Vác - Váci Napló, 2021 (30. évfolyam, 26-52. szám)
2021-08-13 / 32. szám
14 Váci Napló Amikor a huszadik század költőit olvasom, az a tévedés kísért, hogy Petőfi Sándor már a múlté. Nagyobb hatásúak az új és modernebb formák. Ám, ha nyugodt körülmények közt, jobban elidőzök nagy nemzeti költőnk versei fölött, megváltozik a véleményem. Mert a sorok és rímek közül a példásan forró hazaszeretet, a néppel és annak sorsával való azonosulás máig ható érzete árad. A szó és a tett egysége, amelynek legszebb bizonyítéka, hogy a szabadságharcban nem csak lelkesítette a katonákat, hanem maga is oda állt karddal a kézben, végzetes sorsa elé. Talán azt is gondolhatta gyilkosai előtt. Itt mégis én vagyok a szabad ember. Ti pedig lándzsás kozákok, kik parancsra öltök, csak a generálisotok örök nyomorult rabszolgái maradtok. A nép nyelvén, a népért, a hazáért. Ez költészetének múlhatatlan értéke. Jut eszembe, hogy kiscserkész koromban, egy műsoros esten, bizonyos Tarnavölgyi Andrástól szavaltam verset, aminek az volt a címe: Petőfi él. Addig emlékszem még a költemény soraira, hogy: „Véres csaták bősz tüzében / Szent hazája védelmében / Amint megjósolta ajka, / Átgázolt a halál rajta. / De, mi benne nem volt földi ! Él a lelke, és Petőfi! / Gémeskutak, tanyák, puszták, / Mind az ő útját mutatják. / Csodálatos lelki erő kellett annak az óhajnak a teljesüléséhez, hogy bejárhassa az ország zegétzugát, s mindenkinél jobban ismerje népe, nemzete életét. Nagy utakat tenni szekéren, egy-egy ritka alkalommal jobbféle lovaskocsin, de oly gyakran számunkra ma már elképzelhetetlenül gyalog, nagy távolságokat megtéve. Kivétel az a néhány eset, amikor vonatra ülhetett, hogy pár évig Vácott élő szüleit meglátogassa. Először ünnepi alkalommal, mint tudjuk, 1846-ban, amikor Budapest és Vác között az ország első vasútvonalát felavatták. Erről is bővebben olvashatunk a Petőfi emlékhelyek a Kárpát- medencében című könyvből, melyet a Petőfi Sándor Társaság adott ki 1996-ban Kiskőrösön, 4000 példányban. (A kötetet Asztalos István és Ratzky Rita szerkesztette, Fekete Sándor lektorálta, a bejárt utak térképét Sáhó Béla rajzolta. A felelős kiadó dr. Oláh Pál, A Petőfi Sándor Társaság elnöke volt. A Pergamen-Text Bt. Nyomdájából kikerült kiadvány szedését, tördelését Asztalos Tamásné végezte el.) A néhai Jakus Lajos tanár úr, helytörténész, a penci falumúzeum alapító igazgatója dedikálta nekem ezt a könyvet még 1997- ben. Nagyon idős ember volt már akkor, de a nyugdíjazása után még 30 évig írta helytörténeti munkáit a környék településeiről. Úgy ismerte a Dunakanyart, mint a tenyerét. A múlt évben róla elnevezett, Jakus Lajos Cserhátalja Falumúzeum ügyét mindvégig híven szolgálta. Egy ünnepi kiállítás alkalmával mutogatta nekem a közkinccsé tett szerzeményei között Vay Ádám (1656-1719) kuruc generális kőlapos, kerek asztalát, amely az akkor még romos rádi kastélyból került elő. Fel is keltette bennem a kíváncsiságot, hogy vajon hogy kerülhetett a Vác melletti kis faluba korának nevezetes embere, aki először Thököly Imre mellett szolgált. Szabolcs vármegyei birtokos köznemes volt. Ahogy az 1969-es kiadású, Kenyeres Ágnes főszerkesztésében megjelent Új Magyar Lexikonban olvasható, 1700-tól került II. Rákóczi Ferenc környezetébe. A fejedelemmel együtt raboskodott a habsburgok bécsújhelyi börtönében, ahonnét 1702-ben szabadon bocsátották, de 1703-ban már Rákóczi udvari főkapitánya. A szatmári békét nem fogadta el. Haláláig a lengyelországi Danzigban (Gdansk) élt. Ez a kis apróbetűs kitérő, csak annak bizonyítását szolgálja, hogy történelmi táj ez, ahol mi élünk, s most éppen a Petőfi emlékek is ezt tanúsítják. Jakus Lajos két fejezetet írt a költő útjairól szóló kötetbe, az egyik a váci emlékekről szól. Hősünk szerinte vándorszínészként is tartózkodott a városban. Legkorábbi látogatása 1839 februárjában történt, amikor Selmecről érkezett, otthagyva iskolai tanulmányait. 1845. június 23-án Balassagyarmatról egy váci molnár szekerén érkezik, lekési a Pestre induló hajót és az Aranyszarvas vendégfogadóban alszik. Ezt megelőzően 1844-ben is Vácott járhatott, mert több forrás is említi, hogy itt írta A Tintásüveg című versét. A Vasúton címűt az első időutazás ihlette. A Sovány ősz című költeményt mérlegelve arra gondol a szerző, hogy a mű talán ebben a városban született, mivel a "Nagyszámnak borszülő helye sok jó napot szerzett” (A környék szüleit később a filoxéra pusztította ki.) Gondolhatott azonban Petőfi a jeles szerző és pedagógus-muzeológus szerint a közeli Csővár Menyecske-hegyére is, ahol 1838-ban részt vett a szüretben. Az Anyám tyúkja című kedves kis vers már biztosan akkor keletkezett, amikor 1847 december 13-án, Petőfi a nejével együtt meglátogatta szüleit a Paradicsom utcában. Az emléktábla most, egy Báthory utcai ház falán látható. A könyvben az olvasható, hogy Sass István orvos, Petőfi kérésére 1847 tavaszán meglátogatta az öreg szülőket egy kis emeletes házban. Édesanyja betegeskedett, őt kívánta megvizsgáltatni az orvossal. A ház akkor, a piactéren állt. Az 1846-tól pár évig Vácott élő szülők laktak a Fazekas utcában is. A Paradicsom utcai lakás a temetőre nézett. A váci tartózkodásokról korábban Tragor Ignác és Mezősi Károly is készített tanulmányt. Petőfi város iránti ellenszenvéről is szól a krónika, melynek oka Jakus Lajos szerint a színészkedések idejére tehető, mert a színművészet iránt közömbösnek találja a vádakat, s neheztel az ide települt Császár Ferenc kritikusra. A város külső képét tekintve, különösen ellenszenves neki a habsburgokat dicsőítő Kőkapu didalív. Jakus Lajos írt faluja, Penc, Petőfi emlékeiről is. Itt azért fordulhatott meg néhány alkalommal diákkorában a költő, mert a községben élt két évtizedig édesanyjának húga, özvegy Benczurné Hrúz Éva, Kosztolány Imre nyugalmazott táblabíró kúriájának gazdasszonyaként. 1835-ben Petrovics Sándor (mert akkor még eredeti nevét viselte) penci diáktársai, barátai társaságában karácsonyi vakációra 1838 őszén a koráról híres település (filoxéra járvány előtti idők), kiemelkedő eseményére, a szüretre érkezik. A könyv szerint, a múzeum egyik tárlója az aszódi és a selmeci diákéveket mutatja be. Itt látható egy eredeti Petőfi relikvia, a Költőn, Petőfi által használt dohányszita. Anekdotikus történetként olvasható, hogy 1835-ben, Csörföly Lajos vendégszerető házában töltött el két hetet. Barátaival érkezve szekerük rúdja eltörött, s a diákok egymáson keresztül szóródtak ki az akkor már havas útra. Míg a többiek jajveszékeltek, Petrovics nagyokat kacagott a történteken. Petőfi sajátos barangolásaira jellemző az a néhány soros kis történet is, ami szerint: „A két penci kirándulás közé esett Aszódon Koren professzor meglátogatása. Visszatérve másodszor Pencre, kipihenve magukat, elkísérték a jó barátok Petőfit Gödöllőre.” Persze, csizmáját lehúzva, mezítláb gyalogosan haladt a többiekkel együtt. Nagy kaland az olvasás. Sokfelé bomlanak a szálak. Olvasom, hogy Tésán is járt egykor Petőfi Sándor és Jókai Mór. Ezt abból a Tésa című kis füzetből tudtam meg, melynek a címlapján Csáki Károly szerepel szerzőként. A címlap belső oldalán pedig az,hogy írta és feldolgozta: Csáky Károly (itt ipszilonnal), Puskás Péter, levéltári kutatásainak felhasználásával. A füzetet a honfoglalás 1100 évfordulója alkalmából, Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak Tésa községben tartózkodása 150. évfordulója tiszteletére, a község önkormányzata adta ki. Nemzetünk két nagy irodalmára vendége volt Boronkay Lajos, szabadelvű politikusnak, aki 1840-től többek között Hont megye főjegyzője is volt. Innen indultak gyalog Szalatnyára, az Ipolyság melleti fürdőhelyre. Jókai forrásról is beszéltek régen. Olvashatjuk a füzetből. A legenda eredete, hogy a tésai Vöröspince oldalban jó borok voltak. A két vendég itt alaposan becsípett. Gyalog mentek tovább. Jókai meg is mosdott a közeli forrás hűs vizében. Érdekes lenne még az Asztalos István írta aszódi fejezet és persze a többiek is, de hát egy egész könyvet még kivonatolva se másolhatnék ide. Csak elolvasásra ajánlhatom. Talán a környékbeli könyvtárakban, főként a váci Katona Lajos Könyvtárban és Pencen bizonyára még megtalálható. (Kovács T. István) ■ Különleges olvasmányaim Petőfi velünk él