Hétvége, 1981 (3. évfolyam, 56-106. szám)
1981-06-04 / 77. szám
olvasóink kértek MINIKRIMI ЖNo¡11|нмччп1 pontossággal Napról napra többet veszkedtek. Charlie végül is nem bírta tovább: — Azt hiszem, Sandra, egy kis kikapcsolódásra volna szükséged. Az idegeid egyre gyengébbek. — Nem igaz — válaszolta a felesége sápadtan. Ki nem állhatta, amikor Charlie megjátszotta a pszichiátert. — Egy rövid ideig tartó különválás jót tenne mindkettőnknek. — Azt hiszem, Charlie, szeretnél megszabadulni tőlem ... — Kérlek, Sandra, gondolj a házasságunkra! Hidd el, nekem csak az jár a fejemben, hogyan menthetnénk meg. Repülj el Barbadosra Ethel nénihez. Ott gyönyörű az idő, s te úgy szeretsz fürödni! Meglátod, egy hét után mindent más színben fogsz látni... Sandra nagyszerű pilóta volt, több ízben megjárta már ezt a távolságot. Most kétkedve nézett férjére, s megkérdezte: — Nem lesz szükséged a gépre üzleti útjaidon? — Nem, két hétre nélkülözhetem. Egyébként is, ha kellene, érte küldöm Connie-t. Connie négy éve dolgozott pilótaként náluk. — Nos, jó. Reggel indulok — bólintott végül Sandra. Charlie még aznap este felhívta golfklubjából New Orleansot. Susie-t kereste. — Itt vagyok, drágám — hallotta a meleg, bársonyos hangot. — Sandra holnap Barbadosra repül. Néhány hétig távol lesz, úgyhogy holnap meglátogathatlak. — Nagyszerű, Charlie, várlak nagyon. — Ha valami közbe jönne, jelentkezem! — Mi jönne közbe? — változott el a lány hangja. — Tudod jól, hogy üzletember vagyok. De minden erőmmel azon leszek, hogy minél előbb veled legyek. Szeretlek — mondta Charlie, és komolyan is gondolta. A karcsú, vörös hajú lány bárkit megbolondított volna. —A— MAGÁNREPÜLŐTÉR — hirdette a tábla. A repülőtéren át egy elegáns gépkocsi közeledett a kis kétmotoros gép felé. — Benn vannak a bőröndök? — kérdezte Sandra, amint kiugrott az autóból. — Minden rendben, drágám — bólintott Charles. — Magam ellenőriztem a berakodást. Sandra odanyújtotta arcát férjének, aztán fellépkedett a lépcsőn. — Negyed óra múlva már a tenger felett repülsz, Sandra. Hidd el, irigyellek. Érezd jól magad, s hidd el, miután kipihented magad, mindent más színben fogsz látni — kiáltotta utána Charles, s búcsút intett. Néhány másodperccel később a motorok felzúgtak, s a gép gurulni kezdett a kifutópályán. Charles addig integetett, amíg a gép fel nem szökkent a levegőbe. — Voltaképpen sajnálom — mormolta. Mindig szerette a kecses kis repülőt. Miközben hazafelé tartott autóján, egy pillantást vetett az órára. Tíz óra múlt három perccel. Még 27 perc, s mindennek vége. Maga előtt látta a kis bőröndöt, amit a csomagtartóba tett. A biztonság kedvéért becsomagolta a drága gyöngysort és néhány antik ékszert, amelyeket maga vásárolt Sandrának. S még éppen elegendő hely jutott mellette a pokolgépnek. Még 24 perc... A robbanás a tenger felett fog bekövetkezni. Természetesen, lesz majd nyomozás. Ettől egyetlen férj sem menekülhet meg, ha dúsgazdag felesége ilyen körülmények között veszti életét. De nem veszélyes az ügy. A repülőgép a tenger felett robban fel, a holttestet és a gépet elnyelik a hullámok. Hasonló repülőgép-katasztrófa naponta történik a világban. S a cég egyik tisztviselője tanúsíthatja, hogy nemrégiben visszautasította az ajánlatot, hogy feleségének életbiztosítását növeljék. Hát ezt tenné egy férj, ha gyilkolni akar? A visszapillantó tükörben gonoszul vigyorgó arc tekintett rá. Ezt az arcot Sandra apollói szépségűnek nevezte egykor. Az utóbbi időben azonban semmi hasonlót nem mondott, mi több, folyton a válást emlegette. Válása szóba sem jöhet! Neki legfeljebb egy kis járadék jutna, s Sandra kitenné a cégből. Szerencsére könnyen jutott a robbanószerhez. A feleségének kőbányája is van ... Az óra 10 óra 12 percet mutatott. Még 18 perc! Bekanyarodott a villa felé vezető, fehér kaviccsal beszórt útra, s lefékezett a szép fehér épület előtt. Amikor becsukta maga mögött a bejárati ajtót, ismét elmosolyodott. Mára ő adott szabadnapot a személyzetnek. —A— Elégedetten bólintott, miközben áthaladt a tágas földszinti szobákon. Pillantása végigsiklott az ízléses, drága bútorokon. Hamarosan mindez, s mellette egy kévényi értékes részvény is az ölébe hullik. Minden az övé lesz. A dolgozószobába ment, s leült a kényelmes karosszékbe. A telefon mellett álló óra most 10 óra 26 percet mutatott. Még négy perc. S ekkor megpillantott egy lezárt borítékot az asztalon. Felvette, felszakította, s kihalászta a finom fehér papírlapot. Olvasni kezdett: „Személyesen nem mondhattam meg, Charlie, így könynyebb. El akarok válni tőled, ez most már végérvényes. Okom éppen elegendő van rá. Többé nem látjuk egymást. Sandra P. S. Azt az ékszert, amit te adtál nekem, nem vittem magammal. Ott van, abban a kis fekete irattáskában, amelyik az asztalodon fekszik.” Charles az utolsó mondatra meredt, a rémület, tehetetlenség megbénította. Képtelen volt cselekedni, szíve körül fojtogató nyomást érzett. A levél kiesett kezéből, lassan kerengve lehullott az íróasztal lapjára. Aztán, amikor mégis fel akart ugrani, hogy elmeneküljön, a csendet hirtelen süketítő robbanás törte meg, fény villant fel. Charles szörnyethalt. A pokolgép másodpercnyi pontossággal működött. Joe PARSON _________________________________________13