Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-28 / 98. szám
Szerda esti külpolitikai kommentárunk: Vendégek Washingtonban AKI CSUPÁN a washingtoni Fehér Ház vendégkönyvébe belelapoz, az is többé-kevésbé pontos képet alkothat az Egyesült Államok világpolitikai orientációjáról. Az USA közel-keleti sakkjátszmájának fontos kulcsembere, Husszein jordániai király legfrissebb bejegyzése például világosan utal arra, hogy Jimmy Carter Kairó és Tel Aviv mellett Amman véleményét is be óhajtja építeni Washington jövő terveibe. Más kérdés, hogy az apró termetű uralkodó nem vállalkozott valamiféle alárendelt szerepre: nem elégedett meg az udvariassági eszmecserével, hanem — mint az amerikai sajtó tudni véli — határozott és pontos állásfoglalást várt Carter elnöktől. Meglehet, csalódottan kell távoznia, miután a jelekből ítélve a Fehér Ház új közel-keleti politikája enyhén szólva kialakulatlan. Akárcsak Cyrus Vance külügyminiszter rövid helyszíni látogatása alkalmából, most is az arab tárgyalópartnereket beszéltették, az amerikai politikusok észrevehetően szűkre szabták mondókájukat. EGY MÁSIK BEJEGYZÉS a vendégkönyve: Adolfo Suárez spanyol kormányfőé. Az ő vendégeskedése Washington és Madrid jövőbeni kapcsolatainak alakulása szempontjából rendkívül figyelemreméltó. Aki nyomon követte a spanyol demokratikus átalakulást, a francoizmus lépésről lépésre történő visszaszorítását, az óhatatlanul fel kellett figyeljen Washington fokozódó érdeklődésére a spanyol kibontakozás iránt. A fasizmus éveiben az Egyesült Államokat katonai megállapodás fűzte Spanyolországhoz, ami stratégiailag elkötelezte Madridot a Pentagon mellett. Ma már aligha elegendőek a támaszpontok használatáról érvényben levő szerződések: rövid időn belül előbbre kell lépni, s a kapcsolatok bizonyára politikai-gazdasági síkon is kiszélesednek. Suárez washingtoni látogatása tulajdonképpen a Carter-kormányzat számára az első alkalmat kínálja, hogy közvetlenül tájékozódjék Madrid terveiről. A Spanyol Kommunista Párt legális működésének elismerése egyes amerikai körökben bizalmatlanságot keltett az új madridi kormányzattal szemben. Meglehet, a jövőben gazdasági együttműködés mértékét is ahhoz szabják, hogy Suárez most milyen garanciákat nyújt, s az amerikai elképzeléseket kedvezően fogadja-e. HUSSZEIN KIRÁLY IS találkozik a spanyol kormányfővel. A két királyság közti kapcsolatteremtés nem annyira a jordániai, mint inkább a spanyol törekvések szolgálatában áll. Madridot korábban is, ma még inkább, fontos érdekek fűzik a Földközi-tenger túlsó partjához, s irányvonalának kialakításában nem közömbös Husszein tapasztalata. Gy. D. ? 1977. április 28., csütörtök GMmisäe JOHANNESBURG: Újabb véres összetűzésről érkezett hír Johannesburg külvárosából, Sowetóból, ahol egy évvel ezelőtt a brutális rendőrterror több mint 500 halálos áldozatot követelt. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a dél-afrikai biztonsági erők szerdán tüzet nyitottak a lakbérek nagyarányú, mintegy 40—80 százalékos emelése ellen tiltakozó tömegre. MADRID: Harmincnyolc évi száműzetés után szerdán visszatért hazájába Rafael Alberti, a leghíresebb élő spanyol költő. A madridi repülőtéren vörös zászlókat lengető, több száz fős lelkes tömeg és mintegy 100 újságíró fogadta. „Összeszorított ököllel távoztam innen, mert akkor háború volt — mondotta szülőhazájának földjére lépve a költő —, s nyitott kézzel, mindenkinek baráti jobbomat nyújtva térek vissza.” PRÁGA: Prágában szerdán megkezdődött hetvenöt kommunista- és munkáspárt képviselőinek tanácskozása. Az értekezlet megvitatja a „Béke és Szocializmus” című folyóirat , 1974. januárja és 1977. márciusa közötti tevékenységét. BERLIN: Berlinben nemzetközi sajtóértekezleten számolt be szerdán a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség küldöttsége, Chilében, Uruguayban, Paraguayban, Brazíliában és Argentínában szerzett tapasztalatairól. A delegáció felhívja a világ figyelmét arra, hogy a Pinochet-junta elnyomó intézkedései a chilei nép minden rétegét sújtják. Strasbourgi tanácskozás Belgrád a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd újabb állomása Az európai biztonsági és együttműködési konferencia óta eltelt időszakot elemezték az úgynevezett Európa-tanács parlamenti testületének szerdai ülésén Strasbourgban. A tanács, amelynek munkájában a Közös Piac és az Atlanti Szövetség nyugateurópai tagállamain kívül több semleges európai ország is részt vesz, több mint féltucat jelentést hallgatott meg erről a kérdésről. A politikai kérdésekkel foglalkozó albizottság jelentése, amelyet Pierre Aubert, svájci szociáldemokrata képviselő terjesztett elő, kiemeli, hogy a biztonsági konferencia és az ott elfogadott záróokmány fontos új eleme a kelet-nyugati kapcsolatoknak. A helsinki tanácskozás dinamizmusát „változatlanul fenn kell tartani és arra kell törekedni, hogy új lehetőségeket találjanak az ott elfogadott együttműködés további elmélyítésére. Broger svájci képviselő a gazdasági kérdésekkel foglalkozó albizottság nevében sürgette az Európa tanács tagállamait, hogy a kölcsönös előnyök és kötelezettségek elve alapján fejlesszék gazdasági kapcsolataikat a keleteurópai országokkal. Serge Boucheny francia kommunista szenátor szerint „Helsinki fontos állomás volt a tartós európai béke felé vezető úton továbbra is nyitva kell tartani a biztonság és az együttműködés felé vezető utat”. Karasek osztrák néppárti képviselő rámutatott: a belgrádi értekezletet a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd új állomásának kell tekinteni, s nem szabad megengedni, hogy az valamiféle „ítélőszékké” alakuljon át, ahol a részvevők egymás fejére olvassák, hogyan kell alkalmazni a helsinki záróokmányt. Pham Van Dong párizsi tárgyalásai Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke franciaországi hivatalos látogatásának harmadik napján, szerdán ebédet adott Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök tiszteletére a VSZK nagykövetségén. Ez volt a harmadik találkozó a két államférfi között —kedden a francia elnök adott ebédet vendége tiszteletére, majd az Elysée-palotában több mint kétórás megbeszélésre került sor. Pham Van Dong nagyon elégedetten nyilatkozott a tárgyalások alakulásáról. A megbeszélések tartalma, mondotta, felülmúlta a várakozását. A VSZK miniszterelnöke a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésein kívül három ízben folytatott eszmecserét Raymond Barre miniszterelnökkel, fogadta a francia gyárosok küldöttségét és ellátogatott a francia kőolajintézetbe, ahol vietnami diákok tanulnak. Szerdán délután Guiringaud francia külügyminiszter és Dinh Dúc Thien vietnami kőolajügyi miniszter két egyezményt írt alá. Folyik a harc az olajkitörés megfékezésére „Sajnos, az időjárás is ellenünk dolgozik” — jelentették ki azok az amerikai szakértők, akik sikertelen kísérletet tettek arra, hogy zárószerkezetet helyezzenek a Phillips cég északi-tengeri fúrótornyára. Az úszó toronyból, amelynek biztonsági berendezéseit egy nagy erejű iszapkitörés tette tönkre szombaton hajnalban, eddig 16 ezer tonna kőolaj ömlött a tengerbe. A helyszínre érkezett szakértők az erős szél, a tízméteres hullámok miatt nem tudtak a toronyra jutni. Kedden látszólag kedvezőbb vált az idő: elérték a tornyot, meg is kezdték ott munkájukat, de hat óra múltán távozniuk kellett, mert a teljes szélcsend következtében az olajjal együtt szivárgó földgáz fojtó, és rendkívül robbanásveszélyes „felhőbe” burkolta őket. A hat főből álló szakértői csoport szerdán újabb kísérletet tesz az olajkitörés megfékezésére. Ezzel egyidőben holland hajók fúrásokat kezdenek a torony közelében, hogy csökkentsék az abból feltörő olaj nyomását. A térségben szokatlan szélcsendnek kedvező hatása is van: norvég környezetvédelmi miniszter véleménye szerint valószínűleg megakadályozza azt, hogy a több száz négyzetkilométer kiterjedésű olajfolt elérje az Északi-tenger melletti országok partjait. Napjainkban több mint 30 évvel a második világháború után szembeszökő ellentmondás alakult ki Közép-Európában: egyfelől a politikai enyhülés sikerei, másfelől két fél óriási fegyverzetű hadseregeinek szembenállása a kontinens közepén. AZ EURÓPAI KÖZVÉLEMÉNY főleg a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokhoz kapcsolja ennek az ellentmondásnak a feloldásához fűződő reményeit. Mint ismeretes, az elfogadott alapelvek közé tartozik, hogy egyetlen állam biztonsága se szenvedjen kárt, a csökkentések kölcsönösek legyenek, az államok által vállalt kötelezettségek egyenlőek, s hogy egyik fél se jusson egyoldalú katonai előnyökhöz. Csaknem négy esztendővel ezelőtt kezdődtek meg a tárgyalások, de lényeges eredmények Bécsben egyelőre nem születtek. Úgy tűnt, hogy kezdetben a tárgyalások idejére „befagyaszthatók” lennének a fegyveres erők és a fegyverzet az elért szinten, amit a szocialista országok ajánlottak. A másik fél azonban nem fogadta el ezt a javaslatot, és folytatta katonai potenciáljának növelését a térségben. A Szovjetunió és a többi szocialista ország még 1973 őszén fontos megállapodástervezetet terjesztett elő, amely mindkét fél részéről a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet egyenlő, csaknem 17 százalékos csökkentését irányozta elő három esztendő leforgása alatt. Ezt a javaslatot nem fogadták el, noha a szocialista országok hajlandók voltak lehetséges ésszerű kompromisszumokra a nyugati résztvevőkkel. A szocialista országok arra törekedve, hogy a probléma ne súlyosbodjék, felszólították partnereiket, hogy a tárgyalások idején ne növeljék a fegyveres erőket. A Szovjetunió példát mutatott és immár évek óta nem növeli fegyveres erőinek létszámát. A felhívásra és a példamutatásra azonban a NATO- országok fegyveres erőik növelésével válaszoltak. A múlt év februárjában a szocialista országok, figyelembe véve a nyugati félnek a szakaszonkénti csökkentésre vonatkozó kívánságait, azt javasolták, hogy a csökkentést egyenlő alapon az első szakaszban a Szovjetunió és az Egyesült Államok kezdje meg, a többi résztvevő pedig „fagyassza be” fegyveres erőinek szintjét és vállaljon kötelezettséget a fegyveres erők második szakaszban való csökkentésének határidejére és mértékére vonatkozóan. Ezek a javaslatok sem találtak megértésre. EZZEL SZEMBEN a nyugati résztvevők gyakorlatilag csupán egyetlen témáról beszéltek: a nem egyenlő mértékű, a Szovjetuniót illetően nem egyenlő mértékű csökkentésről. A Szovjetuniónak azt javasolják, hogy vonjon ki egy páncélos hadsereget teljes fegyverzetével együtt, amire az Egyesült Államok válaszként harmadakkora mértékben csökkentené katonáinak számát, ráadásul az egyes alakulatokból kiemelve, a fegyverzet korábbi szintjének megtartásával. Ami pedig a nyugat-európai tárgyalófelek és Kanada fegyveres erői és fegyverzete második szakaszban való csökkentésével kapcsolatos kötelezettségeket illeti, erről a nyugati javaslatban még csak említés sem történik. A NYUGATI SÉMA a NATO és a varsói szerződés szárazföldi csapatai számára azonos kollektív „plafont” irányoz elő — valamikor a meghatározatlan jövőben. Ám teljesen világos, hogy az ilyen „plafon” keretei lehetővé teszik egyes NATO-országok számára, hogy növeljék fegyverzetüket más szövetségeseik rovására Ilyen lehetőséghez juthatna például a nyugatnémet Bundeswehr , a NATO egyik ütőereje. A nyugati tárgyalófelek éppen ilyen lehetőség megszervezésére pályáznak, amit meggyőzően bizonyít, hogy nem hajlandók garanciákat adni arra, hogy részt vesznek a csökkentésben legalább a második szakaszban. A szocialista országok a maguk részéről kifejezték azt a készségüket, hogy fegyveres erőik létszámát és fegyverzetüket méreteiknek megfelelően csökkentsék. A csökkentés konkrét időpontjaira is javaslatot tettek. Ugyanezt várják a nyugateurópai országoktól és Kanadától is. A kölcsönös kötelezettség megadná a szükséges garanciát arra, hogy a csökkentést teljesen végrehajtsák. Egyelőre a nyugati fél egyhetedével hajlandó csökkenteni az Egyesült Államok nukleáris robbanófejkészleteit és némileg az elavult célba juttatási eszközök számát. Ez a javaslat elfogadhatatlan, mivel egyszeri jellegű, nem terjed ki más NATO-tagállamok nukleáris arzenáljára. Ezenkívül megvalósításának az a feltétele, hogy a szocialista országok elfogadják a megfelelő csökkentés egész nyugati sémáját. A tárgyalásokon a NATO- országok által elfoglalt álláspont egyelőre csupán egy dologról tanúskodik: arról a törekvésről, hogy egyoldalú katonai előnyökhöz jussanak. Erőfeszítéseiknek ez a célja. Álláspontjuk azonban nem reális tényeken alapul, hanem propagandamítoszokon, egyebek között a Szovjetunió „katonai fölényének” mítoszán. Ez jó példa arra, hogyan válik a politika a propaganda eszközévé. Közép-Európában évek óta a két tömb fegyveres erőinek megközelítő egyensúlya áll fenn. A Nyugat a Szovjetunió fegyveres erőinek struktúrájában a Nyugatéhoz képest meglevő és teljes mértékben megmagyarázható különbségekre rámutatva igyekszik azokat a Szovjetunió számbeli fölényének „bizonyítékaként” felhasználni. Teljesen valótlanok a nyugati félnek azok az állításai, miszerint a Közép-Európában állomásozó szárazföldi csapatok számában állítólag aránytalanság állna fenn a NATO kárára. A szocialista országok által a csökkenés térségében állomásozó fegyveres erők, köztük a varsói szerződés tagállamai szárazföldi csapatainak létszámáról nyilvánosságra hozott adatok bizonyítják e nyugati állítások tarthatatlanságát. Ez év január végén Londonban Schmidt nyugatnémet kancellár és Callaghan brit miniszterelnök például arról beszélt, hogy a Szovjetunió és a Nyugat között, a korábbihoz hasonlóan, katonai egyensúly áll fenn, és semmi alapja sincs a félelemnek vagy a pesszimizmusnak. Ezt Georg Leber nyugatnémet hadügyminiszter is megerősítette tavaly december végén, kijelentve, hogy: „A NATO fegyveres erőinek közös potenciálja egyenlő a varsói szerződés tagállamai megfelelő potenciáljával.” Úgy tűnik, hogy most már mindössze annyi maradt hátra, hogy a realitás felismeréséről áttérjenek a fegyveres erők reális csökkentésére. De a Nyugat éppen ezt a lépést nem siet megtenni. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK már eddig is sok erőfeszítést tettek a tárgyalások sikere érdekében. Nem kétséges, hogy energiájukat és ez irányú fáradozásaikat a jövőben sem csökkentik. Ezt bizonyította az az új felhívás, amellyel Leonyid Brezsnyev fordult a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusának emelvényéről a nyugati hatalmakhoz. „Ma még egyszer kijelentjük — mondotta — készek vagyunk arra, hogy egészen a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről szóló megállapodás létrejöttéig nem növeljük a térségben állomásozó csapataink létszámát. Természetesen azzal a feltétellel, hogy a NATO erői az említett térségben szintén nem növekszenek. Fogadják el ezt a javaslatot tisztelt tárgyaló partnereink első reális lépésként a fegyveres erők csökkentése felé vezető úton, hisz ezzel senki sem veszít, a béke ügye, a népek biztonságának ügye viszont csak nyerhet.” L. Tolkunov Az APN Sajtóügynökség elnöke Katonai enyhülést Közép-Európában! Gyermekrablás a Pinochet-módra Két fiatal lányt rabolt el a chilei titkosrendőrség, hogy ezzel kényszerítse ki a terror elől külföldre menekült apjuk hazatérését. A felháborító eset, amely még a múlt év karácsonyán történt, nagyszabású tiltakozó mozgalmat váltott ki. A Le Crapeau Rouge, a Belga Kommunista Párt lapja, amely szerdán közli a gyermekrablás részleteit, támogatja a tiltakozó mozgalmat. A lap közlése szerint a gyermekrablást a múlt év karácsonyán követték el, Villaa Alemana településen. A 16 éves Marie Teresa Ugarié, akinek apja korábban a közmunkaügyi minisztérium munkatársa volt, majd Ecuadorba menekült) ezen a napon nagyanyjához indult, hogy elbúcsúzzék tőle. A kislány maga is Ecuadorba akart utazni édesapjához, aki menekülésekor kénytelen volt hátrahagyni családját. Maria Teresa nem érkezett vissza a látogatásról. Másnap viszont anyjánál megjelentek a közeli haditengerészeti támaszpont tengerészgyalogosai, azt állítva, hogy a lányt baleset érte. Erőszakkal magukkal hurcolták Maria Teresa 15 éves húgát, Glóriát. A két kislánynak azóta nyoma veszett. A hatóságok minden felvilágosítást megtagadnak. A titkosrendőrség ügynökei azonban jelezték, hajlandóak „kicserélni” a gyermekeket apjukért. A két lány édesapja korábban már megjárta a Dinaa börtönét s kiszabadulása után menekült külföldre.