História 1997
1997 / 5-6. szám - TÁTRAI ZSUZSANNA: Falusi gyermekélet Magyarországon
Gyermeköltözet Az újszülött és a csecsemő viselete igen hasonló volt a magyar nyelvterületen. A módosabbak vászoninget, kötött vagy horgolt kabátkát adtak rájuk, flanelpelenkát, haspólyát. Volt vánkosa és főkötője. A szegényebbek kimustrált férfi és női fehérneműből készítették el a babakelengyét, s csak a keresztelőre öltöztették fel díszesebben. Az újszülöttet erősen bepólyálták a vállától a bokájáig, csak a fejét tudta mozgatni. Előfordult, hogy fél vagy egész napon át ki sem bontották. Az első időben hathetes korig naponta fürösztötték, egyéves koráig viszonylag rendszeresen, de azután egyre ritkábban. A kisgyerekek nemre való tekintet nélkül egyforma ruhát, zubbonyt viseltek. A fiúgyerekek haját vágták, de a kislányokét növesztették. Cipőjük nem volt, hiszen nyáron mezítláb jártak, télen pedig a házban voltak. Kisiskolás korukra már a felnőttekhez hasonló viseletet hordtak. Mire a gyerek kikerült a pólyából a mozgás fejlődését igyekeztek meggyorsítani. Ehhez járultak a mondókák, melyekkel állásra, járásra biztatták a kisgyerekeket. Különféle ülőkék, állókák lehetővé tették korlátozott mozgását és az őrzését is egyúttal. A gyermekek korához igazodó mondókák, versikék feladata a szórakoztatás, oktatás, nevelés, szoktatás volt. Ezek segítették elő az értelmi fejlődését és az érzelmi kapcsolatok kialakítását a természeti és a társadalmi környezetével. A játék A gyermekkor legfontosabb tevékenysége a játék. A pólyába kötött kisgyerek játéka az volt, hogy az édesanyja, nagyanyja, testvérei felvették, cirógatták, tapsoltatták, altatták. A nagyobb gyerekek játékai korán összefonódtak a munkával és a nemükre jellemző eszközökkel. Gyakran az eredeti munkaeszközök kicsinyített mását készítették el nekik, vagy készítették el maguk is (pl. gyúródeszka, sodrófa, sütőlapát, eke, gereblye stb). A lányok többnyire a maguk készítette csutkababával, rongybabával játszottak. A fiúk nyilat, csúzlit, ostort csináltak. A 4-7 éves lányok énekes közjátékokat játszottak, babáztak, s gyermekláncfűből készítettek láncot, gyűrűt maguknak. A 6-12 évesek főzőcskéztek, babáztak, s a felnőttek munkáját, szokásait utánozták, pl. lakodalmast vagy temetést játszottak. A 4—6 éves fiúk fűzfavesszőn nyargaltak, agyaggolyót készítettek, fűzfa sípot csináltak. A 6-12 évesek játéka volt általában a háborúsdi, pandúr-zsivány játék, egymás hátán lovagolás, valamint a csoportos ügyességi játékok, mint a csülközés, mélázás, bilickézés s a szülők munkájának a másolása. Munkában a gyermek A munka már korán megjelent a gyerekek életében. Szinte már 4-5 éves kortól igénybe vették a segítségüket. A munkába állítás természetesen vidékenként és főként a családok anyagi helyzete szerint eltérően alakult. A szegényebbek nem egyszer bérért, idegen családokhoz adták szolgálni, cselédeskedni kisgyerekeiket is. Kiss Lajos írja a hódmezővásárhelyi szegény emberek életét bemutató könyvében (először 1939-ben jelent meg) : „A szegény asszony élete a libapásztorkodással kezdődik. Alig tud totyogni a kislány, már ott cselleng a nagyobb lány mellett tavasztól őszig. Látja, hogy az a rongyostorral vagy kukoricaszárral mint őrzi a libákat, hogy ne menjen a búzába, árpába, s azt is megfigyeli, ha baj van, hogy kell a libákra kiáltani: jajaj te!” A lányok általában az anyjuknak segítettek a házimunkában, és őrizték kisebb testvéreiket. A fiúk az apjuknak segítettek a mezei munkában, kapálásban, sóhajtásban, víz- és ételhordásban. A lányok férjhezmenetelükig megismerték az asszonyi munkákat, a főzést, fonást, szövést, a földművelésben, állattartásban rájuk eső feladatokat. A fiúk legeltetni jártak leginkább. A belenevelődés természetesen némiképpen eltérő módon ment végbe a különböző vidékeken, falvakban, hiszen eltérőek pl. a táji, természeti feltételek is, amelyek keretül szolgálnak az élet egésze számára, alapvető vonatkozásaiban azonban nagyon sok hasonló vonást találhatunk. A falu társadalmához, annak műveltségéhez mindenütt a családon keresztül vezetett az út. A belenevelődés volt a paraszti nevelés útja. Falusi iskolában Az iskolától nem vártak többet, minthogy a gyerek megtanuljon olvasni, esetleg egy keveset írni és számolni. Nem vették komolyan az iskolába járást, s a nagyobb mezőgazdasági munkák idejére nem is engedték oda őket. Kiss Lajos írja a 1930-as évek végén Hódmezővásárhelyről: „Ezelőtt 50-60 esztendővel is a szegény ember gyereke, kivált a tanyai cseléde, iskolába nem járt. A fiúgyerekkel még csak kijáratnak egy-két osztályt, de a lánnyal nem törődtek. Nem ritkán egy esztendőre feladták, éppen csak írni, olvasni, számolni, meg néhány zsoltárt énekelni megtanuljon. Ez az iskolázás is csak ősztől tavaszig tartott, ún. téli iskola volt, tavasszal, idő kinyíltával kivitték a tanyára libapásztornak. Alighogy a kötőjét meg tudta kötni a kislány, leszakajtották az iskolából és elállították.” A falusi iskolások felszerelése palatábla, palavessző, egykét könyv volt. A fiúk vászontarisznyába, a lányok kendőbe csomagolták az eszközeiket. Szent György-naptól Szent Mihály-napig mezítláb jártak. Az írásolvasás mellett az iskolának a vallásoktatásban volt még fontos szerepe, aminek az alapjait már otthon elsajátították. Közösségi ünnepeken A gyerekek kiskoruktól kezdve részt vettek a család, a falu közösségi szokásaiban, ünnepein. Eleinte csak mint szemlélők, hamarosan azonban aktív szereplőként is. Lakodalomba a járni tudó kisgyereket már elvitték. Virrasztóba nem mehettek, de a temetésen részt vettek. Számos ünnepköszöntő, adománykérő kalendáriumi szokás szervezői és résztvevői a mindenkori gyermekek voltak. A serdülőkorral zárult le a hagyományos gyermekélet. Az iskolahagyott gyermekek már komoly munkaerőt jelentettek a családoknak. Ez a rövid átmeneti időszak már a nagylány- és legényélet előkészítő szakasza volt a nemek és korosztályok szerint elkülönült hagyományos paraszti társadalomban. TÁTRAI ZSUZSANNA A képek Fogarasi Klára: A régi világ falun című, a Helikon és a Néprajzi Múzeum által 1996-ban közösen kiadott, a századfordulót követő évtizedek paraszti témájú fotográfiáit feldolgozó munkájából valók. (A szerk.)