Heti Válasz, 2014. március-április (14. évfolyam, 10-17. szám)
2014-03-13 / 11. szám
EZ MŰVÉSZET? részeinek nyilvánítani. A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában című Damien Hirst-installációról biztosan nem lehet pusztán látható tulajdonságai alapján megmondani, hogy műalkotás, nem pedig egy biológiai szertár kelléke. Ez azonban nem akadályozta meg Charles Saatchi brit galériatulajdonost, hogy megvegye, kiállítsa, majd 8-12 millió dollárért eladja Steven Cohen műgyűjtőnek a formaldehidben úszó döglött cápát. Egymilliárd dolláros vagyonával ma Hirst a leggazdagabb élő alkotó. A gondolatnak, hogy nem minden művészet, ami a múzeumba kerül, az egyik leghangosabb szószólója Julian Spalding brit kritikus, a manchesteri és glasgow-i művészeti múzeumok volt igazgatója. Szélhámos művészet: addig add el Hirstjeidet, amíg tudod! című könyve megjelenése után kitiltották a brit alkotó Tate Modernben rendezett tárlatáról. „A bűnöm, hogy ki mertem mondani, amit sok kollégám titokban gondol, hogy a konceptuális művészet átverés - írja Spalding. - Ha ön is ostorozta már magát, mert túl tuskó ahhoz, hogy megértsen egy művet, megnyugtathatom: nem ön a hibás. Egy cápa érdekes látvány, de nem képzőművészet. A kritikusok, akik szerint az élet és halál nagy kérdéseit boncolgatja, a saját gondolataikat vetítik ki rá. Ez pontosan olyan, mint a császár új ruhája. Mindazoknak, akik egy rakás pénzt fizettek ki Hirst munkáiért, azt tanácsolom, hogy addig adják el őket, amíg tudják, mert a szélhámos művészet egyszer ugyanúgy kipukkad majd, mint a hitelbuborék.” Nem csak Spalding kongatta meg a vészharangot: Ben Lewis angol dokumentumfilmes 2009-ben A nagy kortárs képzőművészeti buborék címmel forgatott filmet a ВВС-nek. A mű szerint az árverések színjátékok, az aukciósházak és a gyűjtők felverik az árakat, hogy a sztárolt művészek ázsiója és kollekciójuk értéke tovább nőjön. Megdőlnek a rekordok A „lufi” ma is dagad, s még a 2008-as pénzügyi válság után sem pukkadt ki. A kalapács alá kerülő művek árszintje akkor egy év alatt a kétharmadára esett vissza, de azóta stabilizálódott, és ma is 30 százalékkal magasabb a 2002-esnél. Tavaly jó évet zárt a világ kortárs műtárgypiaca: az ArtPrice.com szerint először lépte át az egymilliárd dolláros forgalmat. A Christie’s elmúlt két év végi aukcióján sorra dőltek meg a rekordok, Jean-Michel Basquiat művei többért keltek el, mint Monet és Picasso képei, Jeff Koons Tulipánja értékesebbnek bizonyult egy Giacometti-szobornál. A kortárs művek már a műtárgypiac 13 százalékát adják, miközben a régi mesterek súlya kilenc százalékra zsugorodott. Nem mintha kevésbé értékelnék őket a gyűjtők: egy reneszánsz képért is mélyen a zsebükbe nyúlnak, csak véges száma forog belőlük a piacon. A kortárs sztárok műhelyei ontják a műveket (Koons tulipánjából öt készült), márpedig kell a darabszám, hogy az egyre több orosz és kínai befektető műtárgyéhségét is ki lehessen elégíteni. Ezért nem mindenki osztja a nézetet, hogy a kortárs művészeti lufi egyhamar kipukkad. „A műkincspiacon kialakuló árak nem az alkotások művészi értékének következményei, hanem a tőke elosztásának eszközei - véli Marion Maneker művészeti szakíró. - A magas árak eddig sem azt jelezték, hogy egy alkotás sokat ér, hanem azt, hogy túlkereslet van a piacon. Ha ez a lufi kipukkad, annak közgazdasági oka lesz, nem az, hogy átértékelődik egy művész vagy irányzat. Az árverések nem a művekről szólnak, hanem a vásárlókról.” ■ I WWW.HETIVALASZ.hu I XIV évfolyam, 11.szám,2014.március 13. 53