Heti Hírnök, 1991. január-május (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-04-18 / 16. szám
KOMLÓS JÓZSEF. Mesebeli Afrika (3. rész) Útban a szavannán át Afrikának van egy mesebeli arca is. Ez a föld fantasztikus szépségekkel, csábító, megejtő pillanatok és helyek tömegével vonzza a látogatókat. Kirándulóbuszunk poros falvakon suhan át, gyerekek integetnek ha megállunk egy pillanatra valahol, szép, fiatal lányok árulják a nyitott ablakokon behajolva a friss mandarint, citromot és banánt. Az illatokban tobzódó szél tengerillatot hoz, kicsivel később meg már karcog a fogunk alatt a homok... Az afrikai táj lényegesen különbözik a délkelet-ázsiaitól. Errefelé csak ritkán látok pálmafákat, gyakoriak viszont az akácfélék, s a több mint tízméteres átmérőjű törzsébe vájt kuckókkal is élni képes baoban fa, mely egyértelműen uralja a tájat. Körötte vörös földből épített termeszvárak tucatjai, megiramodó apró antilopok. A magas fű majdnem a hasukig ér... Délre egy tengeröbölhöz érünk. Az óceán itt megszelídülve nyalogatja a vörös homokot, vize kimondottan meleg. A parton szalmafedeles, apró kunyhók, melyekben fafaragványokat és homokalapra festett képeket árulnak gyerekek és maguk az alkotók is. Igényes, szép munkák, mi vagyunk az egyetlen kuncsaftok az adott pillanatban, ráncigálnak, húzgálnak, agitálnak bennünket a feketék. Alkudni lehet, sőt, pár percnyi idő alatt egytizedére csökkennek az árak, mikor buszunk felé indulnánk. Hiába, az itt élőknek a pár idevetődő turistából kell eltartaniuk a családot, s bár a tíz dollár kevesebb a száznál - a semminél azért jóval több! Egy afrikai faluban Érdekes és elgondolkodtató volt látogatást tenni egy aprócska afrikai faluban is. Hatalmas különbségek feszülnek a városi és a falusi lét között! Bár az ország mohamedán, itt a gyermekek és a felnőttek - még a nők sem - fedik el teljesen testüket. Homokba vert cölöpökre ácsolt, szalmafedeles kunyhó a hajlékuk, nem hordanak sem cipőt, sem más európai jellegű ruhadarabokat, pl. nadrágot. Az építészet, az öltözködés és a lét megőrizte évszázadokkal ezelőtti jellegét - egy kicsit megállt az idő velünk. Napsütötte bőrű, kedvesen fehér mosolyú kis fickók nevettek a kamerába, fiatal nő batyuban cipelve gyermekét, tartotta kezét alamizsnáért. Nem sokkal később már egy szabadtéri ünnepségen voltunk. Egyenruhás, kis úttörők énekeltek tiszteletünkre, utána pedig facsemetéket ültettek velünk. Szólt a dob, s színpompás egyenruhájú táncosnők mutatták meg, mit is jelent a ritmus és a zene, a mai napig Afrikában ... Szokások, ételek, építészet Afrikában S hogy ez a mozgáskultúra, ez az igény mennyire mélyről fakad, azt mi sem bizonyította jobban, mint hogy mikor ebédhez készülődtünk, s a zene szólt a nagy csarnokban, a nők és a férfiak közül többen spontán táncra perdültek - de ebben kétségkívül a nők járnak elől, mintegy kelletve magukat párjuknak, vagy kiszemeltjüknek. Táncuk rendkívül eredeti, nagyon sok nyilvánvaló utalással a szeretkezés valós formáira. Kedvesen, felszabadultan, őrületes ritmusérzékkel és ritmuséhséggel ropják. A terem csarnokszerű, mázolatlan rideg vasbetonelemekkel belülről. Általában sokfelé láttam az efféle belső térkiképzést, melyet falfestményekkel és bambusznádra font, ízléses bútorokkal tesznek változatossá. Döng a zene, s ahogy az udvarra pillantok, el kell, hogy mosolyodjam: hat év körüli fiúk rongylábakkal járják a ritmust, mindenük csupa mozgás. Megérkezik az ebéd is: szenegáli specialitás. Maniókagyökér és rizs, valamiféle currys szaftban megfőzve.