Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

Az új esztendő küszöbén A mi kis hólabdánk... A Pravda vezércikke A csütörtöki Pravda vezér­­nkket szentel azoknak az­ újabb eredményeknek, ame­zeket a Szovjetunió 1964-ben ért el. A vezércikk megállapít­­ja: az SZKP októberi és no­vemberi plénumhatározatai le­hetővé teszik a szovjet embe­reknek, hogy kezdeményezőleg és tevőlegesen részt vegyenek az állami ügyek intézésében, a gazdasági és a kulturális épí­tésben. Az SZKP pártosan, bátran és határozottan, a fo­gyatékosságokkal szemben kö­nyörtelenséggel küzd a párt­élet és a pártvezetés lenini normáinak tisztaságáért. A szovjet nép bízik a jövő­ben — folytatódik a vezér­cikk —, mert tudatában van erejének, ügye igazságának és legyőzhetetlenségének. Erős és hatalmas a szocialista állam, védelmi ereje megbízható. A Szovjetunió erejét nemcsak az adja meg, amit maga alkotott és vívott ki. Erejét gyarapít­ják a szocialista világrend­szer népei is. Az amerikai kontinens első szocialista or­szága, a Kubai Köztársaság. A Szovjetunió erejét az­ egész dolgozó emberiség rokonszen­­ve és támogatása növeli. A békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért, a boldogabb jövőért a Szovjetunióval váll­vetve küzd öt világrész sok millió embere. Előttünk világos cél világít — a kommunizmus. Utunkon e cél felé a lenini irányvonal vezet, amely az SZKP XX, XXI. és XXII. kongresszusain, pártunk programjában lett meghatározva. Nincs olyan erő, amely letéríthet minket erről az irányvonalról, nincs olyan erő, amely letérítheti a a Szovjetuniót a lenini útróL Johnson újévi üzenete a szovjet vezetőkhöz Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint Johnson ameri­kai elnök szerdán a szovjet vezetőkhöz, Mikojanhoz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökéhez és Koszig­in miniszterelnökhöz intézett újévi üzenetében jó­­sívánságait küldte a szovjet népnek és kifejezte reményét, hogy az új esztendőben tovább javul a nemzetközi légkör és éberek születnek fontos nem­zetközi problémák megoldásá­ban. Az elnök üzenetében hangoz­tatta, hogy az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió kormá­nyának magasztos feladata a világbéke alapjainak megszi­lárdítása. Az Egyesült Államok nevében arról biztosította a Szovjetunió vezetőit, hogy mindent megtesz a leszerelés előmozdítására, a nukleáris fegyverzet ellenőrzésére, és ebben az erőfeszítésben „nem szorul a második helyre.’’ Az 1964-es esztendőben egyes kérdésekben születtek jelentékeny eredményeik, de — ismerte el az elnök — a főbb nemzetközi problémák meg­oldatlanok maradtak. Johnson célul jelölte meg a nukleáris fegyverek elterjedé­sének korlátozását, egy átfogó nemzetközi atomcsend meg­állapodás érvényesítését, a ka­tonai célú hasadóanyag- gyár­tás csökkentését, a nukleáris energia békés célokra történő felhasználását, valamint a tá­madó és elhárító stratégiai nukleáris fegyverzeti rendsze­rek, a célba juttató eszközök „be­fagyasztását”. Az amerikai és a szovjet kormány — írta John­son — elősegítheti, hogy a né­pek számára a világ boldogab­bá és biztonságosabbá váljék. Gazdát cserélt Mazarin bíboros gyémántja A londoni Sotheby árverési csarnokban rekordösszegért, 70 ezer fontért vásárolta meg a Van Cleef and Aples nemzet­közi ékszerész cég azt a 30,5 karátos, 22 milliméter hosszú, teljesem hibátlan kékesfehér gyémántot, amely a XVII. szá­zadban Mazarin bíboros tulaj­donában volt. (Mazarin XIII. Lajos király idején Richelieu halála után vette kezébe az államügyek Intézését.) A cso­dálatos szépségű gyémántot egy magát megnevezni nem akaró svájci gyűjtő adta el I típussága 3865. tanaié U Dobi István üdvözlő táviratai Kamerun, Nyugat-Szamoa és Szudán nemzeti ünnepe alkalmából Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke, táviratban kö­szöntötte Dahmadou Ahidjot, a Kameruni Szövetségi Köztár­saság elnökét, H. La Malietoa Tanumafiliit, a Nyugat-Szamoa államfőjét és dr. Mubarak Shaddadot, a Szudáni Köztár­saság Államtanácsának elnökét országaik nemzeti ünnepe al­­kalmábóL Dél-vietnami helyzetkép A csütörtök reggeli hírügy­nökségi jelentések szerint még mindig heves harcok folynak Binh Ghia város közelében, Saigontól 64 kilométernyire ke­letre. Az év utolsó nagyobb mé­­retű összetűzése egyben a négy éve tartó dél-vietnami háború leghosszabb ütközetévé fejlő­dött. No­ha az amerikaiak ve­zette kormánycsapatok szerdán óriási áldozatok árán vissza­foglalták Binh Ghiát — a par­tizánakciónak egyébként nyil­vánvalóan nem az volt a cél­ja, hogy tartsa a várost —, az éjszakai órákban, még kemény küzdelem dúlt a térségben. Az AP jelentése szerint a hazafiak újabb amerikai helikoptert lőt­tek le: a gép négyfőnyi ameri­kai személyzete szörnyethalt. Ezzel az amerikaiak veszte­séglistája a nyugati jelentések szerint is négy halottra, hat se­besültre és két elfogott ameri­kai katonára emelkedett A kormánycsapatok vesztesége több mint háromszáz fő. A sai­­goni kormány egységei kedden szenvedték el a legnagyobb veszteséget amikor 175 dél­­vietnami ejtőernyős és két amerikai tanácsadó szállt le egy tisztásra. A szabadsághar­cosok egységei a környező bok­ros területről tüzet nyitottak és az egész egységet megsemmisí­tették, vagy foglyul ejtették: itt esett fogságba a két amerikai is. I A szokásos év végi politi­kt­ikai mérlegeiket rendsze­rint ,,bearanyozza” az ünnepi hangulat és a visszaemlékezés. A magyar külpolitika ez évi, mérlegéről készülő beszámoló azonban nem szorul, mestersé­ges „aranyszegélyre”. Az 1964- es esztendő a magyar külpoli­tika legtevékenyebb és legsi­keresebb évei közé tartozik. Különösen azért értékes, mert a nemzetközi élet egyre össze­tettebbé, árnyaltabbá válik. Ez pedig nemcsak a kapcsolatok új lehetőségeit tárja fel­­, ha­nem a feladatokat is nehezeb­bé és bonyolultabbá teszi. Ár­nyaltabb politikai értékítéle­tekre, nagyobb kezdeményező­készségre — és ugyanakkor még törhetetlenebb elvi szilárd­ságra van s­zükség. Ezeknek a tulajdonságoknak szerencsés ötvözete tette 1964-ben korsze­rűvé és ugyanakkor elvivé a szocialista Magyarország külpo­litikáját. Az alapok természetesen vál­­tozatlano­k maradtak, amennyi­ben a magyar külpolitika fő irányvonala továbbra is a nem­zeti függetlenség biztosítását, a szocialista világrendszer orszá­gai között az egység és az együttműködés megszilárdítá­sát és elmélyítését, szolgálja. Az általános fő irányvonalon belül különös hangsúlyt kap to­vábbra is a magyar—szovjet barátság minden irányú ápo­lása és bővítése, amely a ma­gyar nemzeti érdekeket híven szolgáló külpolitika elidegenít­hetetlen, szerves része. Erről az elvi bázisról kiin­dulva határozta meg hazánk gyakorlati külpolitikáját az ala­kuló, változó világ hatalmaival és nagy politikai áramlataival kapcsolatban. Az elvi alap egy­­­ben azt is jelentette, hogy el­vetjük az „önerőre támaszko­dás” gyakran hallott jelszavá­nak azt a helytelen, torz értel­mezését, amely a nemzeti el­zárkózás gyakorlata felé taszít­hatná a magyar külpolitikát Ez azt jelenti, hogy minden vi­lágpolitikai akciónak csakis a magyar nemzeti érdekek és a szocialista közösség érdekeinek gondos, elmélyült összehango­lása alapján történhetik. Ez a legteljesebben megmu­tatkozott a magyar külpolitika 1964-es lépéseiben, amelyek el­mélyítették együttműködésün­ket a gyarmati sorból felszaba­dult népek új országaival és bővítették — helyenként pedig rendezték — kapcsolatainkat tőkés viszonylatban. A magyar külpolitika rendkívül lényegesnek tartja a gyarmati sorból ki­emelkedett országok szerepét a nemzetközi életben, s ezért különös súllyal üdvözölte az el nem kötelezett országok kairói értekezletét. A magyar külpoli­tika a kairói konferencia nyi­latkozatát a neokol­onializm­us ellen vívott harc­mozgósító, széles együttműködési lehető­ségeket nyitó kiáltványának te­kinti. Külpolitikánk számára az ENSZ most folyó értekezlete újabb lehetőségeket ad arra, hogy a vita során felmerülő kérdésekben, a gyakorlati dip­lomáciai harc eszközei­vel küzd­jön a felszabadult népek jogai­nak védelmében, a gyarmatosí­tás újabb merénylet-kísérletei ellem Ami a tőkés viszonylatot il­leti, az egyik legjelentősebb és szinte fordulatot jelentő válto­zás ebben az esztendőben Ausztriával kapcsolatban tör­tént A magyar külpolitika tá­volabbi célja ezen a területen az, hogy figyelembe véve bi­zonyos (kritikailag értékelt) történelmi hagyományokat, va­lamint a földrajzi és gazdasági helyzet valóságát — a magyar­osztrák viszonyt a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének „mintaképévé” tegye. Ez az év bebizonyította e törekvés rea­litását Néhány igen fontos kérdésben sikerült megyezésre jutnunk. Kreisky osztrák kül­ügyminiszter budapesti látoga­tása eredményes volt Ezt a látogatást Péter János magyar külügyminiszter 1965 elején vi­szonozta, s már biztosítottnak látszik, hogy ezzel megindul a két o­rszág között a kormány­­szintű találkozók sorozata. Eze­ket az eredményeket azzal ös­­­szefüggésben kell szemlélni, hogy hasonló irányban fejlődik Ausztria kapcsolata Csehszlo­vákiával és Jugoszláviával is. A magyar-osztrák kapcsolatok javulása ilyenformán aktív al­kotóeleme egy olyan irányzat­nak, amely erősíti a békés egymás mellett élés politikáját Közép-Európáb­an. A kedvező irányzat fordí­­­­tottjának tekinthető természetesen a nyugatnémet kormány törekvése az atom­fegyverek, illetve azok részle­ges kontrolljának megszerzé­sére. Ez magától értetődően súlyos fenyegetésként neheze­dik egész Európára. A magyar külpolitika ezért erőteljesen elítéli a nyugatnémet atom­felfegyverzés minden formá­ját — akár a sokoldalú atom­­ü­tőerő, akár az utóbbi hetek­ben propagált „atlanti ütőerő” keretéből történjék is. Ebben az esztendőben két­ségtelenül „megmozdult” né­mileg a magyar—amerikai vi­szony ügye is, amelyet mind­eddig „tőkés” kapcsolataink legnegatívabb elemének lehe­tett tekinteni Természetesen a viszonyunk az Egyesült Álla­mokkal még ma is rendezetle­nebb stádiumában van, mint akár az Atlanti Szövetség más országaival. Az év végén Bu­dapesten megtartott tárgyalá­sokat a két ország közötti függő kérdések rendezéséről­­ mindenesetre úgy lehet te­kinteni, mint annak a lehető­ségét, hogy az amerikai kül­politikában ebben a viszony­latban felülkerekedik a reali­tások józan tudomásulvételé­nek irányzata. A magyar kül­­politka célja természetesen az, hogy az Egyesült Államokkal is normális diplomáciai vi­szonyban, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat ápolva éljünk. A Budapesten tartott megbe­szélések csak a kezdeti tájéko­zódást jelentik: nyitva maradt a kapu a további eszmecserék előtt A magyar külpolitika 1964-es tevékenységének egyik értékes, jelentős eseménye volt a Vati­kánnal kötött egyezmény. Ez a megállapodás nemzetközileg is bizonyos feltűnést keltett, mi­után első eset volt a történe­lemben, amikor a Vatikán szo­cialista állammal kötött meg­állapodást Az egyezmény hoz­zájárul ahhoz, hogy a szocia­lista Magyarország és a római katolikus egyház kapcsolata és együttműködése javuljon, va­lamint ahhoz, hogy zavarmen­tesebbé váljék a Vatikán és a magyar katolikus egyház vi­szonya is. A magyar külpoliti­ka irányítói joggal értékelték ezt a megállapodást olyan po­zitív eseménynek, amelynek a nemzetközi feszültség enyhü­lése szempontjából is komoly szerepe van. Indez természetesen csak néhány fő vonását je­lenti a magyar külpolitika sok­oldalú tevékenységének — a belőle adódó elvi következteté­sek azonban így is félreért­­hetetlenek. Talán a csehszlo­vák kormányküldöttség látoga­tása alkalmával mondott Ká­dár beszédnek azzal a monda­tával lehetne jellemezni ezt az elvi lényeget, hogy „a politika nagy kérdéseiben nem szeret­jük a bizonytalanságot és a homályt. Ezért álláspontunk világos és mentes minden két­értelműségtől.” Ez a világos­ság és szilárdság az, ami az el­múlt évben is tovább növelte Magyarország nemzetközi te­kintélyét és a szó legjobb ér­telmében lehetőséget adott nemzetközi külpolitikánk ak­tivitásának fokozására. Gömöri Ende: „Homály és kétértelműség nélkül A magyar külpolitika 1964-ben 99 M1 „Elillan" a gáz? Mikor lesz az ígéretből valóság A mi kis hólabdánk nem csillogó pelyhekből készült. Gázból van! Igen, gázból, még­pedig abból az Eger környéki gázból, amelyről olyan sokat beszélnek szerte a városban. Többek között azt is, hogy nincs, de azt is, hogy van, eset­leg lesz. Felbontják az úttes­tet, lefektetik a csöveket, visszarakják az útburkolatot, majd ismét felszedik azt. Az egri gáz körül tapasztalható némi titokzatosság, no meg a kétségkívül elkövetett néhány kooperációs baklövés szinte táptalaja lett a különböző szó­beszédnek. Növeli az aggodal­mat az a körülmény is, hogy­ még 1963 tavaszán megkérdez­ték a város lakosságát: kinek kell gáz? A felmérés szerint kétezerötszáz lakásban várják egyre türelmetlenebbül az Eger környéki gázt. Mikor lesz az ígéretből való­ság, illetve gáz, amellyel főzni, fűteni és fürdővizet melegíteni lehet?★ Választ keresve, először az Ingatlankezelő Vállalat igazga­tóját, László Bertalant keres­tük fel. — A mi feladatunk, hogy bérlőink igénye alapján az ut­cákon lefektetett fővezetékek­ről bevezessük a gázt az álla­mi lakásokba. Eddig, főleg az új háziakban biztosítottuk a gázszolgáltatást, összesen 350 állami lakásban. 1964-ben 600 ezer forintot költöttünk a gáz bevezetésére. • És mi várható az új esz­tendőben? A szerelést a Városgondozá­si Vállalat gázrészlege végzi. Mi már továbbítottuk megren­delésünket Hogy abból mi lesz megvalósítva, arról ők tudnak többet mondani ★ így kerültünk „hólabda módjára” a gázrészleg vezető­jéhez, Kun Lajoshoz. — A CSÉV — ez a Csatorna­­építő Vállalat — eddig mint­egy 16 kilométer hosszúságú gázcsövet fektetett le Egerben. Ebből 13 kilométernyi hosszú­ságú szakasz már üzemel. Db százötven, úgynevezett háztar­tási és 14 ipari fogyasztónk van. 1965-ben közel 800 lakás­ba vezetjük be a gázt, többek között a Széchenyi az Egész­ségház, a Csákány, a Rózsa és a Klapka utcákban. — Lesz-e elegendő gáz? — A jelenlegi igényeket a demjéni kutak ki tudják elé­gíteni. Napi 4000 köbméterre szól a szerződésünk. — És ha 65 végéig 800-zal nö­vekszik a fogyasztók száma, akkor elegendő lesz-e a gáz? — A demjéni kutak rendel­keznek bizonyos biztonsági tartalékkal, aztán szó van ar­ról is, hogy bekapcsolják a fe­­démesi kutakat. De erről nem tudunk biztosat Ez már nem a mi feladatunk. Talán a ta­nács építési osztálya többet tud erről...★ Ezután Prestág Lászlónál, a városi tanács építési osztálya főmérnökénél kopogtattunk. — Tizenötmillió forint beru­házást hagyott jóvá az Orszá­gos Tervhivatal Eger város gázhálózatának kiépítésére, az 1964—65-ös esztendőre. Ebből az összegből kell megépíteni a gázvezetékeket, és a hajdúhe­gyi gázfogadó és keverő állo­mást — Elegendő lesz-e a gáz? — A demjéni most még ki tudja elégíteni az igényeket, talán még 1965-ben is. Igaz, hogy már korlátozásokat kel­lett bevezetni Néhány üzem­ben már megszüntettük a gáz­szolgáltatást — És a fedéméri gáz? — Erről egyelőre csak szó­beli ígéretünk van. A már em­lített 15 millió forint felhasz­nálásáról a megyei tanács terv­osztálya, az építési osztály és a beruházási iroda gondoskodik. Tulajdonképpen ők tartják kézben az egri gázhálózat épít­tetését i [UNK] így kerültünk a megyei ta­nács tervosztályára, ahol Bé­­nyi József főmérnök tájékoz­tat . A’­­5 milliós beruházás egész biztosan elhúzódik. 1964- ben ugyanis 7 millió forint ér­tékűt kellett volna beépítenie a Csatornaépítő Vállalatnak, de ezt nem sikerült teljesíteniük. Alig négymillió a 64-es év be­ruházási összege. A vállalat csőhiánnyal, az időjárással, va­lamint munkaerőhiánnyal in­dokolja a lemaradást. 1965-re 4 és fél millió forint beruházását tervezzük, így a 15 millió két évre tervezett fel­­használása még 1966-ra is elhú­zódik. Ez a program még nem oldja meg a város gázellátását, erre csupán a következő ötéves tervben kerülhet sor, amikor előreláthatóan ismét nagyobb összeget kapunk. —­ Mikor épül a hajdúhegyi gázfogadó állomás? — A terv szerint 1965 első felében elkészül az épület és év végére üzemképes állapot­ban lesz. — Mi lesz a födémesi gáz­zal? Megépítik-e az új gázve­zetéket? — Erre sajnos nem tudunk egyértelmű választ adni. Igaz, egy kooperációs értekezleten az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt képviselőitől ígé­retet kaptunk a fedémesi gáz bekötésére, de ezt írásban ed­dig még nem erősítették meg. Szó van arról is, hogy Egert bekapcsolják az országos há­lózatba TM [UNK] Amint az a fentiekből is kide­rül, az egyik alapvető kérdés­re, hogy lesz-e elegendő gáz — nem kaptunk egyértelmű, megnyugtató választ, s utunk során találkoznunk egynéhány megoldatlan problémával . Ezért most hólabdánkat mi „dobjuk” tovább. Itt az ideje eldönteni: lesz-e elegendő gáz az egri igények ellátására, s nem közömbös az sem, hogy honnan. Bekapcsol­ják-e Eger városát az orszá­gos hálózatba, vagy megépítik a födémesí fővezetéket? Jogos a kérdés és indokolt a lakos­ság aggodalma is. Csöppet sem megnyugtató, hogy a jelenlegi félezer fogyasztót is csupán korlátozás árán tudják kielé­gíteni. A város üzemeinek egy része már átállt a gáz fel­­használására, de a nagy fo­gyasztású üzemeket most is­mét visszaállították. Ez az in­tézkedés sem áll minden tekin­tetben a gazdaságosság szolgá­latában. Felemás megoldásnak szál­uít az is, hogy fűtésre csak az új házak kapnak gázt, így még ott is megmarad a tüzelőgond, ahol nagy költség­gel főzésre és a fürdőszobába már bevezették a gázt. Ha már a költségeknél tar­tunk, érdemes szólni arról is, hogy tájékoztatni kellene a la­kosságot: hol, mikor kapcsol­ják be a gázt? A tűzhely és a bojler beszerzése ide« — és ötezer forintba kerül — Aztán itt van a gázrészre*. Amikor létrehozták, mlg né­hány fogyasztója volt. 1969 végére közel másfél ezerre emelkedik a fogyasztók szá­ma. Nincs megfelelő helyisé­gük, kevés a szakemberük a karbantartásra, az ellen­őrzés­re. Pedig mindez nagyon is­ szükséges. A gáz veszélyes, robbanhat is. A Hadnagy ut­cától az egyik fogyasztó tű­vel szúrta ki az órát, hogy ne forogjon a kerék. Az óra így ugyan nem mérte az elhasz­nált gázt, de a lyukasztáson szi­várgott és ha leolvasáskor észre nem veszik, bizonyára robban is. Sok milliót költünk Eger gázellátására. Jelentős össze­get áldoz a lakosság is. E je­lentős beruházás, e nagy anya­gi áldozat megérdemelné, hogy az érdekelt vállalatok és tanácsi szervek bevonásával megfelelő kooperáció alapján létrejöjjön Eger város gázel­látásának irányító szerve és meggondolandó egy önálló gázszolgáltató és szerelő vál­lalat létrehozása is. Ezekkel a gondolatokkal és javaslatokkal „dobjuk" tovább hólabdánkat az Országos Kő­olaj- és Gázipari Tröszt és a Heves megyei Tanács címére. Bízunk abban, hogy az illeté­kesek nem „dobják” vissza. Márkusz László

Next