Vác - Váci Napló, 2004 (13. évfolyam, 53-105. szám)
2004-10-12 / 82. szám
Váci Napló Schirilla rekordkísérlete a Genius-díjért Ismét hallat magáról Schirilla György, a neves jeges Duna átúszó, a hosszútávfutó Schirilla György fia. Ezúttal show-műsort vezet november 13-án, szombaton 20 órától Budapesten, a X. kerületi Pataki István Művelődési Központban. Azon a színpadon lép a közönség elé, ahol annak idején Kudlik Júlia a Röpülj Páva-körösökkel beszélgetett. - Hányadik alkalommal veszi kezébe a mikrofont? - Immár ötödik alkalommal állok a közönség elé. Mindig neves művészeket szólaltatok meg és érdekes emberek is helyet kapnak a showban. - Most kik lesznek a vendégek? - Pécsi Ildikó színművésznő, aki éppen a kórházi lábadozásából érkezik. Természetesen legújabb terveiről faggatom. Aztán színpadra lép a menye, Csenterics Ágnes, akit műsorvezetőként az ötöslottó húzásai alkalmával ismerhetett meg jobban az ország. Vendégem lesz Fekete László erőművész, akit arról faggatok, hogyan kívánja folytatni sportpályafutását súlyos sérülése ellenére is. Őszintén remélem, mire a show elkezdődik Laci már ismét ereje teljében lesz. Őt követi a Prognózis együttes frontembere, Vörös István, aki a legújabb nótáiba avatja be a nagyérdeműt. Végül Nagy Péter János újságíró lesz a vendégem. Egy rejtélyes ember, aki a Pesti Riportban különleges dolgokról írt. Megkérdezem tőle, hogyan akasztottak Magyarországon? Kik voltak a hóhérok? Milyen titkok vannak a Kozma utcai és a Fiumei úti temetőkben? - Most térjünk vissza nagy szerelméhez, az úszáshoz. Jövőre Vácott mikor úszik a jeges Dunában? - Ha minden jól megy és az időjárás is úgy akarja, akkor január közepén. Ezután még Kunszentmártonban és Baján ismétlem meg a produkcióimat. Kevesen tudják, hogy annak idején apám éppen Kunszentmártonban kis híján beleveszett a Dunába, akkora volt a jég zajlása. - Most milyen nagy terven dolgozik? - A Bánki tavaknál szeretném megrendezni a legújabb produkciómat. A jég páncélja alá merülök és negyven métert úszom ott. Ez rekordkísérlet lesz, szeretnék bekerülni a Genius rekordok könyvébe. - Egyéb terveid a jövőben? - Továbbra is jógát oktatok Budapesten több művelődési házban. Jó lenne tudásomat bemutatni megfelelő igény esetén a váci Madách Imre Művelődési Központban is. - Nagypapájáról már régen hallottunk, ő az ország legidősebb védőügyvédje. Most mivel tölti napjait? - Bár már kilencvenhat éves, pereskedik. A megbízóinak sorba megnyeri az ügyeket. Éppen a minap foglalkozott az egyik ügyével a bulvársajtó. - Miért marad el a Budapesten már szokássá vált Szabadság-híd melletti úszó bemutató? - Tavaly már nem nézték olyan sokan, új műsor kell a népnek. Én pedig tudok újítani. - A tévéállomások a bécsi szupermaratonit reklámozzák. Ön miért nem indul? - Magányos farkas lettem. Már nem veszek részt össznépi banzájokon. Annak idején apu eljutott Moszkvába, én már nem követem a példáját és nem megyek Bécsbe. Teljesen másképp gondolkodom, mint a szupermaratonik legendás alakja, Schirilla György, aki hatodik éve már az égi sportrendezvényeken van jelen. N. P. J. Tavaly január: Schirilla György partot ért, jövőre ismét úszik - ígéri PÁLYÁZATI ŰRLAP Vác, Földvári tér 16. fsz. szám alatti társasházi (22m-es) nem lakás célú és - Vác, Zrínyi u. 2/a szám alatti volt Velkasz - 321,90m hasznos alapterületű épület ingatlanjait Pályázatok benyújtásának határideje: 2004. október 22. 12 óra Versenytárgyalások időpontja: 2004. október 26. 09 óra és 10 óra Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vac.hu honlapról . Információ: Vác Város Polgármesteri Hivatal, Március 15. tér 11. Vagyonhasznosítási Osztály Tel.: 27/513-461, 513-439 DUNA-DRÁVA CEMENT A Duna-Dráva Cement Kft Váci gyárába a gyárigazgatói titkárságra IGAZGATÓI ASSZISZTENST KERESÜNK Feladatai: » Az igazgatói titkárság napi adminisztrációs tevékenységének ellátása (ügyfél-, levél-, fax-, telefonforgalom bonyolítása); »A gyárvezetés határidős feladatainak nyilvántartása; »Vezetői értekezletek előkészítése, szervezése; » Előadási, döntéselőkészítési és tárgyalási anyagok elkészítése, kiértékelése, meghatározott feladatkörben érdemi ügyek önálló intézése; »Külföldi és belföldi vendégek fogadásával kapcsolatos protokolláris feladatok ellátása. Jelentkezni magyar és angol nyelvű fényképes szakmai önéletrajzzal, a bérigény megjelölésével 2004. október 29-ig "igazgatói asszisztens" jeligére az alábbi címen lehet: Duna-Dráva Cement Kft Humánerőforrás Gazdálkodási Osztály 2601 Vác, Pf.: 198., E-mail: palyazat@duna-drava.hu » Idegen nyelvű levelezés, fordítás, tolmácsolás. Elvárások: » Tárgyalóképes angol- és németnyelv-tudás; »Felsőfokú végzettség, a környezetmérnöki vagy közgazdasági szakirány előnyt jelent; »Windows alapú programok felhasználói szintű ismerete; »Terhelhetőség, rátermettség, önállóság; » Jó szervező és kommunikációs készség; »Megbízhatóság és elkötelezettség. 5