Táborfalva - Táborfalvai Mozaik, 2002 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

2002. augusztus MOZAIK Túljelentkezés! Nagyon szomorú vagyok és el­keserít az a tény, hogy ennyire nem érdekel benneteket, milyen nagy lehetőséget kaptunk a fel­nőttektől azzal, hogy egy oldal a miénk lehet a „MOZAIK“ újság­ban! Tudomásom szerint más helyi lapban ilyen lehetőséget nem kaptak a fiatalok! Ezért mi megpróbálunk (annak ellenére, hogy senki sem jelent­kezett) egy „Tini MOZAIK“-ot szerkeszteni. Ezúton is szeretném megkö­szönni a szerkesztőségnek ezt a lehetőséget és a „Tini MOZAIK“ szerkesztéséhez további fiatalok jelentkezését várom. Szekeres Nikolett * +> V v_4­ 13 A drogozás kezdeteitől egy ember haláláig Számomra nagyon aggasztó a drog jelenléte a mai világban. Szeretném, ha a „mai fiatalok“ nem nyúlnának többször a drogokhoz problémáik megoldása végett. Vajon milyen okok buzdíthatják fel az iskolásokat, hogy a külön­böző szerekhez nyúljanak? Talán a haverok? Vagy a mindennapi élet gondjai? Hogyan kezdődik az egész? Erre ki adhat értelmes választ? Most egy anya naplójából felidézett sorokból megtudhatjátok! „Egy átlagos napon, amikor a fiam - Attila - távollétében ki akartam takarítani a szobáját, szokatlan dol­gokra lettem figyelmes: vércseppek a padlón, injekcióstű stb. Hirtelen könnybe lábadtak a szemeim! Nem tudatom­ mit tegyek és kihez fordul­jak. A fiammal nem tudtam beszélni úgy mint régen, mert eltávolodott tőlem és az ellenségének tartott. Amikor egy-egy nagyobb bulizás után hazatért, napokig aludt és ki sem mozdult a szobájából! Már beleőrülök ebbe a helyzetbe! Beláttam nincs több remény. Most mit tegyek? Ez a vég? Hiába voltam vele orvosnál és pszichológusnál, nem használt! Most mi lesz a fiammal? ... Már az ötödik napja fekszik az ágyában ugyanabban a ruhában, kócosan. Már nem is tisztálkodik és egyre kevesebbet eszik. Ez a végső stádium? Kihez forduljak? Tönkrementem idegileg és lelkileg. Úgy érzem, hogy a saját szemem előtt fog meghalni a fiam és én nem segíthetek már. Ez a legszörnyűbb sors egy anyának, én tudom! Ahogy telt az idő, Attila még több hazugsággal állt elő. „Anyu, tartozásom van. Kérlek segíts!“ Sikerült Attilát rávennem, hogy egy 1 hónapos elvonóra elmenjen. Eltelt az egy hónap, Attila szörnyen vékony lett. Én örültem, hogy elvégezte a kúrát és talán van még remény. Pár nap múlva Attila kije­lentette, hogy elmenne egy buliba. Hirtelen görcsbe rándult gyomrom. Mondtam neki, hogy ez a még túl korai. Nem hitt nekem és elment a régi haverokkal bulizni. Másnap egy papírt találtam az asz­talon: „Anyuci! A haveroméknál ittunk és lementünk a Balcsira! Vasárnap jövök haza és ne aggódj! Puszi­ Attila “ Éjjel 11 óra van. Két rendőr áll a szobám közepén. - Sajnos... rossz hírt... kell közöl­nünk. - NEM!... NEM!... NEM AKAROM HALLANI!!! Mire feleszméltem már elmentek, s én nem hittem el, hogy meghalt. Miért tette? Csak ülök és nincs erőm mozdulni. Eszembe jut min­den: ahogyan megszületik és rám­mosolyog, kamaszkora is megje­lenik. Az ilyet egy anya sosem fele­jti el. Mindig van egy törés a szívemben és a lelkemben, ami ott is marad örökké! Rágondolok.“ ... Fiam ... „Mikor először kéklett rám a szemed a világot karomban tartottam veled. Mikor ujjacskád kapaszkodott belém éreztem, míg élek el nem hagyhat­lak én. Ha rossz voltál és néha csintalan gyerek, Szíved jóságát elárulta szemed. S ha láttam, tehetetlen gyer­mekdüh vezet, egy érintésemre megszelídült kezed." Összeállította: Szekeres Nikolett és Bujdosó Márta

Next