Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-28 / 255. szám
Megteremteni a harmóniát Kisköre. Két világ egy községben. Két világ egymásért — néha nagyon távol egymástól. ■ hbbmbí A ház kivülről olyan, mint egy palota. Nemrégen építhették, a falakról még hiányzik a vakolat. — Fáradjanak beljebb — tessékel be szívélyes mozdulattal a házinéni. Ne arra, mint egy ajtó felé, — mert abban a szobában már laknak. Az előszobában a két giccsfestmény mellett meghúzódó vasszekrény jelzi, hogy nem családi otthonba, munkásszállásra érkeztünk. — Az a két vaságy még "szabad, remélem, jó éjszakájuk lesz — búcsúzik a néni s gyorsan kifelé indul a szobából. — Én hátul megalszom valahol... . Nem tudjuk, hol van ez a j,valahol”, de bizonyára megéri. Kiskörén ma nyolcszáz forintot is fizetnek egy albérleti szobáért. Sóderrel megrakott tehervonat érkezik a pályaudvarra. Középkorú férfi cigarettázik a padon. Ahogy lassít a mozdony, társaival együtt megindul az iroda felé. — Érkezett vagy húsz vagon. Mi tízen ezt kirakjuk — kiabál túl mindenkit. — Hogy, hogy ti tízen — hördülnek fel a többiek. — És mi mit csinálunk? — Nektek is jut, jön a következő szállítmány. — Ahá, a tégla — az maradjon csak nektek.« A „győztesek” örömmel rohannak a vagonok felé. A sóderben csikorognak a lapátok. A kisköreiek nem nagyon jártak régebben az állomásra. Nem volt itt nagy a forgalom. Négy-ötszáz tehervagon érkezett a vágányokra havonta. Ma 1800 vagon sódert, zúzott követ, téglát szállítanak az erőműhöz. Régebben csak utazni lehetett az állomásról. Ma pénzt is keresni. Ezért veszekednek a kisköreiek. — Milyen lesz az erőmű? — kérdeztünk meg a főutcán hazafelé igyekvő embereket. — Milyen? El sem tudjuk képzelni. Az erőmű néhány száz méterre van a falutól. Ezeket a métereket nem könnyű megtenni a falusiaknak. Még csak az első lépéseknél tartanak. Az erőmű értékeit „aprópénzben” látják. Az utaknál, s járdáknál, a jövő fürdőhelyénél sokan ma még többre tartják az albérleti uzsorából, a vagonlakásból származó forintokat. A másik világ, az ipari táj egyelőre alig jelent ennél többet a falusiaknak. Kétforintos hull társai közé a rexasztalra. Lehet már ott vagy húsz forint. Erre megy a játék. — Édesapám, az mégse volt szép, hogy fejbe vágtál a kapával. — Dehogyis vágtalak én fejbe. Oldalba ütöttelek. De nem erősen. Az egyik vitatkozó férfinak odaszólnak: — Gyere már, Pista, te következel. A férfi lehajtja a tizenkét forintos sillerbort s odabotorkál a rexasztalhoz. A színes műanyag golyók nem csattannak össze, hiszen alig lát, már a „játékos”. Az italbolt, parányi négyszögében vágni lehet a füstöt. A pulthoz nem lehet odaférkőzni. A sörrel áztatott asztalokra ■ tnuezkedő férfiak megtöltik ma az egész kocsmát. Az italozásban találkoznak az emberek, a falusiak az építők egyaránt. A hangulat parázs. Itt szinte már mindent lehet. Talán csak egyet nem, ezt parancsolja a falitábla: „A rexasztalra poharat tenni tilos.” A cukrászdában üldögélve, két dupla mellett számoltunk. A faluban az elmúlt év első kilenc hónapjában több mint 3 millió 300 ezer forintot költöttek italra. Az idén egymillióval többet. Ez a többlet sörben kifejezve: 437 700 pohár. A számolás közben dülöngélő, overállos férfi lépett be a cukrászda ajtaján s odatántorgott a pulthoz. — Mit parancsol? — kérdezte a kiszolgálónő. — Magát... A kislány elpirult, odasankított az asztalunkhoz, remélte, nem halljuk a diskurzust. Az idegen nem tudja, hogy kivel találkozik Kiskörén. Munkással, téesz-taggal, műszaki emberrel, az ország mely részéből érkezővel, falusi értelmiségivel? A szociológia mezőgazdasági községre szabott értékítéletei ma már nem alkalmazhatók Kiskörére. Ez a bonyolult társadalmi rétegeződés megnehezíti a kapcsolatok kialakulását. S a kapcsolatok egyelőre csak az érdekek szintjén kötődnek. A szükségszerű albérletben, a forintokban, a mindent feloldó italban és könnyedebb életszemléletben. De már fejlődnek az értékes kapcsolatok csírái is. Az erőmű építőinek fegyelmezett munkájában példát látnak a termelőszövetkezeti tagok. Az erőmű közelsége lassan betör a gondolkodásba is. Megteremteni a harmóniát. Nem könnyű. Különböző érdeklődésű embereket kellene összekovácsolni a közös cél érdekében. Ehhez azonban megfelelő körülmények is szükségesek. Egyelőre az építők és a falusiak csak az étteremben, a kocsmában és a cukrászdában tudnak találkozni. Ezek pedig nem a legalkalmasabb helyek az értékes barátságok megkötésére. Épül az új művelődési ház. A jövőben egyre inkább az embereken fog múlni, hogy találkozzanak egymással. És a kommunistákon. Mert sokan vannak és nagy hatásuk van erőműre és a falura. Háromszáz kommunistára vár a feladat, a vezetőkkel együttesen, hogy átformálják a ma még sokszor kicsinyes, szűk körben mozgó emberi gondolatokat. Nem könnyű a különböző érdeklődésű embereket összekovácsolni a közös cél érdekében. Ehhez azonban mindenkinek ismernie kell a közös célt. És a kisköreiek ma még csak a jelen és a jövő valóságának egyes elemeit ismerik. Nem is tudnak az egészben gondolkozni. Nem is nagyon tudhatnak. Nem kapták meg a kellő segítséget a tisztánlátáshoz. Még vezetőiket is hiányosan tájékoztatják. Az ismeretlentől pedig félnek az emberek. Jobbik esetben közömbösek iránta. (folytatjuk) Kaposi Levente Fóti Péter Szeszélyes időjárás — jégkárokkal Az elmúlt hónapok rendkívül szeszélyes időjárása sok kárt okozott megyénk mezőgazdaságában is. Különösen a jégverés, amely a vécsi Rákóczi termelőszövetkezetben 378 ezer, az erdőtelki Aranykalászban 565 ezer, a nagyrédei Szőlőskert termelőszövetkezetben 2 millió 496 ezer forint kárt tett a növényekben. Jelentős kár érte az erdőtelki Új Élet, az egri Nagy József, a maklári Lenin, az egri Dobó, az átányi Dózsa termelőszövetkezeteket is, ugyancsak a jégverés miatt. A szeszélyes időjárásra jellemző, hogy októberben is jónéhány közös gazdaság jelentett jégverést, számottevő kár azonban nem keletkezett. Az Állami Biztosító a jégverés okozta károkat felmérte s a kártérítési összeget ki is fizette az érintett termelőszövetkezeteknek; Csak három napot kérnék... Mi már olyanok vagyunk, hogy mindig jobban tudjuk a más dolgát, mint a magunkét. Látszik ez abból is, hogy ezer meg ezer tanácsunk van mindig kéznél gyárigazgatónak és kéményseprőnek, szövetségi kapitánynak és kereskedőnek, színházi rendezőnek, cukrásznak, építésznek, de a magunk számára alig akad csak egy is. Meg aztán szokás nálunk megkérdezni újságban is, televízióban is, hogy „mit tenne, ha ön lenne a...?" S ilyen kérdésekre úgy, de úgy bele tudjuk élni magukat más ember szerepébe, hivatásába, hogy bár a sajátunkba tudnánk úgy! Mondtam is már nemegyszer, hogy nem kéne ide se mechanizmus, se semmi, csak valamiféle generális átszervezés, amelynek következtében mindenki mást csinálna, mint amivel most foglalkoznia kell. Menne itt minden, akár a karikacsapás! Példának csak a magam esetét veszem. Mert ha történetesen én lennék a ... No, mi is lennék? Mondjuk házmester, hogy ne vádoljanak karrierizmussal. Akkor én olyanra sikálnám a lépcsőházat, hogy akár a költőn lehetne teríteni a vasárnapi ebédhez! És a gyerekeket nem üldözném ki az alagsorból meg az udvarból, dehogy zavarnám ki! Közibük állnék ipiapacsolni, ügyelnék, hogy ne fajuljon el a játék, meg minden. És még olyan kényes helyen sem jönnék zavarba, amilyen manapság egy panasziroda. Nem hivatalból osztanám az igazságot, de nem ám; minden panasznak személyesen járnék utána, a tények fényességénél ítélnék! Nálam nem feküdnének egymás hegyén-hátán az akták. Mert minden ügynek lelke van, tessék elhinni! Azt kell megérteni, s nemcsak ilyen kis hivatalban, magasabb helyen még inkább. Magasabb hely... Bizony ... Mert az sem boszorkányság. Lennék csak én... én majd tudnám! Hogy a törvény, meg az anyagellátás? Kifogások. Ember kell oda! Le kéne söpörni a megnyugvás pókhálóját az agytekervényekről, igen! Ott van egy nagyvállalat, hol itt recseg, hol ott. Csak három napot kérnék a vezérigazgatói székben, hármat. Rend lenne. Mert az első napon gondoskodnék egy kitűnő helyettesről; a másodikon felvenném a fizetésemet; a harmadikon pedig megkezdeném az akciót a véglegesítésemért. Hogy azután? Hát azután is tudnám én, miként kell jól dolgozni egy pincérnek, egy házmesternek, egy tszelnöknek... Sz. Simon István temtHkeditifik az új törvényekkel A bér és a juttatások (Befejező rész.) A Munka Törvénykönyvét áthatja az az alapelv, hogy aki többet nyújt a vállalatnak, a népgazdaságnak, az többet is kapjon. Az eddigiekben ismertetett rendelkezések között is már egy sor olyan intézkedés szerepel, amely,, érvényre juttatja ezt az elvet. Leginkább azonban a munka díjazásával és a különböző juttatásokkal foglalkozó előírások adnak rá módot, hogy a vállalatok a fenti alapelvet érvényre juttatva különbséget tehessenek a dolgozók között és felszámolják az egyenlősdi szemléletét és gyakorlatát. A törvény központi irányelvként csupán annyit mond ki, hogy a díjazás rendszerét a végzett munka mennyisége, minősége és társadalmi hasznossága figyelembevételével kell meghatározni, egyébként pedig biztosítja a helyi szabályozás lehetőségét. A vállalatok maguk választják meg a különböző ösztönző bérrendszereket és bérformákat. Maguk dönthetik el, hogy adott munkakörben és munkahelyeken a termelés mennyiségének a növelésére, a minőség javítására, anyagtakarékosságra vagy létszámmegtakarításra kívánnak ösztönözni, így a vállalatoknak sokféle lehetőségük lesz a kiemelkedő munka kiemelkedő elismerésére. A díjazás szempontjából a leglényegesebb a részesedési alap felhasználása, amit a kollektív szerződésben kell majd szabályozni. A részesedési alap nagysága, mint ismeretes, a vállalati gazdálkodás eredményességétől függ Felhasználásában azt az elvet kell érvényesíteni, hogy azoknak a teljesítményét honorálják a legjobban, akiknek a munkája leginkább hozzájárul a gazdasági eredmény, tehát a részesedési alap növeléséhez. A kollektív szerződés rögzítheti majd azoknak a körét, akik a maximális nyereség elérése esetén átlagosan 80, 50, illetve 15 százalékos részesedést kaphatnak évi keresetük alapján Az új szabályozás alapján a vállalatok a béren kívül a díjazás egyéb formáival, különböző juttatásokkal is elismerhetik a dolgozók munkájét. E juttatások forrása is a részesedési alap, s a vállalatok a kollektív szerződésben dönthetik el, hogy a részesedési alapból mennyit fordítanak a közvetlen egyéni díjazásra és mennyit közvetett juttatásokra. A vállalat például köteles a dolgozó üzemi étkeztetéséről gondoskodni, s a részesedési alap terhére hozzájárulhat az üzemi étkeztetés megszervezéséhez és színvonalának javításához. Ugyanígy a részesedési alap terhére meghatározott összeget fordíthat gyermekintézmények létesítésére, lakásépítési akciókra, üdülők fenntartására. Hogy melyik juttatást és milyen formában támogassák, azt a dolgozók kollektívája dönti el, s az ennek megfelelő intézkedéseket, a kollektív szerződésben kell rövteni Természetesen csak olyan intézkedéseket, lehet a kollektív szerződésbe bevenni, amelyeknek anyagi fedezetét a vállalat gazdálkodása biztosítja. A kollektív szerződésekben a juttatások szempontjából is érvényesíteni lehet azt az elvet, hogy a nehéz, egészségre ártalmas munka, a szociális helyzet, a munkában töltött idő alapján differenciáljanak. Lehetőséget adhat például a kollektív szerződés arra, hogy az egészségre ártalmas munkakörökben nagyobb kalóriájú étkeztetést biztosítsanak. Előnyben lehet részesíteni a sokgyerekes családanyákat, vagy a szociális szempontból különösen rászorulókat, a nyugdíjasokat. A kedvezményes üdülés juttatásánál, indokolt különleges figyelmet fordítani azokra, akik nehéz fizikai munkán, vagy egészségre ártalmas munkakörben dolgoznak, s jobban lehet érvényesíteni a kiváló munka megbecsülését is az üdülési beutalók kiadásánál. A munkahelyhez való hűség, a munkában eltöltött hosszú idő elismerésére a Munka Törvénykönyve továbbra is fenntartja a jubileumi jutalmat. E jutalom adományozásánál több egyszerűsítésre és könnyítésre ad lehetőséget A folyamatosság követelménye itt is érvényét veszti, s csupán a munkában töltött évek számítanak együttesen ahhoz, hogy valaki a 25, 40 illetve 50 éves jubileumi jutalmat megkapja. A nyugdíjazás évében esedékes jubileumi jutalmat már a nyugdíjazáskor ki kell fizetni, s a 40, illetőleg 50 év után járó jutalmat akkor is ki kell fizetni, ha valakinek a nyugdíjazáskor csak 31, illetve negyven éves munkaviszonya van. Ez a rendelkezés elsősorban a dolgozó nőknek kedvez, hiszen többségük az 55 éves nyugdíjkorhatárt elérve nyugdíjazását kéri, s így 40 éves munkaviszonnyal nemigen rendelkezik, ötven éves munkaviszonnyal pedig nemcsak a nőknek, hanem a rouedrba menő férfiaknak is csak viszonylag kis hányada rendelkezik a nyugdíjazáskor. Ez a könnyítés is kifejezi a munkában töltött dolgos élet különleges megbecsülését. S. E. Egyszerű, szürke emberek. Fogalmuk sincs az úri cicomákról, kérges tenyerekkel keresik a betevő falatokat. Pár lépéssel arrébb már senkinek sem hiányoznak, mindennap csak egyet várnak tőlük: a munkát. S dolgoznak. Keztük nyomán lesz valóság a bonyolult tervekből, bújik ki a szén a föld alól, indulnak, s dolgoznak a gépek. Nélkülük semmi sem történne itt, a hétköznapok mmberei nagyszerű dolgokat művelnek. Talán nem is sejtik, hogy mekkorát... . ,,Elcsavarogtam az életemet...” Szarkalábas, kipirult arc, egymásba futó ráncok. Az elmúlt évtizedek örök tanúi biztosan sok jót, rosszat, örömet, bánatot tudnának feleleveníteni Máté Mihály 58 esztendejéből... — Elcsavarogtam az életemet. Mint egy komikus. Csak nem lanttal róttam az utat, hanem nehéz szerszámokkal. Kevés hely van már ebben az országban ahol ne járt volna, kérem. Máté Mihály. Még Jugoszláviában dolgoztam, a nagy földrengés után. Két évig építettük a várost. Én még egy fillért sem kaptam ingyen életemben, minden garasért verítéket adtam. Most már mindegy. Fő, hogy bírom. Mert akarom bírni. — Merre való, Mihály bácsi? — Hajdúböszörményben születtem, ott él a család is. Már nagyok a gyerekek. Ide a múlt évben jöttem. Nem magamtól, de jöttem, mert mondták. Ács vagyok, most éppen egy peremszorítón dolgozunk. — Bírja még a munkát? — Muszáj. Két év kell még a nyugdíjig. Azt már itt akarom lehúzni. Felmegyek én még a legmagasabb torony tetejére is. — A kereset? — Két és fél ezer körül. Ha túlóra van, még több is. Nem rossz.. — Tetszik ez a nagy építkezés? — Hát mondhatom, hogy szép dolog készül UL — Hetente hazajár? — Igen, mint a többiek. Visszük a pénzt a családnak... „Még a barázdákra is emlékszem.. — Kecskés bácsi, maga tényleg visontai? — Az bizony, mégpedig tősgyökeres, falubeli. Ebben a faluban születtem, itt akarok meghalni is. Képzelje, hogy jártam? Hát nem az én földemen állították fel ezt a masinát, amit kezelek? Reggelente mindig azt hiszem, hogy kapálni jövök. Még a barázdákra is emlékszem. Ez a földdarab, kérem, a Kecskés János birtoka volt. — Őszintén mondja már, János bácsi, nem sajnálja? — A földet istenemre nem. A falut azt nagyon. — Gyalog jár ki? — Dehogy gyalog, busszal. A busz nagyon kényelmes. — Látott már valaha ilyen nagy építkezést? — Én, kérem, még soha. Óriási munka megy itt. Okos ember lehetett, aki kitalálta. Én megmondom őszintén, úgy, ahogy van, most nem dolgozom annyit, mint valaha. Pénzem mégis több. Szóval, nekem jól jött ez a nagy munka. — Eszébe jutnak-e még néha a barázdák? — Nem azt mondom, hogy nem, de oda se neki. Tudja, a jobbért könnyen felcseréli az ember a jót... „Hatszáz forint mindig elmegy...” Földi János „új fiúnak” számít még a brigádban. Mizserfáról jött, egyébként Bükkszéken lakik. — Szanálás volt a bányában, azt mondták, nincs rám szükség. Eljöttem ide. Nincs szakmám, de azért mindenhez értek egy kicsit. Nemrég üzentek a bányától, hogy ha akarok, visszamehetek. Nem hiszem, hogy elmegyek innen. Nem szeretek vándorolni. — Jól keres? — 2390 megvan. Nem sokat költök, de hatszáz forint minden hónapban elmegy. A többit hazaadom a családnak. Szállóban lakom, a koszt is jó, így kevésből kijön az ember. Inkább az utazgatás kerül sokba. — Most min dolgozik? — A torony állványait kell szétszerelni. — Ha egyszer mégis elmegy majd innen, szívesen emlékszik vissza Visontára? — Miért ne, nincs nekünk itt semmi bajunk... Néhány év múlva, ha vége lesz az építkezésnek, hiába keresnénk Máté Mihályt, Kecskés bácsit, Földi Józsefet Visontán. Senki sem emlékszik majd rájuk. Pedig ők is itt voltak. Eleget téve kötelességüknek, sok egyszerű, szürke társukkal együtt felépítik az új Visontát. Kodl József Három arc Visonkáról:senki sem emlékszik majd rájuk... 1967. október 28., szombat