Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-11 / 210. szám

1 BOGOTA­ ­ Súlyos ütközet zajlott le hétfőn Kolumbia keleti ré­szén a venezuelai határ men­tén a nemzeti felszabadító hadsereg tagjai és a kor­mánycsapatok között. Az Al Tiempo című lap jelentése szerint tíz gerilla és négy pa­raszt életét vesztette. . QUITO t Visszaérkezett kedden Qui­­tóba az az ecuadori katonai szállító repülőgép, amelyet a múlt hét szombatján kény­szerítettek Kubába. A gép el­rablását végrehajtó 12 fiatal Kubában maradt. MEXIKÓVÁROS j Több mint százötvenezren váltak hajléktalanná és har­mincöten fulladtak vízbe Me­xikó déli részén, ahol a tér­ség történetében rekord men­­­nyiségű csapadék hullott és kiáradtak a folyók. WASHINGTON Az Egyesült Államokban kedden az Apollo–11 Hold­repülésének tiszteletére légi­posta bélyegeket bocsátottak ki. A bélyegét azzal a fes­tékkel készítették, amelyet az űrhajósok magukkal vittek útjukra. A vörös, fehér, kék és barna, 10 centes bélyegen Neil Armstrong látható, amint a Holdra lép. A bélyeg felirata „Az első ember a Holdon”. INDIANAPOLIS Megállapítást nyert, hogy mi okozta az Indianapolistól 20 kilométernyire kedden be­következett repülőgép-sze­rencsétlenséget. Az Alleghe­ny légitársaság Cincinnatiból Indianapolisba tartó DC–9 típusú repülőgépébe beleüt­között egy egymotoros gya­korló repülőgép, amely a kö­zeli Mccordsville-ből szállt fel, tapasztalatlan fiatal piló­tával. A szerencsétlenségnek 82 halálos áldozata van. DAMASZKUSZ A Szíriai Arab Köztársa­ság a folyó év első hét hó­napjában összesen 497 436 000 szíriai font értékben expor­tált, s ugyanakkor az import értéke 826 354 000 szíriai font volt, s így az elmúlt év azo­nos időszakához viszonyítva az export 34 százalékkal, az import pedig 24 százalékkal emelkedett. DIETZENBACH A British Leyland Motor Corpaoration Limited, a frankfurti autókiállításon gáz­turbina-meghajtású 38 ton­nás nyergesvontatót mutatott be. A nyergesvontató hajtó­műve, amely könnyebben jár, mint bármely más hasonló típusú dugattyús motor, 350 —400 lóerős teljesítményű. TOKIÓ Az Egyesült Államokból megérkezett a tokiói nemzet­közi repülőtérre a Japánban forgalomba állítandó első mi­ni légibusz. Az All Nippon Airways (ANA) által a Pacific South­west Airlines (PSA) légitár­saságtól bérelt „Boeing— 727 200” típusú repülőgép 165 utas szállítására alkal­mas. T ílm­idsz a six KAM ellen Szuezi-csatornán és támadást hajtottak végre az EAK területe ellen. Képünkön: az agTC&sziós cselekmény egyik részvevő katonája egyiptomi radarállomásra ad le sorozatokat. (Telefotó: — AP—MTI—KS) Közel-Kelet Dajan újabb fenyegetődzései Az egyiptomi légvédelem három izraeli repülőgépet semmisített meg kedden dél­után, amikor izraeli erők megkísérelték hogy partra szálljanak a szuezi-öböl part­ján — közölte egy egyiptomi katonai szóvivő. Az izraeliek akciójukat erős légifedezet kíséretében próbálták meg végrehajtani, azonban súlyos veszteségek után visszavonu­lásra kényszerültek. Az egyiptomi tüzérség két iz­raeli vízijárművet elsüllyesz­tett. A szóvivő erélyesen cá­folta azt az­ izraeli állítást, mely szerint" a támadóknak sikerült volna tankokat part­ra szállítaniuk egyiptomi te­­rületein. Kairóban, amely mindös­­sze 128 kilométernyire fek­szik az izraeli támadás szín­terétől, nyugalom van. A szerda reggeli kairói lapok hangsúlyozzák, hogy az iz­raeli nyilatkozatok és a nyu­gati sajtó szándékosan eltú­lozza az izraeli támadás je­lentőségét. Az Al Ahram megállapítja, hogy szó sem volt „invázióról” — az ame­rikai CBS rádiótársaság tu­dósítója ugyanis ezt a meg­határozást röpítette világgá az izraeli egységek akciójá­ról adott első jelentésében — maguk az izraeliek is el­ismerték, hogy csupán „raj­taütésszerű támadást” haj­tottak végre. TEL AVIV­ Dajan izraeli hadügymi­niszter, rendkívül magabiz­tos hangú televíziós nyilat­kozatában azt állította, hogy az izraeli egységek támadá­sa 100—150 egyiptomi kato­na halálát és jelentős anyagi károkat okozott. Mint mondotta, vélemé­nye szerint a keddi akció nem hozta közelebb a közel­­keleti háború lehetőségét, no­ha arra sem lehet számítani, hogy a tűzszünet a továb­biakban tartósnak bizonyul. •A hadügyminiszter „további súlyos csapásokkal” fenye­gette meg Egyiptomot* Dokumentumok a kínai provokációkról Júniustól augusztus köze­péig kínai részről 488 alka­lommal sértették­ meg szánt­­szándékkal a szovjet állam­határokat és provokálták fegyveres összetűzéseket ös­­­szesen több mint két és fél ezer kínai állampolgár rész­vételével. A kínai határsértők kiűzése során különféle dokumen­­tumanyagok jutottak a szov­jet határőrök birtokába, amellyel­ bizonyítják, hogy a határprovokációik konkrélt tervek­ alapján mennek vég­be. A Goldinszkij-szigeten jú­lius 8-án végrehajtott ellen­séges támadáskor egy szovjet folyamőrt megöltek, hármat pedig megsebesítettek. A ta­lált bizonyítékokból kiderült, hogy a kínai provokátorok feladata a szovjet folyamha­józási dolgozók foglyul ejtése, vagy elpusztítása volt. Mielőtt a volt vörösgár­dista katonákat a határra vezényelték, a maoisták ala­posan megdolgozzák, sovi­niszta métellyel mérgezik meg őket. A zsákmányolt okmányok­ból azonban az is kiderült, hogy a fegyveres támadás résztvevői között olyanok is voltak, akiknek kételyeik vannak Mao szovjetellenes kalandorpolitikájával kap­­­­­solatban. Augusztus 13-án a kínai provokátorokat Zsalanaskol térségében kikergették a szovjet területről. A harcme­­zőn fegyvereik mellett egyes okmányokat és tárgyakat is hagytak, köztük exponált filmmel töltött felvevőgépe­ket is. Ezek a­z anyagok is arról tanúskodnak, hogy a kínai hatóságok jó előre és alaposan előkészítették a provokációkat. (MTI) P­ORTICIENTES UNK A Hungária Kupa vízilabdatorna második napja Szerdán délután ismét mintegy 5 ezer néző előtt játszották le a Hungária Ku­pa vízilabdatorna mérkő­zéseit. SZOVJETUNIÓ—­­ MAGYARORSZÁG 7:7 (1:1, 2:2, 1:2, 3:2) Góldobók: Oszipov (3), Sid­­lovszki (2), Dreval és Skok, illetve Kárpáti dr. (2), Bod­nár dr. (2), Katona (2) és Szívós. CA69. szeptember a„ csütörtök A második mérkőzésen: JUGOSZLÁVIA— HOLLANDIA 9:7 (2:1, 2:1, 3:2, 2:3) Vezette: Manguillot (spa­nyol). Góldobók: Marovics (4), Jankovics, Belamarics, Bonacsics és Poljak, illetve Wouda (2), Jansen, Bongers, Parrel, Veer és Reedik. A harmadik mérkőzésen: Olaszország—NDK 5:4 (1:1, 1:0, 2:2, 1:1) Vezette: Dirnweber (oszt­rák). . Góldobók:­­ Pizzo (2), Ma­­gistris (2), Castalini, illetve Herzog (2), Schüler (2). I »Lóugrás és „Zöld expressz MOSZKVA: Havel József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: A szovjet közvélemény fo­kozott figyelemmel követi a NATO szeptemberi, gyanú­san megszaporodó militarista akcióit; a szeptember­ 8-tól 12-ig Nyugat-Németország­­ban „Lóugrás” fedőnévvel tervezett nyugatnémet—ame­rikai hadgyakorlatokat, majd ennek befejeztével a szeptem­ber 13-án Dániában öt NA­­TO-ország részvételével in­duló „Zöld expressz” manő­vereket.­­ Mint a szovjet kommentá­torok aláhúzzák: nemcsak a gyakorlaton részt vevő kato­nák és harci eszközök töme­ge szembetűnő, hanem­­— a „Lóugrás” esetében — az is, hogy a manőverekre a NDK határának közvetlen közelé­ben kerül sor. A kihívó ak­ciók elsődleges célja az euró­pai feszültség élezése, s eb­ben Bonné és Washingtoné a főszerep. Az Egyesült Álla­mok és az NSZK *— hívja fel a figyelmet a kedd esti Iz­vesztyija — mindent meg­tesznek annak­ érdekében, hogy fejtetőre „állított logi­kával a háborús hangulat ál­taluk keltett szításával „bi­zonyítsák be a NATO létjo­gosultságát”. A Za Rubezsom szovjet hetilap utal egy másik szem­pontra is. A bonni vezető kö­rök a hadgyakorlatok hideg­­háborús légkörét választási manővereik szolgálatába kí­vánják állítani. Helytelen lenne azt mon­dani, hogy a NATO lázas te­vékenysége riadalmat kelt a szovjet közvéleményben. Mint az Izvesztyija kommen­tárja hangsúlyozza: az atlan­ti stratégáknak nem szabad megfeledkezniök arról, hogy semmiféle harci „lóugrás” sem képes megfélemlíteni a szocialista országokat. Min­denesetre a háborús kalan­dorpolitika csak még inkább időszerűvé teszi a szocialista államoknak a Budapesti Fel­hívásban foglalt programját, amely előirányozza földré­­szünk biztonsága szilárd ga­ranciáinak megteremtését, az összeurópai együttműködés fejlesztését — húzza alá a szovjet kormány lapja. (MTI)* f& Szlovák S € 5 ® elnökségi ü­lése POZSONY: Ladovsky­­ elsőtitkár elnök­letével kedden ülést tartott a Szlovák KP Központi Bi­zottságának elnöksége. Ezen megvitatták azokat az okmá­nyokat, amelyeket a központi bizottság plénuma és elnök­sége 1968. június 18-án­, il­letve augusztusban fogadott el. Megállapították, hogy az említett okmányok bizonyos helytelen politikai állásfog­­­­­lalásokat tartalmaznak, ame­lyek ellent mondanak a Szlovák KP rendkívüli kongresszusán * elfogadott irányvonalak*, valamint a CSKP központi bizottsága 1968 novemberi és 1969 má­jusi plénumán elfogadott ha­tározatoknak. Mivel a szóban forgó állás­­foglalások ellentmondanak a párt jelenlegi ismereteinek azokról a tényezőkről, ame­lyek a szövetséges csapatok bevonulásához­ vezettek, a Szlovák KP központi­­ bizott­ságának elnöksége elhatá­rozta, hogy érvényteleníti 1968. augusztus 21-én, 22-én és 23-án elfogadott határozat­­ait (MTI) Halálra ítélték 191 boy­a gyilkosát NAIROBI A kenyai legfelsőbb bíró­ság Isaac Jenga Njoroge 34 éves kikuju törzsbeli férfit, Tom Mbolya kenyai gazda­ságügyi miniszter gyilkosát kötél általi halálra ítélte. Mboyát július 5-én gyilkol­ták meg. Az elítélt mindvégig ta­gadta bűnösségét, ártatlansá­gát azonban — az ítélet meg­állapítása szerint — nem tudta meggyőzően bizonyíta­ni. Njoroge 14 napon belül fellebbezhet a kelet-afrikai fellebbviteli bírósághoz. Atomerőmű épül Finnországban HELSINKI A Szovjetunió és Finnor­szág között kedden Helsinki­ben megállapodás jött létre az első finnországi atomerő­mű felépítéséről a Szovjet­unió részvételével és műsza­ki közreműködésével. A megállapodást szovjet részről Sz. Szkacskov, a kül­földi gazdasági kapcsolatok állami bizottságának elnöke, finn részről pedig Vaino Les­­kien iparügyi miniszter írta alá. (TASZSZ) Meggyilkolták Guevara utódját LA PAZ La Pazban sajtóértekezle­ten jelentették be, hogy a rendőrséggel vívott harcban életét vesztette Guido „Inti” Péredo, Che Guevara egyik helyettese, aki a korábban meggyilkolt bolíviai parti­zánvezér utódja lett. A sajtóértekezletet megelő­zően közölték, hogy a rend­őrség La Pazban rajtaütött a nemzeti felszabadító hadse­reg egyik szálláshelyén és a tűzharcban elesett egy sze­mély, kettő pedig súlyosan megsebesült. Peredo azonos­ságát később állapították meg, ekkor azonban már a hivatalos­ verzió szerint úgy vesztette életét, hogy kezé­ben felrobbant a rendőrök­nek szánt gránát. A bolíviai fegyveres erők főparancsnoka kedden beje­lentette, hogy a hadsereg egységei őrjáratokat fognak tartani Bolívia valamennyi városában az éjjeli órákban, tekintettel az utóbbi időkben jelentősen fokozódó gerilla­akciókra. Újabb Dé amerikai emberrablás Alig zárult le az Egyesült Államok brazíliai nagyköve­tének ügye, ezúttal Monte­­video-ból jelentettek újabb emberrablást. Az olasz szár­mazású Caetano Pellegrini ,Gianpietro gazdag ban­kárt és újságtulajdonost ra­bolták el a feltételezések szerint gerillák. Akciójuk célja és váltságdíjkövetelés még nem ismeretes. (Telefoto: — AP—MTI—* KS) - -------­ WEHNER FELTŰNŐ AJÁNLATA KÉT JAVASLAT NIXON ELŐTT KIVONULÁS VAGY IDŐHÚZÁS KÉT ÉS FÉL HÉTTEl a választások előtt, alighanem elsősorban taktikai jelentőségűnek kell­ értékelni Herbert Wehner nyugatnémet össznémetügyi miniszter, a szociál­demokrata párt helyettes vezetőjének most megjelent cik­két. Írásának új motívuma: kijelenti, hogy kész „minisz­teri szinten” tárgyalásokat folytatni az NDK-val, ,felné­met” kérdésekről. Azt állítja, hogy ezzel a javaslattal „az NSZK a lehető legmesszebbre ment”. Kétségtelen, hogy felelős bonni vezető politikustól ilyen javaslat még nem hangzott el. Csakhogy: kérdés, mi­niszter lesz-e még Wehner szeptember 28-a, a választások után, nem válik-e ki az SPD a kormánykoalícióból? S hát nem, ha Wehner marad is a kormányban, kérdés: megis­­métli-e továbbra is ezt az ajánlatát, s egyáltalán: el tud­ja-e fogadtatni a valószínűleg ismét csak többséget alkotó kereszténydemokratákkal? Lévén az egész nyugatnémet politika, épp a választások miatt, jelenleg ennyire labilis, ha figyelmet szentelünk is Wehner ajánlatának, igazán komolyan még nem vehetjük, egyelőre inkább taktikai je­lentősége lehet. Hiszen Nyugat-Németországban egyre töb­ben vannak, akik az NDK-val való kiegyezés, a keletné­met állam elismerése mellett foglalnak állást, s Wehner valószínűleg ezeknek a tömegeknek a szavazatát kívánja megnyerni pártja számára ezzel a javaslatával. VÉGET ÉRT NIXON kaliforniai szabadsága és pén­tekre már nagyszabású tanácskozásra hívta össze tanács­­­adóit. Elsősorban a vietnami háborúról lesz szó. Két ja­vaslat is fekszik az elnök előtt: a kormány külpolitikai szakembereitől származik az egyik, amely az amerikai csapatok vietnami kivonulásának meggyorsítását ajánlja. A szenátus keddi ülésén is több törvényhozó azt támo­gatta s javasolta, hogy­ a kormány tegyen határozott lépé­seket a vietnami béke megvalósítására. Mindenekelőtt hosszabbítsa meg a tűzszünetet, még akkor is, ha a Thieu­­rezsim ezt ellenzi. A másik, a magas rangú katonáktól származó javaslat viszont cs­ak igen lassú visszavonulást irányoz elő: még 1971-re is negyedmillió amerikai katonát akar látni Vietnamban. Nixon már régóta halasztgatja a kivonulással kapcsolatos döntését, elképzelhető, hogy most pénteki tanácskozás után is folyatja az időhúzást.

Next