Népújság, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-01 / 258. szám

Megnyílt a FAO-szeminárium A Magyar Tudományos Aka­démia felol­vasó­termében hét­főn megnyílt a FAO, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének statisztikai sze­mináriuma. A tanácskozáson 20 európai, ázsiai és afrikai or­szág 40 szakemberrel képvi­selteti magát, s megvitatják a mezőgazdasági termelés, az élelmiszerfogyasztás statiszti­kai mérésének, becslésének módszereit. A szemináriumot Losonczi Pál földművelésügyi miniszter nyitotta meg. Ezután S. S. Zarkovich, a FAO módszertani osztályának vezetője és Huszár István, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének első helyettese mon­dott beszédet, majd megkez­dődtek az előadások. A Francia Szocialista Párt kongresszusa A Francia Szocialista Párt szombaton és vasárnap a Pá­rizs melletti Suresnes-ben tar­tott rendkívüli kongresszusa jó­váhagyta a demokrata és szo­cialista szövetség választási irányelveit, de hozzáfűzött ki­egészítő javaslataiban tárgya­lások megkezdését indítványoz­ta a kommunista párttal és a PSU-val. Guy Mollet-nak, a Francia Szocialista Párt főtitkárának a határozat elfogadása előtt mon­dott beszédéből és a kongres­­­szus után tartott sajtóértekez­letén elhangzott nyilatkozatá­ból kiderül, hogy a szavazás második fordulójában a szövet­ség jelöltjeit visszavonás ese­tén elsősorban a kommunista jelölt javára kell leléptetni, nem zárta ki azonban más irá­nyú lemondások lehetőségét sem. Ami pedig a tárgyaláso­kat illeti, azt mondotta, nem kell bújócskát játszani vagy titkolózni, ha a kommunista párttal való tárgyalásokról van szó. Hozzáfűzte azonban, hogy nem közös programról, hanem a kölcsönös lemondásokról kí­ván velük tárgyalni. Az Humanité hétfői számában René Andrieu Kijutunk-e a zsákutcából című vezércikké­ben a szocialista kongresszus határozatát kommentálva meg­állapítja, hogy jobb későn, mint soha. A kommunisták ál­láspontja ismert: megállapodás egy közös programban és vá­lasztási taktikában valamennyi baloldali politikai szervezet kö­zött. Autógyári munkások tüntetése Wilson ellen Hétfőn délelőtt a közép-ang­liai autógyárak munka nélkül maradt dolgozói — a sztrájko­­lókkal együtt — Londonban a miniszterelnökség épülete előtt tüntettek a munkáspárti kor­mány intézkedései ellen. A szűk Downing Street vissz­hangzott a „Wilson áruló!” kiáltásoktól, amikor a minisz­terelnök gépkocsija megjelent az épület előtt Néhány perc­cel később hasonló fogadtatás­ban részesült Ray Gunter munkaügyi miniszter, majd Michael Ste Art gazdasági csúcsminiszter is. Háromhatalmi szakértői tárgyalások Bonnban Bonnban hétfőn összeültek jó csapatok eltartási költségei­­azo­k a bizottságok, amelyek ez vel foglalkoznak. A tárgyalá­­a másfél hét előtt megkezdett sokról jelentést nem adnak ki. amerikai—angol—nyugatnémet A bonni külügyminisztérium háromhatalmi­ tárgyalásokon közölte, a témák bizalmas jel­­alakítottak. A bizottságok a lege miatt még azt sem hozzák NATO stratégiájával és a Nyu- nyilvánosságra, kik a szakér­­gat-Németországban állomáso­­zó bizottságok tagjai. Az Early Bird 2. nem tért rá pályájára Az Early Bird 2., magyarul: „álló helyzetet” foglaljon el „koránkelő” jelzésű mesterség 35 680 kilométer magasban, a ges hold, amelyet október vasárnap-hétfő vonal (nemzet- 26-án lőttek fel a Csendes- közi dátumvonal) fölött. Ha a óceán fölé, nem tért rá az erő- továbbiakban sem sikerül ke­­detileg kijelölt pályára. Wa­­ringését összhangba hozni a­shingtonban bejelentették, Föld keringésével, akkor az hogy földi parancsra bekap- Early Bird 2. útján a televízió­­csalódott a távközlési szput.nyik vétel csak olyan időben válik hajtóműve, de nem sikerült a lehetségessé, amikor a szput­­manőver, amelynek az lett vol­­nyik a földi vevőállomás látó­­ma a célja, hogy az Early Bird szögébe ér. Mjinutemen-összeesküvés Feltűnést és egyben megdöb­benést keltő adatok kíséreté­ben ismertette a New York-i rendőrség a „Minutemen” szél­ső­jobboldali terrorszervezet leleplezését. A Reuter legújabb értesülése szerint eddig húsz embert tartóztattak le New York körzetében. Az elkobzott gyilkoló eszközök­ közt szerepel sok aknavető, páncélököl, 11 gépfegyver, rengeteg kézigrá­nát, több mint 150 puska, egy­millión felüli töltény, különbö­ző robbanószerek. Az illetékes hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy a szerveze­tet már január óta megfigye­lés alatt tartották. A rendőr­ség tudomására jutott, hogy va­sárnapra nagyszabású terror­akciót terveztek, amelyek kö­zé tartozott a Worker című lap szerkesztőségének és több kommunista szervezet helyisé­gének a felrobbantása A rend­őrök akkor tartóztatták le a szervezet tagjait, amikor va­dásznak álcázva készültek ter­rorcselekményeik színhelyére. A hírügynökségek tájékozta­tása szerint a Minutemen-szer­vezetnek nem hivatalos becs­lések szerint, hozzávetőleg 25 ezer tagja van és titkos tábor­helyeken végeznek fegyver­­gyakorlatokat. i&66. november l.< kedd 2 lléiup.m 25 literes transport aliuniniuu. kanna szállítását vállalja azonnal. Vasért Vállalat Budapest, VIII., Üllői u. 32. Tej és mindenfajta folyékony élelmiszer szállítására alkalmas. Fogyasztói ár gumi­gyűrűvel: 459,— Ft. Zavargások Az afrikai lakosság heves tüntetésének volt színhelye va­sárnap este a zambiai Kitwe városa. A tüntetésre az adott okot, hogy eddig még tisztázat­lan körülmények között még­ Zambiában gyulladt, majd levegőbe repült több olajtartály. Az afrikaiak feltételezik, hogy a robbanás fehér szabotőrök műve. A felvonulók kövekkel meg­dobáltak gépkocsikat, és — mint a Reuter jelenti — bán­talmaztak néhány fehér em­bert. A rendőrség könnyfa­kasztó gránátokkal szétkerget­te a felháborodott tüntetőket A lusakai olajtársaság szó­vivője kétségbe vonta a szabo­tázscselekmény lehetőségét. A hatóságok azonban — mint az AFP és a Reuter legújabb je­lentésében hírül adja — az ország több városában katona­ságot rendeltek a stratégiailag fontos helyekre. A kormány szóvivője szerint szabotázscse­lekményektől lehet tartani. A vasárnapi robbanás követ­keztében mintegy másfél millió liter olaj semmisült meg. Har­mincméteres lángnyelvek csap­tak fel, s hatalmas, sötét füst­felhő terjedt szét a város fö­lött. Végül is sikerült megfé­kezni a tüzet. A megsemmi­sült olajmennyiség az ország egyheti olajszükségletével egyenlő. Olasz Egyesült Szocialista Párt Hétfőn reggeltől kezdve az olasz szocialisták és szociálde­mokraták hivatalosan is egy párthoz tartoznak már. Az egyesülés ünnepélyes tömeggyű­lésen történt meg a római sportcsarnokban. A két párt nem kímélte az eszközöket, hogy nagyszabású ünnepséget rendezzen: külön­vonatok hozták a szocialista és szociáldemokrata csoportokat az ország legtávolabbi részei­ből is, Szardíniából pedig egy bérelt hajón jöttek. Az egyesülés egyelőre csu­pán a csúcsra korlátozódik. A két párt még két évig külön­állóan megmarad. A központi bizottságban és a vezetőségben a tisztségek mindenütt kettő­sek lesznek. Még az új párt jel­vénye is a két eddigi jelvény összekapcsolásából jön létre, neve pedig még nincs is. Az igazi egyesülést valójában el­halasztották az első kongres­­­szusig, amelyre csupán az 1968. évi általános választások után kerül sor. Nem­d szem­mel láthatólag tudatában volt ennek, amikor beszédét azzal l­ezdte, hogy az egyesülés azon­nali érvényű és dolgozni kell az új párt építésén, amely je­lenleg különböző irányzatú pártok és csoportok együttese. Anglia ragaszkodik Gibraltárhoz • Geoge Brown angol kül­ügyminiszter hétfőn az Alsó­házban megerősítette Nagy-Bri­­tannia eltökélt szándékát, hogy minden eszközzel megtartja Gibraltárt és nem enged a spanyol kormány nyomásának. GYORSLISTA az 1966. október 31-én meg­tartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 42. játékhét szelvé­nyei vettek részt. 212 513 bútor, 230 467 írógép, 246 266 éléskamra ut., 247 652 lakástextil, 5 393 252 ki mit vá­laszt?, 5 397 435 óra és* ezüst­áru ut., 7 647 224 ruházati cik­kek, 7 668 833 írógép, 773 041 éléskamra ut., 774 255 lakás­textil, 775 314 ruházati cikk­ek, 779 436 éléskamra ut., 783 499 paplan, 785 170 bútor utak­, 7 389 325 varrógép, 9 306 646 hű­tőgép, 9 310 998 méteráru, 9 317 179 óra, 9 326 494 ruházati cikkek, 9 329 381 robogó, 9 349 958 ruházati cikk, 9 354 816 méteráru, 9 356 090 rádió, 9 357 362 rádió, 9 366 947 film­gép, 9 373 001 éléskamra ut., 9 384 193 ruházati cikk, 9 385 581 hűtőgép, 9 387 058 fényképezőg., 9 390 413 méter­áru, 9 396 266 óra 9 406 390 éléskamra ut., 9 406 432 fény­képezőg., 9 406 854 hűtőg. 9 414 658 ruházati cikk, 9 416 515 fényképezőg. 9 416 690 rádió, 9 417 803 tv., 9 437 794 paplan, 9 437 925 ki mit vál., 9 439 597 tv, 9 442 353 ruházati cikk, 9 460 597 fényképezőg., 9 472 119 varróg., 9 472 799 ro­bogó, 9 484 291 zeneg. 9 492 363 utalv., 9 515 043 íróg.,­ 9 522 734 éléskamra ut., 9 526 811 ruhá­zati cikk, 9 548 831 utalv., 9 560 024 óra, 9 567 627 mosó­gép centrifuga, 9 570 306 tv., 9 578 335 utalv., »578 819 mé­teráru, 9 603 521 háztart. gép, 9 611 476 élésk. ut., 9 622 346 ki mit vál. 9 628 529 varróg., 9 630 432 hűtőg., 9 631 157 zene­gépek, 9 642 222 ruházati cikk, 9 650 825 lak­tex, 9 651 389 ru­házati cikk, 9 652 302 rádió, 9 657 128 utasv., 9 682 923 külf. utazás, 9 693 481 utv, 9 699 248 motorkerékpár., 9 703 474 élés­kamra ut., 9 711 403 ki mit vál., 9 713 637 óra, 9 722 542 méter­áru 9 727 117 óra és ezüstáru ut., 9 736 912 rádió, 9 736 997 íróg., 9 738 395 rádió. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetle­ges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes fo­gadónak a nyertes szelvény fogadási szelvényrészét no­vember 20-ig kell eljuttatnia a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság lebonyolítási osztályára Nándor utca 15, Wí állás Három éjjel—nappali őrt felve­szünk. Javító—Szolgáltató Üzem, Eger, Kertész u. 11. 2 fő, több éves gyakorlattal ren­delkező autószerelőt sürgősen fel­vesz az Egri Városgondozási Vál­lalat. Jelentkezés: Eger, Marx Ká­roly u. 2, 15 éves korú, 8 általánost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő ipari tanulóknak 1967. n. 1-1 beiskolázással, a Magyar Pamutipar. Jelentkezés: Bpest, IV., Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Felveszünk férfi segédmunkáso­kat, fatelepi rakodómunkára, jó ke­reseti lehetőséggel. Üzemi étkezte­tést, vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, XX. ker. Gubacsi hídnál a Duna­­parton levő fatelepen. Tóth Árpád telepvezetőnél. Építőipari Anyag­ellátó Vállalat. Szódavíz kihordásához egy férfit alkalmazok. Lukács Sándor szik­­vízüzeme Eger, Almagyar u. 84 INGATLAN Háromszobás családi ház beköl­tözhetően eladó. Novák­, Eger, Ró­zsa u. 13. Kertészkedők figyelem! Krstá­lyán, állomástól 1 perc, 29. számú modem, új ház 450 négyszögöl, príma kerttel, fajgyümölcsös és szőlővel beültetve, beköltözhetően eladó. Szántóföldet keresek megvételre. Cím: Abasár, Kossuth utca 9. Bé­res. VEGYES CSÉB MUNKAHELYÜNK BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYZŐ 4. sz. A KÖV gyöngyösi üzemegysége 2 fő Autó-villanyszerelőt keres felvételre Jelentkezés: Gyöngyös, Fő tér 10. Munkaügy. IRDETES AI-sír ünnepel A világtörténelemben kevés ország példázhatja olyan szemléletesen, mint Algéria, hogy mekkora áldozatokat kell vállalnia egy népnek a gyarmati sorból való kitörésért, s hogy milyen nehézségeket kell leküzdenie egy újonnan függetlenné vált államnak a neokolonializmus, az új­ gyarmatosítás sza­kadatlan támadásai közepette. Tizenkét esztendővel ezelőtt, 1954. november 1-én robbant ki az első, vérbe fojtott tüntetésekkel az algériai nép felkelé­se. A szabadságharc több mint két esztendeig tartott. A fran­cia Negyedik Köztársaság kormányai hiába vezényeltek Al­gériába félmilliós expedíciós hadsereget, nem tudták leverni a forradalmat, előbb ezek a kormányok buktak bele sorra­­rendre az algériai probléma megoldatlanságába, majd a Ne­gyedik Köztársaság egész rendszere tűnt el a történelem sül­lyesztőjében. De Gaulle tábornok Ötödik Köztársasága tudott csupán pontot tenni a véres, fájdalmas, kegyetlen algériai ügy végére ... Algéria több mint három esztendeje független állam. Az önálló államiság első évei azonban szükségszerűen felszínre hozták az új problémákat: Kié legyen a hatalom, hogyan szer­vezzék meg a gazdaságot, milyen úton induljon el a hivatalos nevében „népi és demokratikus” Algériai Köztársaság? Emlékeznünk kell arra, hogy a harc éveiben a nemzeti felszabadító mozgalom soraiban nagy számban v­oltak az algé­riai burzsoázia képviselői is, akik azt remélték, hogy a füg­getlen Algéria majd a tőkés világ részeként az arab kapita­listák állama lehet. 1962-ben, a függetlenség kivívása után előbb a helyi burzsoázia és a szegényparasztság, a munkásság meg a felszabadító hadsereg képviselői között indult meg a hatalmi harc — az arab nagybirtokosok és polgári politikusok vereségével végződött ez a küzdelem. A gazdasági átalakulás kezdeti sza­kaszában, ezzel párhuzamosan, megvalósították a gazdasági önigazgatási rendszert: a parasztok vették kezükbe a francia telepesek elhagyott földjeit, a munkások az álla­mosított gyárakat. Hol a tapasztalat hiánya, hol pedig — s ez volt a gyakoribb — a termelőeszközöké akadályozta, hogy az önigazgatási módszer teljes sikerrel járjon. Egymillió francia úgy ment el Algériából, hogy kivonta a tőkét az országból, leszerelte a gyárak gépeit, elvitte még a tenyészállatokat is... Kevés volt a munkaalkalom, viszont milliós nagyságrendűvé nőtt a munkanélküliek szomorú hada. A háború évei alatt ki­­alakult hadsereg leszerelése is nehézségekkel járt. Nem lehe­tett szélnek ereszteni a katonákat, akik életük kockáztatásá­val harcoltak a nép szabadságáért, más sorsot érdemeltek, mint hogy a munkanélküli nincstelenek számát szaporítsák. Főként a belső gondok vezettek a tavaly júniusi fordu­lathoz, amikor Forradalmi Tanács vette át a hatalmat s az ország élére Bumedien ezredest állította. Azóta is mindegyire megerősítette hivatalos nyilatkozataiban mind a Forradalmi Tanács, mind Bumedien hogy Algériát a szocializmus felé kí­vánja vezetni, s csupán a vezetés hibáit kívánja kiküszöbölni, a realitásokkal számot vető új gyakorlatot akarja megvaló­sítani. Kétségtelen, hogy ötnegyed év alatt Algéria számos ered­ményt mutathat fel, a zilált gazdasági helyzetben nem egy örvendetes jelenség mutta arra, hogy az olyan értékes gazda­sági erőforrásokkal, mint a mérhetetlen szaharai olaj- és földgázkinccsel rendelkező ország nemsokára biztosíthatja gazdasági egyensúlyát. De nem hallgathatjuk el, hogy például éppen az önigazgatási rendszer körül viták folynak az algé­riai közéletben. Ugyanakkor a belpolitikai helyzet sem men­tes az időnként feszültséget okozó tényezőktől. A Forradalmi Tanácsnak a bal oldalon is, a jobb oldalon is van ellenzéke. Az utóbbi időben a jobboldali erők hatását mutatta két mi­niszter lemondása és külföldre szökése. Algéria külpolitikájában viszont továbbra is a gyarma­tosítás elleni harc és az antiimperializmus elemei mutatkoz­nak. Az ország továbbra is igen szoros kapcsolatok kialakítá­sára törekszik a Szovjetunióval és a szocialista tábor orszá­gaival. Algírban a függetlenségi mozgalom kezdetének tizen­kettedik évfordulóján megemlékeznek arról is, hogy a szo­cialista országok mindenkor támogatták, az algériai név igaz­ságos harcát, s hogy megadják segítségüket a független algé­riai államnak is. Pálfy József Veszélyben a libanoni kormány Libanoni sajtójelentések sze­ betétesek megrohanták a pénz­­rint az Intra Bank csődje bu- intézetet és a kassza órákon kással fenyegeti a kormányt. A belül kiürült. A folyóeszközök parlament a múlt héten el- hiánya miatt az Intrát, kál­utasította a kormánynak azt a mányrendeletre, három napra kérését, hogy teljhatalmat kap- bezárták, de még most sem áll jón a pénzügyek vitelében, a az ügyfelek rendelkezésére. A parlament pénzügyi bizottsága bank kapui előtt kétségbeesett pedig még mindig nem hagy- betétesek tolongnak, és a pár­ta jóvá a kormánynak azt a lament épületénél hétfőn har­­masik előterjesztését, hogy 50 madízben zajlott le heves tüz­­millió font előleget juttathas­ tetés, amit a rendőrség kér­­son az Intra kisrészvényesei­ vetett szét­ nek. Jaffi miniszterelnök az őt és A válság október 15-én vob­ kormányát ért súlyos bírála­­bant ki. Miután híre terjedt a­zok nyomán bejelentette: szak- Közép-Kelet legnagyobb bank­­ség esetén hajlandó felvetni a háza fizetésképtelenségének, a bizalmi kérdést. Mi van a város szívében a Köztársaság téren, az Erkel Színházzal szemben? Az OTP legújabb, 10 emeletes, öröklakásos, impozáns épülete. A negyedik emeleten az egyik kétszobás, étkező­fülkés, központi fűtéses, összkomfortos lakást bebútoroz­va, egy személyautóval (350 000 forint összértékben) is nyerhet a Szerencsesorsjátékon. Nem mindennapi lehetőség! Szerencsesorsjeggyel — szerencséje lesz! Kapható: Üzemi szakszervezeti bizottságoknál, postahiva­taloknál, postai kézbesítőknél és hírlapárusoknál.

Next