Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-07 / 286. szám

1973. december 7., péntek­­ i­ap kél: 7.18, nyugszik: 15.53 órakor a Hold kél: 13.13, nyugszik: 4.01 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon AMBRUS nevű kedves olvasóinkat! Ambrus névben az „ambrózia” görög szó rejtőzik, viszont az idők során jelentésváltozáson ment­ ke­resztül; egykor annak összességét jelentette, melyet a halhatatlanok (görögül: ambrotoi), az élet gyönyö­rűségének véltek. Később a görög istenhit szétfoszlá­­sával a fogalmat „istenek eledelére” korlátozták. Száztíz évvel ezelőtt született Pietro Mascagni olasz zeneszerző és karmester. Szegény szülők gyer­mekeként csak mecénás támogatásával folytathatta zenei tanulmányait­­ a milánói konzervatóriumban. Így sem tudta azonban befejezni iskoláit: egy ván­­dortársulathoz szegődött, s karmesterként bebarangol­ta Olaszországot. Később Cerignolában telepedett le, ahol mint zongoratanár és a városi zenekar dirigense tengette életét. Itt írta meg a Parasztbecsület (Ca­valleria Rusticana), amellyel egy csapásra világhírne­vet szerzett. A Parasztbecsület első előadása 1890-ben volt Rónában; jellemző a magyar zenei élet élénksé­gére, hogy még ugyanennek az évnek decemberében bemutatták nálunk is. A zeneirodalom­­ nemsokára az új művészeti irányzat, a verizmus kiindulópontjának tekintette. Ez lényegében a naturalista színpadi és zenei ábrázolás olasz formája volt. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig; felhőátvonulások, több­­felé kisebb esővel, havasesővel, néhány helyen még hózáporral. A mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél pénteken megerősödik, helyenként viha­rossá fokozódik és északnyugatira fordul. A nagy hi­deg északkeleten is megszűnik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken, 1, 9 fok között. A tárgyalóteremből s Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a gyöngyöspatai feleséggyilkost Tátrai Tibor 41 éves gyöngyöspatai lakos ellen ed­dig 15 esetben folyt rendőri, vagy bírói eljárás, s vala­mennyi cselekményét az ivás motiválta. Bűncselekményei széles skálán mozogtak a lopástól a demokratikus ál­lamrend ellen elkövetett bűntettig. 1956-ban ember­ölés kísérletéért 3 évre ítél­ték. Feleségével 1952-ben kö­tött házasságot. Családja az­óta állandó rettegésben élt miatta. Az idén a felesége benyújtotta a válókeresetet a gyöngyösi járásbírósághoz. A nem­ jogerős ítéletben nemcsak a házasságot bon­tották föl, hanem a házat is az asszonynak ítélték oda. Tátrai ekkor döbbent rá, hogy változtatni kell élet­módján. Igyekezett a felesé­ge kedvében járni, el­vonó­kezelésnek vetette alá ma­tit, de az asszony kijelen­­t­­ttte, hogy szándéka végle­tes. Ez 1973. június 26-án este történt. A férfi kést vett elő, és dühében rátá­­m­adt a feleségére, s a me­nekülő asszonyt 15 késszú­­ással életveszélyesen meg­sebesítette, majd a még esz­méleténél levő nő nyakát el­vágta. Tomboló dühében meggyúj­totta a már halott a­sszony szeméremtestét is. T n.után gyógyszert szedett be, majd felment a padlás­ra, összeivott mindent, s előkészített egy kötelet is. Így talált rá a rendőrség. A bizonyítási eljárás so­rán különösebb megbánást nem tanúsított, s azzal vé­dekezett, hogy „nem emlék­szik semmire”. Dührohama (a tárgyalás alatt többször fakadt indulatos dühkitöré­sekre), nem volt olyan ma­gas fokú, hogy ne ismerte volna fel tettének társadal­mi veszélyességét. Az ügyész különös kegyetlenséggel el­követett emberöléssel vádol­ta Tátrait, s feltárva a bi­zonyítékokat, a halálbünte­tés kiszabását kérte. Az Eg­ri Megyei Bíróság büntető tanácsa első fokon az ügyé­­szi váddal megegyezően ál­lapította meg Tátrai Tibor bűnösségét, s ezért főbünte­tésül nem jogerősen —■ élet­fogytig tartó szabadságvesz­tésre ítélte, mellékbünteté­sül pedig 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A szabadságvesztést fegyház­­ban kell letöltenie. Az ítélet indoklásában a bíróság leszögezte, hogy a bizonyítási eljárás során enyhítő körülmény nem mu­tatkozott — még a vádlott apja is kénytelen volt a fia terhére nyilatkozni! — Sú­lyosbító körülményként ér­tékelték Tátrai büntetett elő­életét, iszákos, garázda élet­vitelét, s azt, hogy egy köz­­megbecsülésnek örvendő as­­­szonyt ölt meg, aki tisztes­­­­ségesen felnevelte a lányát, s aki több mint két évtize­den át tűrte az üldöztetést és bántalmazást. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője pedig eny­hítésért nyújtott be felleb­bezést, fc. g. A „Szocialista hazáért” kitüntetettek találkozója Gyöngyösön Azokat a személyeket, akik megkapták a „Szocia­lista hazáért” kitüntetést, a gyöngyösi járási pártbizott­ság évenként összehívja, hogy tájékoztassa őket a po­litikai és gazdasági kérdé­sekről, a járás eredményei­ről, terveiről , és személyes dolgaik felől is érdeklődje­nek. Ez a találkozó tegnap zaj­­lott le a pártbizottság vb­­termében, amelyen részt vett Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára is. Per­be« István, a járási pártbi­zottság első titkára körvona­lazta az adott helyzetet, ki­emelte a legfontosabb kér­déseket és a legjellemzőbb vonásokat. A kitüntetettek közül töb­ben is szót kértek, és kü­lönböző javaslatot fogalmaz­tak meg a politikai munka még eredményesebbé tételé­ért. A találkozó a Kékes étte­remben feltálalt közös ebéd­del ért véget. A sajtó m­unkatársait készSn­tették Csütörtökön délután Egerben, a pártszékház tanácskozótermében, a megyei párt­végrehajtó bizottság fogadást adott a magyar sajtó napja alkalmából. A megyei párt­­végrehaj­tó bizottság, valamint a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevében Oláh György, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság alsó titkára köszöntötte a Népújság munkatársait, újságírókat és szerkesztőket, valamint a nyomda, és a posta dolgozóit, majd meleg szavakkal méltatta a sajtó jelentőségét. A fogadáson részt vett Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese és Polgár Miklós, a megyei­­ pártbizottság osztályvezetője is. Az ünnepi megemlékezésért Papp János, a Népújság főszerkesztője mondott köszönetet. Képünkön­ Oláh György köszönti a sajtó dolgozóit. (Fotó: Puskás Anikó) •• Ülést tartott az egri Városi­tanács iti Napirenden : az Egri Csillagok T­ermelőszö­vet­kezet Csütörtököm délelőtt, az év utolsó ülését tartotta az eg­ri városi tanács végrehajtó bizottsága. A megjelenteket, d­r. Varga János tanácsos­­­nek köszöntötte, majd első napirendi pontként a vb megtárgyalta az Egri Csil­lagok Termelőszövetkezet helyzetéről készült jelentést. A jelentés és a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a város közös gazda­sága az idén­ eredményes évet zár. A négy kisebb szö­vetkezetből létrejött­ Egri Csillagok első esztendeje bi­zonyítja, hogy a közös út beváltotta a hozzáfűzött re­ményeket. A szövetkezet tag­sága és vezetősége jól dol­gozott, a várható bruttó jö­vedelem meghaladja a negy­venmillió forintot. E szám is bizonyítja, hogy az egye­sült nagy termelőszövetke­zet eredményesebben­ gaz­­­dálkodott, mint az elmúlt évben a négy kisebb gazda­ság. Különösen a szőlőter­melés bizonyult jónak, a tervezett 40 ezer mázsa sző­lővel szemben közel 49 ezer mázsát takarítottak be a szövetkezet dolgozói. Jelen­tős beruházások is­ folytak, az idén elkészült és üzemel az új szeszfőzde, közel 4,5 kilométer bekötő és üzemi utat építettek, korszerűsítet­ték a bortároló- teret, s új 100 vagon befogadóképessé­gű magtárt hoztak létre. A jövőben tovább folytatják a gazdálkodás szerkezetének korszerűsítését, a szőlő-, a takarmánytermesztés, a ser­téstenyésztés, a juhászat és a baromfitenyésztés képezi majd a fő profilt. A végre­hajtó bizottság az eredmé­nyekért elismerését fejezte ki a szövetkezet dolgozói­nak, vezetőinek. A végrehajtó bizottság ez­után egyéb napirendeket tárgyalt. A hajós „partra tett” bennünket... Levél Singapore-ból Néhány hónapja, bájos „tengerészmesét” közöltünk­­ lapunkban — anélkül persze, hogy a füllentésre legkevés­bé is gondoltunk volna. Ha­jósunk ugyanis, akivel Sely­pen összefutottunk, a lehető legkomolyabban beszélt ka­landos életéről, vidám nap­jairól, megpróbáltatásairól — olykor hátborzongató viszon­tagságairól — egyaránt. S szavainak hiteléül holmi pa­pírokat is lobogtatott, ame­lyekben persze éppen, hogy csak bepillantottunk, nehogy megsértsük esetleg bizalmat­lanságunkkal a derék le­gényt. Mint utólag kiderült: ta­pintatunk lett a­­ vesztünk. Riportalanyunk ugyanis kö­vetkezetesen „átejtett” ben­nünket. Annyira nekitüzese­­dett véletlen szereplésének, hogy szemrebbenés nélkül, egymás után találta ki leg­különfélébb történeteit. Leg­alábbis ezt látszik igazolni az írás megjelenését meglehető­sen gyorsan követett telefo­nos tiltakozás, egy későbbi levél — legutóbb pedig egy újabb „helyreigazítás”, amit szerzője éppenséggel Singa­pore-ból címzett kellő tiszte­lettel főszerkesztőnk lakásá­ra. Ez egybehangzó vélemé­nyek alapján joggal feltéte­lezzük, hogy a „tengerész­ügyben” ez utóbbiaknak van igaza. Különösen meggyőző­nek tűnik a singaporei levél, amelyben az áll, hogy az M/S „Petőfi” mélytengeri ha­jón tulajdonképpen még a gyárból való indulása óta tartózkodik, de ezalatt az ominózus vízijármű véletle­nül sem járt Várnában vagy Isztambulnál. Ennélfogva­­ természetesen el sem süllyed­hetett. S különben is ami a süllyedést illeti; a Magyar Tengerhajózás flottájából a háború óta mindössze egyet­len hajó került erre a szo­morú sorsra, az is a Darda­nellákban, ráadásul úgy,­­ hogy a­ legénység sérülés­­ nélkül megúszta az esetet. Röviden: selypi „tengeré­­­szünk” hajója — valahol a­ képzelet óceánjain evezhet.­­ Valószínűleg azonban ott sem,­­ mert — ahogyan még a singa- 5 pore-i levélből kitűnik —: a­ tengerhajózásnál kormányos-­­ matrózok szolgálnak és nem? kormányosok (mint selypi­s emberünk nevezte magát) to­­­vábbá a tengerészek mini­­­mum hat hónap után mehet­­­nek szabadságra, s legkevés­­­bé olyan sűrűn, miként bará­tunk mesélte. A riportalany’ tehát — alaposan „partra ” tett” bennünket! Megvalljuk: sajnáljuk mesét. Mert ha egy tanú!­? Sággal gazdagabbak lettünk? is — „szűkebb hazánk” egyik? vélt hősét, legendás alakját? kétségtelenül elveszítettük.. .$ (— ni) Mi újságr a földeken? Korán főtt a tél Szokatlanul korán bekö­szöntött az idén a tél, még­hozzá­­ az igazi tél. Ugyanis az elmúlt évek szinte leszok­tattak bennünket a komoly hidegről, s bizony hótakarót is csak itt-ott a magasabb hegyekben láthattunk tartó­san. Ez a körülmény koránt­sem kedvezett a mezőgazda­ságnak, különösen nem, ha a téli csapadékszegénységhez hozzáadjuk az egész évi aszá­lyos időjárás következmé­nyeit is. v. — Örülnek-e a mezőgazda­sági szakemberek a korai ke­mény télnek, a hótakarónak? — kérdeztük a megyei tanács m­ezőgazdasági­ és élelme­zésügyi osztályán dr. Kap­csak­ Lászlótól. — Az őszi munkákat, fő­ként az őszi mély­szántást nem minden gazdaságban si­került befejezni, s azoknak a gazdaságoknak bizonyára jobban jött volna, ha később köszönt be a hideg. Ami a hótakarót illeti, az minden­képpen kedvező. Ugyanis a zsengén kikelt őszi vetéseket megvédte a 15—20 fokos hi­degtől. Ugyanakkor — a me­teorológiai előrejelzések sze­rint — enyhülés várható, s valószínű, hogy a megolvadt hó beszivárog a talajba. A meteorológiai előrejelzés — ami a szerdai és csütörtö­ki napi középhőmérsékletet illeti — eddig igaznak bizo­nyult: a déli órákban ugyan­is megcsordultak az ereszek az egri házakon. Ülést tartott a Hazafias Népfront Heves megyei Elnöksége Csütörtökön délelőtt tar­totta ülését Egerben a Ha­zafias Népfront Heves me­gyei Elnöksége, ahol először a testület 1974. évi munka­tervét vitatták meg, máM tájékoztató hangzott el a szakszervezetek és a nép­fronttestületek együttműkö­désére vonatkozó országos irányelvekről. Az ülésen megvitatták a tsz-ekben, az állami gazdaságokban és a háztartásban dolgozó nők helyzetéről készült felmérés tapasztalatait is megvitatták a résztvevők. A székházban a SZOT Társad­al­ombiz­tosítási Főigazgatósága A SZOT T­á­rsadalom­biz­tosítási Főigazgatósága új székházba költözött. Címe: 1416 (Budapest, XIII., Váci­ út 69—79. Leveleket a 134-es postahivatal 18-as szá­mú postafiókhoz­­ is lehet cí­mezni, új telefonszámai: 200-Ő50 és 202-250. • Ugyancsak a Váci út 69—79. számú székházban működik a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság. Postai irányítószáma: 1820, tele­fon: 497-950, 497-956 és 497-958. A nyugdíjügyeket tehát ezen­túl az új székházban intézik, néhány kivétellel. Továbbra is a Guszev utca 10—12. szám alatt (Telefon: 314-500 és 314-750), in­tézik a 6-os törzsszámmal kez­dődő termelőszövetkezeti ellá­tásokkal, a 711-712, 721, 761-763, valamint a 772-774 törzsszám­­mal kezdődő segély jell­egű ellá­tásokkal és a 901-es, illetve a 910-es törzsszámmal kezdődő, a gyermekgondozási segélyekkel kapcsolatos ügyeket. (MIT) Mikulás bácsi, s egy el­jőkapas Fiam napok óta furcsán vi­­selkedett. Izgett-mozgott, tit­kolózott, olykor suttyomban­ánclépéseket próbált. Tegnap aztán kiderült, miért. Megkért, engedjem el osztályuk Mikulás­­délutánjára. Beleegyeztem. Este hatig tartott. S­ a gyerek kipirult arccal tért haza, majd rámolni kezdett a zsebéből . . . Úttörő jelvény, cipőhúzókanál, cukor, csokoládé került elő a­ mindent befogadó kisdiák-zseb­ből. A jelvények kivételével minden a szülőkhöz került. Én így­­ jutottam egy cipőkanálhoz. Mint elbeszéléséből kiderült, minden holmi különböző ver­­sem­eJc helyezettjeként szerzett. Kiflit, zsemlét ettek szakmány­ban, aztán volt vé’dem csoki nyalogntás. Lajk­­attal közöíte a csemete, ebből tilos volt a harapás. Viszont a kok­­­t­éne­­tis üvegből, méretien k­i.ú­gy­­hatták a bajnok­jelöltek. /A ver­­­senyek­­ végén pedig tánc, mag­ , nóta. Még hölgyválasz is volt."­­ A kellemes délután egyetlen defektje ekkor f­­erh­őzte be a gyermek homlokát. A harmadik lépés után hasraesett partnere és diáktársai élénk derültségé­re. Vacsoráztunk már. A fiú ar­ca még mindig vizes volt a sok esemény izgalmától. F1 vereget­tem. S közben óhatatlan az is­kolára, meg osztályfőnök néni­jére gondoltam. Ki szén a közös jó onnan, tőlük ered. Köszönet. A cipőkanalat pedig őrizni fogom... (dobos) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó NOSZTÍCZIUS FERENC. - Szerkesztőség - 33.01 Eger, Beloiannisz utca 3 (Pf 23 3301) Telefon- 12-73 20-29. 24-44 3200 Gyöngyh . !.,­­16-97. 3000 Hatvan: Kossuth tér 8 (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiad­ 1 : iratai: Eger 3301 Beloiannisz u 3. ( Pf. 23. 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a M.v.­ Előfizetés áh hónapra ao^ Ft. előfinet&ető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Hródy »Anüoia utca a. ea Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF.

Next