Hévíz, 2002 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 3. szám - Szilágyi Ferenc: Kortársunk (!) Csokonai

(A vígszínházi délelőttön Csokonait idéző írásával szerepelt Móricz Zsigmond is, és elhangzottak megzenésített Csokonai­­versek.) A Vitéz Mihály ébresztése című költemény tele van Csokonaitól kölcsönzött sorokkal, kifejezésekkel, ún. intarziákkal: Ő volt honjában legbújdosóbb magyar, De fényküllőzött fél magyar eget... (Ez is Csokonai-utalás, a költő Főhadnagy Fazekas úrhoz című verse így kezdődik: Kerek hajnal! sirgároddal kü­llőzd meg a fél eget...) S ha az új magyar irodalom fórumának, a Nyugatnak írói kortársuknak érezték Csokonait, talán­­ amikor szóba került a Nyugat újraindítása - mi is vállalhatjuk azt a költőt, aki maga nevezte magát a XX. és a XXI. század írójának. Azt, hogy Csokonai mennyire időszerűen a kortársunk, mennyire XX., XXI. századi költő, voltaképp akkor tudtam meg igazán, mikor - idestova fél évszázada - filológiai kényszerpályára kerültem (de soha ennél kevesebb örömet nyújtó, kedvesebb kényszerpályát!). Csokonai-kutató lettem, átélvén magam is a költőnek szinte egész sorsát, megpróbáltatásait: így ismerkedtem meg - belülről - a rejtettebb, az igazi Csokonaival. Mert tankönyveinkből a Lilla-dalok meg a csikóbőrös kulacs mellett ránk nézett ugyan a méla Tempefői szomorkás, kesernyés arca is 1792/93-ból, aki kijelentette, hogy „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban ” - de a „filozófiai század” fia - ő nevezte így a maga korát - sokkal több volt ennél. S a félreismerésben nem az egykori tankönyvek, s tankönyírók a ludasok egészen: 1922-ig, az ún. Harsányi-Gulyás kiadásig nem is volt nyomtatásban hozzáférhető a költő valamennyi addig ismert műve, sőt, mennyi rejtezett még kézirattárakban, könyvtárakban ismeretlenül! S az sem mellékes, hogy a hetvenöt év előtti említett kiadásba nem egy ál Csokonai-vers is belekerült, amely hamis, maradi világnézetével megtéveszthette - s nem egyszer meg is tévesztette - a kutatókat. S amit most keserédes örömmel adhatok tudtuk a költemények ötödik, utolsó ezeroldalas kötete két éve az Akadémiai Kiadónál hever - érintetlenül! -, mert úgy látszik, hogy a költő műveinek kiadását halála után is üldözi a balszerencse. Pedig hát az irodalomtörténet-írás - s ez ne tűnjék hazabeszélésnek - a filológiánál, a hiteles szövegkiadásnál, a textológiánál kezdődik, s e látszólag gályarabi munka azért és attól lesz felemelő feladat. 2002/3 HÉVÍZ ás 13

Next