História 1995
1995 / 7. szám - DOKUMENTUM - HAJDU TIBOR: Farkas és Kádár Rajknál
DOKUMENTUM Farkas és Kádár Rajknál 1949. június 7-én 1949. május 30-án késő este Péter Gábor személyes vezetésével egy ÁVH-s különítmény lakásáról az ÁVH Eötvös úti titkos villájába hurcolta Rajk László külügyminisztert, frissen megválasztott országgyűlési képviselőt. Mentelmi jogról s hasonló formaságokról szó sem esett. Az MDP Központi Vezetőségének másnapi ülésén sem jelentették be a KV- és PB-tag külügyminiszter letartóztatását. A nyilvánosság számára még 10 napig külügyminiszter maradt. Rajk elfogatása előtt már napok óta kínoztak több embert az ÁVH-n, hogy terhelő vallomást tegyenek Rajkra. Amikor már összegyűlt néhány kikényszerített vallomás és megérkezett a szovjet MGB közép-európai rezidensének hozzájárulása, május 30-án reggel egy megbeszélésen, melyen csak a pártvezetés legszűkebb köre: Rákosi, Farkas, Gerő, Kádár vett részt, határozták el Rajk aznap esti letartóztatását. Kádár vállalta, hogy leköti Rajkot addig — előbb tárgyaltak, majd délután sakkoztak — közben Rajk fogadta Károlyi Mihályt és a francia követet, akik észrevették, hogy gondolatai messze járnak. Letartóztatásakor még a döntéshozók előtt sem volt világos, mivel vádolják: a lényeg nem ez volt, hanem a készülő budapesti kirakatper fővádlottjának kijelölése. Az ilyen perek hozzátartoztak a sztálini rendszerhez, egyik funkciójuk a diktatúrát igazoló ellenségkép kialakítása volt, másik funkciójuk a vezetésen belüli hatalmi harcokban a vesztes elítélése „törvényes” módon. A Mindszenty-per „sikerén” — az ellenállás hiányán — felbátorodott Rákosi-klikk, valamint az ÁVH és szovjet tanácsadói elérkezettnek látták az időt egy a párton belüli ellenséget leleplező kirakatper rendezésére. Rákosinak az volt a fontos, hogy eltalálja, milyen típusú pert tart Sztálin aktuálisnak, mivel járhat kedvében. Már 1948 nyarán megtörtént a szakítás Jugoszláviával, éles hangú nyílt vita folyt, de még nem hangzottak el olyan természetű vádak, melyek egy „titóista” pert tehettek aktuálissá, a szovjet tanácsadók csak később közölték, hogy ilyenre lenne szükség, tehát ebben a június 7-i kihallgatási jegyzőkönyvben erről még nem lehetett szó, a „jugoszláv kapcsolat” nem is szerepelt a vádak között. A Szovjetunióban 1939-1948 között szüneteltek a nagy perek, az igazi ellenséggel voltak elfoglalva. 1948 végén azonban Nyugat-ellenes kampányok indultak, a „kozmopolitizmus elleni harc” címén, antiszemita kampány (és letartóztatások). Ezek nyomán nálunk is gyanús lett mindenki, aki a háború alatt Nyugaton élt, a kommunisták különösen bizonyára beszervezték őket. Mikor 1949. január 30-án az ÁVH engedélyt kapott az MDP káderosztálya vezetői, Szőnyi Tibor és Szalai András letartóztatására (mindkettő zsidó származású, Szőnyi Svájcból tért haza), a kezdeményező Farkas Mihály még amerikai irányítás alatt álló, emigráns „kozmopolita” értelmiségiekből álló kémcsoportot akart produkálni, nyilván a szovjet tanácsadókkal egyetértésben. Ezért először elrabolták Prágában Szőnyi svájci kapcsolatát, a homályos múltú amerikai Noel Fieldet, majd Szőnyi és Szalai mellett főleg Szőnyi háború alatti svájci kommunista csoportjának tagjait tartóztatták le. Már egy hete gyűltek a belőlük kipréselt hamis vallomások, mikor Farkas és Péter elhatározták, hogy végeznek gyűlölt vetélytársukkal és a Szőnyiügyből Rajk-ügyet csinálnak. Farkas Mihály kiszemelte magát Rákosi utódjának és Rajkot tekintette fő vetélytársának, de azért is ellentétbe kerültek, mert Farkas honvédelmi miniszterként is szerette volna kezében tartani a BM és az ÁVH irányítását, Rajk pedig ezt nem fogadta el, saját elképzeléseit igyekezett érvényesíteni. A következő két belügyminiszter is Farkas áldozata lett. Péter Gábornak hatásköri ellentétei voltak Rajkkal, aki nem akarta tudomásul venni, hogy az ÁVH-t ellenőrző miniszteri hatásköre csak formális, Pétert Rákosi, Farkas és szovjet „tanácsadói” irányítják. Miután elérték, hogy Rajk a belügyminiszteri tárcát a külügyivel cserélje fel, folytatták intrikáikat, és megnyerték szövetségesül Kádárt, az új belügyminisztert, aki nem szerette Rajk stílusát, és hogy pozíciója a vezetésben erősödjön, szívesen elhitte, hogy Rajknál „valami gyanús”. A vallatás és főleg a kivégzés azonban kételyeket ébresztettek benne, s miután ezeket közölte Rákosival, maga is a „gyanúsak” sorsára jutott. Május 23-án kivertek Szőnyiből egy felemás, nehezen hihető vallomást arról, hogyan került ő „kémkapcsolatba” Rajkkal, amerikai utasításra. Rákosi e jegyzőkönyv alapján még nem adott engedélyt Rajk letartóztatására, megbízta Farkas Mihályt, hogy személyesen ellenőrizze a vallomás hitelességét. Farkas presszióval, durva fenyegetésekkel rávette Szőnyit, hogy erősítse meg Rajkra vonatkozóan terhelő vallomását. (E kihallgatás végén jelen volt Kádár is, akire hatással lehetett Farkas stílusa, ez magyarázza, hogy a június 7-i Rajk kihallgatáson rá, Kádárra egyáltalán nem jellemző hangnemben igyekezett azt utánozni, sőt felülmúlni.) Rögtön megkezdődött egy Rajk-ügy potenciális vádlottjainak begyűjtése, egymás után fogták le régi harcostársait: Cseresnyés Sándort, Szász Bélát, Marschall László ezredest. Közülük Cseresnyésben találták meg azt, aki valóban kész volt azt vallani, amit kívántak tőle. Május 28-a körül Farkas és Péter Prágában találkoztak Belkin altábornaggyal, az MGB közép-európai főnökével, aki hozzájárult Rajk bevonásához, illetve a per ilyen irányú kibővítéséhez. Rákosi ezután adta meg beleegyezését. Az alább közölt magnófelvételről láthatjuk, milyen volt a Rajk elleni vádak kezdeti vázlata. A leggyengébb pont az amerikai kémkapcsolat később jobban kifejlesztett vádja. A másik vád, hogy ő ajánlotta az illegális kommunista pártba először a rendőrügynök Stoltét, majd később néhány meggyanúsított küzdőtársát a spanyol polgárháború magyar brigádjából. A vád harmadik eleme , hogy Rajk megtöltötte a Belügyminisztériumot kártevő elemekkel, üldözte a munkáskádereket, népi kollégistákkal akarta őket felcserélni, gáncsolta az ÁVH vezetőit, feloszlatta a rendőrségi pártszervezeteket — arra volt jó, hogy igazolja az ÁVH vezetőinek korábbi bejelentéseit Rajk ellen. Az utóbbi vádakból maradt végül legkevesebb a vádiratban, az ezekhez preparált vádlottak nagy részét (mint a háttérbe szorult cionista-kozmopolita vádlottakat) külön titkos perekben ítélték el. Az olvasó maga is összehasonlíthatja az itt közölt június 7-i kihallgatás szövegét a bírósági tárgyalásnak a hírhedt Kék könyvben megjelentetett hivatalos jegyzőkönyvével és látni fogja, mennyire megváltoztak a vádpontok, az alapsztori, a vádlottak összetétele. Első kihallgatásain Rajk igyekezett pártszerű önkritikát gyakorolni, tehát elismerte, hogy hibákat követett el, tévesen ítélte meg munkatársait, belügyminiszterként károkat okozott. De keményen tagadott minden tudatos kártevő tevékenységet, kémkedést, ezek nélkül pedig mégsem lehetett egy kirakatper elsőrendű vádlottja. Egy héten át pszichikai eszközökkel próbálták megtörni, sikertelenül. Két levelet írt Rákosinak és követelte, hogy vele beszélhessen. Rákosi erre nem vállalkozott, de az ő képében jelent meg június 7-én késő este Farkas Mihály és Kádár János az Eötvös úton. Előzőleg Rajkot kifárasztással, szembesítésekkel — a már megtört Szőnyivel és Cseresnyéssel — próbálták puhítani, eredménytelenül. A szembesítések után a következő párbeszédet folytatta Péter Gáborral: „Péter: Rendben van. Lásd, hogy mi milyenek vagyunk. Én lehetővé fogom tenni, bár késő van már, hogy még ma este tudjál beszélni vezető elvtárssal. Rajk: Igen. Mielőtt lemegyek, egy dolgot szeretnék. Péter: Tessék. Rajk: Ki vagyok zárva a Pártból. Péter: Igen.