Heves Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-01 / 76. szám

« 2 fórum Egerben rendezett szakmai napot hétfőn a Ma­gyar Fesztivál Szövetség. A tanácskozás utolsó állomása volt a szervezet kilenc régióra kiterjedő sorozatának. Elekes Zoltán alelnök a Hírlapnak elmondta: cél, hogy a tagszer­vezetek, az idegenforgalmi szereplők és a turisztikai szakemberek közösen gondol­kozzanak, együttes munkájuk alapozza meg az idei szezont. - Olyan témákat tűztünk napirendre, amelyek egy­aránt érdeklik a szakmát és a nagyközönséget - emelte ki. - A megbeszélésen ezért kiemelten szóltunk a hungari­­kumokról és a helyi értékekről, a szövetség minősítési rend­szeréről, ami garanciát jelent a vendégek számára. Ugyancsak húsbavágó téma a rendezvény­­biztosítás, amellyel kapcsolat­ban közösen egyeztetünk a katasztrófavédelemmel, a rend­őrséggel és a mentőszolgálattal. Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyar­országi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője arról szólt, mi kell a jó fesztivál­hoz. Kiemelte: fontos, hogy a szervezők összefogjanak az idegenforgalmi szereplőkkel, s közösen kínáljanak élményt a vendégeknek. ■ R A: Balta, kard volt a gyöngyösi gyanúsítottnál • Folytatás az 1. oldalról garázdaság A múlt hét végén a Terrorelhárítási Központ mű­veleti egysége elfogta D. Antal, F. László budapesti és J. Attila gyöngyösi lakost. Negyedik társuk, B. István önként felad­ta magát. A házkutatást során J. Attilától szamurájkardot, baseballütőt, gyalogsági szu­ronyt, egy machetét és egy bal­tát foglaltak le a rendőrök. Az ügyben az eljárást a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztály vegyes bűn­­cselekmények osztálya folytat­ja le, akik kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóz­tatásának elrendelését. ■ M. Z. MEGYEI KÖRKÉP 2014. ÁPRILIS 1. KEDD Közös gondolatok, jó fesztiválok és biztonságos rendezvények Kifizette, de az áru nincs sehol internetes csalás Az online vásárlás számos előnnyel jár, de vannak kockázatai is . Két egri vásárló is felje­lentést tett a napokban az Egri Rendőrkapitányságon. Interneten rendeltek árut, ki is fizették, de a termé­keket nem kapták meg. A rendőrség kéri a lakoso­kat, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében fogad­ják meg a tanácsaikat. Mazurka Zita Egy egri férfi feljelentést tett is­meretlen személy ellen, akitől egy internetes aukciós oldalon március 13-án rendelt mobil­­telefont. A vételárat át is utalta. A készüléket nem kapta meg. Egy egri nő is jelezte a rend­őrségen, hogy internetes web­­áruházban vásárolni akart egy számítógép merevlemezt, mely­nek vételárát elutalta a vállal­kozásnak tavaly december 13- án, de a termék nem jutott el hozzá. Mindkét esetet az Egri Rendőrkapitányság vizsgálja. A rendőrség, a hasonló ese­tek elkerülése érdekében, kéri a lakosokat, fogadják meg taná­csaikat.­­ Az internetes vagy online kereskedelem mind a vevők, mind az eladók számára sok előnnyel jár. Előbbi kényelme­sen, otthonról vásárolhat, ös­­­szehasonlíthatja az árakat, a megrendelés után futár hozza házhoz az árut. Mivel azonban a felek nem találkoznak egy­mással, a vevő a­ fizetés előtt nem látja élőben a terméket, az internetes vásárlásnak vannak kockázatai is. Nem kell azon­ban azt hinni, hogy az eladók többsége csaló lenne - mond­ta a Hírlapnak Soltész Bálint rendőr őrnagy, megyei rend­őrségi szóvivő.­­ Az internetes vásárlásnak két fajtája van: a webshopokban és az aukciós portálokon történő adás-vétel. A webshopokban a kereskedők új terméket árulnak, szám­lával, jótállással. Az aukciós portálokon viszont sok esetben használt portékák szerepelnek, számla és jótállás nélkül, így az áruk is alacsonyabb. A szóvivő így folytatta: ■ Ha van lehetőségünk rá, ellenőrizzük, hogy tényleg a megrendelt áru van-e a csomagban.­­ Az online vásárlás legna­gyobb kockázata, hogy megka­pom-e a pénzemért a megjelölt árut, azt kapom-e, amit kivá­lasztottam. A webshopokon és az aukciós portálokon történő vásárlásoknál többnyire van le­hetőség arra, hogy az árucikket személyesen vegyük át, a hely­színen fizetve. A fizetés előtt láthatjuk az árut, és ha nem fe­lel meg az elképzeléseinknek, elállhatunk a vételtől. Aukciós portálnál ennek lehetnek ne­gatív következményei, ezért a licitálás előtt kérjünk megfe­lelő tájékoztatást a termékről, így csak akkor kell elállnunk, ha a közlés a valóságnak nem megfelelő. Persze nem mindig van mód a személyes átvételre (távolság, webshop esetében üzlethelyiség hiánya miatt). Ilyenkor marad a postai út. Az áru kifizetése többféle­képp történhet. Részben után­vétellel, ilyenkor a postásnak vagy a futárnak kell fizetni. Ez a szállítási díjon felül plusz költség (néhány 100 forint). Ek­kor a csomagot biztosan meg­kapjuk. Ha felbontották vagy sérült, akkor ne vegyük át, hanem küldjük vissza a feladó­nak. Ellenőrizzük, hogy tényleg a megrendelt áru van-e benne.­­ Utánvétel helyett van mód az előre történő kifizetésre. Ez történhet átutalással, ekkor kapunk előleg számlát, amin szerepel a számlaszám és az átutalandó összeg. Sok esetben fizethetünk bankkártyával szintén az interneten. Ehhez dombornyomott kártya kell, de vannak olyan nem dombornyo­­mottak is, amelyekkel lehet így fizetni. Egyes bankok bocsá­tanak ki virtuális kártyákat, amelyekre előzőleg a kívánt összeget a vásárlás előtt fel tud­juk tölteni, így vétel után nem ! Verték-e már át Önt online vásárlásnál? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOL.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük, marad rajta pénz. A bankkár­tyás fizetésnél meg kell adni a kártya adatait (bankkártya típusa, száma, tulajdonos ne­ve, lejárati ideje és a hátoldalon található biztonsági kód). Ezek ismeretében visszaélésre nyíl­na lehetőség, hiszen aki ismeri ezeket az adatokat, szintén tud­na vásárolni (ezért praktikus a virtuális kártya, amin csak a vásárláshoz szükséges összeg van). Ennek kiküszöbölésére csak bank által működtetett, biztonságos oldalon adjuk meg ezeket az adatokat, így az eladó átirányít bennünket egy bank által működtetett oldalra, s ott dolgozzák fel a kártyaadatain­kat. Az oldalon ellenőrizzük, hogy rendelkezik-e tanúsít­vánnyal. Ez garantálja, hogy az oldal az, aminek mutatja magát (tényleg a bank üzemelteti), a kapcsolat legyen kellően titko­sított. A bankkártyaadatokat soha ne adjuk meg e-mailben, vagy más nem banki űrlapon! Előfordulhat, hogy mást kap, mint amit rendelt. Célszerű az árut személyesen átvenni, így nem érhet minket meglepetés, s még elállhatunk a vételtől is. Paypallel is fizethetünk az áruért AZ ELEKTRONIKUS FIZETÉSRE a bankkártyán kívül létezik más mód is. Ez a Paypal fizetési rendszer. Ekkor a Paypal olda­lán kell regisztrálni és megad­ni a kártyaadatokat, majd hite­lesítési folyamatot követően már használhatjuk is. A vásár­lások során ezt a fizetési mó­dot választva a Paypal oldalá­ra jutunk, ahol belépve jóvá tudjuk hagyni a megadott tranzakciót. Ez a vásárlóknak természetesen ingyenes. Ellen­őrizzük ilyenkor is a https meg­létét, hiszen elképzelhető, hogy a csalók egy áloldalra irányíta­nak át, hogy megszerezzék a belépési adatainkat. Ennél a fizetési módnál a bankkártyán­kat terhelik meg, de annak az adatait az eladó nem látja. Argentína egy estre Egerben csemege Különlegességgel zárult az idei tavaszi fesztivál Igazi különleges csemegével, az Egri Szimfonikus Zene­kar argentin estjével zárult vasárnap este a XIV. Egri Ta­vaszi Fesztivál a Gárdonyi Gé­za Színházban. A Passio-tól a Tango-ig nevet viselő előadás során - amelyet az Argentin Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége is támogatott - elhangzott a Passion de Maria Madre, Alberto Williams Suite Argentina című műve, és több tradicionális tangó feldolgozás. A produkcióban közremű­ködtek Susanna Moncayo, Lu­­­­ciano Jungman, az Enquentros­­ ének- és hangszeregyüttes, Pet­­­­róczki Anikó és Bicsár János­­ táncművészek. ■ P. A. Petróczki Anikó és Bicsár János táncművészek elkápráztatták a közönséget Mindig tájékozódjunk a részletekről! bármilyen portéka internetes megrendelése előtt mindig tájé­kozódjunk a jótállás feltételei­ről, továbbá a szállítás költsé­geiről és idejéről egyaránt. Webshop esetében nézzük meg azt is, hogy ki üzemelteti az ol­dalt! Ez lehet cég vagy magán­­személy (egyéni vállalkozó) is. Az oldalon fel kell tüntetni a címet, az adószámot és a cég­jegyzékszámot, illetve a cso­magküldésre jogosító nyilván­tartási számot. A webshopok és aukciós portálok használatá­hoz általában regisztráció szükséges. Ilyenkor a kért ada­tokat (szállítási cím, e-mail, te­lefonszám) mindig nagyon pon­tosan adjuk meg, hiszen ezek elengedhetetlenek az üzlet sike­res lebonyolításához. Nehezen törte fel a zárakat bűnügy Tetten érte a rendőrjárőr a feszítővasas tolvajt • Folytatás az 1. oldalról Már jóval éjfél után járt az idő, amikor egy másik utcában újabb társasházat nézett ki ma­gának. Itt elég könnyen bejutott a vádlott, hiszen nyitott ajtót talált. A tárolók ajtóit viszont durván befeszítette, s azokból végül két kempingszéket és há­rom értéktelen felbontott festé­­kesdobozt vitt el. Ekkor élénkült meg csak iga­zán, s a következő helyszínen a pajszerrel nyitotta ki a ka­put. Ám a pincében két közös helyiségbe sem tudott behatol­ni, mert képtelen volt a zárju­kat kinyitni. Gyorsan átment a szomszédos épületbe, ahol ugyan a bejárati ajtóval még megbirkózott, de a közös tároló ismét áthatolhatatlannak bizo­nyult a számára. A nyomozás és a vádhatóság megállapítása szerint P. Lajos folytatta volna a bűncselekmé­nyek elkövetését, de a soron kö­vetkező helyen már pórul járt. Az oda megérkező rendőrjárőr ugyanis megakadályozta az újabb betörést, s elfogta az éj leple alatt mesterkedő bűnözőt, aki ügyetlenkedése miatt nem­hogy az adóssága törlesztésére, de tán még az útiköltségre va­lót sem tudta összelopni. A gyorsan lefolytatott vizs­gálat alapján a Hatvani Járási Ügyészség öt rendbeli szabály­sértési értékre dolog elleni erő­szakkal elkövetett lopás vétsé­gének kísérletével és három rendbeli ugyanilyen befejezett bűntény megvalósításával vá­dolta meg P. Lajost. A vádha­tóság hangsúlyozta, hogy sze­mélyében különös és többször visszaeső tettei fölött kell ítél­keznie az igazságszolgáltatási szervnek. Az ügyészi váddal megegyezően határozta meg a Hatvani Járásbíróság a történe­ti tényállást, amelynek alapján a vádlottat egy év és hét hónap időtartamú börtönbüntetéssel sújtotta. Mellékbüntetésként pedig két esztendőre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős. ■ SZ. Z. (<á 1 > * \

Next