História 2006
2006 / 3. szám - FIGYELŐ - SZOMBATHY ZOLTÁN: Kultúra, magatartásforma, életszemlélet
Kultúra, magatartásforma, életszemlélet Kr. u. 1-13. mai A keresztény időszámítás szerinti 750. évben az Abbászida nemzetség Irán felől előrenyomuló seregei megdöntötték az addig uralkodó Omajjád kalifák hatalmát, s maguk ültek a kalifátus trónjára. Ekkor még aligha láthatta bárki is, milyen mélyreható változásokat jelent majd ez a dinasztiaváltás. A rákövetkező évszázadokban ugyanis - az Abbászidák korában (uralmukat majd csak a Bagdadot 1258-ban elfoglaló mongolok döntik meg) - gyakorlatilag az egész közelkeleti muszlim társadalom példátlan átalakuláson ment át, amely nemcsak a politika, hanem a kultúra és a társadalom terén is átformálta az iszlám világát. Elitváltás a politikában Az egyik legfontosabb változás: a politikai elit lecserélődése igen hamar megtörtént. Az új dinasztia fekete lobogói alatt számtalan kelet-iráni származású katona és hivatalnok érkezett a birodalom nyugatabbi területeire, mindenekelőtt Irakba és Szíriába. Az Abbászida-család, amely Mohamed próféta egyik nagybátyjától, al-Abbásztól származtatta magát s kapta nevét, mindaddig a mai Irán északkeleti szögletén fekvő Khorászán (Horászán) tartományban tudhatott maga mögött valódi tömegbázist (s hadjáratát is onnan indította). Nem csoda hát, ha az új államberendezkedés személyi állománya elsősorban a khorászániak soraiból toborzódott. Ennek talán egyik legszemléletesebb példája az Abbászidák által létrehozott politikai intézmény, a vezír (az uralkodót segítő egyfajta főminiszter) posztja, amelyet a kezdetektől fogva elsősorban perzsa származású családok töltöttek be: először a legendás, baktriai (Észak-Afganisztán) származású Barmakida nemzetség (arabul Barámika), később a szintén perzsa eredetű Naubakht család (Al Naubakht). A birodalom súlypontjának keletre tolódását jelzi az is, hogy az Omajjádok fővárosa, a szíriai Damaszkusz helyett az Abbászidák Irak területén alapítottak új fővárost: Bagdadot, amely nem esik távol a régi perzsa birodalmi központtól, Ktésziphontól. A perzsa származásúak növekvő politikai hatalma azonban mérhetetlenül dühítette az államigazgatásból egyre jobban kiszoruló arab nemzetségeket, ám túl sokat nem tehettek ellene. Az Abbászida kalifák egyébként maguk is szinte kivétel nélkül idegen (perzsa, török, bizánci, afrikai) rabnők gyermekei voltak, s a korabeli népesség szemében jelképes értékű volt, amikor Hárún ar-Rasíd kalifa (786- 809) két fia, az arab nőtől született al-Amín és a félig perzsa al-Mámún egymás elleni hatalmi harca az utóbbi győzelmével végződött (813). Al-Mámún diadalával nemcsak az arab-iszlám kultúra egyik aranykora köszöntött be, hanem a perzsa, török *Vö. Major Balázs: Az arab birodalom fénykora és bukása c. cikkét e számunkban! (A szerk.) Sakkjátszma. Hárfás és keresztény szolga gondoskodik a kényelemről. Illusztráció Bölcs Alfonz Játékok könyve című munkájából, 1282 A városi élet fontos színtere a bazár. Miniatúra, Tabriz, 1550 körül 22