Herkules, 1903. január-december (20. évfolyam, 1-24. szám)

1903-01-15 / 1. szám

A régi hadakozásokban, a­hol a csatákat a kato­náknak, nem egyszer maguknak a vezéreknek személyes vitézsége, karddal való páros viadala döntötte el , még fontos, előkelő szerepe volt a kardvívásnak. Ma már­­azonban, amikor a tüzérség s a gyalogság sortüzelése elől még a leghevesebb lovasrohamnak is meg kell hátrálnia, vajmi kevés hasznát veszik a vívásnak, akár­milyen vitézül forgatják is a kardot ? A személyes vitéz­ségnek s ezzel a vívásnak jelentősége a mai hadviselésben már teljesen háttérbe szorul az ágyukat irányító tüzértisz­tek rideg számítása előtt. Vívásra tehát hiába tanítják a mai fiatalságot, annak vajmi kevés hasznát fogja venni a hon védelmében. S a vívásnak mégis annyi híve van, és ha a fővárosban ma is egész csomó vívómes­­ternek van kenyérkeresete, azt többé nem a kardforgatás nagy gyakorlati czéljának, hanem a kardpárbajok divat­jának kell tulajdonítani. Mert egy sport, amelynek ko­moly végczélja már alig van, a testben befelé fejlődő kelés módjára okvetlen elfekélyesedik. Ilyen fekélye a kardvívásnak a kardpárbajozás. Amit azonban Szemere idejét múlt kardvívás támoga­tásában téved, ezt annál inkább helyrehozza a czéllövészetre kitűzött tiszteletdíj felajánlásával. Amennyire elvesztette jelentőségét a vívás, ugyanabban a mértékben fejlődött ki a hadviselés elsőrangú tényezőjévé a czéllövés. A búrok egyedül kitűnő czéllövésüknek köszönhették, hogy oly hosszú ideig ellenállhattak az angolok túlnyomó haderejének. Puskával a kezükben, nem pedig karddal vívták ki ők a világ bámulatát. Ha tehát Szem­ere pus­kával való czéllövésre óhajtja buzdítani a magyar fiatal­ságot, s a czéllövészet pártolására s fejlesztésére a magyar ifjúság barátait és a társadalom vezető elemeit, ezért teljes elismeréssel kell adóznunk neki. Csak saj­nálhatjuk, hogy a sajtó kevéssé karolja fel Szemerének e szép példaadását a czéllövés terjesztésének előmozdí­tásában, s kívánjuk, bár az ő 5000 koronás czéllövési tiszteletdija más gazdag sportférfiaknak is buzdítással szolgálna, hogy hasonló tiszteletdijuk kitűzésével czél­lövő versenyeknek országszerte való rendezésével, s általában a czéllövésnek a legszélesebb körben való tanításával a hazai czéllövészetnek országos szervezetet és lendületet adjanak. Mert igaz az, amit nagy szak­értők mondanak, hogy a jövendő háborúkban az a nemzet lesz a legügyesebb és legéletrevalóbb, amelyik a legjobb czéllövő. A czéllövészetnek nagyarányú fejlesztése azonban­­ mindenekelőtt szükségessé tenné, hogy az állam is ki­bontakozzék végre abból az igazságtalan felfogásból, amely még a puska használatában is csak az uraknak kedvez, a vadászni akaró szegény emberre pedig a min­denféle vadászengedél­lyel, puska­adóval és lőpor-egyed­­árusággal oly anyagi terheket is, mintha csak szándé­kosan el akarná riasztani a fegyvertartástól s a nemzet jövőjére annyira kiható czéllövő-ügyességből. A nemzet nagy­­ zömének legföljebb ha katona idejében volt puska a kezében, aztán többé soha. A katonaságnál pedig ha megtanul is valaki valahogy­ czélba lőni, később ezt is minden bizon­nyal elfelejti, ha soha nincs alkalma a gyakorlásra. Ilyen mostoha viszonyok közt roppant akadályokba fog ütközni Szemere Miklós kiváló törekvése, hogy hazánk fiatalságával a czéllövést megkedveltesse. Mert a puska használata ma sokkal drágább mulatság sem­hogy könnyen népszerűvé válhatnék. S ha Szemere Miklós mégis népszerűvé akarja tenni, — amit nem dicsérhetünk eléggé — többek közt az államot kell rábírni, hogy a puská­­s vadászügy eddigi, csupán a nagy urakat szolgáló ridegségét szabadelvűbb intézkedé­sekkel frissítse fel. Mindenesetre nagy és érdemes feladat az, melynek megoldására Szemere vállalkozott. S más országokban mindenütt az ily kezdeményezés nagy mérveket öltene, mert arról van szó, hogy a nemzet egy jövendő harcz­­ban testi ügyességben első helyen álljon. Reméljük, hogy nálunk is sikert arat az eszme. A testi ügyesség nem kicsinylendő, még ha a lelki erőt becsüljük is legtöbbre. A búrok éveken át tudták védeni hazájukat pus­kával a kezükben az angolok ellen, s így a czéllövés volt legfőbb segítőjük, de azért a puska- és általában a fegyverforgatás még magában nem elég. Bátor, önzetlen lélek kell ahhoz, hogy valaki hazájáért halálig hívei­, küzdjön. Tehát testi ügyesség mellett a lelki fen­költség. E kettő nem választható el egymástól. S mi a testi nevelésre, s annak keretén belül a czéllövésre, azért fektetünk súlyt, mert az ily testi ügyesség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szellem is edződjék­, erősöd­jék. A ki valamely ügyességben mesternek érzi magát, az testileg erős, biztos önálló egyén : — önérzetesebb lesz föllépésben s fokozódni fog bátorsága és biztonság érzete. A hazafiság a jellem egy kiváló vonása, alárende­­lése az egyéni önzésnek a köz érdeke alá. Erős, bátor és vitéz nemzedék okvetlen hazafiasabb lesz, mint satnya, ingadozó önmaga erejében nem bízó faj. Ezért — mert testi és lelki nevelés kölcsönhatásban áll egy­mással s mert a magyar nemzetet e kettő szép össz­hangja jellemezte a múltban s csak e kettő összhangja tarthatja fenn : kívánatos, hogy Szemere Miklós törek­vése sikert arasson. Aláírási felhívás a Kolozsvári Athletikai Clubba való belépésre. A Kolozsvári Athletikai Club a testgyakorlatok művelése és a testedző sport elővitele érdekében 1903. év elejétől kezdve állandó működését folyamatba teszi. Működése ki fog terjedni a következőkre : Vívás, tornázás és más athletikai gyakorlatok . j korcsolyázás, labdázás, tekézés, kerékpározás; a vizi­­ sportnak nemei : u. m. a csónakázás, úszás ; továbbá

Next