Heti Kelet, 2003 (2. évfolyam, 1-48. szám)
2003-09-25 / 37. szám
16 Arcok a XX. századból (3. rész) Sir Winston Churhill vitathatatlanul nagy államférfi és politikus volt. Angliában szokás őt Oliver Cromwellhez, vagy Wellington herceghez hasonlítani, akik kétségtelenül a világtörténelem gigászi alakjai voltak. A The Times kora legnagyobb brit emberének titulálta. Churchillről azonban néhány ellentmondásos vélemény is lábra kapott, az egyik egy John Charmley nevű fiatal amerikai történésztől származik. Charmley az 1992-ben megjelent „Churchill: a dicsőség vége" című munkájában azt írja, hogy Churchillnek ki kellett volna egyeznie Németországgal - igaz, Hitler helyett Göringgel. Hiba volt vállalnia a totális háborút, melynek eredményeként a már amúgy is gyenge lábakon álló brit birodalom bomlásnak indult, Anglia alárendelődött az USA-nak, és a Munkáspárt került hatalomra. Winston Leonard Spencer Churchill 1874. november 30- án született nagyapja, a hetedik Marlborough herceg blenheimi kastélyában. Apja, Lord Randolph Churchill vezető szerepet betöltő konzervatív politikus volt, egy ideig pénzügyminiszter Lord Salisbury kabinetjében. Édesanyja igen könnyelmű asszony volt, egy hajtóvadászat közbeni esése indította el a szülést, az ifjú Churchill ezért a vártnál korábban, hét és fél hónapra született. Kezdettől fogva dadogott és selypített, még idős korában is jobban zavarta ez a beszédhiba, mint betegségei. nai Már nagyon fiatalon katapályára szánták. A sandhursti katonai iskolában lovassági képzésben részesült. Katonatiszti pályafutását 1895-ben Indiában kezdte el huszár hadnagyként, később Szudánban is szolgált. Kalandjairól néhány színvonalas könyvet is írt, de ekkor már érett benne az az elgondolás, hogy politikai pályára tér. Dél-Afrikában a búr háborúban a Morning Post tudósítója volt, s kalandos kiszabadulásával a búrok fogságából országos hírnévre tett szert. Ezt a hírnevet jól ki is aknázta, 1900- ban Oldhamben konzervatív színekben elindult a választásokon, és be is jutott a parlamentbe. Bírálni kezdte pártjának vezetőit és Balfour kormányfőt, ezért 1904. májusában szakított a torykkal, átült a liberális whigek közé. Erre a váltásra sokan azt mondták, hogy puszta karrierizmusból történt. Már nagyon fiatalon, 33 éves korában kinevezték belügyminiszterré Lloyd George kormányában. Szociálisan érzékenynek vallotta magát, de még felesége szerint sem ismerte az egyszerű embereket, buszon vagy metrón sem utazott soha. 1911-ben távozott a belügytől, az admiralitás élére nevezték ki. A tengerészetet jól felkészítette a háborúra, azonban Gallipolinál a flotta súlyos kudarcot vallott. Ennek következtében Churchillnek távoznia kellett a hadügytől, ez úgy megviselte, hogy mély depresszióba esett A whigek körében is nőtt a bizalmatlanság vele szemben, beképzeltnek tartották, szinte úgy viselkedett, mintha ő lenne a miniszterelnök. Az 1922- es választásokon ki is esett a parlamentből, de Lloyd George liberális kormánya szintén csúfos kudarcot vallott. Churchill gyakorlatilag munka nélkül maradt. Nem sokkal később szakított a liberálisokkal, mert azok támogatást nyújtottak a „szocialista veszélynek”, a Munkáspártnak. 1924-ben ismét konzervatív színekben került vissza a parlamentbe, ahol nem kis meglepetésre a pénzügyi tárcát kapta meg Baldwin kormányában. Fontos szerepet játszott a szakszervezet-ellenes törvény keresztülvitelében. Ellenezte a domíniumi státus megadását Indiának. Szerinte a kasztok között megosztott indiaiak nyomorba és vérontásba süllyednének a britek nélkül. „Engedményt tenni Gandhinak olyan - mondta -, mintha macskaeledellel akarnánk kielégíteni a tigrist”. Hitler hatalomra kerülésével Németországban potenciális ellenfelet látott. Követelte a védelmi kiadások növelését, a légierő fejlesztését. Baldwin, majd 1937. májusától Chamberlain békítő politikáját keményen elutasította. A hadüzenet napján, 1939. szeptember 3-án lett ismét tengerészeti miniszter. Május 10- én Chamberlain lemondott, az utódjelölt Halifax pedig visszakozott. Ezekben a nehéz időkben Churchill került Őfelsége kormányának élére. A kormányfői tisztség mellett megtartotta a védelmi tárcát is, így szinte teljhatalmat élvezett a hadvezetésben. A gyors francia összeomlás után - az inkább tárgyalásra hajló Chamberlain-nel és Halifax-szel szemben - a végsőkig való harcot fogadtatta el a kormánnyal. Ezt a bizonyos döntését kérdőjelezték meg annyiszor. A németek nem szerettek volna feltétlenül háborúba keveredni az angolokkal, Hitler fő ellensége a bolsevizmus volt. Revansot akart venni a franciákon, és kelet felé terjeszkedni. Később még tárgyalni is elküldte Hesst a béke feltételeiről, akivel nagyon nem fair-play módon bántak el a britek. Churchill „vért, gyötrelmet, könnyeket és verejtéket” ígért a népnek, amit meg is kaptak. 1940-41-ben Anglia talpon maradását csak a légvédelemnek és a brit flottának köszönhette. A Királyi Légierő és a Luftwaffe kölcsönösen porig bombázta a német és angol városokat. Churchill tudta, hogy a győzelemhez nem elegendőek a hazai erőforrások, ezért egyre inkább közeledett az USA-hoz. Japán Pearl Harbor elleni támadását szinte örömmel fogadta, az amerikai szövetségessel biztosnak látta a győzelmet a németek felett. 1943. végén Teheránban Sztálin és Roosevelt elvetette Churchill balkáni terveit, így a partraszállás Franciaországban történt meg. Kelet- Európát koncként vetették oda a szovjetnek. A háború után - meglepő módon - súlyos választási vereséget szenvedett Churchill. Az ellenzék vezéreként később a figyelme egyre inkább a külpolitika felé fordult, egy erős angol-amerikai viszonyt akart kiépíteni. Álma egy Európai Egyesült Államok megteremetése volt, a „nagy testvér” USA gondoskodó felügyelete mellett. Ellenfelei azt állították róla talán jogosan -, hogy Angliát alárendeli az USA-nak. 1946. márciusában hangzott el a híres fultoni „vasfüggöny” beszéde, ahol felhívja a világ figyelmét a Szovjetunió terjeszkedésének veszélyeire. 1951. októberében Churchill másodszor is kormányt alakíthatott. Közben 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki a hatkötetes második világháborús munkájáért. Harc nélkül vesztette el az ázsiai brit gyarmatokat. 1955. áprilisában betegen, hosszas unszolás után távozott a kormány éléről. Az a szégyen is érte egyszer, hogy a ház nyilvánossága előtt kényszerült mentegetőzni, mert egy korábbi beszédében meg nem történt eseményre hivatkozott. Azért pedig, hogy megalkuvást nem tűrő brit bulldog természetének látszatát fenntartsa, egy félig szívott szivart tartott állandóan a zsebében, amelyet csak az újságírók vagy fotósok jelenlétében vett elő. 1965. január 24-én halt meg, ugyanazon a napon, mint édesapja 70 évvel korábban. Életét a brit birodalom felvirágoztatásának szentelte, a sors iróniája, hogy ugyanennek a világbirodalomnak mégis ő okozta korai halálát annak a totális háborúnak következtében, amelybe belesodorta Angliát, s amelytől mást remélt._______ Bencsik Zsolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Szarvas Sir Winston Leonard Spencer Churchill