja Tóth Gyulának, az MSZMP egykori városi titkárának. Mindez - úgy tűnik - januárra tisztázódhat. Mit mondhatunk erre? Minél előbb! Úgy legyen!