Népújság, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

2 Vége a sztrájk­nak A nyugat-európai fuvaro­zók sztrájkbizottsága szer­dán reggel úgy döntött, hogy azonnal felfüggesztik a több mint egy hete tartó, a közutak forgalmát bénító akcióikat. A sztrájkok eredetileg az olasz vámtisztviselők kezd­ték, válaszul az olasz kor­mány február 1-én bejelen­tett bérbefagy­asztási intéz­kedéseire. Ezután a francia fuvarozók, majd az NSZK- beli, osztrák és olasz, a brit, a görög, a dán és holland társaik is sztrájkba léptek. Trudeau visszavonul? Pierre-Elliott Trudeau kanadai kormányfő kedden bejelentette lemondási szán­dékát miniszterelnöki tiszt­ségéből. A hírt a kormányfő sajtótitkára közölte, hozzá­fűzve, hogy a miniszterel­nök szándékáról levélben értesítette a liberális párt elnökét. A hatvannégy éves Tru­deau lemondása akkor lép érvénybe, amikor a Kana­dai Liberális Párt megvá­lasztja új veztőjét és az le­teszi a hivatali esküt — fűzte hozzá a sajtótitkár. Most a kormányfő a liberá­lisok vezetője. A REUTER hírszolgálati iroda szerint körülbelül három hónap múlva tartják meg a párt vezetőválasztó konferen­ciáját. Trudeau 1968. óta tölti be — igaz, megszakítással — Kanada kormányfői tisztét. A brit hírügynökség szerint legvalószínűbb utódja John Turner volt pénzügyminisz­ter lehet, aki 1975-ös lemon­dása óta ügyvédként tevé­kenykedik Torontóban. Egyelőre nem tudni, hogy mi állhat a miniszterelnök szándékának hátterében.­ Az utóbbi időkben már hallani lehetett arról, hogy a politi­kus foglalkozik a visszavo­nulás gondolatával. A vi­lággazdasági válság elérte Kanadát is: a növekvő munkanélküliséggel és inflá­cióval együtt csökken a kormányfő népszerűsége. Szíriai—libanoni csúcstalálkozó Látványos politikai fordulat Amin Dzsemajel libanoni és Hafez Asszad szíriai el­nök szerda estig kétszer is tárgyalt Damaszkuszban. A találkozók tartalmából hiva­talosan semmit sem közöl­tek. Egyelőre azt sem tud­ni, hogy a libanoni állam­fő meddig marad a szír fő­városban. A szíriai—libanoni csúcs­­találkozót, amelyre a drúz és a síita ellenzék soroza­tos győzelmei és az ameri­kai tengerészgyalogosok „át­csoportosítása” után került sor, a nyugati hírügynöksé­gek látványos politikai for­dulatnak minősítik. Megfi­gyelők szerint a libanoni el­nök damaszkuszi útja az Egyesült Államoktól és Iz­raeltől történt eltávolodásá­nak, a Szíriához és általá­ban az arab világhoz való közeledésének a jele. Úgy vélik, hogy a látogatás li­banoni és a szíriai kormány viszonyában az olvadás kez­detét jelentheti. A libanoni ellenzék vezetői pozitívan nyilatkoztak az útról. Sze­rintük Dzsemajel a libano­ni válság „arab megoldása” mellett döntött. Ugyancsak damaszkuszi hír az, hogy szerdán Asszad elnök fogadta Sedii Klibit, az Arab Liga főtitkárát. A SANA szíriai hírügynökség jelentése szerint a találko­zón az elnök az izraeli csa­patok azonnali és feltétel nélküli kivonását sürgette Libanonból. Néhány órával Dzsemajel elutazása után a libanoni partok mentén cirkáló 6. amerikai flotta egyik hajó­ját kereste fel Caspar Wein­berger amerikai hadügymi­niszter. Weinberger később helikopteren a bejrúti ame­rikai nagykövetségre repült. Jobboldali terrorakció színhelye volt a hazafias erők ellenőrzése alatt álló Nyugat-Bejrút, röviddel az­után, hogy az elnök a szí­riai fővárosba utazott. Az MTI bejrúti tudósítójának jelentése szerint szerda dél­után, parkoló gépkocsiban elhelyezett pokolgép robbant a város egyik szunnita mo­hamedán negyedében. Nem végleges adatok szerint a merényletnek két halálos ál­dozata és harminc sebesült­je van, többségük kisgye­rek. Egy lakóház kiégett, több autó megsemmisült. A robbanás színhelye a liba­noni televíziótól nem mes­­­sze volt. Ammanban folytatódtak Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Husszein jordániai király megbeszélései, amelye­ken a közös békekezdemé­nyezésekről volt szó. Arafat ötnapos ammani látogatása csütörtökön fejeződik be. Barátság ’84 elnevezéssel hadgyakorlatot tartanak Lengyel­­országban, amelyen a házigazdákon kívül a Szovjetunió és és az NDK alakulatai vesznek részt (Népújság-telefotó — MTI — KS) Gyorslista az 1984. február 28-án megtartott február havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 8. he­ti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseket használtuk: a Vásárlási utalvány (1000 Ft), b Wartburg Lim. tip. személy­­gépkocsira szóló utalvány. c Polski Fiat 126. P tip. személy­­gépkocsira szóló utalvány. d RT 402 tip. Videoton Hi-Fi-to­A nyertes szelvényeket 1984. március 25-ig kell a Totó-Lottó kirendeltségek, az OTP-íiókok, vagy a posta útján a Sportfo­rony (31 900 . Ft), e Szerencse utalvány (40 000 Ft). f Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft), g Zenesarok utalvány (20 000 Ft), h.Iparcikk utalvány (25 000 Ft). i Vásárlási utalvány (20 000 Ft), j Televízió I. (7900 Ft), k Televízió II. (7600 Ft). 1 Vásár­gadási és Lottó Igazgatóság el­mére (1875 Budapest V., Mün­­nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. lási utalvány (10 000 Ft), m Vá­sárlási utalvány (9000 Ft), n Vá­sárlási utalvány (7000 Ft), o Vásárlási utalvány (5000 Ft), p Vásárlási utalvány (4000 Ft), r Vásárlási utalvány (3000 Ft), s Vásárlási utalvány (2000 Ft). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges nyomdai hibákért fele­lősséget nem vállalunk. 5316679g 5580041P 5850161L 44950031e 800183605 80274974r 5323427m 5586794g 5856914s 55727819s 800251131 80281727j 5330180n 5593547s 5863667k 557345721 80045372h 80288480n 5336933f 5600300m 5870420m 55741325h 80052125e 80295233P 5350439e 5613806k 5877173o 55748078s 80058878s 80301986s 5357192f 5620559s 5883926r 55937162r 80072384o 80308739s 5363945p 5627317i 5890679s 55943915n 80085890f 80315492s 5370698s 5634065g 5904185s 55950668r 80099396P 80322245s 5377451s 5640818p 5924444P 76405505m 80106149n 80328998p 53842045 56475716 5931197P 76439270s 80112902s 80335751s 5390957n 5667830j 5937950P 76459529P 801196550 80342504k 5397710s 5601336P 59447030 764662821 80126408s 80349257£ 5404463s 5608089S 5951456s 76473035s 80133161s 80356010S 5411216j 5694842s 5958209s 76486541P 80139914g 80403281m 5417969s 5728607h 5964962g 76493294r 80160173s 804235400 5424722s 5742113n 5971715f 76500047P 80166926f 80430293f 5431475s 5748866o 5978468s 76506800e 80180432e 804370460 54382281 5755619n 59852215 76527059g 80187185f 804573051 5471993s 5762372l 5991974s 76533812s 80193938e 80470811r 5478746k 5769125r 5998727f 76540565r 80200691h 80477564s 54854995 5775878s 7889567r 76547318k 80207444g 80538341f 5492252b 5789384j 12522044j 76554071g 80214197f 54990051 5796137s 12569315i 76560824s 80220950g 80545094i 55057580 5802890k 4475094s 76925498n 80227703j 80565353i 5512511m 5816396d 44916266r 76972757s 80241209k 80572106s 5526017k ooo 44923 019n 76979510n 80247962n 80585612i 5553029g 5olór 44929772P 76999769f 802547150 5559782e 5829902P 44936525r 80004854e 80261468P 80592365j 55665355 5843408f 44943278s 80011607g 80268221P 80599118k Hart győzelme Politikai bomba Az amerikai elnökválasz­tások meglepetésekben gaz­dag történetében is politikai bombának számít a keddi New Hampshire-i előválasz­tások eredménye: Gary Hart coloradói szenátor (képün­kön) hatalmas arányú vere­séget mért Walter Mondale­­re, az Egyesült Államok volt alelnökére, aki az elővá­lasztások fő esélyese volt. Tüntetés Chilében Heves összecsapások voltak kedden este a Chile déli ré­szén fekvő Punta Arenas­­ban a tüntetők és a rend­­fenntartó erők között. A tö­­­meg Pinochet távozását kö­vetelte és éltette Rodolfo Seguelt, a Rézbányászok Szövetségének elnökét, aki aznap érkezett a városba. Seguel azért utazott Punta Arenasba, hogy támogatásá­ról biztosítsa az olajmunká­sok szakszervezetének elnö­két. José Ruiz di Giorgiót vasárnap tartóztatták le egy Pinochet-ellenes tüntetés alatt. Seguel nagygyűlést tar­tott a város egyik színházá­ban. Beszédében a diktatú­ra elleni összefogásra szó­lított fel. NÉPÚJSÁG, 1984. március 1., csütörtök —( Külpolitikai kommentárunk )— New Hampshire üzenete AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK keleti partvidékján meghúzódó New Hampsire egyike az USA legidősebb államainak, ,Alulról számítva.” nyolcadik a sorban. Politikai súlya azon­ban óriási. Az Egyesült Álla­mok elnökválasztási tapasztalata ugyanis azt mutat­ja, hogy ez a kis állam­ sajátos társadalmi kereszt­­metszete az egész, világrésznyi országnak. Feltehető­en ezzel függ össze, hogy az Egyesült Államokban 1952 óta csak olyan jelölt vonulhatott be a Fehér Házba, aki előzőleg megnyerte New Hampshire ál­lamban pártjának előválasztását. Ráadásul: az ame­rikai választási harc bonyolult meneteiben ez az el­ső „igazi” előválasztás, ahol a résztvevők titkos sza­vazással döntenek. A kormányon levő republikánus párt szempontjá­ból csak kisebb jelentőségű volt a keddi előválasz­tás. Itt ugyanis Reagannak nincs párton belüli rivá­lisa. Mégis: érdemes megemlíteni, hogy a Demokra­ta Pártinak bejegyzett szavazók 6 százaléka Reagan nevét írta a listára. Ez azt jelenti, hogy a Demokra­ta Táborban Reagan több szavazatot kapott, mint például Cranston szenátor, aki liberális­ atomellenes programmal pályázik (meglehetősen reménytelenül) a demokrata jelöltségre. Ebből a szempontból New Hampshire első üzenete az, hogy Reagan politikai po­zíciói a libanoni kudarc, a fokozódó bírálatok elle­nére még mindig rendkívül erősek. New Hampshire azonban mégsem a republikánu­sok miatt volt igazán érdekes. Az Egyesült Álla­mok politikai közvéleménye elsősorban a demokrata jelöltségre pályázó politikusok párharcát figyelte. Előzőleg Iowa államban egy más természetű, kevés­bé fontos pártgyűlésen a papírforma már alapos módosulást szenvedett. Igaz, az általában favoritnak tartott volt alelnök, Mondale ott imponáló fölén­­­nyel győzött, ő nagyjából a párt centrumát képvi­seli és a szakszervezetek is támogatják. Iowában a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a tőle határo­zottan jobbra álló, lényegesen konzervatívabb je­lölt, Glenn, volt űrhajós a vártnál sokkal kevesebb szavazatot kapott. A PAPÍRFORMA teljesen felborult. New Hamp­shire második üzenete az amerikai politikai közvé­leményt a­­ választási harc első szenzációs meglepeté­sével ajándékozta meg. Mon­dale feltűnő és látványos vereséget szenvedett. A szavazatoknak 29 százalékát tudta megszerezni, míg Hart több mint 40 százalé­kot ért el és ezzel az élre ugrott. Ha egyszerűen az 1952 óta érvényes eredményekből indulnánk ki, ak­kor azt lehetne mondani, hogy immár nem Monda­lenek, hanem Hantnak van a legnagyobb esélye a demokrata elnökjelöltség megszerzésére. Ez azonban távolról sem biztos. Iowa és New Hampshire azt is bizonyítja, hogy a demokrata jelöltek számára az egész kampány a meglepetések sorozata lehet. Né­mileg többet tudunk majd meg március 13-án, az úgynevezett „szuperkedden”. Ezen a napon hat ál­lamiban lesz előválasztás. Ezek közül néhány déli ál­lam, ahol elméletben Hantnak kevesebb esélye van, s ahol a jobboldali Glenn, volt űrhajós még össze­szedheti magát. LEMP Országos pártértekezlet előtt A lengyel politikai élet fontos állomása lesz a Len­gyel Egyesült Munkáspárt országos pártértekezlete már­cius 16—18. között. A ta­nácskozás feladata, hogy két kongresszus között félidős mérleget készítsen, s hogy kidolgozza a rövidebb és hosszabb távú program tézi­seit. A pártértekezleten, a szervezeti szabályzat értel­mében, az 1981-es rendkívü­li kongresszus küldöttei vesznek részt. E nagyfontosságú tanács­kozás előkészítésével foglal­kozott a párt Központi Bi­zottsága legutóbbi ülésén. A plénum felszólalói minde­nekelőtt azt emelték ki, hogy a tanácskozás módot ad a pártdemokrácia elmé­lyítésére, arra, hogy a párt­tagság képviselői fokozott és tényleges ellenőrzést gyako­rolhassanak minden fokú pártszerv tevékenysége fe­lett, kezdve a Politikai Bi­zottságtól egészen a városi, községi és üzemi párbizott­ságokig. A felszólalók hangoztatták: a párttagság abban bízik, hogy az őszinte bírálatok és értékelések megakadályozzák a visszatérést a régi hibák­hoz, azokhoz az időkhöz, amikor a párt adminisztra­tív funkciót töltött be, s az irányító pártszervek kizáró­lag az eredményekről szól­tak, s elhallgatták a nehéz­ségeket, a gondokat, a hibá­kat. Az országos küldöttér­tekezletnek, ha be akarja tölteni feladatát — mutat­tak rá a Központi Bizottság ülésén —, meg kell erősíte­nie a párt vezető szerepét, de nem szabad adminiszt­ratív feladatokkal terhelnie a pártot, nem szabad, hogy a pártszervek a miniszte­rek, vagy az igazgatók he­lyébe lépjenek. Foglalkozott a pártplénum a vajdasági és alsóbb szin­tű pártszervezetekben, bi­zottságokban az elmúlt hó­napokban lezajlott beszámo­lási és választási kampán­­nyal. Erre azért volt szük­ség, mert a LEMP szerve­zeti szabályzata értelmében csak az országos szervek megbízatása szól öt évre, az alsóbb szintűeké két és fél évre, s ez most járt le. A Politikai Bizottságnak a KB ülésén előterjesztett beszá­molója sikeresnek minősí­tette a kampányt. A párt az előző, 1981. évi válasz­tási kampány időszakához képest stabilizálódott, nőtt az aktivitása és befolyása. A kampány bebizonyította, hogy a IX. rendkívüli kong­resszuson elhatározott gaz­dasági reformot támogatja a társadalom. A dokumentum elismeri, hogy a tagság igen érzékeny az életszínvonallal kapcsolatos kérdésekre. A Központi Bizottság ülé­sén ismertették a „Miért harcolunk, mire törekszünk?” című, a párt rövidtávú prog­ramját tartalmazó program­­nyilatkozatot, amelyet az or­szágos küldöttértekezlet elé terjesztenek. Ugyancsak az országos konfferencia foglal­kozik a párt hosszútávú programjának téziseivel is, amelyeket a következő, X. pártkongresszus önt majd végleges formába. A doku­mentumtervezet a legfonto­sabb feladatnak azt tartja, hogy a párt egésze, minden szervezete és tagja a valósá­gos szükségletek és igények figyelembe vételével elvhű, marxista—leninista szellem­ben végezze munkáját. Majd leszögezi: „Fokozatosan, ki­tartóan dolgozunk a gazda­sági válság következményei­nek legyőzésén. Harcolunk a dolgozó tömegek szociális biztonságáért és a jobb jö­vőért.”

Next