Hetilap, 1848. január-április (4. évfolyam, 1-33. szám)
1848-03-17 / 22. szám
339 340 után a mozgalom élén állók, nevükben választmányt neveztek ki a városi tanácshoz, hogy az e kivánatokat tegye magáévá s terjessze föl; — a tanács a rokonkeblü és nagy buzgóságot tanúsított polgárság által ülés tartására lévén felszóllitva délután 3 órára, nyílt ülésben mi eddig soha sem történt, az ifjúság és az egyetemes polgárság s a haza kivonatait magáévá téve, egy szívvel lélekkel elfogadta s az országgyűléshez intézendő kérelmezésként aláírta. Egyúttal ugyanazon választmány által ö fölsége megkéretni rendeltetett, hogy ezen országgyűlést minél előbb Pestre tegye át. A közgyűlés választmányt nevezett ki, mellynek elnöke Rottenpiller (alpolgármester); Klauzál Gábor; Nyáry P. (pest megyei alispán); Egressy Samu (p. megyei főügyész); Irinyi József (hírlapszerkesztő) Staffenberger István ; Molnár György; Irányi Dániel, Vásáry Pál, Petőfi Sándor, Tóth Gáspár, Gyurkovics Máté, Kacskovics Lajos. — E választmány tüstént átment Budára a) A nagyméltóságu magyar királyi helytartó tanácshoz, s ugyanott azon kormányszéki határozatot nyerte, melly szerint a censura nyomban megszüntettetett, a sajtó annyi százados bilincsei alól fölszabadult, s addig is mig sajtó törvények hozatandnak, a sajtókihágások felett a nemzet bizodalmát biró s a nagyméltóságu helytartótanács által a hozandó törvényig ideiglenesen kinevezendő egyének fognak a fenálló törvények szerint felügyelni. íme e lapok is tanúsítják a határozat foganatát. b) Kieszközöltetett, hogy a sorkatonaság nem fog a rend fentartásába elegyedni, mellynek biztosításául alelírt választmány intézkedett, hogy a pesti polgári őrsereg eddigi száma jelenleg 1500 ra szaporittassék, s mint nemzeti őrsereg nemzeti színekkel ,ékesittessék. c) Kieszközlötte, hogy Sztancsics Mihály hazánkfia, ki azért mert szabadon irt, mint statusfogoly Budán le vala tartóztatva , bírói ítéletig nyomban szabadon bocsáttatott s a nép kíséretében családjának adatott vissza. Illy békés és törvényes után minden vérontás és csendzavar nélkül kivívott nagyszerű reform-diadal megünnepléséül tegnap Budapest ki volt világítva, s innentül Pest város, mint a haza szive, törvényházának tornyán nemzeti szinü zászló lobogand. Budapest a törvény és béke korlátait nem sérté meg, s miután a rend fentartása hazafias érzelmű lakosainak kezébe tétetett, reménye, hogy az egész haza ebben is követni fogja példáját. — Stancsics Mihály a censurának 15 hónapig szigorú fogságban sanyargatott vértanúja, kit nem a n. m. magyar kir. helytartótanács, de az erőszakos kormány fűzött rabbilincsre (amint gr. Zichy a censurae collegium elnöke kijelenté) nem szűnő éljen harsogások és tömérdek nép kíséretében diadallal vitetett a nemz. színházhoz, hol ekkor Bánk bán adatott. Az öröm és lelkesültség, a szebb jövő biztos reménye átalános; német magyar zsidó vagy rácz és tót feledett minden nyelvbeli különbséget, mint egy haza fiai, mint testvérek egyesültek, s ugyan azért rendbontásról, czivakodásról vagy csak vitáról is még eddig szó sem volt. — Adja az ég, hogy a vidéken is illy békével menjen végbe a reform üdv teljes nagy munkája! Erdélyből pedig azon szinte igen örvendetes hírt vettük, miszerint Kolozsváron tartott conferentiában a nagyok maguk közül egy, Wesselényi elnöklete alatt már Pozsony felé útban levő bizottmányt küldtek a magyar országgyűléshez, az erdéllyeli egyesülés létrehozása végett. Azok a mi, mi pedig az ő szándékukról mit sem tudván, egy szellemben munkálkodtunk; míg itt mi a kivánatok 1-je, addig ők a kivánatok legutolsó (l£-ik) pontját törekednek életbe léptetni. Hol sírjaink domborúlnak, Unokáink leborúlnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk , Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. A magyar név megint szép lesz , Méltó régi nagy híréhez, Mit rá kentek a századok, Lemossuk a gyalázatot. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Rém leszünk. A bécsi bank. (Egy szó a maga idején.)*) Valamint magán- egy országgazdászatnál is „múlhatatlan tönkre jut“-áshoz vezet az, ha többet költünk mint jövedelmünk engedi, ha e költség nem gyümölcsöző beruházásokra fordittatik, hanem olly czélokra , mellyeket sem a józan magán-, sem a józan országgazdászat nem helyeselhet. Leginkább és legbizonyosabban „múlhatatlanul tönkre jut“ pedig azon gazda, ki olly valami szükségtelenre költ, a mi nemcsak hogy nem jövedelmez, de folytonos és haladó progressióban növeli a haszontalan kiadásokat. Az európai országok mindegyikének (az egy Helvecziát kivéve) költségvetésében találtatik egy, s fájdalom legfőbb rovat, melly az évi jövedelmek 30 — 40 percentjét emészti föl, a nélkül hogy kívülről tiszteletet, belölről pedig bátorságot, rendet, megelégedést, s ami legfőbb (mert egyedüli czélja a statusnak) a lakosok boldogságát csak valamenynyire csak kevéssé is eszközlené. E sokba kerülő, s folytonos súrlódásokat és elégületlenséget okozó, de mégis czélszerűtlen intézet, az állandó sereg béke idején. Nem célom most azt emlegetni, miszerint az athaenei és spártai csekély számú, semmibe sem került polgár-katonaság a persa állandó nagy hadsereget meggyőzte; nem fejtegetem, mikint a római polgár-katonaság az egész világot meghódította; most egyszerűen csak e nagy hadseregtartás káros következményeit, s egyedül pénzügyi szempontból, mutatom föl. Birodalmunk, ámbár még a többiekhez mérve olcsón tartja hadseregét, de igen tetemes összeget, az összes státusjövedelemnek 40%-át költi arra béke idején. Mennyivel költségesebb már e hadsereg háború idején? Petőfi Sándor. *) A censura miatt elmaradván, most adjuk. Szerk.