Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-10 / 133. szám
EGY PERCBEN Film készül Serfőzőről EGER Filmet forgatnak Serfőző Simon megyeszékhelyen élő Kossuth-díjas költő életéről. Az alkotás a tervek szerint őszre készül majd el, és a közszolgálati televízió tűzi műsorára. ► 2 Aki nem nyert, még bízik HEVES MEGYE Javában tart a TOP-os, eddig nyertes pályázatok szerződéseinek aláírása. Az Eger környéki települések közül Egerszalók, Szarvaskő és Verpelét örülhet. Akik az első körből kimaradtak, azok a második szakaszban bíznak. ► 4 Álláskeresők, figyeljetek! HEVES MEGYE Becsei Lilla internetes tanácsadó abban segít, hogyan készüljön fel az álláskereső az interjúra és hogyan érje el akár álmai munkáját is. A szakértő szerint kevesen vannak, akik kizárólag meghirdetett és klasszikus kiválasztási folyamaton keresztül jutnak álláshelyekhez. ► 6 Hiányzott a csapatszellem EGER Egri szempontból a csalódást keltő ötödik hellyel zárult a női kézilabda NB I. B Keleti csoportjának 2016/17-es küzdelemsorozata. Az Eszterházy KFSC csapatától távozó szakvezető azt mondja, folyamatos hullámvasútban telt az esztendő. ► 14 Jó reggelt! Háromszáz forint. Ennyit adtam a fiamnak két gombóc fagyira tegnap. Eszembe jutott, így elmeséltem: tizenkét évesen, a suliból hazafelé, megláttam, hogy kinyitott a fagyizó az út túloldalán. Még nem volt igazán jó idő, mert pontosan emlékszem, a kabátom zsebébe kotorásztam apróért. Egy tízforintost leltem, azt markolásztam lelkesen, amíg oda nem értem. A két kedvenc, csoki és puncs is volt a választékban, gombóca hat forintért. Azt kívántam, bárcsak találnék két forintot! Hihetetlen, de ahogy lenéztem, a fa tövében ott figyelt a barna kétforintos. Huszonöt éve így ettem nagy boldogan két gombóc fagylaltot, tizenkét forintért. H.É. www.heol.hu Szimulációs bemutatót tartottak több mint ezer diáknak ma Autóbaleset a szt EGER Mentőhelikopter, tűzoltó- és mentőautók, motoros rendőrök, és egy temetkezési vállalat is érkezett pénteken a Gárdonyi Géza Színház előtti területre. Szerencsére, nem „élesben” ment a munka, hanem baleset-megelőzési bemutatót tartottak több mint ezer középiskolás részére. Délelőtt szakemberek beszéltek a világon a harmadik leggyakoribb halálozási okról, a stroke-ról, s a szimulált baleset is egy ilyen rosszulléttel kezdődött... ► Képgaléria: Heol.hu Fotó: Gál Gábor Diákmunka: adóköteles tevékenység MAGYARORSZÁG Több ezer diák vállal munkát a nyári hónapokban, a fő veszélyt leginkább a tájékozatlanság jelenti. Fontos tudni, hogy a diákoknak- a diákszövetkezeti munkavállalás kivételével- a megszerzett jövedelmük után adót kell fizetniük - közölte a NAV. A megszerzett személyi jövedelemadó (szja) mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó béréből. ► 7 Új kormányt alakít a vesztes May LONDON Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök tegnap bejelentette, ő alakítja meg az új kormányt. Közölte azt is, a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások a terveknek megfelelően tíz nap múlva elkezdődnek, és e tárgyalásokon az ő kormánya képviseli majd az Egyesült Királyságot. ' ► 7 Celebek, politikusok kóstoltak bikavért Egri hungarikumot ünnepeltek Pesten BUDAPEST Húsz egri borászat csaknem 40 bikavérét kóstolhatták a vendégek a Pesti Vigadóban pénteken délután. Számos ismert zenész, színész vett részt a hungarikumot ünneplő programon, de érkeztek étterem- és szállodatulajdonosok, valamint borszakírók is. Habis László egri polgármester kiemelte: a bikavérnek fontos szerep jut az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatban. Szavaihoz csatlakozott Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, míg Andy Vajna filmügyi kormánybiztos azt mondta: számára azóta hungarikum az egri bikavér, amikor Cannes-ban látta, milyen sikere van a sztárok között. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő pedig arról szólt: ha a fővárosi közgyűlés június végén igent mond, az egri bikavér lehet Budapest hivatalos bora. P. A. Mága Zoltán, Kovács Kati és Habis László is koccintott a sikerre Fotó: Lénárt Márton Ki halad a Taigetosz felé? MAGYARORSZÁG Az utóbbi hetekben nagy vihart kavart a köznevelési törvény egyik módosítása, amit sokan Taigetosz törvénynek minősítettek azt állítva, hogy a változások több tízezer gyermeket tesznek tönkre. Mi indokolta a jogszabály módosítását, mi várható az új követelményektől, kiket érintenek a változások, valóban hátrányos helyzetbe kerülnek-e a gyerekek a tantárgyi felmentések megvonása miatt? - egyebek mellett erről nyilatkozott lapunknak adott interjújában Mosonyi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szolgálat főigazgatója. A szakember teljeskörűen cáfolta a sajtóban megjelent rémhíreket. Mint fogalmazott: a szakmai szervezetek 10 éve vártak a módosításra, amely pont azt akadályozza meg, hogy az érintett gyermekek kilátástalan helyzetbe jussanak. A főigazgató részletesen ismertette azokat a pedagógiai érveket, amelyek azt támasztják alá, hogy egyes mentességeket ki lehetett volna küszöbölni. ► 9 9 770865 910 06 6 17133 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510,510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP vUJ, 26 27 " Egy gyenge hidegfront hatására erősebben megnövekedhet ma a felhőzet, és elszórtan kialakulhat egy-egy futó zápor is. ► 13 Boldog névnapot Margit és Gréta nevű olvasóinknak!