Népújság, 1968. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-23 / 197. szám

A Pravda csütörtöki számában „A szocia­lizmus védelme fontos internacionalista kö­telesség” címmel szerkesztőségi cikkben fog­lalkozik a csehszlovákiai eseményekkel. A cikk bevezetőben megállapítja: a cseh­szlovák párt- és állami személyiségeknek azt a történelmi­ elhatározását, hogy a Szovjet­unióhoz és más szövetséges államokhoz for­dulnak segítségért, az váltotta ki, hogy test­vérháború veszélye fenyegetett, amelyet a csehszlovákiai reakció készített elő. A Pravda hangsúlyozza, hogy az SZKP és a szovjet kormány politikájában a Csehszlo­vákiával, a Csehszlovák Kommunista Párttal való viszony mindig fontos helyet foglalt el. A szláv együvétartozás évszázados hagyo­mányait tovább gazdagították azok a meg­bonthatatlan kötelékek, amelyek a szabad­ságért, népeink függetlenségéért és szociális haladásért folytatott közös harcban szövőd­tek. Csehszlovákia területén több mint száz­ezer szovjet hősi halott nyugszik. Pártunk, a szovjet nép meggyőződése, hogy Csehszlovákia munkásosztálya, parasztsága és becsületes értelmisége most is változatla­nul közös ügyünk, az új társadalom építése oldalán áll, hogy baráti érzéseinkben hűek népünkhöz és a csehszlovákiai szocializmus­hoz. Mi szintén hűek vagyunk ahhoz a ba­rátsághoz, amelyet a háborút követő években pártjaink erősítettek meg. Az SZKP megértette a CSKP Központi Bizottsága januári plénumának határozatait. Az SZKP vezetői januárban Moszkvában és februárban Prágában a csehszlovák vezetők­kel folytatott megbeszéléseiken kijelentették, hogy a szocialista építés útjainak, s a párt­vezetés formáinak és módszereinek megvá­lasztása teljesen és kizárólagosan a CSKP Központi Bizottságára tartozik. Ugyanakkor a CSKP Központi Bizottsága vezetőinek fi­gyelmét már akkor felhívták a jobboldali re­vizionista elemek felélénkülő tevékenységé­re. A következő időszak bebizonyította, hogy az események reális alakulása mindjobban eltért a csehszlovák vezetők jóslataitól. Az események bebizonyították, hogy ma­gában a CSKP-ban megkezdődött a széthú­zás és a bizonytalankodás. Az országban felütötték fejüket a reakciósok, a szocialista­­ellenes erők, amelyek a világimperializmusra támaszkodtak. A CSKP Központi Bizottságának már­ciusi—áprilisi plénuma nem tudta stabilizál­ni a helyzetet. A plénumon elfogadott akció­­program számos állásfoglalását — az esemé­nyek tanúsága szerint — a jobboldali elemek sajátos törvényes platformjának használták fel a kommunista párt, a szocializmus alap­jai, a csehszlovák és a szovjet nép barátsága elleni támadásukra. A május 4-i moszkvai találkozón a CSKP vezetői maguk is kifejtették, hogy az ország­ban komoly a helyzet. Sőt, azt is kifejtették, hogy a csehszlovákiai belpolitikai fejlődés negatív mozzanatai „túllépik kizárólagos bel­­ügyeink határait és a testvéri országokat, így­­ például a Szovjetuniót, Lengyelországot is­­ érintik”. A csehszlovák vezetők akkor a kö­vetkezőket mondták: „Az ellenség tevékeny­kedik, az eseményeket az ellenforradalom javára akarja fordítani”. A CSKP Központi Bizottságának májusi plénumán beismerték, hogy a szocializmus ügyét Csehszlovákiában jobboldalról fenye­geti a fő veszély. Ugyanakkor a Központi Bizottság ülésének határozatait nem hajtot­ták végre. A szocialistaellenes erők támadást indítottak a májusi plénum vonala ellen. A szovjetellenes elemek még élesebben léptek fel. Az ellenforradalmi erők megjelentették a „Kétezer szó”-t, amely nyílt felhívást tar­talmaz a CSKP, az alkotmányos hatalom el­leni harcra. Az SZKP Központi Bizottsága az elmúlt két hónap csehszlovákiai eseményeivel kap­csolatos álláspontját az alábbiakban foglalta össze: 1. Az SZKP Központi Bizottsága kezdettől fogva figyelemmel kísérte a CSKP Központi Bizottságának arra irányuló határozatait, hogy kijavítsák a hibákat és a fogyatékossá­gokat, a közélet minden területén, tökélete­sítsék a pártvezetést, fejlesszék a szocialista demokráciát. 2. Az SZKP Központi Bizottsága állandóan hangsúlyozta, a határozatok eredményes meg­valósításának csakis az lehet a biztosítéka, ha megvalósítják a párt vezető szerepét, ha az események alakulásának teljes ellenőrzését a párt tartja a kezében. 3. Az SZKP Központi Bizottsága arra az álláspontra helyezkedett, hogy a csehszlovák nép szocialista vívmányainak s a szocialista csehszlovák államnak a sorsa szövetségesi kötelezettségekkel kapcsolódik országunkhoz és más testvérországokhoz, és ez nemcsak a CSKP belügye. Az SZKP Központi Bizottsá­ga tehát internacionalista kötelességének tartja, hogy minden eszközzel előmozdítsa a CSKP megerősödését, a szocializmus fenn­maradását és megszilárdulását a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, megvédje a szo­cializmust az imperializmus cselszövéseitől. Mindenekelőtt komoly aggodalmat kelt az a helyzet, amelybe a Csehszlovák Kommu­nista Párt jutott­­, írja a továbbiakban a Pravda. — A kommunista párt megerősödé­se, vezető szerepének gyakorlati biztosítása nélkül megtévesztő a szocializmus „tökélete­sítéséről” hangoztatott minden szó. A cseh­szlovákiai ellenforradalmi erők következete­sen folytatták diszkreditáló hadjáratukat a kommunista párt ellen. A kommunistaellenes erők aktivizálódását elősegítette az, hogy a CSKP vezetőségének egy része helytelen álláspontra helyezkedett, sok kérdésben eltért a marxista—leninista el­vektől. A CSKP egyes vezető személyiségei több ízben is kijelentették, hogy „véget kell vetni a kommunisták hatalmi monopóliumá­nak”, „külön kell választani a pártot az ál­lamtól. „A CSKP-t más politikai pártokkal egyen­jogúvá kell tenni” stb., stb.. A Cseh­szlovák Kommunista Párt­ elleni zabolátlan hadjárathoz éppen ezek a felhívások adták meg az első lökéseket. A CSKP Központi Bizottságának határo­zatlan és ingadozó pozícióját kihasználva, a revizionisták, a jobboldali erők durván támad­ni kezdték a CSKP egész legutóbbi húszéves tevékenységét, s tagadták a jogát a társada­lom és az állam vezetésére, a CSKP Központi Bizottságának vezetői pedig ahelyett, hogy el­lenálltak volna a párt bomlasztását célzó kí­sérleteknek, továbbra is azt a vonalat követ­ték, hogy a CSKP-t valamiféle alaktalan, la­za szervezetté, sajátos vitaklubbá változtassák. A CSKP-ban ténylegesen megszegték a pártélet fontos lenini szervezeti elveit: a de­mokratikus centralizmust, a párt eszmei és szervezeti egységét. A pártot a frakciózás szen­tesítése, s a lazán összefüggő „autonóm” szer­vezetekre való széthullás fenyegette. Sajnos, még a CSKP Központi Bizottsága elnökségé­nek a tagjai között is akadtak olyanok, akik lényegében nyíltan ellenezték a pártépítés le­nini elveit. Erre vonatkozólag jellemző Josef Spacek állásfoglalása. A CSKP vezető szerepét aláásta az is, hogy az országban tömegkampány indult a pártká­derek szétzúzására. Az egyes vezetők bírála­ta olyan elvakult követeléssé fajult, hogy a párt vezető munkatársait tömegesen távolít­sák el. Számos olyan tapasztalt, pártból mun­ká­skádert eltávolítottak tisztségéből, aki an­nak idején bátran harcolt a fasizmus ellen és aktívan kivette részét a szocialista építésből. A pogrom, a káderek erkölcsi megsemmisíté­sének a légköre alakult ki”. Világosan kirajzolódott az a politikai vo­nal, hogy az aktív politikai életből el kell tá­volítani az eszmeileg és politikailag legjobban felvértezett kommunistákat, akik a leghatáro­zottabban szembenállnak a jobboldali ellen­zékkel. Nem értékelhető másként például Cestmir Cisarnak, a CSKP Központi Bizott­sága titkárának nyilatkozata. Cisar kijelen­tette, hogy 200—300 000 fiatalt kell felvenni a CSKP-ba. A vezető káderek tömeges szétzúzásának vonala kiterjedt az államapparátus fontosabb láncszemeire s a szakszervezetekre és az ifjú­sági szövetségekre. A kormány tagjainak több­ségét elmozdították. Az eltávolított személyek között olyanok is akadtak, akiket a CSKP ve­zetői a januári plénum után is megbízható szilárd kommunistákként jellemeztek. Csehszlovákiában nem kevésbé fenyegette a szocializmus ügyét az is, hogy a CSKP ve­zetősége a politikai és a szervezeti munka lanyhulása mellett a jobboldali, szocialista­ellenes erők kezébe engedte át a tömegekre való eszmei ráhatás eszközeinek ellenőrzését. Számos lap, a rádió és a televízió lényegében a nyíltan szocialistaellenes célokat követő, bi­zonyos csoportok rendelkezésére állt. Egyszóval Csehszlovákiában olyan helyzet alakult ki, amelyben a jobboldali elemek szo­cialistaellenes nyilatkozataikkal nyíltan fel­léphettek a sajtóban, ellenforradalmi jelsza­vakkal tüntetéseket és gyűléseket tarthattak, miközben azokat a felszólalásokat, amelyek a helyzetet marxista—leninista szempontból ér­tékelték, elhallgatták, a felszólalókat, vagy a nyilatkozókat pedig üldözték. A reakció Csehszlovákiában támadást in­tézett a marxista—leninista elmélet ellen. A szocializmus ellenségeinek megnyilatkozásai­ban világosan látható a módszeresség és a cél­ratörés. Arra törekedtek, hogy megingassák a kommunizmus eszmei és elméleti bázisát. A leninizmustól való eltávolodás, a leniniz­­mus nemzetközi jelentőségének tagadása de­rült ki Cestmir Cisarnak a marxi jubileum al­kalmából tartott agyonreklámozott prágai ün­nepi beszédéből is. Csehszlovákiában olyan légkör alakult ki, amelyben divattá és elő­nyössé vált a marxizmus—leninizmus elleni támadás és veszélyessé vált a kommunista ta­nok elvi tételeinek védelmezése. Mivel ma­gyarázható ez? Egyes vezetők elméleti tájé­kozatlanságával vagy megfontolt kíméletes­séggel azok iránt, akik szerették volna meg­fosztani a pártot elméleti fegyverétől, szeret­ték volna megingatni a CSKP és a kommu­nista világmozgalom összeforrottságát. Mindinkább tért hódított az ország egyes történelmi szakaszainak kritikátlan, nem osz­tályalapokon történő magyarázata, újjászüle­tett a Masaryk-kultusz, pajzsra emelték Be­­nest, aki a müncheni katasztrófába taszítot­ta az országot. A „Pravda” felhívja a figyelmet, az utób­bi időben Csehszlovákiában nem kis erőfeszí­tések történtek arra, hogy a nép körében olyan hangulatot szítsanak fel, amelyet csak nacionalistának lehet nevezni. Pontosan erre irányult az a hangos propagandahadjárat ame­lyet a CSKP Központi Bizottsága elnökségé­nek és az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának (tiszaágcsernyői) találkozója előtt mesterségesen szerveztek. Ez a hadjárat nem Csehszlovákia dolgozó népének osztály­ellenségei, nem az imperialisták ellen irányult, hanem legközelebbi barátai, a Szovjetunió és más testvéri szocialista országok ellen. Ha a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vezetői nem akarták figyelembe venni bará­taik véleményét, nem akartak hallgatni azok szavára, nem akartak velük közös úton járni, akkor vajon merre akartak orientálódni, kik­kel akartak tartani? És honnan akarták vár­ni a csehszlovák nép biztonságának, szuvere­­nitásának szavatolását, szocialista vívmányai­nak az imperializmus részéről jövő támadá­sokkal szembeni szavatolását? A CSKP egyes vezetői nyilván feltételez­ték, hogy a nacionalista szenvedélyek felszí­tásával biztosíthatják helyzetük szélesebb kö­rű támogatását a lakosság széles rétegei részé­ről, beleértve a jobboldaliakat, beleértve a szocializmus ellenfeleit is. Ez azonban igen veszélyes út Veszélyes elsősorban azért, mert egyre jobban eltávolítja őket azoktól, akik a CSKP és Csehszlovákia népének természetes szövetségesei és őszinte barátai. A szovjet—csehszlovák barátság ellenségei kitartóan azt a nézetet terjesztik, mintha Csehszlovákia minden „baja” azzal volna ös­­­szefüggésben, hogy fejlődését a legutóbbi időkig valamiféle ráerőszakolt „szovjet típusú szocializmus" irányította volna. A Szovjetuniónak és Csehszlovákiának kü­lönböző az államrendszere, sokban különböz­nek a nemzeti kérdés megoldásának formái, nem azonos a népgazdaság irányításának rendszere — írja a Pravda. — Arról beszélni, hogy a csehekre és a szlovákokra „valamiféle szovjet típusú szocializmust erőszakoltak rá”, nem egyéb rosszindulatú provokációnál. Azok az erők, amelyek a CSKP helyzetét alá akarják aknázni, mindent megtettek, hogy úgy tüntessék fel a dolgokat, mintha országa­ink gazdasági kapcsolatai hátrányosak lenné­nek és nyomasztó terheket rónának Csehszlo­vákiára. Az ilyenfajta megnyilatkozások egy célt szolgáltak: előkészíteni a talajt az ország gazdasági életének nyugati irányú átállí­tásához. A szocialista építés tapasztalata arról ta­núskodik, hogy a szocialista országok gazda­sági kapcsolatai új típusú kapcsolatok. A sok­oldalú együttműködés és a kölcsönös segítség az az alap, amelyen lehetségessé vált a gaz­dasági élet gyors fejlesztése. Az elmúlt hét év alatt a KGST-országok ipari termelésének nö­vekedése elérte a 76 százalékot, a fejlett ka­pitalista országokban viszont nem haladta meg a 45 százalékot. A csehszlovák sajtó azt akarta elhitetni a munkásosztállyal és az egész lakossággal, hogy a CSKP által folytatott helytelen gazdaságpo­litika nem teremtette meg a lehetőséget a nép jólétének emelésére. Ismeretes azonban, hogy az elektromos áram, az acél, a cement, a szövetek és lábbelik, a hús tekintetében Csehszlovákia megelőzi az európai fejlett ka­pitalista országokat. Az egy főre eső gépgyár­tás tekintetében Csehszlovákia világviszony­latban vezető helyet foglal el. Kedvezőtlen színben tüntették fel a Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti kereskedelmet. A Szov­jetunió 12 év alatt (1956-tól 1968-ig) 17 millió tonna szemes terményt, közel 700 000 tonna gyapotot, 51 millió tonna ásványolajat stb. szállított Csehszlovákiának. Ha Csehszlová­kiának ezeket az árukat szabadon átváltható valutáért kellett volna megvásárolnia ezért ös­­­szesen körülbelül 3,5 milliárd dollárt kellett volna fizetnie. Amennyiben a Szovjetunió át­térne arra hogy tisztára üzleti alapon bonyo­lítsa le kereskedelmét Csehszlovákiával — márpedig Ota Sik, a csehszlovák kormány el­­nökhelyettese ténylegesen erre orientálódott kritikájában —, ez sok nehézséget okozna a csehszlovák népgazdaságnak. Az SZKP állandóan tökéletesíti a párt- és államépítés stílusát, formáját és módszereit —, hangoztatja a Pravda. — Más szocialista or­szágokban is folyik ez a munka, éspedig nyu­godtan, a szocialista rendszer alapjaiból ki­indulva. Sajnos, más alapon folyt a vita a gazdasá­gi reform kérdéseiről Csehszlovákiában. E vita középpontjában egyrészt a szocialista gazda­ság egész megelőző fejlődésének durva kriti­kája, másrészt az a javaslat állt, hogy a terv­­szerűséget fel kell váltani spontán piaci vi­szonyokkal és tág teret kell engedni a magán­tőke tevékenységének. Csehszlovákiában a re­vizionista és ellenforradalmi elemek láthatóan arra használták ki a gazdasági vitát, hogy az ország gazdaságát a kapitalizmus útjára te­reljék. Egyes csehszlovák vezetők megkezdték az ország számos fontos külpolitikai tételének, s a Varsói Szerződésből és a Szovjetunióval kö­tött kétoldali szerződésből eredő kötelezettsé­geinek felülvizsgálását. Csehszlovákia külpolitikájának, mindenek­előtt európai politikájának bizonyos tenden­ciái komoly aggodalmakat keltenek. Ezek a tendenciák eléggé kifejezetten nyilvánultak meg többek között Hájek külügyminiszter nyi­latkozataiban. Bizonyos kísérletek történtek arra, hogy csapást mérjenek a Varsói Szerződésre, így például Václav Prchlik, a CSKP Központi Bi­zottságának felelős képviselője nyilvánosan síkraszállt a Varsói Szerződés struktúrájának felülvizsgálásáért, s árnyékot vetett a politikai tanácskozó testület tevékenységére. Azt lehe­tett volna várni, a CSKP Központi Bizottságá­nak vezetősége elítéli az ilyen cselekményeket, de ez nem történt meg. Megengedhetetlen, hogy rést üssenek a Varsói Szerződésen. Az ilyen irányvonal el­lentétes a Varsói Szerződéshez tartozó összes ország létérdekeivel, beleértve Csehszlovákiát. A Pravda megállapítja, hogy csehszlovák oldalról az ország nyugati határai ténylegesen nyitva vannak. Az a helyzet alakult ki, hogy a nyugati országokból özönlöttek az imperia­lista hírszerző szolgálatok diverzánsai és ké­mei Csehszlovákiába. Az imperialista ügynö­köknek lehetőségük nyílt arra, hogy titokban fegyvert juttassanak el csehszlovák területre. A csehszlovák vezetőknek tudomásuk van arról, hogy Nyugat-Németország nem ismeri el az Európában meghúzott határokat, válto­zatlanul el akarja ismertetni jogát „vala­mennyi német” képviseletére, továbbra is igényt tart Nyugat-Berlinre, s emellett az NSZK kormánya mind a mai napig sem jelen­tette ki, hogy teljesen lemond a nukleáris fegyver megszerzéséről, nem nyilatkoztatta ki, hogy a müncheni szerződés kezdettől fogva érvénytelen. Ennek ellenére Csehszlovákiában voltak olyan megnyilvánulások, amelyeknek célja a Nyugat-Németországhoz való közele­dés, az NSZK-val való kapcsolatok erősítése volt. Végül­­ a kormány nevében hivatalosan kinyilatkoztatták, hogy Csehszlovákia európai politikáját sok tekintetben helyzetének kell meghatároznia, annak, hogy Csehszlovákia a Szovjetunió és Nyugat-Németország között te­rül el. Ez a hozzáállás, amelyből teljesen hiány­zik az osztálytartalom, ellentétes minden tör­ténelmi tapasztalattal, s nem felel meg a szo­cialista országok, köztük Csehszlovákia bizton­sági érdekeinek — hangoztatja a Pravda. Figyelmet érdemelnek azok a tények, ame­lyek a Varsói Szerződéshez tartozó országok csehszlovák területen nemrég megtartott törzskari gyakorlatával kapcsolatban azt mu­tatták, hogy Csehszlovákia megengedhetetlen magatartást tanúsít a Varsói Szerződésből származó kötelezettségei iránt. A szocialista­­ellenes és a jobboldali erők a szovjet katonai alakulatok ottani tartózkodását Csehszlovákia megszállásaként tüntették fel, így csak olyan fél járhat el, amely semmi­be veszi a szövetségesi kötelezettségeket. A Varsói Szerződés részvevői kénytelenek voltak levonni ebből a megfelelő következtetéseket. A barátságtalan szovjetellenes kampány su­galmazói nem tudják elfeledtetni azt az igaz­ságot, hogy Csehszlovákia függetlenségét és szuverenitását csak mint szocialista ország, mint a szocialista közösség tagja őrizheti meg. Csehszlovákiában lényegében véve kiala­kult egy politikai ellenzék, amely céljának tar­totta a kapitalista rendszer visszaállítását —, folytatja a Pravda. — így például a Néppárt és a Szocialista Párt vezetősége arról beszélt, hogy ki kell szorítani a kommunista pártot a hatalomból. Megkezdte működését s a Csehszlo­vák Kommunista Párt ellen tevékenykedett a Szociáldemokrata Párt. Nyílt ellenforradal­már szervezetet jelentett a „231-es Klub” amelynek élén a régi fasiszta Brodsky, a volt burzsoá tábornok, Palecek továbbá Rambou­­cek és Cech állt, akiket annak idején egy im­perialista kémszolgálat ügynökeiként kémke­désért elítéltek. A csehszlovákiai szocialista­ellenes szervezetek a legszélesebb körű kap­csolatokat tartották fenn a külföldi emigrá­­ciós ellenforradalmi központokkal, külföldi burzsoá pártokkal és körökkel. Szó volt egy nyílt ellenforradalmi állam­csíny-kísérletről. Az ellenforradalom csendben, fegyveres konfliktus nélkül igyekezett hatalomra kerül­ni, de szem előtt tartott más lehetőségeket is. Az elrejtett fegyverek leleplezésének ismert ténye arról tanúskodik, hogy a reakció nem zárta ki a szocializmus híveivel való fegyveres összetűzés lehetőségét. „Külföldi Katonák Szövetsége” néven létrejött a volt benesi had­sereg tisztjeinek szövetsége. Csehszlovákia ha­tárain túl, közvetlen közelében ellenforradal­márok nagy csoportjai gyülekeztek és egye­sültek; egyesek közülük behatoltak Csehszlo­vákiába, fegyver is volt náluk. A Csehszlovákiában történt ellenforra­dalmár, szocialistaellenes megnyilvánulások elemzése meggyőzően bizonyítja, hogy e je­lenségek nem ösztönösek, hanem rendkívül szervezettek voltak. Az ellenforradalmi célok megvalósítására törekvő emberek kapcsolatban álltak kül­földi kémszolgálatokkal, külföldi impe­rialista körökkel. Az ellenforradalmi erők egyes szervezői mindamellett az utóbbi időkig igyekeztek a háttérben maradni. A jobboldali erőknek megvoltak az embereik a Csehszlovák Kommunista Párt vezető szer­veiben, jól voltak értesülve e szervek tevé­kenységéről. A szocialista országok kommunista- és munkáspártjai mindent megtettek a csehszlo­vák kommunisták, a csehszlovák dolgozók támogatására, az események veszedelmes for­dulatának megakadályozására. Az égcser­­nyői találkozón és a pozsonyi tanácskozáson a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának képviselői megígérték, hogy megteszik a halaszthatatlan, konkrét intéz­kedéseket a helyzet stabilizálására, a szocia­lista vívmányok megszilárdítására és meg­védésére. Ámde Csehszlovákia vezető szer­vei az ágcsernyői találkozó és a pozsonyi ta­nácskozás után nem tettek semmit az ellen­­forradalom visszaverésére, a jobboldali, szo­cialistaellenes erők viszont még jobban fo­kozták tevékenységüket. Az ágcsernyői találkozón kitűnt, hogy el­határolódnak az erők a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizottságának elnöksé­gében. Amíg az elnökség tagjainak kisebbsé­ge Alexander Dubcek vezetésével nyílt jobb­oldali opportunista álláspont alapján lépett fel, a többség elvi vonalra helyezkedett és ki­jelentette, hogy határozott harcra van szükség a reakciós, antiszocialista erők ellen, a reak­ció megtűrése ellen. Csakhogy a Csehszlovák Kommunista Párt és a csehszlovák kormány vezetőségének jobb­oldali revíziós elemei meghiúsították, hogy vég­rehajtsák az Ágcsernyőn és Pozsonyban létre­jött megállapodást, amely szerint meg kell védelmezni a szocializmus állásait Csehszlo­vákiában, harcolni kell az antiszocialista erők ellen, vissza kell verni az imperializmus pró­bálkozásait. Ezek az emberek álcázás céljából azt hangoztatták, hogy a szocializmus meg­védésére törekszenek, ténylegesen azonban csak időt akartak nyerni és az ellenforrada­lom malmára hajtották a vizet. Hitszegő, áruló eljárásuk következtében tényleges ve­szélybe kerültek a szocialista vívmányok Csehszlovákiában. Csehszlovákia politikai életének színterére lépett a reakció derékhada. Nemcsak a szocialista demokráciának az az útja került veszélybe, amelyre Csehszlo­vákia népe januárban lépett, hanem a szo­cializmusnak az alapjai, a köztársaság is. A szocialista országok számára teljesen el­­fogadhatatalan légkör alakult ki. Ebben a helyzetben cselekedni kellett, mégpedig cél­tudatosan és határozottan, nem vesztegetve az időt. Ezért határozta el a Szovjetunió, és több más szocialista állam, hogy teljesíti a cseh­szlovák párt- és állami személyiségek kérését, hogy a testvéri csehszlovák népnek nyújtsa­­nak haladéktalan segítséget, beleértve a fegy­veres segítséget is. .... “­Mr '''i, Jmti> A szocializmus védelme fontos internacionalista kötelesség A Pravda cikke

Next