Hitel, 2016. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)

2016 / 8. szám - Imre László: A kisebbségi sors és a „melancholia hypocondriaca" végzetdrámája (Jókai Anna: Szegény Sudár Anna)

családtagjait és a lakás renoválását éppúgy leírja, mint Farkas fia sorsát (bátor, véleményét vállaló magatartásáért „beviszik", megverik, majd házasságkötés útján települ ki Magyarországra), a besúgó magyar szomszédasszonyt és a be­szerzési nehézségeket, Petrut, az érte gyermekkora óta rajongó román erdész „barátját". Bethlen Katát azért fosztják meg gyermekeitől, nehogy reformátussá nevelje őket. Annától azért hódítja el román nászasszonya, Ekaterina Balázst, nehogy magyar legyen belőle. A körülmények, a végzet tehát olyan kíméletlen­séggel működik, mint egy Szophoklész tragédiában. Ez aztán Katát is, Annát is lelki hipochondriába kergeti, az üldözés üldöztetési mániába megy át. Katának fülébe jut, hogy már felnőtt lánya is gyűlölködőnek, katolikusellenesnek híresz­­teli. Annának még férje és fia is szemébe mondja, hogy az unokájáért folyó harc­ban mániákusan túlfokozott gesztusokra ragadtatja magát. Bethlen Kata kétségbeesetten tapasztalja, hogy felnőtt gyermekei is elfor­dulnak tőle, Anna meg azt, hogy kisebbik fia, Kálmi mindig román feleségének fogja pártját. És maga Balázs is (míg kezdetben magyar nagymamája meséinek, imáinak világában érzi jól magát) egyre több dolgot vesz át román gyerekektől, majd Bukarest érdekességei válnak vonzóvá számára. (Anna döbbenten vallja be magának, hogy rajongott unokáját egyre kevésbé szereti.) Bethlen Kata odáig jut el, hogy egyenesen Isten büntetését kívánja lányára, neki szóló levelében írja: „mert énbennem bizony hozzád csak a legkisebb anyai indulat is nincsen". (Az elementáris anyai érzés ellentétébe csap át.) Természetesen: Kata eltorzulását a kivételesen kegyetlen sorscsapások idézik elő: amikor idősebb korában fiú­testvérének árván maradt kisfiáról, Bethlen Sámuelről gondoskodik, az enyedi kollégiumba járatja, akkor még ettől a boldogságától és reménységétől is meg­fosztja a kamasz fiú idő előtti halála. Vergődését súlyosbítja, hogy patologikus viselkedéssel vádolják: „Már egy vér szerént való atyámfia, látván sok keserű­ségemet, mellyel gyermekeimért gyötröttem magamat, azt kezdette hirdetni, hogy nincs egyéb bajom, hanem a melancholia hypocondriaca vagyon énrajtam, melyet az országban a főrendek között annyira elhíresített, hogy már némelyek azt gondolták, hogy elmémben is megfogyatkoztam." Sudár Anna magánya és kiszolgáltatottsága is helyzetéből származik. Buda­pesten született, kétévesen került Erdélybe 1940-ben, amikor Erdély visszacsa­tolása után (egyébként innen kivándorolt) édesapja állomásfőnök lesz. Akit aztán a háború után letartóztatnak, és sosem látják viszont. Anna férjhez megy, egy Kolozsvár közeli kisvárosba kerülnek. Repatriáló Farkas fiát évekig nem láthatja, Kálmi pedig egyre kevésbé tudja elfogadni unokája iránti „szertelen" rajongását. Anna azonban nem torzul el végzetesen, szenvedélyes magyarság­­tudata nem felsőbbrendűségen alapul (unokáját is előítélet-mentességre neveli), hanem jogos élni akaráson. Ankucával, menyével is kedves, jóindulatú, igaz, menye is kedveli, olykor nehéz természetű anyjával szemben is neki fogja párt­ját. Unokája iránti rajongásában mégis van némi egzaltáltság. Olyannyira, hogy hozzá mindig gyengéd, megértő férje, Kálmus is (talán valamiféle féltékenység­ből?) ezt többször szóvá teszi. 112 HITEL műhely

Next