História 2009
2009 / 9-10. szám - FIGYELŐ - BUZOGÁNY DEZSŐ: A reformáció Erdélyben : Reformfolyamat, egyházszerkezet, nemzettudat
A reformáció Erdélyben Reformfolyamat, egyházszerkezet, nemzettudat A reformációt sokan, nem is olyan rég, „vallásos köntösben jelentkező osztályharcnak” mondották, amelynek a társadalmi vonatkozása jelentősebb, mint a misztikus vallási. Bár a reformációt világtörténelmi folyamatba ágyazható jelenségként is meg lehet közelíteni, úgy érzem, mégsem ez fejezi ki annak legbelsőbb lényegét. Sokan „hitújításnak” mondják. Ez alapjában véve fából vaskarika, ugyanis a hitet újítani nem lehet, legfeljebb a hit pontokba szedett és papírra vetett megjelenítését, amit hittételeknek vagy hitvallásnak nevezünk. Heltai Gáspár kolozsvári reformátor az 1570-es években az alábbi tömör mondatban találta meg a reformáció lényegét: Erdélyben tél-túl (értsd: itt is, ott is) villámlani kezdett az Istennek igéje. A reformáció tehát igehirdetés, akár hiszünk benne, akár nem. Amennyiben hívőként nézünk rá, abban az isteni ige megjelenítését látjuk, amennyiben pedig nem hívőként társadalmi jelenséget látunk benne, akkor sem kerülhetjük meg, és számolnunk kell vele. Mindaz, ami ennek hatására később társadalmi/nemzeti pozitívummá válik (anyanyelv, oktatás stb.), csak következménye az igehirdetés formájában jelentkező reformációnak. Tévhit, hogy a reformáció teljesen új kezdet volt, végleges szakítás a középkori egyházzal, teljes kiválás abból, elhatárolódás mindattól, ami valamiben is emlékeztet arra. A reformáció csak a tan- és a dogmatikai tételek terén volt új kezdet, s ott sem teljesen, hiszen reformátoraink nagy buzgósággal idézgették mindvégig például az egyházatyákat. A 16. századi vallási változások eredményeként létrejött erdélyi református egyház szerkezeti felépítésében és működési gyakorlatában bizonyos mértékig tovább éltek a középkori római katolikus egyház hagyományai. A látszat ellenére sok közös vonás volt és talán van is a Krisztus istenségét valló történelmi egyházaink között a 16. században. Nem történt teljes szakítás sem az istentiszteleti hagyományok, sem a szerkezeti felépítés tekintetében. A kialakult egyháztestek tehát nem leszakadtak, hanem inkább csak ugyanazon általános keresztyén értékek szerkezetében átcsoportosultak. A reformáció ezért nem teljes és végérvényes szakítás azzal az egyháztesttel, amelyre munkája célterületeként tekintett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az első reformátori nemzedék nem dolgozott ki semmiféle tervezetet új egyház létrehozására, nem állított fel ütemtervet annak megvalósítására, nem fogalmazott meg egyház-ideológiai alapkoncepciót, nem volt semmiféle eltökélt szándék különálló egyház megszervezésére. A felekezetté válás folyamata az erdélyi tájakon eltartott legalább három-négy évtizedig, a felekezeti hitvallások pedig ezalatt természetes fejlődés eredményeként születtek meg. A református egyház a középkori nagy egyháztest törzséből nőtt ki, fejlődése első néhány évtizedében megtartva annak számos elemét. Mind az erdélyi református egyháznak, mind a tiszántúli (illetve a mai Királyhágómelléki) református egyház egy részének közös törzse a középkori gyulafehérvári római katolikus egyházmegye. Nemcsak I. Új kezdet? Úrvacsora. Fametszet Heltai Gáspár kisebb katekizmusából. Kolozsvár, 1550 Barcasági protestáns lelkész egy 17. századi viseletkódexből