História 1995
1995 / 8. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - BURUCS KORNÉLIA: Prostitúció Magyarországon
ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK Prostitúció Magyarországon A História ezúttal fotótörténeti ritkaságot közöl: egy vidéki kórház hölgyeinek kínálatát a századfordulón. Több érdeklődő olvasónk kérésének teszünk eleget, amikor összefoglaljuk a 19. századi prostitúció legfontosabb történeti elemeit (A szerk.) A társadalom takargatott rákfenéje, a prostitúció és a leánykereskedelem ősidőkig nyúlik vissza, az emberiség fejlődésével egyidős. A 19-20. században rendkívüli elterjedtségét azonban a társadalmi felfogás is segítette: a könnyűvérű nőket kísérő általános megvetés ellenére a gazdasági okokból még családot alapítani nem tudó férfiak nemi szükségleteinek kielégítésére, s a tisztességes leányok, feleségek védelmében a prostitúcióközszükségletet képez, tehát hasznos foglalkozásának minősült. A pénzen vett szerelem veszélyeit a szemforgató, álszent társadalom a prostitúció hatósági ellenőrzésével remélte elkerülni. Magyarországon a prostitúciót szabályozó egységes törvény nem volt. A törvényhatóságok saját területükön, önálló hatáskörben szabályrendeletekkel rendezték e kérdést. A gyakorlatban megkülönböztették a bordélyos két nőt és a bárcával vagy egészségügyi lappal rendelkező magánkét nőt. A kéjnőket bejegyzés előtt személyesen meghallgatták elhatározásuk okairól, s igyekeztek megakadályozni — kevés sikerrel — az erőszakkal, hazug ígéretekkel a prostitúcióra rávett nők rossz útra sodródását. Bordélyházba — amelyet a rendelkezések szerint csak kisebb forgalmú utcákban, és templomtól, iskolától, nevelőintézettől 200 méter távolságra lehetett volna nyitni — 20 év feletti nők kerülhettek. A tulajdonosnak előre be kellett jelentenie, hogy a „szolgáltatásért” milyen díjat akar szedni, melynek mindössze egynegyedét kapta a kéjnő, háromnegyede — koszt, lakás, fűtés, világítás, mosás, külön ágy és ágynemű fejében — a madámot, míg a borravalóként csúsztatott ún. harisnyapénz a „rosszlányokat” illette. A bárcás prostituáltak arcképpel ellátott, kemény kötésű könyvecskét kaptak, mely személyleírásukat, személyi és az orvosi vizsgálatok adatait tartalmazta. Részükre — brémai mintára — több helyen ún. két nő telepeket igyekeztek a hatóságok kialakítani; az erre kijelölt házakban a kéjnek megfelelő lakást kaphattak, önálló háztartást vezethettek. Az egészségi lappal rendelkező két nők — akik a kéjelgést rendes foglalkozásuk mellett, csak mellékkeresetként űzték, többnyire a toalett, a háztartás, a rangosabb életvitel anyagi alapjait kiegészítendő , puha fedelű, fénykép nélküli füzetkét hordtak maguknál, s alkalmi partnereikkel hatóságilag engedélyezett nyilvános találkahelyeken, garniszállókon, hónapos szobákban, fürdőhelyeken vagy éppen a lassan döcögő, csukott konflis leeresztett függönyei mögött, nemritkán pedig parkok bokrai tövében töltötték a „kósza szerelem” pásztoróráit. A bejegyzett s rendszeres, heti kétszeri orvosi vizsgálatnak alávetett kéjnők mellett azonban ezerszámra űzték ezen ősi foglalkozást az ún. titkos kéj nők. A nagyvárosok különféle mulatóhelyei, tánciskolái, báltermei, varietéi, éjjeli mulatói, kávéházai, kétes hírű csapszékei voltak a melegágyai a bűnös kapcsolatteremtésnek. Az utazónők, az artistanők, pincérlányok, büféskisasszonyok, virágárusnők, masszőrök, manikűröslányok, varrónők, szobalányok, színinövendékek, baletttáncosnők, hely nélküli cselédek gyakran rákényszerültek az olcsó örömökre vágyó férfinépség társaságára. De „jóhírű” asszonyok is sűrűn fordultak névtelenül az apróhirdetések nyilvánosságához. Ízelítőül néhányat: „Urak! Ki volna hajlandó fess, tüzes, molett asszonykának tavaszi kosztümjéhez csekély összeggel hozzájárulni? Annak önzetlen barátnője lennék.” „Mely idősebb úriember volna hajlandó junói termetű, szőke szépség toalettszámlájához havonként szerény összeggel hozzájárulni?” A megélhetési kényszerből (elcsábított, megesett leányanyák) elbukott perditák, a társadalom szélére sodródtak, osztályrészük a megvetés volt. A bordélytulajdonosnő madam vagy szállásadóik lakásuzsoráinak, kuncsaftjaik, stricijeik atrocitásainak kiszolgáltatva alig keresték meg a betevő falatot. Csak kevesen futottak be olyan „karriert”, mint a pesti éjszaka koronázatlan királynője, Mágnás Elza. A Léváról elszármazott szobalány a fővárosban először mosogatólányként, majd büféshölgyként kötötte olcsó ismeretségeit. Az italt kedvelő, félanalfabéta, meglehetősen trágárul beszélő Elza ekkor még csak a „mocskos” jelzőt vívta ki magának. A remek alakú nő idővel gazdag pártfogóra talált: milliomos bútorgyáros szeretője pénzén pazarul berendezett gyönyörű lakást tartott fenn, saját fogatán járt, ruháit Párizsból hozatta, ékszerei társasági beszédtémák voltak. E szédítő karrier azonban csúfos bukást ért: a megfojtott Elza holtteste utazókosárba gyömöszölve himbálózott a jeges Dunán. BURUCS KORNÉLIA Egy bordélyház kínálatából...