Hévíz, 2018 (26. évfolyam, 1-6. szám)

2018 / 4-5. szám - Hajószakács - Darida Benedek: Trimalchio lakomája (avagy a mézes-boros csöbörről, a halálról és a műfordítás nehézségeiről)

. Akinek akkora royal flasht dobott az asztalára az élet (mint például e sorok írójának az 1990-es évek közepe-vége felé Piliscsabán, bizonyos Lukianosz- és göröglíra-szemináriumokon), hogy személyesen is ismerhette Szepessy Tibort, az tisztában van vele: kevés olyan művelője volt a kortárs magyar klasszika­filológiának, aki egyszerre volt nagyon felkészült szaktudós, és a nagy tablót is egyben látó műfordító. (Utóbbi bizonyításához elég elolvasni például Héliodórosz itthon Sorsüldözött szerelmesek címen kiadott regényét Sz. T. magyarításában.) Horváth István Károly pedig valami elképesztően frissen szólt a Satyricon magyar változatának megjelenésekor, a cementszürke 1960-as években. Szleng, rengeteg köznyelvi fordulat, nem irodalmi, hanem a beszélt nyelvhez közelálló (ennek megfelelően számos görög kifejezést is felhasználó) latinság - ezek együtt jellemzik a Petronius-prózát. A XLII. fejezet egyik mondatát („Sed cum mussi pultarium obduxi, frigori laecasin dico") így olvassuk például magyarul: „De ha egyszer a mézes-boros csöbröt meghúztam, kurva anyjába küldöm a hideget." Igaz, a görögből kölcsönvett laecasin eredetileg lényegesen durvább becsületsértés - konkrétan fajtalanság elkövetésére szólít fel -, de akkor is­ képzeljük el, milyen húzása lehetett ennek a mondatnak a végül a Bibliotheca Classica-sorozatban megjelent szövegben. Itt talán le is zárhatnánk az elmélkedést azzal: H.I.K.-nak valószínűleg fontosabb volt a filológusi-gasztronómiai pontosságnál az, hogy szövegének olvasóit belerángassa egy pénzeszsák halotti torának hangulatába. Ahol a büdössajton, pacalpörköltön, osztrigán, dobostortán stb. kívül például medveszeleteket is kínálnak a vendégeknek („mikor Scintilla az egyikbe meggondolatlanul belekóstolt, majdhogynem kiokádta a belét"). Vagyis egy sor olyan fogást, amelyeknek együtt semmi értelmük, viszont jelentős részük baromi drága. És van itt még valami. Nemcsak a zabálássá fajuló tort, hanem a regénytöredék egészét átlengi valami diszkrét hullahűz. A CXI-CXII. fejezetben olvasható betétnovella például egy egészen bizarr szerelmi történetet mesél el: egy szemérmességéről és szépségéről messze földön híres asszony férje hirtelen-váratlan elhalálozik, a friss özvegyasszony pedig belesüpped a gyászba, „még a kriptába is elkísérte az elhunytat, s a görög divat szerint sírüregbe helyezett holttestet őrizni és éjjel­nappal siratni kezdte". Igen ám, de történetesen ezzel egy időben a tartományi helytartó rablókat feszíttet keresztre a sírkamra szomszédságában, a tetemek őrzésére pedig kirendel egy katonát. A katona először a szolgálóján keresztül megkörnyékezi az özvegyet, hogy ugyan igyon­ egyen már valamit, majd pedig­­„tudjátok, milyen inger szokta általában elővenni az embert, ha feleette magát") az S018/4-5 JIDIOT / HAJÓSZAKÁCS

Next