Zalakaros - Karosi Krónika, 2003 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2003-09-01 / 9. szám
6 Xarosi %rónifa Az egység megalkotása a cél Roma nap másodszor Városunk önkormányzata és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében tartott másodízben kisebbségi napot a CKÖ. “A mi napunk” címmel zajló rendezvényen Vajda László, a megyei közgyűlés romaügyi tanácsnoka mondott köszöntőt. Kiemelte: a roma nap célja a magyar és roma emberek közötti egység megalkotása, a testvérként kezelés elérése, az unióban a bajok orvoslása. Bogdán János, a zalaegerszegi CKÖ vezetője a kisebb régiókon belüli integrációról szólt, Kardos Ferenc romológus (felvételünkön) pedig az együttműködés lehetőségeiről, valamint a cigány kultúra ápolásának fontosságáról beszélt. Mint mondta: a roma kultúra elemeit a szocializálódás során is meg kell őrizni. A zalakarosi önkormányzat nevében Novák Ferenc köszöntötte a CKÖ tagjait és a megjelent vendégeket, s a Ferkovics József munkáiból készült kiállítás kapcsán a cigány képzőművészet sajátosságairól beszélt. Emellett támogatást és együttműködést ígért a város részéről a CKÖ-nek. A II. Roma Napon műsorral is készültek a cigány kisebbség képviselői. Bogdán Ferenc előadásában verseket hallhattak a résztvevők, kulturális est keretében Orsós Jakab költőre emlékeztek, a Kanizsa Táncegyüttes alapító tagjai táncos műsort adtak elő, és fellépett a Garabonci Hagyományőrző Együttes is. Nemes Istvánná, a CKÖ elnöke kiemelte: e rendezvény a cigányság számára kiemelten fontos, hiszen a közeledés és a beilleszkedés lehetőségét biztosítja számukra. Hangsúlyozta: óriási öröm a CKÖ- nek, hogy a roma napon hatvan résztvevővel számolhattak. A rendezvény vacsorával és zenés esttel zárult. A programok az egész évet átölelnék Készülnek a 750. évfordulóra Szeptemberi ülésén hívta életre a képviselő-testület azt az ad hoc bizottságot, melynek feladata, hogy a településünk fennállásának 750. évfordulójára rendezendő ünnepségsorozatot méltóképpen előkészítse, ötletekkel, elképzelésekkel szolgáljon a testület számára ahhoz, hogy a város vezetése ezekből válogatva egész évre vonatkozóan tartalmas és emlékezetes programokat tudjon szervezni. A bizottság a közelmúltban hozzá is fogott feladata megvalósításához. A tagok számos elképzelést vázoltak fel az első bizottsági ülésen. Több oldalról is elhangzott: a jövő év során avatásokkal, átadási ceremóniákkal tegyék jelesebbé az évfordulót. 2004-ben a tervek szerint felszentelik az új templomot, ekkor adják át a Karos Fit szállodát, a gyógyfürdő beruházásainak ünnepélyes bemutatása is erre az évre tehető, de emelné az évforduló fényét a tervezett kálvária átadása is. A bizottság tagjai javasolták, hogy a 750. évforduló kapcsán különféle kiadványok lássanak napvilágot. Ilyen volna a fürdő történetének megírása, városunk szőlő- és borkultúrájáról szóló füzet megjelentetése, a Karosi Krónikának egy külön, kizárólag e köré az alkalom köré csoportosított anyagokkal megjelenő színes számának kiadása, képeslapok, naptárak, CD-romok készítése. Több rangos konferenciának is helyet adnának a jövő esztendőben, így tudományos üléseknek, virágkonferenciának, megyei polgárőr találkozónak, határőr napoknak. Szerepel a bizottsági elképzelések között éremverés, képeslap-és éremkiállítás, emléktábla avatás, hotelek közötti szakácsverseny szervezése, középkori mesterségek bemutatója, öltözködéstörténeti kiállítás szervezése. Felvetődött, hogy a 750. évforduló kapcsán városunk meghívást küldene a Borsod megyei Karos település vezetésének baráti találkozót kezdeményezve, de lehetséges az is, hogy a jövőre ugyancsak fennállásuk 750. évfordulóját ünneplő települések is meghívást kapjanak Zalakarosra. Ezen túlmenően is sok ötlet, elképzelés hangzott el, de a bizottság örömmel vesz bárkitől minden olyan javaslatot, amely a méltó megemlékezéshez hozzájárulna. A tagok hangsúlyozták: ezen elképzeléseket következő üléseiken rendszerezik, és vélhetően a novemberi testületi ülésre már a képviselő-testület számára is vitára érdemes anyagot tudnak összeállítani. 2003. szeptember Segítik az őrs munkáját A képviselő-testület előtt számolt be munkájáról a Zalakaros Közbiztonságáért Közhasznú Közalapítvány. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Horváth József kiemelte: a 10 éves alapítvány rendkívül jó és gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a helyi rendőrőrssel, a nyári gyakorlataikat itt teljesítő rendőrtiszti főiskolásokkal, illetve a Vagyonvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesülettel. Az évek során számos eszközvásárlással segítették és segítik ma is a rendőrőrs munkáját, sőt, vállalták az általuk vásárolt technikai eszközök javítását és annak finanszírozását, valamint a kismotorok üzemanyaggal történő ellátását is. Hangsúlyozta: az alapítvány pénzügyi helyzete jó, ám hiányzik a hivatal támogatása, de remélik, hogy a jövőben ismét számíthatnak e forrásra is. A testület részéről a beszámolóval kapcsolatosan elhangzott: a képviselők elfogadják azt, ám felhívják az alapítvány figyelmét a pályázatok folyamatos figyelésére és benyújtására a pénzügyi források bővítése érdekében. programok Október 2.10.00 10 éves a tourinform iroda - ünnepi találkozó idegenforgalmi szakemberekkel a tourinform irodában. Október 4. A Dalárda fellépése Zalaegerszegen a szüreti ünnepségen. Október 7. Idegenforgalmi konferencia résztvevőinek látogatása településünkön. Október 11. A Dalárda kirándulása Baranya megyébe. Október 17.17.00 Az októberi forradalom ünnepe - általános iskola. Október 27. A Karos Táncegyüttes fellépése Nagykanizsán.