Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2002 (15. évfolyam, 1-20. szám)

2002-04-16 / 6. szám

2002. ÁPRILIS 16. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP III. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM A díszpolgár dicsérete Dr. Baross Gábor karnagy, Kunszentmárton díszpolgára március végén a Köztársaság Elnökének Érdemérmét vehette át a parlamentben. A Mádl Ferenc köztársasági elnök által alapított díjat többek között a mű­vészi alkotói és előadói munkáért ítélik oda. Az elismeréshez gratulá­lunk Baross Gábornak. Választott az ország A választások első fordulójában minden eddiginél nagyobb számban vettünk részt. A hetven százalék fölötti arány azt mutatja, az emberek fontosnak tartják, hogy bele­szólhassanak sorsuk irányításá­ba. Városunkat és a Tiszazugot már nem érinti a második fordu­ló, lévén Farkas Imre, az MSZP jelöltje egyedüliként a megyé­ben már az első körben biztosí­totta újabb négy éves parlamen­ti tagságát. Az országgyűlési képviselővel készült beszélge­tést, valamint a választás részle­teiről szóló írásunkat lapunk belső oldalain olvashatják. Botka Ágnes először élhetett állam­polgári jogával a szavazáson a 4. szá­mú szavazókörben EREDETISÉGVIZSGÁLAT a kunszentmártoni Győri Szervizben! Kunszentmárton, Erdőtér 30. Tel.: 56/461-139, 461-483, 462-912 Szolgáltatásaink:• karosszéria-javítás • műszaki vizsgára való felkészítés • autóalkatrész értékesítés • műszaki vizsgáztatás • autómentés éjjel-nappal • környezetvédelmi vizsgálat • Monroe-lengéscsillapítók benzin- és dízelüzemű járművekre és Bosch gyári alkatrészek • teljes körű szerviz forgalmazása Továbbra is várjuk régi és új ügyfeleinket! TŰZZOMÁNCOZÓINK ORSZÁGOS SIKERE Az Egri Tavaszi Fesztivál rendezvénye keretében tartották 2002. március 23-án az egri Keresztény Ifjúsági Klub és Galériában a II. Országos Tűzzománc Biennáléjának kiállítás megnyitóját. Az Önálló Vizuális Alapiskola Kunszentmártoni Tagozatából népes küldöttség vehetett részt a programon, hiszen a kiállításra pályá­zati anyagként beküldött munkák alkotói szép elismeréseket kaptak. A kiállítás célja, hogy az országban alkotó diákközösségek ta­lálkozzanak, kicseréljék tapasztalataikat, megvalósult, hiszen az ország 62 közössége jelentkezett a bemutatkozásra. A pályázat­ra összesen hétszáznál több alkotás érkezett, melyeket zománc­művészekből álló szakértő zsűri értékelt. A válogatás eredményeként 419 mű került kiállításra, 48 kép egy katalógus-kiadványba és 26 alkotást díjaztak. A zsűritagok általános véleménye az volt, hogy magas színvonalú, jó szellemi­ségű képek, illetve tárgyak reprezentálják az országban működő tűzzománc-műhelyeket. (Folytatás az 5. oldalon.) Balogh Brigitta és Smuta Gergő is I­­• Összefogtak a termelők • Választás 2002 • Lakossági apró • Sport • Rejtvény

Next