Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
t Jó üzlet síró Madonnákkal A „síró Madonnák” olasz specialitás — írta egyszer Roger Peyrefitte francia író. Egyetlen más országban sem használják ki azonban olyan gátlástalanul a csodákba vetett hitet és a vlária-kultuszt, mint Olaszországban. Assisiben nemrégiben két férfit ítélték el, akik egyszerű vízvezetéki vizet töltöttek kis üvegekbe és csodatevő könnyként adták el. A város szélén álló egyik elhagyott templomban állítólag az egyik Madonna-szobor sírni kezdett. Hamarosan zarándokok ezrei özönlöttek isten házához és a két fiatalember rendet alapított, amelyet „ad experimentum” még az assisi püspök is elismert. A szicíliai Siracusa város templomkerületének látogatói is mérgelődni fognak egy csúf, szürke betonépítmény láttán. Az ötvenes években volt itt egy síró Madonna. A hívők özöne azonban olyan nagy volt, hogy a kicsiny kápolna helyére óriási csarnokot építettek a szobor fölé. A könnvekkel átitatott vattacsomók kitűnő piacra leltek és még az Egyesült Államokban és Latin- Amerikában is eladták őket. A templom ma üres. A „Madonna del cimento” könnyei elapadtak. Rómában van egy Máriakép, amely a legenda szerint, 1527-ben olyan hevesen kezdett könyezni, hogy még ma is a könnyek Madonnájának tisztelik. Amikor 1796-ban a francia csapatok elfoglalták a pápai államot, állítólag 29 Madonna kezdett sírni, ingatta a fejét, vagy lehunyta a szemét. A francia csapatokra azonban mindez nem nagy hatást gyakorolt. AKARSZ MÉG EGY PUSZIT?.., ^ői UiLÓUZőUláLat Lakáslopás Firenzében egy csinos gépkocsivezetőnő elveszti uralmát a kormány felett, előbb összetöri a kocsi orrát, majd az oldalát. Csakhamar hatalmas tömeg állja körül a szerencsétlenül járt kocsit. Megérkezik egy rendőr, utat csinál magának és megkérdezi a gépkocsi vezetőjét: — Mi történik itt? !— Semmi! — mondja mosolyogva a csinos nő. — Furcsa, hogy az emberek azonnal összeverődnek, ha új kocsimárkával találkoznak! Hogy töltötted a hétvégét a víkendházadban? — Remekül! — Az autósztrádán hazafelé már nem volt olyan kellemes, igaz? — Tizenöt kilométerrel a város előtt kezdett romlani a helyzet. Akkor kezdtem negyvennel haladni. — Óránként negyven kilométeres sebességgel? — Nem, negyven percenként egy kilométeres sebességgel. A közismerten szerény Albert Einstein, a relativitás elméletéről szólva egy napon így fogalmazott: — Az az elmélet, amelynek szerencsés vagyok nevét viselni... Vannak nők, akik nem akarnak egyszerre több férfit kínozni — mondta Oscar Wilde —, ezért csak egyetlen ember ellen acsarkodnak. Ők az úgynevezett hűséges asszonyok. A nő olyan, mint az árnyékod: ha menekülsz előle, fut utánad. Ha el akarod érni, menekül. (Régi thaiföldi mondás). Egy Rómából vidékre költözött lány levelet ír az anyjának: „.. Háromszor voltam szórakozni Giorgioval és minthogy három ruhám van, minden este mást vettem fel. Most azonban bajban vagyok, mert jövő hétre Giorgo meghívott színházba. Negyedik ruhám pedig nincs. Küldenél egy kis pénzt?” Az anya válasza: „Szerezz új fiút és kezd elölről a ruhatáradat!” — Tudod, hogy Mario és Anna kibékültek? — Igen, de nem lesz hosszú életű a nyugalom. — Miért? — Mert két hét múlva lesz az esküvőjük. — Senki sem mondta még neked, hogy hasonlítasz Belmondóra ? — Nem. — És tudod, hogy igazuk van? Novák panaszkodik: — Tegnap a tombolán nyertem egy üveg konyakot, egy kötözött sonkát és ezer darab cigarettát. Ilyen pechem is csak nekem lehet... — Ezt nevezi ön pechnek? — Hát persze. Antialkoholista vagyok, vegetáriánus és nem dohányzom ... Két horgász beszélget: — A dolog úgy fest, mintha a halak is akkor mennének szabadságra, amikor mi! Két londoni cselédlány tapasztalatcserét folytat: — A legdühítőbb az, hogy reggeltől estig azt kell hajtogatnom: „Igenis, nagyságos asszony, természetesen, nagyságos asszony ...” — Én viszont azt hajtogatom napestig: „Nem, nagyságos úr, ki van zárva, nagyságos úr, semmi esetre sem ...” Kezdő fiatal író érdeklődik a szerkesztőnél: — Elolvasta már a novellát, amit beküldtem önnek? — Elolvastam. De még akkor, amikor ön a világon sem volt. — Pincér, esik még eső? — Bocsánat, nem az asztalom! az en Az amerikai Wisconsin állambeli Neenah városban egy üres lakóház tulajdonosa kettős zárakat szereltetett az ajtókra, hogy elriassza a betörőket. Mindez azonban hiábavaló volt. Egy napon négy férfi jelent meg egy teherautóval,, s az egész előre gyártott házat egy daru segítségével az autóra emelte, majd elhajtott. AAAAAAAA^WVWVWVVVVAAA/VVWVWVVAAAAWWWWVVVVVA VWWWVAAAA^ Miért kilencven szám között válogathatnak a lottózók ? Sokan és sokszor feltették már a kérdést, hogy miért éppen 90 szám közül kell kiválasztaniuk a lottózóknak az öt nyertes számot? Miért nem száz, vagy ötven közül? Miért épp öt számmal kell próbálkozniuk? A kérdések megválaszolásához a szerencsejátékok „történelemkönyvében” több, mint 350 évet kell visszalapozni. A lottó bölcsője ugyanis Genovában ringott, méghozzá a feljegyzések szerint az 1620-as években. Ebben az időben a város öt tanácstagi helyére alkalmakként összesen 90 polgár pályázhatott. Hogy közülük ki legyen végül is az öt szerencsés, azt Fortunára bízták. A 90 nevet különkülön papírlapokra írták föl, s egyszerű sorshúzással döntöttek alighanem azért, hogy a személyes kiválasztás felelősségét áthárítsák a szeszélyes istenasszonyra. A sorshúzást minden alkalommal nagy érdeklődés kísérte, olyannyira, hogy a genovaiak közül sokan előre fogadásokat kötöttek, ki lesz az öt új tanácstag. A fellobbant játékszenvedély szinte tálcán kínálta az ötletet: tanácstagoktól függetlenül is rendezzék meg időről időre a „sorshúzást”. A 90 nevet 1—90-ig terjedő számokkal helyettesítették, s ez a játékforma végérvényesen polgárjogot nyert. A lottó magyarországi históriája jóval később, a XVIII. század közepe táján kezdődött. A feljegyzések tanúsága szerint az első ünnepélyes húzás színhelye Müller János városi nótárius tabáni háza volt. Később mintegy négy évtizeden át a híres budai Hét Választófejedelem Vendégfogadójában rendezték a húzásokat. Bezzeg manapság — Anyának érzem, ó Adám, magam — mondta Éva Ádámnak, s miután abban az időben nem találták még fel azt a bizottságot, amely manapság afelől dönt, hogy csak hiszi Éva, hogy anya, vagy az is lesz, Ádám biztos lehetett a dolga felől: megszületett az anyák napja. Abban az időben persze az anyák napja, csak az anya napja volt. Hiszen, ha hinni lehet a bibliának, s ki meri kétségbe vonni egy szocialista országban a biblia igazságát, nos, szóval, annak idején csak egy nő volt a világon, Éva, csak ő volt az anya, s így teljesen értelmetlen dolog lett volna többes számban, anyák napjáról szólni. Legfeljebb Éva anyánknak voltak napjai. Abban az időben nem ünnepelték meg Évát anyasága miatt, hiszen nem voltak akkor még olyan intézmények sem, amelyek kifundálhatták volna, hogyan lehet nyolcvanezer szükséglesi intézkedés helyett 5 egyetlennel, az anyák napja feltalálásával l elintézni minden 5 anyai gondot. Abban az időben, ha már Ádám tudomásul vette, hogy Éva anya lesz —, s abban az időben holt biztos lehetett, hogy tőle lett anya, amelyhez antropológiai vizsgálat sem kellett —, nos, tehát, ha tudomásul vette, akkor vállalta is az apaságot. Nem úgy, hogy születendő gyermekét elvállalta, hanem a pelenkamosást is vállalta. A takarítás egy részét is. A bevásárlást is. Mert híveim, lapozzátok csak fel a bibliát, ott van benne, hogyan ment le tíz deka liptói túróért és fél kiló kenyérért a sarokra Adám, s ha ezt megtettétek, bizony mondom néktek, azt is ott olvashatjátok majd, hogy közösen nevelték rakoncátlan gyermekeiket is. Igaz, akkor még nem volt anyák napja! Éva is csak intett egy almafa felé és Ádám annak ellenére ugrott, mert tudta, , hogy Paradicsom ide, Paradicsom oda, ha Évának almára van gusztusa, amikor anyának érzi magát, nincs az az isten, aki visszatarthatná tőle, hogy igenis megkapja azt az almát. A születendő gyermek érdekében is. Éva intett és néhány pillanat múlva már unottan dobta el a csutkát! Igaz, akkor még nem volt anyák napja! — Anyának érzem, ó Adám magam! — Biztos ez, Éva? — Ne hülyéskedj, Adi, hogy a fenébe ne lenne biztos. Nő vagyok, csak tudom. Anya vagyok és punktum. Te pedig apa leszel, az biztos ... — Nagyon örülök ! — mondta erre Adám, mert tényleg őrült a hímek, és köz .ölte is Luciferrel > meg az Ürral is, s hogy ezek után füt tyül minden baran- > golásra az űrben, fittyet hány a római és az egyiptomi színeknek, még színházba se jár most egy ideig, mert ezen túl csak küzdeni fog s és bízva bízni, mert neki is van mit ten siie Éva kijelentésevel kapcsolatban. S Tudja, mi az emberi kötelessége. Így mondta Adám! Igaz, akkor még nem volt anyák napja. Csak egy anyának voltak napi jói. Mindennapos napjai! Szegény Éva! Jellemző azokra a bibliai állapotokra, hogy Adám ugyanott állt mellette jóban, rosszban, de megünnepelni senkinek sem jutott eszébe Évát azért, hogy ő anya. Bezzeg manapság.... Egy egész teljes nap, huszonnégy óra 1 az anyáké. Bizony! '■ A 365-ből. Ha nincs '■ szökőév. (egri) „Ankét a mobilizmusról..."(?!) Egy tájékoztatásból idézzük: a címben olvasható nyelvi formát. Benne elsősorban a mobilizmus szó használata nem tetszik. Valószínűleg az ankét vitavezetője felelős e bizonytalan használati értékű idegen szóért s a feleslegesen fontoskodó, elhivatalosított, elszakszerűsített fogalmazásért. Figyeljük meg az alábbi mondatokat: „Az életszínvonal emelkedésével együtt jár a mobilizmus". Egyszerűbben, érthetően: Megszaporodott az autók száma. Ezt a gondolatot és tényt is így fogalmazták meg feleslegesen hivataloskodva: „Az autók nagy tömegű belépése (?) társadalompolitikai rangra emeli ezt a problémát”. Egyáltalában nem."...gazdaságos ez a nyelvi formálás: több a szó, mint a mondanivaló. Nemcsak meghökken az"* olvasó, hanem értetlenül áll, amikor ezt a mondatot olvassa : „Az öt éves közlekedéspolitikai koncepció az első olyan program, amely teljes ágazatot fog~át”. Idegmegterhelést jelent az olvasó számára a közlés folytatása is: „A gépjárműforgalom járulékos területe, az autózás infrastruktúrája (?) igényli az állandó társadalmi figyelmet. A társadalom serkentő hatása jól szolgálja az infrastruktúra fejlődését”. Megvalljuk őszintén, nem értjük, mit jelentenek ezek a mondatok. A nem értés azt is eredményezi, hogy semmi befolyásoló értéke nincs az idézett mondatoknak. De még nincs, vége meglepetésünknek és bosszúságunknak. A szóbanforgó ankétről írott tájékoztatás végén még ez a mondat is olvasható: „A heterogén (?), laza összetételű, de komplex üzemben, a közlekedésben egységes szemléletnek kell érvényesülnie”. (?) Ebben a vizenyős megfogalmazásban cél nélkül úszkálnak a heterogén, a komplex idegen szavak, de arról sem győzött meg bennünket e mondat megfogalmazója, hogy miért van egyáltalán szükség rájuk. A nevetségesség határát is súroló nyelvi formák meg arra figyelmeztetnek, hogy ma még büntetlenül lehet a lényeget ellényegtelenteni, az értelmes közlést el&elmetleniteni. Dr. Bakos József