Hevesi Szemle, 1981 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bertha Csilla: Yeats nó drámái - nemzeti gondolat és egyetemes jelentés
TUDOMÁNYOS MŰHELY Yeats nó drámái — nemzeti gondolat és egyetemes jelentés Nemzeti és egyetemes, sajátos és általános egymásba, egymás által feszülő egységének, szerves totalitásának példasora a magyar és világirodalomban: mindmáig tanulság és fölhívás. Vitathatatlan, kisszerű mérlegeléseket elhomályosító igazság, hogy egy nép, egy nemzet kultúrája csakis önmaga sajátosságával gazdagíthatja az egyetemes emberi kultúra színskáláját; csakis önmaga népinemzeti alkatából fakadó, sajátságos árnyalataival léphet be a világkultúra mindig konkrét nemzeti egységekből összeálló egészébe. A nemzeti, közösségi kötelékek, gondok és gondolatok ereje együttesen hat az általános érvényesség, egyetemes igazság sugárzásával. Tanulságos ilyen szempontból rálátni az írók nagy nemzeti költőjének-drámaköltőjének, W. B. Yeatsnek a gondolatrendszerére és művére, s különösen a nemzeti problematikától látszólag eltávolodó kísérletezésébe egy másik, messzi kultúra szülte műformával, a japán noval. Yeats személyisége, ugyanúgy, mint sorsa, helyzete, tevékenysége és művészete, feszülő ellentétekből — vagy inkább valami Egész elentétes oldalaiból — épült, állt össze egységgé. Álmodozásra, szemlélődésre való hajlama ellenére, a művekben mindig hatalmas szenvedélyeket akart életre kelteni. Gátlásos, visszahúzódó természetű volt, de az ír nemzeti forradalom aktív’ cselekvésre, harcra, munkára késztette. Filozófiai meditációkba s a léleg belső zugaiba való — vágya szerinti — elvonulás helyett vitázni, szónokolni, irodalmi társaságot, színházat alapítani, szellemi életet szervezni kényszerült, a külső körülmények adta, belsővé vált szükségszerűség egy mozgalom egyik vezéregyéniségévé tette. Az önmagában s a világban állandóan jelenlevő ellentéteket úgy tudta szintézisbe hozni, hogy azokat egymás kiegészítő ellentétpárjaként fogta föl. „A végső valóság antinómiák sorozatára esik szét az emberi tudatban” — ilyenek például a soláris és lunáris, az objektív és szubjektív hatások, az intellektus és képzelet, az ember és maszkja (vagyis önmagáról kivetített, mindennapi énjének ellentétes képe — s ezek Yeats filozófiai rendszerében és művészetében egymással örök harcban ugyan, de mind a harmonikus Egység, a tökéletesség megközelítésére törekednek. A szintézist, az egységet kereste Yeats minden síkon: az egyénét, a személyiségét (Unity of Being) s a nemzetét, a kultúráét (Unity of Culture). Hite szerint a reneszánsz előtt Európában még létezett egység, amíg a személyiség olyan volt, mint „egy tökéletes arányú emberi test”, s egy-egy nemzetben „hercegnek és földművesnek ugyanaz volt a gondolata és érzése”. De az egység fokozatos felbomlása ahhoz vezetett, hogy a modern világban az intellektus uralkodik a lelken és a képzeleten, az egyensúly végzetesen fölborult, s éppen a művészek feladata „újraegyesíteni az emberi szellemet képzeletünkben”, visszaadni a léleknek, a fantáziának a hatalmát. A kor technikai racionalizmusának ez a romantikus, misztikus szimbolista elutasítása nem egyedi jelenség: a polgári gondolkodás bizonyos fejlődési szakaszának szükségszerű velejárója. A századfordulós általános elbizonytalanodás, érték- és normavesztés, a külön filozófiákba, vallásokba való menekülés idején Yeats talált olyan biztos pontot, amely egyszerre kötötte meg, adott talajt a lába alá, s töltötte föl olyan erővel, amely az univerzum tágassága felé tudta emelni. A preraffaelita szépségkultuszon, a dekadens költők álmatag világában nevelődött költő vágyott a mélyebb tartalmak megragadására, s mint a kor különböző szellemi áramlataiban fellelhető irracionális és misztikus elemek tanulmányozója és elsajátítója, ötvözni tudta azokat az ír szellemiség immanens miszticizmusával, hogy egyéni szintézist teremtsen. Adyval, Jeszenyinnel, Lorcával együtt ráérzett a nemzeti hagyományok, az ősi népi kultúra, a mítosz értékőrző-értékteremtő, megtartó és kiteljesítő, az egyént a közösséggel, az embert a világegyetemmel szervesen összekapcsoló erejéreszerepére. Egység-, közösség-, nemzetformáló erőként ragadta meg a népi kultúrát s a mítoszt. A mítoszt, az egységlátás ez ősi formáját, amely az emberiség őstudását, a végsőkig általánosított ember-princípiumokat (örök elveket) testesíti meg a lehető legtömörebb formában. Amely sűrített 45