Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

* 1981. október Négyszázötven évvel ezelőtt halt meg Ulrich Zwingli, neves sváj­ci vallásreformátor. Az 1520-as évek elején Zürichben indította meg a lutheri eszmék tovább­fejlesztésén alapuló reformáció­ját. Humanista képzettsége és pla­tonik­us filozófiai tanulmá­nyai Luthernél sokkal szaba­dabb gondolkozóvá tették, de társadalmilag ő sem tudott fe­lülemelkedni a polgári osztály­érdekeken. A vallási ellentét és a társadalmi-gazdasági érdeküt­közések következtében kirobbant polgárháborúban életét vesztet­te, de eszméi még hosszú ideig hatottak. Az új vallás hívéül szegődni egyébként Magyaror­szágon is életveszélyes vállalko­zás volt. Az eredetileg az 1524. évi pesti országgyűlésen elfoga­dott hírhedt ,,lutherans combu­­rantur" rendelkezésnek az indo­ka elsősorban nem is annyira a reformáció elleni elfogultságban keresendő, mint inkább a kirá­lyi udvarnál levő németek iránti gyűlöletben, másfelől pedig a török elleni küzdelemhez a pá­pai segély megnyerésére irányu­ló törekvésben. Nem is sokáig volt érvényben. 11., vasárnap A Nap kél 5.57 órakor, nyugszik 17.04 órakor, a Hold kél 16.33 órakor­ nyugszik 3.51 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BRIGITTA nevű kedves olvasóinkat! Rokonságot tart a „brigád”-dal, sőt a „briganti”-val. Az ókori kelták nyelvén a ,,brig” és a ,,briga" hadat jelent. [■•<$s$[időjárás] Várható időjárás ma estig: Időnként erős felhősödés, szór­ványosan kisebb eső, zápor. Előbb a Dunántúlon, később or­szágszerte időnként élénk déli, délnyugati szél. Várható legma­gasabb, nappali hőmérséklet ál­talában IS ös tó fok között. NBfuijmq Testhőmérséklettel működő karóra Hosszú évek óta próbálkoznak azzal, hogy egy olyan karórát állítsanak elő, amelyet a test hőmérséklete láthat el energiával. A svájci „Bulova Watch Company" a közel­múltban hozta ki új „Thermatron" elnevezésű kvarcórá­ját, amelyikben egy aprócska hőelektromos generátor működik. A generátor azzal állít elő energiát, hogy reagál azokra a hőmérséklet-változásokra, amelyek a karóra tokjának felső, jól szigetelt része, és hátsó fedőlapja kö­zött jönnek létre — a hátsó fedőlap ugyanis szorosan a karóra hordójának bőrére fekszik. Ha a karóra hordójá­nak testhőmérséklete változik, máris eltérés mutatkozik. Ezt a változást a generátor szerkezete villamos impulzus­sá alakítja át, és egy aprócska cserélhető elembe táplálja. Ez a generátor csaknem végtelen ideig el tudja látni a karórát energiával. — KI LESZ A DIÁKREK­TOR­! A Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola KISZ-bizott­­sága október 15—17. között ifjúsági napokat szervez. A programon szerepel: diszkó, filmvetítés, tanár-diák foci, kirakodóvásár. És hogy ki lesz a diákrektor? Az esé­lyes Montovay Péter. A ren­dezvényt a hagyományos gólyabál zárja. — FOGORVOSOK VÁN­DORGYŰLÉSE. Háromna­pos vándorgyűlést rendezett Mátrafüreden, a Magyar Fogorvosok Szervezési Szek­ciója. A résztvevők — töb­bek között a gyermekfogá­szati ellátásról, az asszisz­tensek szakosító képzéséről — tartottak előadást. A programsorozat ma délelőtt fejeződik be. — GASZTRONÓMIAI KA­LANDOZÁSOK. Az egri Bel­­Várom Étterem vezetői foly­tatják vacsoraestsorozatu­­kat. Az első alkalommal — amelyre október 16-án, pén­teken kerül sor — az oszt­rák konyha remekeit kóstol­hatják meg az érdeklődők este 7 órakor. Nyugati szom­szédaink ételkülönlegességei mellett bemutatkozik majd az olasz, a török és a magyar szakácsművészet is. — NEM VOLT ÖTÖS. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 41. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találata* szelvénye 37 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 207 935,— forint. A találata 4360 fogadónak volt, nyereményük egyenként 882 forint a 2 találata* szel­vények száma 148 382 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. — RAGADOZÓ MADARAK. A föld ragadozó madarairól tart előadást — diaképek se­gítségével — Solti Béla mu­zeológus Október 13-án, ked­den a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban, — MATRÓZ VOLT AZ ÁL­DOZAT. A péntek esti TV- híradóban közölt fotó alap­ján, hozzátartozói felismer­­ték az augusztus 30-án bal­­esetet szenvedett, eddig is­­meretlen férfit. Az áldozat — akit foglalkozása miatt nem kerestek eddig hozzá­tartozói — Tóth Attila 21 éves matróz, budapesti la­­kos volt. Mint emlékezetes, a villamosról leugró Tóth Attilát mentőautó gázolta halálra. 73 TTC -" 8" • Egerben: szombaton délután 1 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon : előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától, este 20 óráig, a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat: Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornaktálya, Maklár, Ostoros, Novaj, Kere­­csend, Demjén, Felsőtárkány, Noszvaj. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő reggel 7 óráig. Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—16 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai­­ gyermek­­rendelő. Fekvőbetegeket a fel­nőtt ügyelet látja el. Kihívás: 11­ 727 telefonon. Hatvanban: szombaon 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8 —10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 8—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben: dél­után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. TEGNAPRÓL —MÁRA Október 12-én és 13-án A műszaki-közgazdasági hetek eseményei A Heves megyei műszaki­közgazdasági hetek prog­ramjának keretében hétfőn, október 12-én és kedden, október 13-án fontos szak­mai eseményre kerül sor megyénkben. Hétfőn Gyön­gyösön, a Műszaki Klubban délután öt órakor kezdődik az az ankét, amelyen az elemgyártási­ selejtek fajtái­ról cserélnek véleményt a szakemberek. Vitaindító elő­adást Kovács Árpád fizikus tart. A közlekedési morálról és a balesetek okairól esik majd szó azon a tanácsko­záson, amelyre hétfőn dél­után két órai kezdettel kerül sor Egerben, a Technika Házában. A vitaindító refe­rátum Eger város és az eg­ri járás elmúlt évi baleseti helyzetét elemzi. „A munkahelyi és kör­nyezeti zajártalom elleni küzdelem Felnémeten, Kecs­ke« és Gyöngyösorosziban ” címmel hangzik el előadás ugyancsak hétfőn délután két órai kezdettel Egerben az Országos Érc- és Ásványbá­nyák Kutató- és Termelő Műveinek központjában. A Magyar Közgazdasági Társaság Heves megyei Szervezetének, terv- és munkagazdasági osztálya szervezi azt a tanácskozást Egerben, amelyen „Az egy­séges munkaügyi alapnyil­vántartási rendszerről” dr. Olajos Árpád, a Számítás­­technikai Intézet, igazgatója tart vitaindítót. Az ese­ményre október 13-án, kedd délután két órai kezdettel kerül sor. Társadalmi munkával Egerért Mint arról már korábban beszámoltunk, az MSZMP egri városi végrehajtó bi­zottsága kezdeményezésére több napon át tartó önkén­­tes munkaakciót szerveznek Társadalmi munkával Eger városáért címmel. A no­vember 7-e tiszteletére in­dult kezdeményezéshez a vá­rosi pártbizottságon kívül csatlakozott a KISZ városi bizottsága, a városi tanács apparátusa, valamint a Ha­zafias Népfront elnöksége. Tegnap, szombaton az el­ső munkanappal több hely­színen kezdetét vette a mun­ka, amit még ma és 17.én 18-án, 24.én, valamint 25.én továbbiak is követnek. Te­endő akad bőven az északi városrész új óvodájának udvarán, a nemrég átadott lajosvárosi bölcsőde körül, a stadionban, vagy éppen a Népkertben. A helyszínek már sokat elárulnak az el­végzendő tevékenységekről: tereprendezésre, , fásításra, cserjeültetésre, kerítésfestés­­re lehet vállalkozni többek között. S mindez azért, hogy november 7-ét szép, tiszta, rendezett környezetben kö­szönthesse a megyeszékhely. Az egri Csebolyzári-lakótelep legújabb óvodájának udvarát formálják az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola oktatói. Csak a főiskoláról mintegy ötvenen dolgoztak a városért tegnap délelőtt. Változatos progra­mokat terveznek Újjáalakult a petőfibányai ifjúsági klub Valaha Novum néven mű­ködött egy jónevű ifjúsági klub a petőfibányai mű­velődési házban. Ez később az épület átalakítási mun­­munkálatai és egyéb okok miatt ideiglenesen felosz­lott. Sokak örömére augusz­tusban újjászerveződött a gárda. Méghozzá nemcsak úgy tessék-lássék módjára, ugyanis az ifjak komoly programokat szerveztek. Voltak már Budapesten — közös kiránduláson —, ahol megtekintették a Sztárcsi­­nálók című rockoperát. Megismerkedtek Fülöp Já­nossal, a televízióban nép­szerűvé vált Bors Máté-so­rozat írójával. Mindannyi­­uk számára maradandó él­ményt jelentett Koszta Ro­zália festőművész helyi ki­állításának megtekintése. Az év végéig — többek között részt vesznek Kozák And­rás és Drahota Andrea elő­adóestjén, elbeszélgetnek Tardos Péterrel, s az Ifjúsági Magazin munkatársával, ízelítőt kapnak Szilvási La­jos író munkásságából, s természetesen hetente két­szer szórakoznak, táncolnak is. — MŰSZAKI KÖNYVNA­POK. A műszaki-közgazda­­sági hetek rendezvénysoroza­ta keretében tegnap, szom­baton a KPM Egri Közúti Igazgatóságán a résztvevők előadást hallhattak közgaz­dasági és gazdaságpolitikai kérdésekről. Bűnügyi technikai bemutató Ifjú jogászok tapasztalatcseréje Szombaton délelőtt a He­ves megyei Rendőr-főkapi­tányságon folytatódott az igazságügyi ifjúsági napok rendezvénysorozata. A fiatal jurátusoknak ezúttal mutat­ták be azokat a legmoder­nebb berendezéseket, mű­szereket, amelyek hasznos segítői a bűnüldözési mun­kának. Az Egerben tanács­kozó ifjú jogászok találkoz­tak a különböző szakértők­kel, akik a tapasztalataik átadásával kapcsolódtak a konferencia témájához, a változó bűnözés struktúrá­jának felvázolásához. A nap további részében városnézésen vettek részt a megyeszékhely jogászvendé­gei, majd a délutáni órák­ban folytatódott a szakmai tanácskozás. Az igazságügyi munka fontos területéről tartott vita után került sor — lapzárta után — a meg­hirdetett pályázat díjainak átadására. Ázsiai hangszerek A Néprajzi Múzeumban a napokban nyitották meg az „Ázsiai hangszerek” című kiállítást. A képen: Szitár, vagy más néven: indiai cite­ralant (MTI fotó — Horváth Éva felv. — KSJ Vásár­naptár 1981. október 12., hétfő: orszá­gos állat- és kirakodóvásár: Du­napataj (Bács), Győr, Nyíracsád (Hajdú), Ozora (Tolna), Siklós (Baranya), Vásárosnamény (Sza­bolcs) . Országos állatvásár: Gödöllő (Pest). Október 13., kedd: országos ál­lat- és kirakodóvásár: Gönc (Borsod), Körmend (Vas), Zala­egerszeg (Zala). Október 14., szerda: országos állat- és kirakodóvásár: Csorna (Győr), Mezőcsát (Borsod), Tö­­rökszentmiklós (Szolnok). Országos állatvásár: Makó (Csongrád). Október 15., csütörtök: orszá­gos állat- és kirakodóvásár: Ba­bócsa (Somogy), Celldömölk (Vas), Csanádpalota (Csongrád), Karancskeszi (Nógrád), Okány (Békés), Tarpa (Szabolcs), Té­­nyő (Győr), Zánka (Veszprém). Október 16., péntek:­ országos állat- és kirakodóvásár: Csen­ger (Szabolcs), Hódmezővásár­hely (Csongrád), Komád­ (Haj­dú). Országos állatvásár: Szeged-Kiskundorozsma. Október 18., vasárnap: orszá­gos állat- és kirakodóvásár: He­ves (Heves), Jászalsószentgyörgy (Szolnok), Jászdézsa (Szolnok), Jászkarajenő (Pest), Kiskun­félegyháza (Bács), Kunszent­­miklós (Bács), Lajosmizse (Bács), Máraszászvár (Baranya), Pécs­­várad (Baranya), Tiszakécske (Bács), Tiszasüly (Szolnok), Vác (Pest). Országos állatvásár: Jászfény­­szaru (Szolnok), Túrkeve (Szol­nok). Autóvásár: Ajka (Veszprém), Debrecen, Dunaújváros (Fejér), Kaposvár (Somogy), Kisterenye (Nógrád), Miskolc, Mohács (Ba­ranya), Nagykanizsa (Zala), Nyíregyháza (Szabolcs), Oros­háza (Békés), Sopron (Győr), Szeged, Szigetvár (Baranya), Szolnok, Tatabánya (Komárom), Vác (Pest). Szirtosz! Közép-görögor­szági tánc. Persze népi ere­detű, mint a buzuki, ez a sajátos hangú, pengetős hangszer, amelynek muzsiká­ja betölti a művelődési­ köz­pont termét ezen a szombat estén. Hogyan került ide tánc, zene, fiatalos jókedv? Elsősorban egy mozgékony, szervezőkész, hatvani zene­tanár, Cserháti István jóvol­­tából. De a városi KISZ-bi­­zottság sem késlekedett fel­karolni a kezdeményt: Is­merkedjünk népekkel, kul­túrákkal! Egyébként a vendégszerep­lésre vállalkozott együttes neve is Szirtosz, tagjai pedig emigránsok fiai. Szüleik a népi forradalom vérbefojtása­­ után telepedtek le hazánk­ban, és most ott találjuk mindet a munka frontján. Ezek az ifjak sem csupán az énekszónak, a zorba rit­mikájának élnek. Napi ten­nivalójuk mellett vállalják a vendégfellépést a budai Ifjú­sági Parkban éppen úgy, mint most Hatvanban. ,,Disz­kóm p- Aki hegedül és énekel is, meg aztán a „táncház” kö­zepette görög tánclépésre, testmozgásra tanítja az egybegyűlt ifjakat? Magyar leány. Juhász Katának hív­ják, és évek óta szolgálja e szép ügyet, a fiatalok test­vérbarátságának építgetését. Különben Cserháti Istvánnak ez a harmadik sikeres vál­lalkozása rövid távon. Való­ban sikeres, mert nem csu­pán a Szirtosz nyújtotta él­mény, Vlahosz Jannisz, Le­­hudisz Andreas és Szokolo­­pulosz Janosz közös produk­ciója maradandó, szokatlan volt ezen az estén az érdek­lődés is. A város szakmun­kástanulói, középiskolás di­ákjai százig töltötték a ter­met, hogy műsor után szí­ves-örömest keveredjenek a tánctanulásba. Valamiről még nem sza­bad megfeledkeznünk az em­lékezetes találkozót fölemle­getve: az ismerkedés többré­tű volt, belesegítettek a társ­művészetek. A jeles grafi­kus, Perei Zoltán fametsze­tein mutatta be a legkülön­bözőbb, ősi eredetű hang­szereket, játékosaikkal. Egy sokszorosított füzet a görö­gök történelmébe, a görög népzene világába nyújtott betekintést, éspedig szakér­telemmel, jó tollú megfogal­mazásban. Nyugtázzuk tehát elismeréssel a mozgalmat, amelynek a „disz­komp­lex” nevet adták a szervezők, és kívánjuk, hogy legyen ha­sonlóan sokoldalú, összetett a folytatása is. Ismét mozdult valami a hatvani fiatalság kulturált szórakoztatása végett... (m. gy.) NÉPÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. Főszerkesztő-helyettes: GYURKÓ GÉZA. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200 Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.: 23.) Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti a­ Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Index 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE - HU ISSN 0135-0705.

Next