Enying - Enyingi Hírmondó, 2003 (14. évfolyam, 1-7. szám)
2003-04-01 / 2. szám
A munkavállalók és családtagjaik üdülését tehát nem az állam, nem is a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, hanem a munkáltatók támogatják. Az, hogy egy vállalat támogatja-e üdülési csekkel dolgozói pihenését, vállalatvezetői döntés. 2003-ban, az üdülési csekk adó- és járulékmentességének rendkívül kedvező megváltozásával egyre több vállalatvezető dönt úgy, hogy a vállalati juttatási csomagon belül nagyobb súlyt ad az üdülési csekknek. Ezt igazolja az a tény is, hogy idén március 25-ig regisztrált 650 millió forintos csekk vásárlási érték mintegy 250 %-a az előző, 2002. év hasonló időszakáénak. Pozitívan értékelendő az a tény is, hogy a 2003. évi rendelésállomány mintegy 50 %-ában az egy főre rendelt csekk tömb értéke megegyezik a törvénymódosítás alapján adómentesen adható üdülési csekk 50.000 Ft-os értékével. Az azonos nettó értéket képviselő pénzbeli juttatásokkal szemben így akár 90.000 Ft-ot is megtakaríthat egy vállalat személyenként, miközben a dolgozók 50.000 Ft értékhez juthatnak hozzá, szintén adó -és járulékmentesen. A vállalatok üdülési csekket a Nemzeti Üdülési Szolgálatnál rendelhetnek többféle címletezés mód közül kiválasztva a legmegfelelőbbet, a csekkek napok alatt elkészülnek, kérésre házhoz is szállítják őket. A www.nusz.hu honlapon részletes információk kaphatók a kedvező változásokról. A Nemzeti Üdülési Szolgálat 2003. január 1-től megújult formátumú, új biztonsági elemeket tartalmazó üdülési csekket vezetett be, azonban a tavalyi évben kibocsátott csekkek is - érvényességi idejük miatt - még forgalomban lesznek a 2003. évben. Az üdülési csekk azoknál a szálláshelyeknél, utazási irodáknál váltható be, melyek a forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálattal erre szerződést kötnek belföldi szállás és ezzel összefüggésben igénybe vett szolgáltatások (pld.: étkezés, gyógykezelés, sport) ellenértékének kifizetésére. Az üdülési csekk névre szól, de az, aki üdülési csekkel rendelkezik, kifizetheti azok számláját is, akik vele vannak. Az üdülési csekk elfogadói köréhez csatlakozni a Nemzeti Üdülési Szolgálattal megkötött megállapodással lehet. A megállapodás létrejöttének feltétele, hogy a vállalkozás csatolja a helyi önkormányzati működési engedélyének, cégkivonatának és kategória besorolásának másolatát. Az elfogadóhelyek nagyon egyszerűen és az általuk megválasztott bármely időpontban elszámolhatnak a beváltott üdülési csekkjeikkel, csupán a csekkeket és az igénybevett szolgáltatásokról kiállított számlák másolatát kell megküldeniük egy csekk összesítő lap kíséretében a Szolgálathoz, amely annak beérkezésétől számított 8 munkanapon belül visszautalja a csekkek ellenértékét. Az elfogadóhelyek jelentős forgalomnövekedésre számíthatnak, hiszen az év első 3 hónapjában a vállalatok 150%-kal nagyobb értékben rendeltek üdülési csekket, mint tavaly. Ami a szociálisan rászoruló rétegek idei üdülési lehetőségeit illeti, ők 2003-ban is számíthatnak vagy az állami vagy a Magyar nemzeti Üdülési Alapítvány támogatására. A gyermekes családok - elsősorban a kiegészítő családi pótlékban, a magasabb összegű családi pótlékban, ápolási díjban, terhességi-gyermekágyi segélyben, Gyesben, Gyedben, Gyetben részesülő családok - a szociális tárca tervei szerint április 15-től nyújthatják majd be kérelmeiket a Nemzeti Üdülési Szolgálat irodáiban. Az egy kérelmezőnek nyújtható támogatás maximuma az idén 15.000 Ft lesz, mely mellé nem kell azonos mértékű önrészt befizetni, mint tavaly. A változtatás célja az, hogy azok a családok, amelyek anyagi helyzete korábban nem tette lehetővé az 50%-os önrész megfizetését, ezért eddig soha nem is nyújtották be kérelmüket, a kedvező változásnak köszönhetően üdülési csekkhez juthassanak. A gyermekes családok támogatására szánt keret várhatóan 10.000 fő üdültetését teszi lehetővé. Az idősek és a fogyatékkal élők 2003. évi szociális üdülési csekk igénylési feltételei jelenleg kidolgozás alatt állnak. Réti Ágnes ügyvezető igazgató „IRÁNY MAGYARORSZÁG" „ Irány Magyarország ” címet viseli a Magyar Turizmus Rt. belföldi turizmust élénkítő kampánysorozata, melynek keretében az ország 9 turisztikai régiója mutatkozik be Az MT Rt. két, budapesti közönségszolgálati irodájában. A Középdunántúli régióban elhelyezkedő Mezőföldi kistérség turisztikai adottságainak és lehetőségeinek népszerűsítése érdekében az enyingi Tourinform iroda 2003. május 29-én mutatkozik be a budapesti Sütő utcai Tourinform irodában. A bemutatkozás ideje alatt a térségben élő kézművesek adnak ízelítőt mesterségük fortélyaiból. HÍRMONDÓ Enying a www.balaton.hu honlapon A www.balaton.hu a Balaton és vonzáskörzetére terjed ki, amely egy 30 km-es sávot, benne mintegy 250 települést foglal magába a Tó körül. A sávba tartozó települések mindegyike kapcsolatban áll a balatoni idegenforgalommal, gazdasággal, kultúrával. A rendszer 3 nyelven: magyarul, angolul és németül működik. A rendszer főbb jellemzői: - a Balaton Régióról szóló teljes körű turisztikai információk - naponta frissülő hírrendszer - évi másfél millió feletti látogatottság - szálláshelykereső rendszer - több mint 1600 regisztrált szálláshely - 2200 feletti regisztrált partnercég - 230 balatoni település tájékoztató leírása A www.balaton.hu honlapon való megjelenés lehetőségeiről készséggel adunk tájékoztatást az érdeklődők számára. (Szörfiné T. Ágnes)