Heves Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-01 / 27. szám
HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1997. FEBRUÁR 1., SZOMBAT LŐRINCI, PETERVASARA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VIII. ÉVFOLYAM 27. SZÁM ÁRA: 39 FORINT Szabó István olajvállalkozó volt 25 dolgozója jogos felháborodással kérdezi: Mit ér ma a jogerős bírósági határozat? A meg nem kapott munkabér után még nekik kell adózniuk Szalón, az ókori bölcs szerint a törvény olyan, mint a pókháló. A nagy bogarak keresztülrepülnek rajta, a kis bogarak viszont fennakadnak. Nagyon is igaz ez a megállapítás történetünkre. Miközben Szabó István András egri magánvállalkozó magabiztos mosollyal igyekszik a tárgyalóteremben - a vele szemben jelenleg is tartó büntetőeljárásban - elhárítani az ellene felhozott, 100 milliókra rúgó bűntényeket felmutató vádakat, addig 25 volt dolgozója már-már reménytelenül küzd jogos jussáért. A munkabérükért harcolnak. Hosszú hónapok óta - úgy tűnik - hiába. Hogy megilleti őket az együttesen most már mintegy nettó 5 millió forint, azt jogerős bírósági határozat már tavaly májusban kimondta. A végrehajtók azonban - a panaszosok véleménye szerint - tehetetlenek. Képtelenek behajtani az összeget. Az adóhivatal viszont akadálytalanul teszi dolgát: a ki nem fizetett, ám a könyvelésben szereplő keresetekre is kivetette a személyi jövedelemadót. (A részletek a Magazin 4. oldalán) Csak a HEVES"”HÍRLAP olvasóinak Száz pokolból is van visszatérés A család, a közvetlen környezet a legerősebb mentőöv Szinte minden ember életében vannak periódusok, amikor úgy érzi, hogy a ránehezedő problémákat képtelen kezelni. Amikor összegyűlnek a felhők a fejünk fölött, s görcsös igyekezetünk ellenére sem találunk megoldást bajainkra, akkor bizony elkelne egy kis segítség. Tévedés azt gondolni, hogy egy lottó ötös egy csapásra megoldana mindent, mivel a tehetősebbek körében is nagyon sok a szorongó, elkeseredett ember. Dr. Szigethy Anna pszichiáterrel arról beszélgettünk, miként lehet talpra állni a legreménytelenebb helyzetekből, kik és milyen segítséget nyújthatnak a rászorultaknak. Egyre több ember érzi úgy, hogy élete végleg értelmét vesztette. A kudarcok sorozatát képtelen feldolgozni. Végső kétségbeesésében az alkoholhoz vagy egyéb önpusztító eszközhöz menekül. Hogyan fordítható vissza ez a folyamat? Nincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne változtatni, s nincs olyan foka az „elnyomorodásnak”, amelyből ne lehetne visszatérni. De hozzáteszem, hogy ez a visszatérés nagyon nehéz. A legerősebb támasz a család, az illető közvetlen környezete. Az a tapasztalatom, hogy a családok nagyon sokáig képesek cipelni a terheket. (Folytatás a 3. oldalon) Hogyan szolgáltak és védtek? Munkaértekezlet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon tegnap került sor arra a munkaértekezletre, amelyen értékelték a tavalyi évet, s meghatározták az idei feladatokat. Az eseményen részt vett dr. Bánfi Ferenc r. dandártábornok, az Országos Rendőrfőkapitányság közbiztonsági főigazgatója is. Elöljáróban a megyei főkapitány a minapi szilvásváradi fegyveres rablás tettesének felderítésében végzett munkájáért dicséretben részesítette Nagy István r. alezredest, a HRFK bűnügyi osztályának vezetőjét. (Folytatás a 4. oldalon) Tanácskozott az Egri Hegyközség választmánya Tegnap délután a városházán ült össze az Egri Hegyközség választmánya, hogy beszámolót hallgasson meg a szervezet múlt évi tevékenységéről, áttekintse a költségvetést, az idei terveket, valamint felülvizsgálja a rendtartást. A választmány Thummerer Vilmos elnök előterjesztésében tárgyalt a ’97. évi szőlő- és borvédőár meghatározásáról. Az estébe nyúló ülés határozatairól részletesen hétfői számunkban olvashatnak. Köszöntjük laptestvérünket közös rendezvényünkön, a Hírlap- Kiskegyed bálon! NIKE-HIRLAP KUPA Terem-labdarúgótorna Barangolás a gyöngyösi Mátra Múzeumban Akik kellemes kikapcsolódásra vágynak, s hasznosan kívánják eltölteni szabadidejüket, látogassanak el a múzeum termeibe. Gazdag diorámás állatbemutatókat láthatnak, s megismerhetik Brúnót, az óriás mamutbébit is. (Színes képösszeállításunk Magazinunk 2. oldalán látható) fotó: perl märton Kormány-előterjesztés készül az autópályákról Immár nincs akadálya az M3-as további építésének Lotz Károly miniszter gyöngyösi találkozója Hazánknak érdeke, hogy az elkövetkező évtizedben 600 kilométer hosszú autópálya-szakaszt építsen meg - jelentette ki tegnap Gyöngyösön Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. Ez nagy szervezőmunkát és pénzügyi erőforrások bevonását jelenti. A szaktárca vezetője Fodor Gábornak, a mátraaljai város SZDSZ-es országgyűlési képviselőjének társaságában találkozott az önkormányzat vezetőivel, s tájékozódott az intelligens város kialakításának helyi lehetőségeiről. A hazai települések közül elsők között Gyöngyösön is - kísérleti jelleggel - elkezdődött a kábeltelevíziós rendszeren történő adatszolgáltatás. (Folytatás a 2. oldalon) Kinek ajánljuk adónk egy százalékát? A Heves Megyei Hírlap - amelyet csaknem százezren olvasnak naponta - mindazoknak a szervezeteknek felajánlja segítségét, amelyek jogosultak az SZJA egy százalékára. A bemutatkozó anyagokat február 10-én, hétfőn kedvezményes áron (90x50 mm 5800 Ft+ÁFA, 90x100 mm 11.600 Ft+ÁFA) tesszük közzé. Az anyagokat személyesen vagy levélben/telefaxon - a befizetést igazoló szelvény másolatával - legkésőbb február 7-ig kérjük címünkre (3300 Eger, Barkóczy u. 7. Tel.: 36/413-644, fax: 36/412-333) eljuttatni. További felvilágosítást hirdetési munkatársaink adnak a 36/413-644-es telefonon. Megyei küldöttgyűlés az MSZP-ben Eleven pártéletet sürget az elnök A közvélemény előtti kezdeményezőbb megjelenést és a pártéletben erőteljesebb megújulást szorgalmazott Sós Tamás, a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke a politikai tömörülés tegnapi küldöttgyűlésén. Az MMK-beli eseményen Csintalan Sándor, az MSZP ügyvivője is részt vett. Sós Tamás elnöki beszámolójában hangsúlyozta: a szocialistáknak rendezniük kell soraikat, miután ’97 a választásokat közvetlenül megelőző esztendő. Szerinte fokozottabb nyilvánosságra, jobb információáramlásra, illetve élő, eleven pártéletre van szükség, csakúgy, mint az aktivista-hálózat bővítésére. Szintén feladatként határozta meg a megyei elnök a fiatalok szélesebb körű bevonását a közéletbe építve a BIT kezdeményezésére. A szövetségi politikáról szólva elhangzott: az MSZP- nek a szociáldemokrata értékrendből kell kiindulnia. Elsőszámú partnernek ugyanakkor a BIT számít, de kiemelt figyelmet kell fordítani a szakszervezetekre is. Az egyházakkal kiszámítható, korrekt viszonyt kíván kialakítani a párt. A tanácskozáson - immár lapzártánk után - olyan kérdések szerepeltek a napirenden, mint a szocialista frakciónak a megyei közgyűlésben végzett munkája. (ne) Sziréna Betörések sorozata Mátraderecskén a Fürdő utcában egy budapesti lakos hétvégi házába törtek be, s tulajdonítottak el különféle használati és berendezési tárgyakat 40 ezer forint értékben. Gyöngyös belterületén két közlekedési baleset is történt tegnap délelőtt - kaptuk a tájékoztatást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság ügyeletesétől. A Bajcsy és a Róbert Károly utca kereszteződésében egy motorkerékpáros nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, amely elütötte. A figyelmetlenség ára nyolc napon belül gyógyuló sérülés. A másik baleset szintén az elsőbbség meg nem adása miatt következett be: ezúttal két személyautó ütközött. Ebben az esetben egy személy szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérülést. A mátraaljai városban az utóbbi időben ugyancsak elszaporodtak a hengerzár-törés módszerével történő lakásfosztogatások. (Folytatás a 2. oldalon) AKCIÓS AJÁNLATA VISZONTELADÓKNAK! Americana szelet 25 g 18.60 Duna szelet • 23.Balaton szelet 24.50 Sós mogyoró 100 g 51.Héjas mogyoró 150 g 55.Vánca desszertporok 12.Suchard Express 350 g kakaó 191.Podravka leveskockák 88 g 59.Podravka levesporok 54-től Lunchmeat 400 g 96.Sertés májkrém 65 g 22.50 Csemege uborka 1/1 119.50 Rizsi kg 116.50 Citromlé 0.51 53.Citromlé 11 73.Háztartási keksz 250 g 47.Tomi Sztár 2,4 kg 500.Cindy habfürdő 21 253.Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Eger, Kertész út 183. Tel.:36-412-255.